Terry Pratchett - Őrség! Őrség!

— Ó! Akkor jó. — Úgy tűnt, ezen kívül nincs mit mondani.

— Hát, mit gondol erről a küzdelemről?

Kadar fölnézett. Füstnyomvonalak csigavonalazták az eget.

— Attól tartok, nem fog összejönni — jelentette ki Lady Juhossy. — Ó! Jó napot, Nobby!

— ’Napot, naccsád — üdvözölte Nobby, megérintve, amit valószínűleg az üstökének vélt.

— Hogy érti azt, hogy nem fog összejönni? — firtatta Kadar. — Nézze, hogy húz el! A nagy még egyszer sem találta el!

— Igen, de Errol lángja már többször is eltalálta. Nem úgy néz ki, mintha bármilyen hatása is lenne. Azt hiszem, nem elég forró. Ó, elég jól kitér, azt elismerem. De minden alkalommal nagy adag mázli kell hozzá. A másiknak meg elég, ha egyszer van szerencséje.

A nő állításának értelme eljutott a tudatukig.

— Úgy érti — akarta tisztázni Kadar —, hogy ez az egész… pusztán mutatvány ? Errol csak azért csinálja, hogy imponáljon ?

— Nem az ő hibája — állította Kolon, váratlanul mögöttük teremve. — Mint a kutyák, nem? Még nem ébredt rá szegény kis vakarcs, hogy most nagykutyával áll szembe’. Csak kész a megverekedésre.

Mindkét sárkány szemlátomást rájött, hogy a küzdelem a közismert klaccsi döntetlenre áll. Egy újabb füstkarikával és fehér tűzgomolyaggal szétváltak, és néhány száz ölnyit visszavonultak.

A király szaporán verdesve szárnyával lebegett. Magasság. Az lesz az. Amikor sárkány küzd sárkánnyal, mindig a magasság a döntő…

Errol a lángján egyensúlyozott. Úgy tűnt, töpreng.

Aztán nemtörődömül hátrarúgta hátsó lábát, mintha a gyomorgázokon lebegés olyasmi lenne, amit a sárkányok sok millió éve elsajátítottak, bukfencezett, és menekült. Egy pillanatig ezüstcsíknak látszott, aztán túljutott a városfalakon és eltűnt.

Nyögés követte őt. Tízezer torokból szakadt föl.

Kadar széttárta karját.

— Ne aggódjon, főnök — szólalt meg gyorsan Nobby. — Ő… ő valószínűleg csak elugrott inni egyet. Vagy valami. Talán most van az első menet vége. Vagy ilyesmi.

— Úgy értem, megette a teáskannánk, meg minden — jelentette ki bizonytalanul Kolon. — Nem fog csak úgy elrohanni, miután megevett egy teáskannát. Magától értetődik. Bárki, aki képes megenni egy teáskannát, nem fog elrohanni semmi elől.

— És a páncélfényezőmet — egészítette ki Murok. — Csaknem egy teljes tallérba került a doboz.

— Na, hát akkor — mondta Kolon. — Ahogy mondtam.

— Figyeljenek — kezdte Kadar olyan türelmesen, amennyire telt tőle. — Nagyon édes sárkány, én is legalább annyira kedvelem, mint maguk, tényleg roppant kedves jószág, de csak ésszerűen cselekedett, az istenek szerelmére, persze, hogy nem fogja cafatokra égettetni magát, csak hogy minket megmentsen. Az élet egyszerűen nem olyan. Akár szembe is nézhetnek ezzel.

Fölöttük a nagy sárkány peckesen düllesztett a levegőben, és elégetett egy közeli tornyot. Győzött.

— Ilyet még sose láttam — szögezte le Lady Juhossy. — A sárkányok általában halálig harcolnak.

— Legalább kitenyésztettek maguk közül egyet, akinek van esze — jegyezte meg mogorván Kadar. — Legyünk őszinték: egy Errol méretű sárkány esélye egy ilyen óriás legyőzésére egy-a-millióhoz.

Csönd keletkezett, azon csöndek egyike, amiket akkor kapsz, ha valaki megütött egy tiszta, csengő hangot és a világ vár.

A legénységi állomány összenézett.

— Egy-a-millióhoz? — kérdezte Murok hanyagul.

— Határozottan — válaszolta Kadar. — Egy-a-millióhoz.

A legénységi állomány megint összenézett.

— Egy-a-millióhoz — mondta Kolon.

