Robert Silverberg: Majipoor krónikái

— Most pedig — szólalt meg — következzen a jövendölés!

Voriax aggodalmasan megköszörülte a torkát, de Valentine gyorsabb volt:

— Igen! Ez az! Jósolj nekünk!

— Gyűjtsétek össze a pinglamagvakat! — parancsolta a nő.

Ezek a fényes, vörös foltokkal pettyezett fekete diók szanaszét szóródtak a tisztáson. Valentine jó tucatnyit szedett össze, és még Voriax is felmarkolt párat. Mindet odaadták Tanundának, aki szintén talált már egy maroknyit. A boszorkány a kezében rázogatta a magvakat, majd kockaként végiggurította a földön az összeset. Ezt öt alkalommal megismételte, majd összeszedte mindet, és újra dobott; utána összezárta a kezét, és kör alakban csorgatta a szemeket a talajra, a maradékot pedig a kör közepébe szórta. Sokáig szemlélte a művét, lekuporodott a mintákat tanulmányozni. Végül felpillantott. A szeszélyes bujaság eltűnt az arcáról; inkább különös mód feszültnek, nagyon komolynak és jó pár évvel idősebbnek látszott.

— Magas rangú férfiak vagytok — kezdte. — De ez már a viselkedésetekből is látszott. A magok ennél többet is elárulnak. Mindkettőtök jövőjében veszedelmet látok.

Voriax oldalra nézett, összeráncolta a homlokát, és köpött.

— Igen, szkeptikus vagy — mondta a boszorkány. — De mindkettőtöknek szembe kell néznetek a veszéllyel. Te… — Voriaxra mutatott — jobban teszed, ha óvakodsz az erdőktől, te pedig… — Egy pillantás vetett Valentine-ra. — A víztől, az óceántól. — Összehúzta a szemöldökét. — A te jövőd rendkívül titokzatos, és nem tudom világosan kiolvasni a magokból. A vonalad megszakad egy helyen… ez nem a halál, hanem valami sokkal furcsább, egy változás, hatalmas átalakulás… — Megcsóválta a fejét. — Nem igazán értem. Nem segíthetek többet.

— Óvakodj az erdőktől, az óceánoktól… a butaságtól! — csattant fel Voriax.

— Belőled király lesz — mondta Tanunda.

Voriaxnak elakadt a szava. Arca belevörösödött a dühbe, és a nő után kapott.

Valentine mosolyogva hátba veregette a bátyját.

— Látod? — kérdezte. — Na, látod?

— És belőled is király lesz — mondta a boszorkány.

— Micsoda? — Valentine teljesen zavarba jött. — Milyen ostobaság ez? Téged becsaptak a magvaid!

— Ha így történt, ez az első eset — válaszolta Tanunda. Összegyűjtötte a lehullott szemeket, gyorsan a patakba hajította mindet, aztán magára csavarta a bőrcsíkokat. — Egy király és még egy király, és nagyon élveztem veletek ezt a kis éjszakai testmozgást, jövendő hatalmasságok. Folytatjátok az utatokat Ghiseldornba?

— Nem hinném — mondta Voriax, de nem nézett a nőre.

— Akkor nem találkozunk többet. Az ég áldjon benneteket!

Gyors léptekkel elindult az erdő felé. Valentine kinyújtotta utána a kezét, de nem szólt semmit, csak a levegőt markolta hasztalanul remegő ujjaival, aztán a boszorkány már el is tűnt. Voriax felé fordult, aki dühösen rugdosta a tűz parazsát. Mintha az éjszakai dáridó összes öröme eltűnt volna.

— Igazad volt — szólalt meg Valentine. — nem lett volna szabad megengednünk, hogy a mi rovásunkra játszadozzon a jóslással. Erdők! Óceánok! És ez az őrült ötlet, hogy mindketten uralkodók leszünk!

— Mire gondolhatott? — kérdezte Voriax. — Megosztjuk a trónt, mint a testét az éjszaka?

— Ez nem fordulhat elő — mondta Valentine.

— Majipooron még soha nem uralkodtak ketten egyszerre. Ennek semmi értelme! Ez elképzelhetetlen! Ha belőlem király lesz, Valentine, hogyan lehet belőled is az?

— Nem figyelsz rám. Azt mondtam, ne törődj az egésszel, testvér! Ez a nő igazi vadember volt, aki örömöt szerzett nekünk egy részeg éjszakán. Semmi sem igaz a jövendöléseiből.

— Azt mondta, király lesz belőlem.

