Terry Pratchett - Őrség! Őrség!

— Tessék?

— Megsebesült!

— Asszonyom, az volt a cél, nem? Különben is, csak elkábult — szögezte le Kadar.

— Úgy értem, nem engedheti, hogy így öljék meg! — ragaszkodott igazához Lady Juhossy. — Szegény jószág!

— Akkor hát mit akar csinálni? — követelte Kadar a választ, szétfeslett önuralommal. — Adjunk neki egy erősítő kátrányolajadagot meg egy kényelmes kis kosarat a kandallónál?

— Ez mészárlás!

— Nekem nagyon is megfelel!

— De ez csak egy sárkány! Csak azt teszi, amit a sárkányok szoktak! Sose jött volna ide, ha az emberek békén hagyják!

Kadar azt gondolta: majdnem megette őt, és ennek ellenére képes így gondolkozni. Tétovázott. Talán pont ez adja a jogot, hogy véleményed lehessen…

Kolon főtörzsőrmester odaoldalgott, míg ők sápadt arccal meredtek egymásra, és kétségbeesetten ugrándozott egyik cuppogó lábáról a másikra.

— Jobb lesz, ha most rögtön jön, kapitány — mondta. — Különben lesz egy átkozott gyilkosság!

Kadar fél kézzel odaintett neki. — Ami engem illet — motyogta, kerülve Sybil Juhossy tekintetét —, csak azt kapja, amit megérdemel.

— Nem arról van szó — mondta Kolon. — A fiatal Murokról. Letartóztatta a sárkányt.

Kadar hátrahőkölt.

— Hogy érti azt, hogy letartóztatta? — kérdezte. — Nem úgy érti, ahogy szerintem érti, ugye?

— Lehet, uram — válaszolta Kolon tétován. — Lehet. Mint a villám, úgy ott termett a törmeléken, uram, megmarkolta a szárnyát és azt mondta „ Elcsíptelek , haver”, uram. Nem akartam elhinni, uram. Uram, az a lényeg…

— Nos?

A főtörzsőrmester egyik lábáról a másikra állt. — Tudja, mindig azt mondta, hogy a foglyokat nem szabad molesztálni, uram…

Meglehetősen nagy és súlyos tetőgerenda volt s ugyancsak lassan kaszált át a levegőn, de amikor megütötte az embereket, azok hátratántorodtak és megütve maradtak.

— Most jól figyeljenek — szólt Murok, meghúzva a gerendát és hátrébb lökve sisakját —, nem akarom még egyszer mondani senkinek, rendben?

Kadar odafurakodott a sűrű tömegen keresztül, a törmelék- és sárkányhalom tetején álló nagydarab alakot nézve. Murok lassan megfordult; a tetőgerendát sétapálcaként tartotta. A tekintete akár a világítótorony fénysugara. Ahova esett, a tömeg leeresztette fegyverét és csupán sértődöttnek meg nyugtalannak látszott.

— Figyelmeztetnem kell magukat — folytatta Murok —, hogy a beavatkozás a kötelességét végző csendőr munkájába komoly bűncselekmény. És úgy fogok nekiesni a legközelebbi kőhajigáló személynek, mint egy tonna tégla.

Egy kő pattant vissza a sisak tarkóvédőjéről. Gúnykacaj sortüze harsant.

— Gyerünk neki!

— Úgy van!

— Nem akarjuk, hogy az őrök parancsolgassanak nekünk!

— Quis custodiet kosztos?

— Mi? Ja, igen!

Kadar odahúzta magához a főtörzsőrmestert. — Menjen és szerezzen kötelet! Rengeteg kötelet. Olyan vastagot, amilyet csak talál. Föltételezem, képesek leszünk… ó, összekötözni a szárnyát, talán, és bekötni a száját, hogy ne okádhasson tüzet.

Kolon rábámult.

— Ez komoly, uram? Mi tényleg le fogjuk tartóztatni?

— Menjen!

Már le van tartóztatva, gondolta, miközben előretolakodott. Személy szerint én jobban örültem volna, ha beleesik a tengerbe, de le van tartóztatva, és most el kell bánjunk vele, vagy szabadon kell bocsássuk.

Érezte, hogy saját érzései az átkozott jószággal kapcsolatban elpárolognak a csőcselék láttán. Mit tehetünk vele? Kap egy pártatlan bírói tárgyalást, aztán kivégezzük. Nem öljük meg. Azt csak a hősök teszik, odakint a vadonban. Nem gondolkozhatsz úgy egy városban. Vagyis dehogynem, de ha elkezded, akkor akár most rögtön porig égetheted az egész helyet és kezdheted elölről. Az egészet… nos, a szabályoknak megfelelően kell csinálni.

