Egervári Gertrúd Mária - A nyaklánc

Zsuzsu felült, ásított, nyújtózkodott. Gábor kivett egy kekszet a dobozból és odatartotta neki. Zsuzsu félrehajtott fejjel nézte a dobozt és vakkantott egyet. Két lábra akart állni, de nem sikerült, úgy le volt gyengülve.

– Gábor – szólt oda Ernő –, most új nevet kap. Bobi lesz, ez egy fiú kutya.

Gábor kivett még egy kekszet.

– Kéred, Bobi?

Bobi, már, mint alias Zsuzsu, érdeklődve szaglászott a keksz után. Gábor kifelé indult a keksszel, miközben hívta:

– Gyere, Bobi, gyere!

Aztán felemelte és magához szorította.

– Hozom a pórázát, Gábor, és egy törölközőt az öledbe – mondta Zsuzsa néni.

Bobi erről a magaságról még megugatta bezárt társait. Nem mérgesen, inkább gőgösen:

– Látjátok! Nekem van emberem!

– Az autóig viszem, Zsuzsa néni.

– Hol van Budapest felé a legközelebbi állatfelszerelés-bolt?

– Röviden a város előtt van egy nagy, a Tesco meg a Media Markt mellett.

– Szeretnék hozzájárulni a kutyák eltartásához – mondta Ernő, és kivett a pénztárcájából húszezer forintot. – Tiszteletem a munkájukért és a feladatért, amit felvállaltak.

– Mind a ketten ennek élünk.

– Én is szeretnék valamit adni, úgyszólván Bobi eltartásáért – nyújtott át Jutka egy tízezrest.

– Köszönjük a kutyák nevében, és örülünk Bobi helyett is.

Gábor Bobival az ölében hátul ült az autóban. Simogatta, beszélt hozzá, és Bobi egyre lelkesebb farkcsóválással helyeselt. Az állatfelszerelés-üzlet előtt Jutka maradt a kutyával. Bobi úgy ugatott Gábor után, hogy pórázra vette, és inkább a parkolóban hagyta szaglászni. Ernő megvett mindent, amit az eladó ajánlott. Gábor kért egy új nyakörvet és pórázt, és kapott egy könyvet a törpeuszkárokról.

Mind a négyen és a kutya Ernő lakásában voltak. Gábor a szőnyegen akarta Bobit etetni.

– Gábor, itt bent a szőnyegen nem jó. Ernő, találj a konyhában egy helyet, ahol a táljai lesznek és tegyél alá valamit, ami jól lemosható.

– Mit?

– Valami vastagabbat műanyag felülettel, hogy ne csúszon el.

– Ilyesmim nincs.

– Holnapra veszek.

Gábor puha kutyatápot kanalazott egy fémtálba.

– Egy kanál is kell, ami csak erre a célra lesz használva – szervezte Lilia tovább Bobi ellátását.

– Bobi, gyere! – hívta a fiú. Bobi nekiállt, és pillanatok alatt megette, aztán Gáborra nézett.

– Még kér – állapította meg Bea.

Megkapta a konzerv második felét is. Aztán ivott. Ernő nézte, ahogyan Bobi szétfröcsköli a vizet és mindenhol tápmaradékok voltak a földön.

Ilyesmire gondolt Lilia, amikor azt mondta, hogy még sokat nem tud!

Bobi nyújtózkodott, Gábor elé állt és csaholt.

– Most mit akar?

– Szerintem kimenni – mondta Ernő. Gábor fogta a pórázt, Bobi felugrált rá.

– Én is eljövök! – jelentkezett Bea.

– Gyerekek, itt a belvárosban fel kell szedni a kakit. Vigyetek egy nylonzacskót.

– Hogyan? – lepődött meg Gábor.

– Jaj, ne legyetek már ennyire teszetoszák! Megfogod a zacskót, azzal veszed fel, és utána ügyesen kifordítod, bekötöd és a szeméttartóba dobod.

– Bobi Gáboré, ő szedi fel – hárított Bea.

– Most menjetek!

Elmentek.

– Ezt is gyakorolni kell. Nekem is vinni kell egy nylonzacskót?

– Nem, majd a kedvedért visszatartja! – nevetett Lilia és Ernőhöz simult. – Már úgy hiányzott a közelséged.

– Szerelmem!

– Most ne vaduljunk be, mindjárt visszajönnek.

– Itt maradsz még?

– Itt, de éjszakára hazamegyek.

