Egervári Gertrúd Mária - A nyaklánc

– Stella még egy centiméter sincs, és jól be van ágyazva. A méhszáj becsukódik, semmi sem fér hozzá a születéséig, és nem zavarja semmi.

– És később, ha nagy a hasad?

– Ahogy rám szoktál feküdni, lehet, hogy kinyomod belőlem. Ezt azért meg lehet oldani.

– Mikor mondjuk meg a gyerekeknek?

– Még nem. Most csináljunk egy kávét, negyedóra múlva az üzletben kell lennem.

– Ma este vagy éjszakára jössz?

– Munka után. Nem akarom minden éjjel egyedül hagyni őket.

BOBI

Délután Ernő elment Gáborral és Beával a szerződést aláírni. Megkapták a lakás kulcsát.

– Üdvözlöm azt a tüneményes menyasszonyát, doktor úr – búcsúzott Krisztián.

– Anyánkról van szó? – érdeklődött Bea.

– Mit gondoltál, hány menyasszonyom van?

– Olyan tüneményes?

– Nekem még annál is több.

– Ízlés dolga – vágott egy fintort Bea.

– Igenis gyönyörű! – védte Gábor az anyját.

– Úgy látszik, a világ az elbírálásban két pártra szakad, nőkre és férfiakra – nevetett Krisztián.

– Baranyai úr, lenne a házassági tanunk? – kérdezte Ernő. Krisztián úgy meglepődött, hogy nem tudott válaszolni.

– Nincs egy barátjuk? Nem azért, mert nem csinálom, igazán megtisztelő. Kinek lennék a tanúja?

Ernő cinkosan rákacsintott.

– Természetesen Liliáé, az enyém Lilia barátnője lesz.

– A barátnő is olyan, mint Lilia?

– Egyáltalán nem.

– Már megint mellé lőttem!

– Ennyire tetszik az anyám? – kérdezte Bea. Krisztián jól megnézte magának.

– Igen, és te is. Ha várok nyolc, tíz évet, hozzám jössz feleségül?

– Hozzád? Te már most egy öreg csont vagy, és addigra még tíz évvel öregebb leszel.

– Ezt csak most látod így – nevetett Krisztián.

– Még nagyobb lett a család – foglalta össze Gábor a fejleményeket. – Gyere el hozzánk valamelyik este vacsorázni. Megmutatom neked a rakétát, amit Balázsnak csináltam.

– Gábornak igaza van. Meg kell jobban ismerkednünk, majd megbeszélünk valamit, Krisztián. Most úgyis több dolgunk lesz egymással.

– Péntek délután hozom a parkettamintákat.

Bementek a lakásba. A gyerekek odavoltak a nagy tértől.

– De szép! – lelkendezett Bea.

– Mutasd, melyik az én kuckóm? – kérte Gábor.

– És az én szobám?

– Én sem tudom még pontosan, itt a folyosón vannak, nézzük végig.

Megtalálták Gábor meghitt kis szobáját. Gábor végig feküdt a szőnyegen.

– Én itt maradok!

Bea gondolatban már a szobáját rendezte be.

– Nincs egy rendes fal, ahová Johnny Deppet fel tudom akasztani.

– Vágd félbe – ajánlotta Ernő.

– És egymás mellé akasszam a két felet?

– Szerezz be egy kisebbet.

– Már ezt is nehéz volt megtalálni, Angliából kellett megrendelni.

– Rendelj ott egy kisebbet, ha találsz, kifizetem.

Bea a nyakába ugrott.

– Ernő apa, te tényleg megveszed nekünk azt, amit szeretnénk?

– Mindent, amit akartok, és aminek valamilyen formában értelme van.

– Hallod, Gábor?

– Hallom.

– Gábor, neked nincs valami kívánságod?

– Ernő apa, a kutyát nekem hozzuk el, ennél nagyobb nincs.

Ernő megsimogatta a gyerek gömbölyű arcát.

– Nem akarjátok a lakás másik felét is megnézni?

– De! – és nekiiramodtak. Gábor meglökte Beát, aki erre kergetni kezdte.

– Fogj meg! – futott Gábor át a nappalin, be a konyhába, majd a pultot megkerülve a hálószobájukba, és mivel későn fékezett, beverte a fejét a tető srég falába. Bea elkapta. Gábornak könnyes volt a szeme, és a testvére azonnal a megütött részt kezdte vizsgálni. Ernő is odaért.

– Nagyon fáj?

