Joanne Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly

— Hagrid most töri össze a tejeskancsót — suttogta Hermione. — Mindjárt megtalálom Makeszt…

És valóban, alig két perc múlva felcsendült Hermione sikolya.

— Hermione — fordult a lányhoz Harry. — Mi lenne ha… ha egyszerűen berontanánk, magunkhoz vennénk Pettigrew-t, és…

— Isten ments! — suttogta rémülten Hermione. — Hát még mindig nem érted? Amit most csinálunk, azzal megsértjük a varázslók egyik legfőbb törvényét! Senki nem változtathatja meg a múltat! Senki! Hallottad, mit mondott Dumbledore: ha meglátnak minket…

— De hisz csak mi és Hagrid látnánk minket!

— Harry, szerinted hogyan reagálnál, ha meglátnád magadat, amint önmagadra töröd az ajtót?

— Hát… valószínűleg beleőrülnék — felelte Harry. — Vagy azt hinném, hogy az egész fekete mágia…

— Pontosan! Megzavarodnál, sőt talán rá is támadnál saját magadra! Hát nem érted? McGalagony professzor mesélt nekem azoknak a varázslóknak a sorsáról, akik belepiszkáltak az időbe… Egy csomóan közülük megölték leendő vagy épp múltbeli önmagukat!

— Jó, meggyőztél — visszakozott Harry. — Csak egy ötlet volt. Gondoltam…

Hermione oldalba bökte, és a kastély felé mutatott. Harry kissé odébb húzódott, hogy jobban lássa a távoli tölgyfaajtót. Dumbledore, Caramel, az öreg bizottsági tag és Macnair, a hóhér már a lépcső aljánál jártak.

— Mindjárt kijövünk! — suttogta izgatottan Hermione.

Néhány másodperc múlva kitárult Hagrid kunyhójának hátsó ajtaja, és Harry meglátta önmagát, amint Ron, Hermione és Hagrid társaságában kilép a kertbe. Élete legfurcsább élménye volt ott állni a fa mögött, és meglesni a tökágyásban ácsorgó önmagát.

— Semmi baj, Csikó. Itt vagyok… — nyugtatgatta Hagrid a hippogriffet. Azután Harryékhez fordult: — Induljatok. Menjetek…

— Hagrid, nem hagyhatunk itt…

— Elmondjuk nekik, mi történt valójában…

— Nem ölhetik meg…

— El kell mennetek! Még csak az hiányzik, hogy titeket is megbüntessenek!

Harry pislogva nézte a múltbéli Hermionét, aki most ráborította Ronra és a másik Harryre a bűvös köpenyt.

— Menjetek. Ne nézzétek végig, és ne is hallgatózzatok…

Ismét kopogtattak a bejárati ajtón. Megérkeztek a kivégzés résztvevői. Hagrid besietett a kunyhóba. Az ajtó félig nyitva maradt mögötte. Harry a foltokban lelapuló füvet nézte, és hallgatta a három pár láb léptcinek halk zaját. A köpönyeges Harry, Ron és Hermione lassan eltávolodtak… A fák között rejtőző Harry és Hermione viszont hallották, mi történik odabent a kunyhóban.

— Hol van a bestia? — kérdezte fagyosan Macnair.

— Odakint — nyöszörögte Hagrid. — Hátul.

Harry gyorsan visszahúzta fejét a fa mögé, mert a kunyhó ablakában megjelent Macnair arca. A hóhér szemügyre vette Csikócsőrt. Azután Caramel hangja szűrődött ki a nyitott hátsó ajtón.

— Nos, öhm, fel kell olvasnom neked a kivégzési parancsot, Hagrid. Ígérem, gyors leszek. Azután alá kell írnod, ahogy Macnairnek is. Macnair, magának is itt kell lennie a felolvasáskor. Ez az előírás…

A hóhér arca eltűnt az ablakból. Eljött a cselekvés ideje.

— Maradj itt — suttogta Harry. — Majd én elhozom.

Mikor ismét felcsendült Caramel hangja, Harry kilépett a fa mögül, átugrott a tökágyás kerítésén, és Csikócsőr elé lépett.

— A Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság határozata értelmében a Csikócsőr nevű hippogriff, a továbbiakban: elítélt, június hatodikán napnyugtakor kivégzendő…

Harry mélyen belenézett Csikócsőr égő narancsszínű szemébe, és meghajolt. A hippogriff térdre ereszkedett, majd újra felállt. Harry sietve kibontotta a csomót Csikócsőr kötelén.

