Terry Pratchett - Mozgó képek

A táblát fölmutató férfi ellépett a doboz elől. A gonosztevő megpödörte a bajszát. A férfi visszasétált egy másik táblával. Ezúttal ez állt rajta: „Ahá! Asz én büzke szépségem!”

A másik ülő néző fölkapott egy szócsövet.

— Nagyszerű, nagyszerű — mondta. — Oké, öt perc szünet és aztán mindenki jöjjön vissza ide a nagy verekedésjelenethez.

A gonosztevő kiszabadította a lányt. Mindketten elkószáltak. A férfi abbahagyta a kurbli tekerését, rágyújtott egy cigarettára, aztán kinyitotta a doboz fedelét.

— Mindenki vette ezt? — kérdezte.

Nyöszörgéskórus hallatszott.

Viktor odament és megkopogtatta a szócsöves fickó vállát.

— Sürgős üzenet Goldfis úrnak? — mondta.

— Az irodában van, amott — felelte a férfi, arrafelé bökve hüvelykujjával a válla fölött anélkül, hogy körülnézett volna.

— Köszönöm.

Az első barakk, ahova bedugta a fejét, semmi mást nem tartalmazott, csupán apró kalitkák sorait, melyek elnyújtóztak messze, a sötétbe. Kivehetetlen izék rontottak a rácsoknak, és rácsiviteltek. Viktor kapkodva becsapta az ajtót.

A következő ajtó föltárta Goldfist, amint egy üvegkészítmény-darabok és papíráradat borította asztal előtt áll. Nem fordult meg.

— Csak tegye le oda! — vetette oda szórakozottan.

— Én vagyok az, Goldfis úr — szólalt meg Viktor.

Goldfis megfordult, tétován rábámult, mintha Viktor hibája lenne, hogy a neve semmit sem jelent.

— Igen?

— Amiatt az állás miatt jöttem — jelentette ki Viktor. — Emlékszik?

— Miféle állás? Mire kell emlékeznem? — érdeklődött Goldfis. — Hogy a fenébe került maga ide?

— Betörtem a mozgó képekbe — felelte Viktor. — De egy kalapács és néhány szög helyrehozhatja a dolgot.

Pánik virágzott ki Goldfis arcán. Viktor előhúzta a névjegyet és meglengette, reményei szerint megnyugtatóan.

— Ankh-Morporkban? — mondta. — Két éjszakával ezelőtt? Amikor veszélybe került?

Kezdett derengeni a dolog. — Ó, igen — szólt Goldfis alig hallhatóan. — És te voltál, aki némi segítséget nyújtott.

— És maga azt mondta, hogy látogassam meg, ha képeket akarok mozgatni — válaszolta Viktor. — Akkor nem akartam, de most már igen. — Ragyogó mosollyal ajándékozta meg Goldfist.

Közben azt gondolta: Meg fog próbálni kibújni alóla. Már megbánta az ajánlatot. Vissza fog küldeni engem a sorba.

— Hát, persze — jelentette ki Goldfis —, rengeteg nagyon tehetséges ember akar szerepelni a mozgó képekben. Most már bármelyik nap megoldjuk a hangot is. Úgy értem, ács vagy? Van alkímiai tapasztalatod? Idomítottál valaha krampuszokat? Egyáltalán, ügyes a kezed?

— Nem — ismerte be Viktor.

— Tudsz énekelni?

— Kevéssé. A fürdőkádban. De nem túl jól — ismerte el Viktor.

— Tudsz táncolni?

— Nem.

— Kardok? Tudod, hogy kell kardot forgatni?

— Egy kicsit — felelte Viktor. Néha kezébe vett egyet a tornateremben. Valójában sohasem harcolt ellenféllel, mert a varázslók általában irtóznak a testgyakorlástól és az egyetlen egyetemi polgár, aki rajta kívül betette oda a lábát, a Könyvtáros volt, és ő csak a köteleket és gyűrűket használta. Ám Viktor lendületes és egyéni vívótechnikát gyakorolt a tükör előtt, amely még sosem győzte le.

— Értem — jegyezte meg Goldfis komoran. — Nem tudsz énekelni. Nem tudsz táncolni. Egy kicsit tudsz kardot forgatni.

— Viszont kétszer is megmentettem a maga életét — állította Viktor.

— Kétszer? — csattant föl Goldfis.

— Igen — felelte Viktor. Nagy levegőt vett. Ez kockázatosnak bizonyulhat. — Akkor — mondta —, és most.