— Egy-a-millióhoz — értett egyet Nobby.

— Pontosan — bólintott Murok. — Egy-a-millióhoz.

Újabb feszült csönd támadt. A legénység tagjai azon tűnődtek, ki lesz az első, aki kimondja.

Kolon főtörzsőrmester nagy levegőt vett.

— De talán bejön — közölte.

— Miről beszél? — csattant föl Kadar. — Nincs…

Nobby sürgetően a bordái közé bökött, és kimutatott a síkság fölé.

Volt ott kint egy fekete tűzoszlop. Kadar kancsított. A füst előtt száguldva, a káposztaföldek fölött suhanva és sebesen közeledve, látszott egy ezüstös golyó.

A nagy sárkány szintén észrevette. Dacosan lángolt és még magasabbra emelkedett, irdatlan szárnyával zúzva a levegőt.

Most már látni lehetett Errol lángját; olyan forró volt, hogy csaknem kéknek tűnt. A táj lehetetlen sebességgel gördült el alatta, és még mindig gyorsult.

Előtte a király kinyújtotta karmait. Majdhogynem vigyorgott.

Errol bele fog ütközni, gondolta Kadar. Az istenek irgalmazzanak mindnyájunknak, abból irdatlan tűzgolyó lesz.

Valami furcsa történt kint a földeken. Kicsivel Errol mögött úgy látszott, mintha a talaj fölszántaná saját magát, a levegőbe hajigálná a káposztatorzsákat. Egy sövénykerítés fűrészporrá robbant szét…

Errol hangtalanul haladt át a városfalak fölött, orral fölfelé, szárnyak összehajtogatva parányi leffentyűkké, teste puszta kúppá egyengetve, egyik végén lánggal. Ellenfele tűznyelvet bocsátott ki; Kadar Errolt figyelte, aki szinte észrevehetetlen szárnycsonk-lebbentéssel könnyedén kitért előle. És aztán a kis sárkány megint távozott, egyre gyorsulva a tenger felé, ugyanazzal a kísérteties némasággal.

— Eltévesztette… — kezdte Nobby.

A levegő széthasadt. A zaj végtelen mennydörgése csapott át a városon, szétzúzva a cserepeket, ledöntve a kéményeket. Fölkapta a királyt a levegőben, kilapította, és megpörgette, mint egy búgócsigát, a szonikus hullámmal. Kadar, kezét saját fülére tapasztva, látta, hogy a bestia kétségbeesetten tüzet okád, miközben megfordul és egy tébolyult lángspirál középpontjává válik.

Varázserő sistergett végig szárnyain. Úgy sikoltott, mint egy végveszedelemben forgó ködkürt. Aztán, kábultan rázva fejét széles körben kezdett suhanni.

Kadar fölnyögött. A dúvad túlélt valami olyat ami szétrombolta a kőművesmunkát. Mit kell tegyél ahhoz, hogy legyőzd? Nem harcolhatsz vele, gondolta. Nem égetheted el, nem zúzhatod össze. Semmit se tehetsz ellene.

A sárkány földet ért. Nem volt tökéletes landolás. Egy tökéletes landolás nem rombolt volna porig egy sor villát. Lassan történt, sokáig tartott, és a város jelentős részét elpusztította.

Céltalanul verdeső szárnnyal, ingadozó, találomra tüzet okádó nyakkal, a bestia továbbszántotta a gerendák és zsúptetők törmelékét. Több tűz keletkezett a rombolás nyomán.

Végül a barázda végén elnyugodott, csaknem láthatatlanná válva a korábbi építészet halma alatt.

Az ezt követő csöndet csak valakinek a kiáltásai törték meg, amint megpróbált újabb vödörláncot szervezni a folyótól a tüzek oltására.

Aztán megindult a nép.

A levegőből Ankh-Morpork bizonyára megzavart hangyabolynak tűnhetett, ahogy sötét alakok folyamai áramlottak a sárkányroncshoz.

Többségük valamilyen fegyvert szorongatott.

Sokan lándzsát szorongattak.

Néhányan kardot szorongattak.

Mindegyiküknek ugyanaz volt a célja.

— Tudják mit? — szólalt meg hangosan Kadar. — Ez lesz a világ első demokratikusan megölt sárkánya! Egy ember, egy döfés.

— Akkor meg kell állítsa őket! Nem hagyhatja, hogy megöljék! — közölte Lady Juhossy.

Kadar rápislogott.