— …a kivégzés módja lefejezés, végrehajtója a bizottság által kijelölt Walden Macnair…

— Gyerünk, Csikócsőr! — suttogta Harry. — Segíteni akarunk rajtad. Gyere már! Csendesen… Ne csapj zajt… — …aláírásukkal tanúsítják. Itt írd alá, Hagrid…

Harry minden erejével meghúzta a kötelet, de Csikócsőr egy tapodtat se mozdult.

— Akkor hát essünk túl rajta — hallatszott ki a kunyhóból az agg bizottsági tag reszketeg cérnahangja. — Hagrid, talán jobb lesz, ha maga idebent marad.

— Nem, nem, ott akarok lenni mellette… Nem hagyhatom magára…

A léptek zajából ítélve a kunyhóban tartózkodók elindultak az ajtó felé.

— Gyerünk, Csikócsőr — sziszegte Harry.

Nagyot rántott a hippogriff nyakára feszülő kötélen. Az állat mérgesen csattogtatta a szárnyát, de végre hajlandó volt elindulni. Még mindig háromméternyire voltak az erdő szélétől — a kunyhó ajtajából bárki tisztán láthatta őket.

Ekkor felcsendült a kunyhóban Dumbledore hangja.

— Egy pillanat, Macnair. Magának is alá kell írnia.

A lépések zajában szünet állt be. Harry újra megrántotta a kötelet. Csikócsőr ingerülten megrázta a fejét, de kissé megszaporázta lépteit.

Az egyik fa mögül kibukkant Hermione falfehér arca. — Siess!

Harry hallotta, hogy Dumbledore továbbra is szóval tartja a kunyhóban tartózkodókat. Harmadszor is megrántotta Csikó csőr kötelét, s a hippogriff kelletlenül ügetni kezdett, Végre beértek a fák közé…

— Gyorsan, gyorsan! — sürgette őket Hermione. Kiugrott a fa mögül, és ő maga is megragadta Csikócsőr kötelét. Harry hátranézett a válla fölött, már nem látta se a kunyhót, se a kertet — vagyis ők sem látszottak onnan.

— Álljunk meg — súgta oda Hermionénak. — Meg ne halljanak minket…

A kunyhó hátsó ajtaja nagy csattanással kicsapódott. Harry, Hermione és Csikócsőr mozdulatlanul álltak, úgy tűnt, még a hippogriff is érdeklődve hallgatózik.

Egy pillanatig csend volt. Azután…

— Hol van? — kérdezte az öreg bizottsági tag. — Hol van az állat?

— Az előbb még itt volt! — bizonygatta dühösen a hóhér. — A saját szememmel láttam! Itt állt kipányvázva!

— Roppant különös — szólt Dumbledore higgadt, sőt némileg derűs hangon.

— Csikó! — hebegte Hagrid.

Suhintás, majd puffanás hallatszott. A hóhér dühében a kerítésbe vágta bárdját. Azután felhangzott Hagrid óbégatása, de Harryék ezúttal értették is, mit mond.

— Megszökött! Megszökött! Eszem azt a drága kis csőrét! Biztos kiszabadította magát! Jól van, Csikó, okos vagy!

Csikócsőr kötele megfeszült. Az állat vissza akart menni Hagridhoz. Harry és Hermione a sarkukra állva rángatták vissza.

— Elkötötték a bestiát! — csattant fel a hóhér. — Kutassuk át a birtokot, az erdőt…

— Ugyan már, Macnair — szólt Dumbledore. — Ha Csikócsőrt valóban ellopták, gondolja, hogy a tolvaj gyalog vezette el? Ha meg akarja találni, kutassa át az eget… Hagrid, jól esne egy csésze tea. Sőt, egy pohárka brandyt se utasítanék vissza.

— Ó, hogyne, professzor úr — rebegte Hagrid a boldogságtól elfúló hangon. — Menjünk be, menjünk be…

Harry és Hermione a fülüket hegyezték. Léptek zaja és a hóhér halk szitkozódása hallatszott, azután becsapódott egy ajtó, és a kunyhó környékére csend telepedett.

Harry körülnézett.

— És most? — kérdezte.

— Meghúzzuk itt magunkat — felelte kissé zaklatottan Hermione. — Nem csinálhatunk semmit, amíg vissza nem mennek a kastélyba. Azután megvárjuk az alkatinas pillanatot, és felrepülünk Csikócsőrrel ahhoz az ablakhoz. De Sirius csak órák múlva kerül a kastélyba… Jaj, istenem, most jön csak a neheze…