– Nem, gyorsan elmúlik.

– Ez a mi hálószobánk.

– Szép és nagy, de ott, a folyosó végén van még egy kis szoba. Azt mire szántátok?

– Majd kiderül.

– Kár, hogy nincs még egy testvérünk – sóhajtott Gábor.

– De jó lenne még egy kicsi! – álmodozott Bea.

– Akkor fiú legyen!

– Nem, kislány!

– Fiú!

– Lány!

– Gyerekek, menjünk, Kádas Jutka vár ránk.

– Hurrá, menjünk! – lódult Gábor a lifthez. Bea az utcán elbúcsúzott tőlük.

– Most anyához megyek, és ott várom meg, amíg meghozzátok a kutyát.

Beállított Liliához a butikba.

– Szia, anya.

– Szia, Bea, milyen volt?

– Jó. Te, az ingatlanirodás feleségül akar venni.

– Engem? Nekem nem kell két férj.

– Nem, engem.

– Megkérte a kezed?

– Nem, csak azt mondta, hogy vár rám nyolc, tíz évet.

– És te?

– Mondtam neki, hogy túl öreg és úgyis Lobához megyek feleségül.

– Lobához? Az meg ki, és miért Lobá?

– Egy srác az osztályomban, Lovászi Bálint, ennek a rövidítése a Lobá.

– Tud róla, hogy a felesége leszel?

– Á, dehogy! A múltkor azt mondta, hogy jó a szerelésem és kölcsönkért háromszáz forintot egy üveg kólára, de nekem is adott belőle.

– Aha! Ebből garantáltan házasság lesz.

– Különben az a Baranyai Krisztián lesz a tanúd a házaságkötésnél.

– Ernő elintézte?

– El, és Gábor meghívta hozzánk vacsorára. Anya, megfőzhettem én a vacsorát?

– Te? Még soha nem főztél.

– Majd utánanézek az interneten egy receptnek, és Gábor segít.

Lilia kezdte volna az ellenérveket felsorolni, de érzékelte Bea őszinte kívánságát.

– Csináljátok.

– Ernő apa azt mondta, hogy mindent megvesz nekünk, amit szeretnénk és értelme van.

– Ő ilyen. Nekem nem lehet kívánságom, amit azonnal ne teljesítene.

Bea elkomolyodott, és majdnem sírva kérdezte:

– Anya, hogy lehet ennyire szeretni?

– Én sem értem igazán, de lehet, én ugyanígy szeretem őt.

– Meg lehet ezt tanulni?

– Nem, ehhez a másik ember kell, akkor egyszerűen van.

– Fogom ezt én is tudni?

Lilia a kezei közé fogta lány arcát, és a homlokát a homlokához támasztotta.

– Tudni fogod, már most is tudod, csak az ember, aki hozzád tartozik, nincs még az életedben.

Bea nem védekezett az érintés ellen, ahogy az utóbbi időben szokta, inkább az anyja vállára hajtotta a fejét.

Ernő Gáborral, Jutkával és a gondozóasszonnyal a kutya ketrece előtt állt. Zsuzsuból jóformán semmi sem látszott. Barna szőrkupacként feküdt a leghátsó sarokban.

– Nagyon jó, hogy eljött érte, doktor úr, jóformán semmit sem eszik. A gazdája után pusztult volna. Már napok óta azon gondolkodunk Vandával, hogy mit csináljunk vele. Be tudnánk vinni hozzánk, a házba, de már négy kutyánk van, hasonló esetek.

Gábor könnyes szemmel nézte a kiskutyát.

– Néni.

– Zsuzsa néni.

– Zsuzsa néni, ne haljon meg, Ernő apa nekem akarja elvinni, mindig szerettem volna egy kutyát.

Közben a másik asszony is odaállt.

– Vanda, elviszik Zsuzsut, a kisfiúé lesz.

Vanda átfogta Zsuzsa vállát.

– Nagyon örülök, drágám. Hogy hívnak, kisfiam?

– Gábor.

– Gábor, most menj be hozzá és beszélj neki.

– Idehozom a „Jutifali” dobozát, azzal menj be – mondta Jutka.

Gábor a szívecskés dobozzal közeledett Zsuzsuhoz, a kutya felemelte a fejét.

– Kiskutya, Gábor vagyok, ne halj meg, elviszünk Ernő apával. Nagyon szép helyen fogsz lakni. Majd játszok veled és sétálni viszlek. A családunkhoz tartozol, és mindenki szeretni fog.