– A lakás nagyon tetszett a gyerekeknek. Azt is megkérdezték, hogy minek a hátsó kis szoba. Mondtam, hogy majd meglátjuk. Gábor ötlete volt, hogy jó lenne még egy testvér, és Bea rajongott gondolatban egy kicsiért. Tényleg úgy van, ahogy mondtad, még azt is tudják, amit nem tudnak.

A gyerekek hamarosan visszaértek és elmondták, hogy Bobi mi mindent csinált.

– Most menjetek haza, én még Ernővel maradok. Vegyetek valami ennivalót útközben. Majd jövök.

– Bobi is velünk jön?

Ez volt a következő fogas kérdés. Tanácstalanul néztek egymásra.

– Menjen, és holnap reggel idehozod, Gábor. Majd autóval viszem a kosarát, meg ami kell.

Elmentek.

– Ez is egyszerűbb lesz, ha minden itt lakunk, drágám.

– Gyere, életem, gyere, egyetlenem! – ölelte Ernő a vállát.

– Ez az egyetlen most már dupla! Bea azt kérdezte tőlem, hogy lehet ennyire szeretni. Te érted?

– Nem, csak szeretlek.

A BOROSTYÁN

Kisné temetése napján lett volna Bobi először egyedül a lakásban. Ernő bezárta az ajtót, a kutya ott állt mögötte és teljes bevetéssel ugatott, még lent a kapuban is hallotta. Nem tudta mitévő legyen, Liliát hívta:

– Édes, Bobi az ajtóban ugat, mit csináljak?

– Majd abbahagyja.

– És ha nem?

– Ernő, elkésünk, fogd és hozd magaddal.

Ernő visszament és indult Bobival. Az autó hátsó ülésére engedték. A kutya megpróbált előre mászni. Ernőnek elege lett.

– Ott maradsz! – parancsolt rá. Bobi morgolódott majd lefeküdt, aztán felágaskodott, és a virágcsokrot, amit Lilia vett, kezdte szaglászni.

– Vedd előre magadhoz a virágot, a végén még szétcincálja.

Ernő nem érte el hátul az ülések között.

– Mindjárt félreállok – kormányozta oldalra Lilia a kocsit. Ernő kinyitotta hátsó ajtót és elkapta a kifelé igyekvő kutya nyakörvét. Kivette a virágot és visszatuszkolta Bobit.

– Lilia, ez nem megy. Kisné szerette a kutyáját, de egy szikra, nevelést sem kapott, csak „jutifalit”! Mindjárt ott tartunk, hogy az egész család a kutya kénye-kedve szerint ugrál.

Lilia nevetett:

– Ez az az eset, amikor a farok csóválja a kutyát. A gyerekek is csak kényeztetik.

– Az indulástól mostanáig nem jutottam hozzád.

– Nem olyan nagy baj, ha vezetek.

– Még beszélgetni sem tudtunk.

– A temetőnél, a bejárattól messzebb parkolok, és az autóban hagyjuk.

– Pillanatnyilag jó, viszont hosszú távon ezen változtatni kell.

– Eljött velünk a gazdája temetésére, talán így van ez rendben.

– Most képzeld el, meglesz Stella és Bobi azt csinál vele, amit akar. A kicsi már az ugatástól is megijed, aztán nyalja, ahol éri.

– Igazad van, nem beszélve arról, hogy kiszedi a kezéből az ennivalót.

– Azt mondtad, szoptatni akarsz.

– De nem ötéves koráig!

– Bobit meg kell nevelni. Mostantól éjszakára nálam marad, és Gábor elmegy vele kutyaiskolába, mindkettőjüknek jót fog tenni.

Odaértek és kiszálltak. Bobi készült. Ernő hátra szólt:

– Te itt megvársz bennünket és nyugton maradsz.

Becsukta az ajtót. Lilia vitte a csokrot. Ernő lehajolt és megcsókolta.

– Még nem vagyunk a temető területén, szerelmem, de a következő csokrodat én veszem neked; a menyasszonyi csokrodat.

– Ugye a fehér fátyolhoz nem ragaszkodsz?

– Nem, azt már álmomban megkaptad, de valami fehéret azért fel vehettnél. Nem a menyasszonyság miatt, a nevedért, a liliomért.

– Keresek. Teljesen fehéret szeretnél, vagy lehet a natúr fehér is?

– Azt rád bízom.

Elég sokat kellet gyalogolniuk. Gyönyörű idő volt. Mindenütt a május eleje zöldje ragyogott. Az a zöld, amit még nem égetett meg a hő, és a levelek puhán, frissen bújtak elő az ágakon. A tavasz fénye áramlott, mindent átölelt, és foltokban táncolt a sírokon.