Isaac Asimov - Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

— Remélem — szólt R. Daneel —, hogy idővel meg fogom érteni ezt az álláspontot.

Baley egy pillanatig úgy érezte, hogy a robot szavaiból gúny csendül, de aztán elvetette ezt a lehetőséget.

— Elég az hozzá — jegyezte meg R. Daneel —, dr. Sarton tisztán látta, hogy sok minden szól a C/Fe mellett.

— Cé-ef-e? Az micsoda?

— A szén meg a vas vegyjele, Elijah. A szén az emberi, a vas pedig a robotélet alapja. Egyszerűbb C/Fe-ről beszélni egy olyan kultúra meghatározására, amely e kettő legjavát egyenlő, de párhuzamos alapokon egyesíti magában.

— Cé-ef-e. És ezt kötőjellel írják? Vagy hogy?

— Nem kötőjellel, Elijah. Az elfogadott írásmód egy függélyes vonal a kettő között, ami nem az egyiket vagy másikat jelöli, hanem a kettő vegyülékét anélkül, hogy bármelyiknek elsőbbséget juttatna.

Baleyben akaratlanul is felébredt az érdeklődés. A Földön az iskolai nevelés alapjában véve nem adott semmiféle ismereteket az űrországoknak a Nagy Felkelés, tehát az anyabolygótól való függetlenségük kivívása utáni történelmére és társadalomtudományára vonatkozóan. A népszerű könyvfilmsztoriknak persze megvoltak a maguk jellegzetes űrországi figurái: a Földre lelátogató, hirtelen haragú és különc iparmágnás, a gyönyörű örökösnő, akit óhatatlanul rabul ejt egy földi férfi varázsa, úgyhogy gőgjét legyőzi a szerelem, a fennhéjázó, aljas űrlakó-vetélytárs, aki mindig vereséget szenved. Ezek azonban fércművek voltak, hiszen meg a legelemibb, legközismertebb tényeket is semmibe vették, például azt; hogy az űrlakók sose tették be lábukat a citykbe, és az asszonyaik se tettek kéjutazásokat a Földön.

Baleyt most, életében először, furcsa kíváncsiság birizgálta: milyen is lehet az űrlakók igazi élete?

Csak nagy nehezen tudta a szóban forgó témára visszaterelni gondolatait.

— Azt hiszem — mondta —, értem, mire akarsz kilyukadni. Dr. Sarton a Föld C/Fe-vé történő átalakításának problémáját újszerű és sokat ígérő módszerrel óhajtotta megközelíteni. Ez pedig nyugtalanította a mi konzervatív csoportosulásainkat. Attól féltek, hogy kísérlete esetleg sikerrel jár. Ezért megölték. Itt volna hát az az indíték, amely a gyilkosságot szervezett merényletté, nem pedig elszigetelt bűncselekménnyé teszi. Igaz? — Igen. Körülbelül így fogalmaznám, Elijah.

Baley, gondolataiba merülve, halkan füttyentett. Hosszú ujjaival könnyedén az asztalra koppintott. Aztán megrázta a fejét.

— Mese habbal — mondta. — Mese habbal.

— Bocsáss meg. Nem értem, hogy ez mit jelent.

— Csak megpróbálom elképzelni magamnak a dolgot. Egy földlakó besétál az Űrvárosba, odaballag dr. Sartonhoz, megöli és aztán vígan hazasétál. Ezt nem tudom elképzelni. Hiszen az Űrváros bejáratánál őrség áll. R. Daneel bólintott.

— Azt hiszem, nyugodtan állíthatjuk, hogy illegálisan egyetlen földi ember se léphetett be az Ű rvárosba.

— És akkor hová jutsz ezzel a szép elmélettel?

— Zavarban volnék, Elijah kollégám, hogy ha történetesen csak a bejáraton keresztül lehetne New York Cityből az Űrvárosba eljutni. Baley elgondolkozva figyelte kollégáját.

— Nem értelek. Hiszen az az egyetlen összeköttetés a két hely között.

— Közvetlenül a kettő között igen. — R. Daneel egy pillanatig hallgatott, aztán így folytatta: — Látom, nem érted, mit akarok mondani. Ugye, így van?

— Igen. Egy szót sem értek az egészből.

— Hát, ha nem sértelek meg vele, megpróbálom megmagyarázni a dolgot. Kaphatnék egy darab papírt és egy iront? Köszönöm. Idenézz, Elijah kollégám. Rajzolok egy nagy kört, és ráírom: New York City. Na most ezt érintőn rajzolok egy kisebb kört, és ráírom: Űrváros. Oda, ahol a két kör érintkezik egymással, nyilat rajzolok és melléírom: Sorompó. Még most se látsz más összeköttetést?

