Terry Pratchett - Őrség! Őrség!

A legénységi állomány követte Kadart a romba dőlt utcákon át.

A kapitány gyorsított. A legénységi állomány ügetni kezdett, hogy lépést tartson.

Kadar ügetni kezdett, hogy elöl maradjon.

A legénységi állomány vágtába csapott.

Aztán, mintha kimondatlan parancsnak engedelmeskednének, rohanni kezdtek.

Aztán száguldani.

Az emberek sietve elhúzódtak, amikor elcsörömpöltek mellettük. Murok hatalmas szandálja csattogott a macskaköveken. Szikrák pattantak Nobby csizmájának garmadájáról. Kolon halkan futott kövér ember létére, ahogy a kövérek általában teszik, arca az összpontosítás összeráncolt kifejezésébe rögzült.

Végigcsörtettek a Dörzsölt Feltalálók útján, befordultak a Hegynyereg Sikátorba, kibukkantak a Kisistenek utcájára, és a palota felé viharzottak. Kadar épp csak élen maradt, tudatából jelenleg minden kiürült, kivéve a futás szükségességét.

Pontosabban csaknem minden. De az agya zsongott és eszeveszetten együttrezonált mindazokkal a városi őrökkel mindenütt, a multiverzum összes flaszterkoptató lényegretörőjével, akik valaha, ha csak alkalmilag is, megpróbálták azt tenni, ami Helyes.

Sokkal előttük egy maroknyi palotaőr kardot rántott, másodszor is odanézett, meggondolta magát, beiramlottak a falon belülre, s elkezdték behajtani a kapuszárnyakat. Összekondultak, amikor Kadar megérkezett.

Megtorpant, zihálva kapkodta a levegőt, s szemügyre vette a tömör kaput. Azt, amit a sárkány elégetett, még félelmetesebbel pótolták. Mögüle a reteszek nesze hallatszott, amint helyükre csusszannak.

Nincs idő félmegoldásokra. Ő a kapitány, hogyazistenekverjékmeg. Tiszt. Az ilyesmi nem okozhat gondot egy tisztnek. A tiszteknek kipróbált és bevált módszere van az ilyen problémák megoldására. Úgy hívják, őrmester.

— Kolon főtörzsőrmester — csattant föl, s agya még mindig az univerzális policájságtól zsongott —, lője le a lakatot!

A főtörzsőrmester tétovázott. — Mi, uram? Íjjal és nyíllal, uram?

— Úgy értettem… — Kadar habozott. — Úgy értem, nyissa ki a kaput!

— Uram! — szalutált Kolon. Egy pillanatig szúrósan fixírozta a kaput. — Rendbe’! — vakkantotta. — Murok próbaidős csendőr, eggy-lé-pésst lőő-re, in-dujj ! Murok próbaidős csendőr, zidejé-be’ ké-szüjj! Nyiss-ssa ki ez-ta ka-putt!

— Igen, uram!

Murok előlépett, tisztelgett, ökölbe szorította irtózatos kezét, és halkan bekopogtatott.

— Kinyitni — harsogta — a Törvény nevében!

A kapu másik oldaláról némi sugdolózás hallatszott, végül résnyire nyílt egy kis kukucskáló félúton fölfelé a kapuban, és egy hang megszólalt: — Miért?

— Mert ha nem, az az Őrség Tisztjének akadályoztatása Kötelességének Végzése közben, ami büntethető nem kevesebb, mint harminc tallér bírsággal, egy havi elzárással vagy a vádlott tárgyalás előtti őrizetben tartásával szociális kivizsgálási jegyzőkönyv fölvétele végett és félóra vörösen izzó piszkavassal — közölte Murok.

Ezt némi fojtott suttogás követte, a reteszek elhúzásának zaja, majd a kapu félig kitárult.

A másik oldalon nem látszott senki.

Kadar ajkához emelte ujját. Murokot az egyik kapuszárnyhoz intette, és Nobbyt meg Kolont odarángatta a másikhoz.

— Belökni! — súgta. Löktek rajta egy nagyot. Az asztalosmunka mögül hirtelen fájdalmas káromkodás tört ki.

— Fussunk! — kiáltotta Kolon.

— Nem! — üvöltötte Kadar. Megkerülte a kapuszárnyat. Négy félig összezúzott gárdista haragosan nézett rá.

— Nem — jelentette ki. — Nem lesz több elfutás. Őrizetbe akarom vetetni ezeket az embereket.

— Nem merészelheti — szólalt meg az egyik. Kadar jobban megszemlélte.

