Egervári Gertrúd Mária - A nyaklánc

– Mindenkinek megvan a helye, nagyon szép és teljesen új. Még senki nem lakott benne. Részletesen elmesélték a gyerekeknek.

– Szuper! – lelkesedett Bea.

– Tényleg egy kuckóm lesz, és mindent be lehet tunkolni a tető alá? – csillogott Gábor szeme.

– Ettől félek én is. Majd egyszer egy évben kirámoljuk a hörcsögfészkedet.

– Segítek – ajánlkozott Ernő.

– Mikor nézhetjük mi is meg?

– Talán a jövő héten.

– Te, Ernő apa, itt nem lenne helye a kiskutyának? – kérdezte reménykedve Gábor. – Úgy szeretném! Megígérem, hogy sétáltatom, mindent csinálok. Mindig szerettem volna egy kutyát, de nekünk anyával nem ment, mert dolgozott. Kérlek!

Lilia nem szólt hozzá. Ernő a kisfiú reménykedő szemébe nézett.

– Holnap felhívom a menhelyet. Megmondom nekik, hogy érte jövünk. Eljössz velem?

Gábor örömében nem tudott válaszolni, hátra lökte a székét, ami csattanva felborult, Ernőre vetette magát, ölelte, és nagy, cuppanós puszikat adott neki. Lilia sírva nézte őket. Bea féltékenykedett.

– Egy férfit puszilgat, ahhoz már túl öreg!

– A puszilgatáshoz soha nem öreg az ember, és most egy gyerek szeretgeti a nevelő apját.

Gábor felállította a széket és leült.

– Mikor van időd velem eljönni?

– Szerdán csak délig van iskolám.

– Lilia, hallod, tedd a szerda délutánt szabaddá.

– Szerdán nem tudok veletek jönni.

– Akkor Gáborral megyek.

– És én? – kérdezte Bea.

Gábor tiltakozott:

– Az én kutyám, és én megyek el Ernő apával!

– Menj – sértődött meg Bea.

Ernő mobilja jelzett. Látta, hogy Baranyai Krisztián hívja. Fogadta a hívást.

– Én vagyok, doktor úr, átküldtem e-mailben a szerződést. Mikor jön aláírni?

– Szerdán, ebéd után.

– Az jó lesz. Kérdezhetek valamit?

– Természetesen.

– Hol lehet ilyen nőket találni, mint a jövendőbeli felesége?

– Sokáig kell rájuk várni, de van egy lánya – igaz, hogy még nagyon fiatal.

– Mennyi idős?

– Az idén lesz tizenhat éves.

– Tényleg fiatal az én harminchét évemhez. Nincs más a családban?

– Nincs, és a menyasszonyomat nem adom még három tevéért sem.

– Tevéért? Nincs állatkertem.

Ernő nevetett.

– Az araboknál szokás kecskével és tevével fizetni a feleségekért. Egy háromtevés már nagyon jó minőségű!

– Az öné teve nélkül is jó.

– Én is így vélem, köszönöm a hívását, szerdán jövünk – kinyomta a mobilt. – Gábor, a kutya előtt elmegyünk a szerződést aláírni, valószínűleg megkapjuk a kulcsokat is. Bea, nincs kedved neked is eljönni, hogy együtt nézzük meg a lakást?

– De! Köszönöm, Ernő apa, most tőlem kapsz egy puszit – és teljesítette az ígéretét.

– Én nem kapok? – kérdezte Lilia.

– Te már eleget kapsz Ernőtől!

– Puszit keveset.

– Szegény – sajnálkozott Bea. Ernő odahajolt és megcsókolta. A gyerekek nézték; csak úgy sugárzott róluk a mérhetetlen szeretet.

– Ez ilyen?

– Mi, Gáborkám?

– A szerelem.

– Ilyen.

– Csak csókolózásból áll?

– Nem, kisfiam, az a következménye.

– Miért?

– A csóknak van előzménye és folytatása.

– A szex?

– Az is.

– Az kell?

– Kell, különben az emberiség már kihalt volna – kapcsolódott Ernő a beszélgetésbe.

– A gyerekek miatt, ugye?

– Miattuk, és látod, az emberek szeretetből születnek. Egész életünket kíséri a szeretet.

– Azért szeretlek téged, mert az életünkhöz tartozol?

– Csakis. Nem önmagamért.

– Ernő, itt most nincs igazad. Ha nem lennénk olyanok, amilyenek vagyunk, nem szeretnénk egymást – szólt közbe Lilia.