— Valószínűleg így is lesz. Szerencsésen ráhibázott, ennyi az egész.

— És ha nem? Ha zseniális látnok?

— Nos, akkor király leszel!

— Na és te? Ha velem kapcsolatban igazat mondott, akkor belőled is Napkirály válik egy napon, de hogyan…

— Nem — mondta Valentine. — A próféták gyakran rejtvényekben és kétértelmű kijelentésekben nyilatkoznak meg. Valószínűleg nem szó szerint gondolta, amit mondott. Belőled Napkirály lesz, Voriax, ez köztudott tény, amit meg nekem jósolt, valószínűleg teljesen mást jelent, ha egyáltalán jelent valamit.

— Ez ijesztő, Valentine.

— Ha Napkirály leszel, semmitől sem kell tartanod. Miért fintorogsz?

— Megosztani a trónt egy testvérrel… — Látszott, hogy nem megy ki a fejéből a gondolat, úgy piszkálgatta, mint egy sajgó sebet.

— Nem fog megtörténni — mondta Valentine. Felkapott a földről egy elhullajtott ruhadarabot. Voriaxé volt, odadobta hát neki. — Hallottad, mit mondtam tegnap. Egyszerűen nem tudom felfogni, miért áhítozik valaki a trón után. Egyáltalán nem jelentek rád veszélyt. — Megragadta a bátyja csuklóját. — Voriax, Voriax, milyen elborzadva tekintesz rám! Ennyire hatottak rád egy erdei boszorkány szavai? Esküszöm neked, hogy ha Napkirállyá választanak téged, a szolgád leszek, nem vetélytársad! Anyánkra esküszöm, aki a Sziget Úrnőjévé válik egy napon. És azt tanácsolom, ne vedd komolyan azt, ami itt az éjjel megtörtént.

— Talán nem — válaszolta Voriax.

— Biztosan nem — mondta Valentine. — Most már elindulhatunk?

— Azt hiszem, igen.

— Jól bánt a testével, nem igaz?

Voriax nevetett.

— Az biztos. Kicsit elszomorít, hogy soha többé nem ölelhetem át. De mozoghat bármilyen csodálatosan is a csípője, nincsen kedvem még több holdkóros jövendölést hallgatni. Elég volt belőle, és ebből a helyből is. Szerintem kerüljük el Ghiseldornt.

— Szerintem is — bólintott Valentine. — Milyen városok vannak itt a közelben a Glayge mentén?

— A következő Jerrik, ahol vroonok élnek, aztán Mitripond, és egy Gayles nevű hely. Szálljunk meg Jerrikben, és töltsünk el pár napot szerencsejátékkal.

— Hát akkor irány Jerrik.

— Igen, Jerrik. És meg ne említsd még egyszer a trónt, Valentine!

— Ígérem, egy szót sem szólok. — Felkacagott, és átölelte Voriaxot. — Fivérem! Útközben néha arra kellett gondolnom, hogy teljesen elveszítettelek, de látom, most már minden rendben, mert újra megtaláltalak!

— Soha nem veszítettük el egymást — mondta Voriax. — Egy pillanatra sem. Gyerünk, csomagold össze a holmidat, és induljunk Jerrik felé!

Soha többé nem beszéltek sem erről az éjszakáról, sem a boszorkány jövendöléséről. Öt évvel később, amikor Lord Malibor eltűnt egy tengerisárkány-vadászaton, Voriaxot választották Napkirállyá, és ezen nem lepődött meg senki. Valentine volt az első, aki hódolattal hajtott térdet előtte. Addigra gyakorlatilag már teljesen elfeledte Tanunda kellemetlen próféciáját, ha a csókjainak az ízét és testének puhaságát nem is. Mindketten Napkirályok? Hogyan is történhetne ilyesmi? Egyszerre csak egy Napkirály uralkodott. Örült, hogy bátyjából Lord Voriax lett, és teljesen elégedett volt a saját helyzetével. És amikor végre teljes egészében megértette a jövendölést, ami nem azt mondta, hogy közösen uralkodnak majd, hanem azt, hogy ő lesz a bátyja utódja, habár Majipoor történelmében még sohasem követte testvér a testvérét a trónon, akkor már nem ölelhette át Voriaxot, nem biztosíthatta szeretetéről, mert örökre elveszítette bátyját, akinek egy rosszul irányzott lövés oltotta ki az életét egy vadászat során. Valentine egyedül maradt, testvér nélkül, de körülvette a tisztelet és az ámulat, amikor Confalume trónjának lépcsőire lépett.