— Maga Clarence, ugye? — firtatta — C-vel. Hát, Clarence, C-vel, jól figyeljen! Választhat, vagy Bűnrészességgel és Felbujtással vádoljuk magát, vagy… — közelebb hajolt, és jelentőségteljesen Murokra pillantott — …egy fejszével.

— Na, ezen lengedezzél, te bezacskózott hulladék — tette hozzá Nobby, egyik lábáról a másikra ugrándozva rosszindulatú izgalomban.

Clarence kis disznószeme rámeredt Murok fölétornyosuló terjedelmére, aztán Kadar arcára. Azon abszolúte semmi irgalom nem látszott. Úgy tűnt, vonakodva bár, de elhatározta magát.

— Igazán remek — mondta Kadar. — Zárja be őket a kapusfülkébe, főtörzsőrmester!

Kolon kifeszítette íját meg a vállát. — Hallottátok az Urat — recsegte. — Egyetlen rossz mozdulat és máris… máris… — kétségbeesve, vaktában döfött egyet — …máris Háztartástan lesztek!

— Aha! Csapjuk őket a falzumba’! — kiáltotta Nobby. Ha nyúlszívűekből lehetnek hősök, Nobby áramfejlesztő sebességgel változott meg. — Tuslabdacsok! — gúnyolta a palotaőrök visszavonuló hátát.

— Bűnrészesség miben, kapitány? — tudakolta Murok, amikor a fegyvertelen gárdisták csapatosan elvonultak. — Bűnrészes csak valamiben lehet az ember.

— Azt hiszem, ebben az esetben csak általános bűnrészesség lesz a vád — közölte Kadar. — Állandó és meggondolatlan bűnrészesség.

— Aha — mondta Nobby. — Ki nem állhatom a bűnrészeseket. Büdösszájúak!

Kolon átadta Kadar kapitánynak a kapusfülke kulcsát. — Nem valami biztonságos, kapitány — jelentette. — Végül képesek lesznek kitörni.

— Remélem is — felelte Kadar —, mert az első szembejövő csatornába be fogja dobni a kulcsot. Mindenki itt van? Rendben. Kövessenek!

Farkas Rossab végiginalt a palota romos folyosóin, hóna alatt A Sárkányok Megidézése , fél kezében, bizonytalanul markolászva, a káprázatos királyi kard.

Lihegve megtorpant az egyik ajtónál.

Jelenleg tudatának legnagyobb része nem volt eléggé épelméjű állapotban rendes gondolatok megformálásához, de az a piciny rész, amely még nem zárta be a boltot, állhatatosan kitartott amellett, hogy nem láthatta azokat a dolgokat, amiket látott, és nem hallhatta azokat a dolgokat, amiket hallott.

Valaki követi őt.

És látta Vetinarit a palotában mászkálni. Tudta , hogy a férfi biztonságosan lakat alá van téve. A lakat abszolút föltörhetetlen. Emlékezett rá, hogy a Patrícius feltétlen ragaszkodott ahhoz, hogy föltörhetetlen lakat legyen, amikor fölszereltette.

A folyosó végén valami mozgott az árnyékban. Rossab zagyván makogott egy kicsit ügyetlenkedett a kilinccsel, bevetődött becsapta az ajtót és, lélegzet után kapkodva, rátámaszkodott.

Kinyitotta a szemét.

A régi magán-fogadószobában volt A Patrícius megszokott helyén ült, keresztbe vetett lábbal, és enyhe érdeklődéssel figyelte őt.

— Á, Rossab — mondta.

Rossab ugrott egyet, a kilincset kaparászta, kiszökkent a folyosóra, és menekült, míg oda nem ért a főlépcsőhöz, ami most úgy emelkedett a palota központi részén, mint egy szánalmas dugóhúzó. Lépcső — magasság — magaslat — védelem. Hármasával vette őket.

Csak néhány perc nyugalomra van szüksége. Akkor majd megmutatja nekik.

A fölsőbb emeletek még jobban árnyékba borultak. Aminek híjával voltak, az a szerkezeti szilárdság. Az oszlopokat és falakat kidöntötte a sárkány, amikor a barlangját építette. A szobák siralmasan tátogtak a feneketlennek tűnő mélység szélén. Falikárpitok és szőnyegek fityegő foszlányai csapkodtak a bezúzott ablakokból fújó szélben. A padló trambulinként rugózott és ingadozott, amikor Rossab végigiramlott rajta. Odavergődött a legközelebbi ajtóhoz.