Hosszú csönd támadt.

Aztán Goldfis megszólalt: — Igazán nem hinném, hogy erre szükség volt.

— Sajnálom, Goldfis úr — kérlelte Viktor. — Én tényleg nem olyan ember vagyok, de maga ezt mondta, és idegyalogoltam egész úton és nincs semmi pénzem és éhes vagyok és megcsinálok bármit, ami kell magának. Akármit. Kérem !

Goldfis kételkedve nézett rá.

— Még a színészkedést is? — kérdezte.

— Tessék?

— Mozogni meg tetetni, mintha csinálna valamiket — magyarázta Goldfis segítőkészen.

— Igen!

— Kész szégyen egy hozzád hasonló értelmes, iskolázott fiú számára — jelentette ki Goldfis. — Mi a foglalkozásod?

— Egyetemre járok, hogy va… — kezdte Viktor. Eszébe jutott Goldfis ellenszenve a varázslók iránt, és helyesbített. — …hivatalnok legyek.

— Vahivatalnok? — firtatta Goldfis.

— Viszont azt nem tudom, hogy jó színész leszek-e — vallotta be Viktor.

Goldfis meglepettnek tűnt. — Ó, teljesen rendben leszel — állította. — Nagyon nehéz rosszul színészkedni a mozgó képekben.

Kotorászott a zsebében és előhúzott egy talléros érmét.

— Tessék — nyújtotta oda. — Menj és szerezz valami ennivalót!

Tetőtől talpig végigmérte Viktort.

— Vársz még valamire? — tudakolta.

— Hát — válaszolta Viktor —, azt reméltem, hogy elmondja nekem, mi folyik itt.

— Hogy érted?

— Két éjszakával ezelőtt megnéztem a maga, a maga mozgóját — kissé büszke volt arra, hogy emlékszik a szakkifejezésre —, még a városban és hirtelen itt akartam lenni és jobban akartam ezt, mint bármi mást. Előtte egész életemben sohasem akartam semmit igazán!

Goldfis megkönnyebbült vigyorgásban tört ki.

— Ó, az! — mondta. — Az csak Holivud varázslata. Nem varázslói mágia — tette hozzá sietve —, ami csupa babona meg halandzsa. Nem. Hanem varázslat az átlagembernek. Az ember agya csak úgy sistereg a rengeteg lehetőségtől. Tudom, mert az enyém is azt tette — fűzte hozzá.

— Igen — értett egyet Viktor kissé bizonytalanul. — De hogyan működik?

Goldfis arca fölragyogott.

— Tudni szeretnéd? — kérdezte. — Tudni szeretnéd, hogyan működnek a dolgok?

— Igen, én…

— Tudod, a legtöbb ember olyan kiábrándító — nyilvánított véleményt Goldfis. — Mutatsz nekik valami tényleg bámulatosat, mint például a képdoboz, és ők csak „ó!-znak”. Meg se kérdik, hogy működik. Mr. Madár!

Az utolsó mondatot már kiáltotta. Egy idő múlva kinyílt egy ajtó a pajta túlsó végén és megjelent egy férfi.

A nyakában egy képdoboz lógott. Vegyes szerszámok csüngtek az övéről. A kezét vegyszerek színezték el, és nem volt szemöldöke, amiről Viktor később megtanulta, biztos jele annak, hogy az illető némi időt töltött az oktocellulóz körül. Valamint a sapkáját megfordítva viselte.

— Ez itt Gaffer [6] A „gaffer” amellett, hogy öregembert jelent, a filmiparban a fővilágosító elnevezése. Madár — vigyorgott Goldfis. — A főkurblimanunk. Gaffer, ez itt Viktor. Színészkedni fog nekünk.

— Ó — szólalt meg Gaffer, s ugyanúgy nézett Viktorra, ahogy a hentes nézhet a kizsigerelt állatra. — Valóban?

— És szeretné tudni, hogyan működnek a dolgok! — folytatta Goldfis.

Gaffer újabb epés pillantást vetett Viktorra.

— Zsineggel — jelentette ki gyászosan. — Az egészet zsinegek mozgatják. Elképednél attól, hogyan esnének szét a dolgok errefelé — magyarázta —, ha nem lennék itt a gombolyag zsinegemmel.

A nyakában lógó dobozból hirtelen fölbolydulás hallatszott. Rácsapott a tenyerével.

— Ti csirkefogók ezt abba is hagyhatjátok — mondta. Odabiccentett Viktornak.