Az az. Minden mással próbálkoztunk már. Most akár megpróbálhatjuk szabály szerint csinálni a dolgokat.

Különben is, tette hozzá gondolatban, az ott fenn egy városi őr. Muszáj összetartanunk. Senki más nem akarja, hogy bármi köze legyen hozzánk.

Egy tömzsi alak előtte hátralendítette karját, markában egy fél téglával.

— Ha eldobod azt a téglát, halott ember vagy — közölte vele Kadar, aztán lebukott és átlökdösődött a tömegen, míg a potenciális kőhajító döbbenten nézett körül.

Murok félig megemelte botját fenyegető mozdulattal, amikor Kadar fölmászott a törmelékhalomra.

— Ó, hello, Kadar kapitány — mondta, leengedve gerendáját. — Jelentenem kell, hogy letartóztattam ezt a…

— Igen, látom — felelte Kadar. — Van valami javaslata, hogy most mit tegyünk?

— Ó, igen, uram. Ismertetnem kell vele a jogait, uram — válaszolta Murok.

— Úgy értem, attól eltekintve.

— Nem igazán, uram.

Kadar ránézett a sárkány törmelékből kilógó, látható részére. Hogyan lehet megölni egy ilyet? Biztos, hogy rámegy az egész napod.

Egy sziklagöröngy pattant le a mellvértjéről.

— Ki volt az?

A hang úgy vágott, mint egy ostor.

A sokaság elnémult.

Sybil Juhossy villamló szemmel fölvergődött a romokra, és dühösen meredt a csőcselékre.

— Azt kérdeztem — ismételte meg —, hogy ki volt az? Ha a tettes nem jelentkezik azonnal, rendkívül mérges leszek! Szégyelljék magukat mind egy szálig!

Övé volt a sokaság teljes figyelme. Többen, akik köveket meg egyebeket tartottak, most csöndesen a földre ejtették a kezükből.

A szellő meglebbentette hálóinge foszlányait, amikor Őlédisége újabb, szónoki tartásba helyezkedett.

— Itt van a merész Kadar kapitány…

— Egek — rebegte Kadar erőtlenül, és ráhúzta a sisakját szemére.

— …és az ő halálmegvető emberei, akik vették a fáradságot , hogy ma idejöjjenek megmenteni a maguk…

Kadar megragadta Murok karját, és magával húzta, le, a halom túlsó oldalára.

— Jól van, kapitány? — kérdezte a csendőrújonc. — Teljesen elvörösödött.

— Ne kezdje maga is! — csattant föl Kadar. — Épp elég rossz elviselni az állandó kacsintgatást Nobbytól meg a főtörzsőrmestertől!

Legnagyobb meglepetésére, Murok nyájasan megveregette a vállát.

— Tudom, hogy van ez — jelentette ki együtt érzően. — Ismertem odahaza azt a lányt, a neve Aranka volt, és az apja…

— Figyeljen, utoljára mondom, hogy nincs egyáltalán semmi köz… — kezdte Kadar.

Recsegés-ropogás hallatszott mellőlük. A vakolat és zsúp kis lavinája gördült le. A törmelék háborgott, és kinyitotta fél szemét. A vérbeborult izzásból óriási fekete szembogár próbált meg rájuk összpontosítani.

— Teljesen biztos, hogy elment az eszünk — állította Kadar.

— Ó, dehogy, uram — felette Murok. — Bőven akad precedens. 1135-ben egy tyúkot letartóztattak, mert kotkodácsolt Lélekhagyó Kedden. És Pszichoneurotikus Lord Patent uralkodása alatt egy denevérkolóniát kivégeztek a kijárási tilalom folytonos megszegéséért. Az 1401-ben történt. Augusztusban, azt hiszem. Remek napok voltak azok a törvény számára, az bizony — mesélte álmodozva Murok. — 1321-ben, képzelje el, egy kis felhőt vád alá helyeztek a nap eltakarásáért Féktelen Hargath gróf beiktatatási ünnepségének csúcspontján.

— Remélem, hogy Kolon igyekszik a… — Kadar elhallgatott. Ezt tudnia kell. — Hogyan? — tudakolta. — Mit lehet tenni egy felhővel?