– Lehet, hogy így van, de mi van akkor, ha már szerettük egymást, úgy jöttünk a világra, megkerestük a másikat, megtaláltuk, és ezért szeretjük egymást most is? Ma történt valami vicces, gyerekek. Be akartam anyátokat mutatni az ingatlanirodás embernek és akkor vettem észre, hogy elfelejtettem a vezeték nevét.

Bea felnevetett.

– Égő volt, mi?

– Az.

– Nem tudtad, hogy Boldizsár? – csodálkozott Gábor.

– Nem.

– Aztán mi lett?

– Észrevettem és bemutatkoztam, de olyan hangosak vagytok, hogy másokat zavar.

– Nem zavarunk, szerelmem, inkább örülnek a vidámságunknak. Ritka manapság a nevetés.

– Tényleg okos vagy, Ernő – bókolt Bea.

– Elkísérlek benneteket az autóhoz.

Ölelkezve mentek, a gyerekek mögöttük gyalogoltak. Már nem kellett őket felszólítani, hogy üljenek az autóba. Gábor elővette a gameboyt a zsebéből.

– Hoztam játékot.

– Én meg fülhallgatót a mobilhoz. Gábor, ugye nagyon szépek együtt?

– Igen. Anya mindig gyönyörű volt, de ketten is azok.

STELLA

Lilia álmodott. Rózsaszínű felhőkön repült, és fényes lények repkedtek vele. A fény zengett, mozgott. Nem félt a repüléstől, boldog volt. Minden egyetlen mosoly volt körülötte. Ernőt hívta, és ő valahonnan távolról válaszolt neki.

– Jövök, édesem!

Oda nézett a távolba, ahonnan a hang jött. Megváltozott a szín, kék lett, egyre mélyülőbb kék, és lassan formát öltött. Egy kaput látott, két oldalán egy-egy oszloppal. A kapuban egy ragyogó, szárnyas lény állt. Egy angyal – gondolta álmában. A lény elindult felé, közeledett, angyal volt, de minél közelebb ért, annál inkább emberi formája lett. Egy kislány, rózsakoszorúval a szőke fürtjein. Odaért hozzá és ő meglátta a szemét: a saját szeme volt. A gyerek hangtalanul mozgatta az ajkait, de Lilia hallotta:

– Anya!

Kitárta a karját, és a kislány repült felé.

– Kislányom, Csillag!

Felébredt.

Mit álmodtam? A kislányom jön! Ernő, miért nem vagy itt, nem bírom egyedül.

Sírni kezdett. Ránézett az ébresztőórára. Két óra volt.

Felírjam, mint Ernő?

Felhívta:

– Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de álmodtam valamit, amit fel kell írnod.

– Nem ébresztettél fel, szerelmem, mert már ébren voltam, én is álmodtam, és azt írom most fel. Mit álmodtál? Mondd el.

Lilia elmesélte az álmát.

– Most te mond el.

– Az álmod másik felét álmodtam. Táncoltál, nem volt rajtad igazán ruha, csak fátyol, rózsaszínű, napsárga és fehér. Nem voltál meztelen, de így meztelenebb voltál, mint amikor az vagy. Gyönyörű volt a tested, villogott, én álltam és néztelek. Ekkor megszólal mögöttem egy hang, mélyen zengő, mindent átható szavak:

– Add rá a köntösét! – parancsolta. A kezemben egy égkék köntös volt és indultam feléd. Beburkoltalak.

Ernő sírt.

– Lilia, tudod, hogy mit jelent ez?

– Tudom – és elcsuklott a hangja.

– Te is sírsz?

– Nem tudok nem sírni… a kislányunk közeledik.

Lilia szobájának kinyílott az ajtaja. Gábor állt ott.

– Anya, mit csinálsz?

– Látod, hogy telefonálok.

Bea is megjelent.

– Miért sírsz?

– Gyerekek, olyan nagy a boldogság súlya, annyi minden történt rövid idő alatt, és olyan mérhetetlenül szeretem Ernőt. Nincs semmi baj, ne féljetek.

Bea halkan kérdezte:

– El akarsz menni hozzá?

– Nem akarlak itt hagyni benneteket.

– Menj csak, anya, nagyon sokat szenvedtél, amíg ő nem volt.

Ernő hallotta a beszélgetést, és most beleszólt a telefonba.

– Lilia, rendelj egy taxit, de a Főtaxit, a legbiztosabb cég. Lent várlak a taximegállónál, ahol fel szoktál venni.