— Persze, hogy nem — vágta rá Baley. — Mert nincs is.

— Bizonyos szempontból örülök, hogy ezt mondod — jegyezte meg a robot. — Ez ugyanis megfelel annak, amire engem a terresztrikus gondolkodásmódot illetően tanítottak. A sorompó az egyetlen közvetlen összeköttetés. De a Cityt meg az Űrvárost minden oldalról szabad terület fogja körül. Egy földi ember a sok kijárat bármelyikén elhagyhatja a Cityt, és a szabad térségen átvágva olyan ponton érheti el az Űrvárost, ahol nincs sorompó, amely útját állná.

Baley nyelve hegyét felső ajkához illesztette és egy pillanatig rajta is tartotta.

— A szabad térségen átvágva? — kérdezte aztán.

— Igen.

— Egyedül?

— Miért ne?

— Gyalog?

— Kétségtelenül gyalog. Így kerülhette el legkönnyebben, hogy felfedezzék. A gyilkosság a munkanap kezdetén történt. Így az utat bizonyára a virradat előtti órákban tette meg.

— Lehetetlen! Nincs olyan ember a Cityben, aki ezt megtenné. Hogy elhagyja a Cityt? Egyedül?

— Igazad van: közönséges esetekben ez valóban valószínűtlennek látszik. Ezzel mi, űrlakók is tisztában vagyunk. Épp ezért őrizzük csupán a bejáratot. A tieitek még a Nagy Forrongás idején is csak azt a sorompót támadták, amely akkoriban a bejáratot védte. Senki se hagyta el a Cityt.

— Na látod.

— Igen ám, csakhogy itt nem valamilyen közönséges esetről van szó. Nem elvakult csőcselékről, amely a legkisebb ellenállás irányában támad, hanem egy kis csapat szervezett kísérletéről, hogy szándékosan egy nem védett pontra csapjon le. Ez magyarázza meg, hogy egy földi ember, ahogy te mondtad, besétálhatott az Űrvárosba, odamehetett az áldozathoz, majd miután megölte, vígan hazasétálhatott. A merénylő olyan ponton támadt, ahol legkevésbé vártuk.

Baley megrázta a fejét.

— Fölöttébb valószínűtlen. És megpróbáltátok már valahogy ellenőrizni ezt az elméletet?

— Igen. A ti rendőrfőnökötök úgyszólván a gyilkosság pillanatában érkezett oda...

— Tudom. Elmondta nekem.

— Ez, Elijah, újból csak arra mutat, milyen gondosan választották meg a gyilkosság időpontját. A rendőrfőnökötök korábban együttműködött dr. Sartonnal, és ő volt az a földlakó, akivel dr. Sarton meg akart állapodni az első lépésekben a hozzám hasonló R-eknek a Citybe való beszivárgását illetően. Az a reggeli találkozó is ezt a célt szolgálta volna. A gyilkosság, legalábbis időlegesen, megakadályozta ezeknek a terveknek végrehajtását, és az a tény, hogy a rendőrfőnökötök épp akkor az Űrvárosban tartózkodott, az egész helyzetet még nehezebbé, még kellemetlenebbé teszi a Földnek is, meg a mieinknek is. De — folytatta — nem erre akartam kilyukadni. A rendőrfőnökötök ott volt nálunk. Mondtuk neki, hogy a merénylőnek a szabad térségen kellett átvágnia. Hozzád hasonlóan ő is azt válaszolta, hogy ez lehetetlen, vagy talán úgy fejezte ki magát, hogy elképzelhetetlen. Persze nagyon meg volt zavarodva, és lehet, hogy ezért nem ismerte fel a dolog lényegét. Mindenesetre meghagytuk neki, hogy azonnal ellenőriztesse ezt a lehetőséget.

Baleynek most eszébe jutott a rendőrfőnök eltörött szemüvege, és erre a gondolatra még e komor hangulatú beszélgetés kellős közepén is nevethetnékje támadt. Szegény Julius! Persze hogy meg volt zavarodva. És még csak meg se magyarázhatta a helyzetet azoknak a dölyfös űrlakóknak, akik a testi fogyatékosságokat az örökléstanilag nem szelektált földlakók különösen undorító sajátságainak bélyegzik. Legalábbis nem magyarázhatta volna meg anélkül, hogy a rendőrfőnök tekintélyén csorba ne essék, márpedig a tekintélyre Julius Enderby nagyon sokat ad. No de a földieknek egy és más tekintetben össze kell tartaniuk. Baleytől sose fogja megtudni a robot, hogy Enderby rövidlátó.