Frank Herbert - A Dűne

— Sok a Harkonnen-őrjárat — mondta. Fölemelte a kezét, fölfelé mutatott, át a sziklákon, ahol Hawat és az emberei leereszkedtek.

Hawat bólintott.

Sok az őrjárat. Igen, sok.

De még mindig nem tudta, mit akar a fremen, és ez nyugtalanította. A Mentát-képzésnek képesnek kellett volna tennie rá, hogy világosan lássa az indítékait!

Ez volt Hawat életének legszörnyűbb éjszakája. Tsimpóban, egy helyőrségi faluban tartózkodott, az egykori főváros, Carthag közelében, amikor megérkeztek az első hírek a támadásról. Először azt gondolta: Egy kis rajtaütés. A Harkonnenek próbálkoznak.

De aztán egyik jelentés jött a másik után — egyre gyorsabban.

Két légió landolt Carthag mellett.

Öt légió — ötven dandár! — támadta meg a herceg arrakeeni fő bázisát.

Egy légió Arsuntnál.

Két hadtest a Szilánksziklánál.

Aztán részletesebbek lettek a jelentések. Császári sardaukarok voltak a támadók között, valószínűleg két légió. És szemlátomást pontosan tudták, milyen erőt hová kell küldeniük. Pontosan! Elsőrangú volt a felderítésük.

Hawat döbbent haragja nőttön-nőtt, míg végül már azzal fenyegette, hogy Mentátként sem tud zavartalanul működni. Szinte fizikai csapásként érte az agyát a támadás mérete.

Most, ahogy ott kuporgott a sivatagi sziklaeresz alatt, bólintott magában, aztán szorosabbra húzta magán tépett zubbonyát, mintha azzal elkergethette volna a hűvös árnyékot.

A támadás mérete!

Előzőleg csak arra számított, hogy az alkalmi, próbálkozó támadásokhoz az ellenség bérbe vesz egy-egy teherhajót a Ligától. Ez viszonylag megszokott húzás volt a Házak közötti hadviselésben. A kis teherhajók rendszeresen leszálltak, az Arrakison, hogy elszállítsák az Atreides-ház fűszerét. Hawat megtette a szükséges óvintézkedéseket az esetleges álteherhajók ellen. Komolyabb Harkonnen-akció esetén sem számítottak tíz dandárnál többre.

Az utolsó adatok szerint azonban több mint kétezer hajó szállt le az Arrakison — nemcsak kis teherhajók, hanem fregattok, rombolók, monitorok, űrnaszádok, csapatszállítók, még az űrcsilleként emlegetett rakodóhajók is…

Több mint száz dandár — tíz légió!

Az Arrakis ötvenévi teljes fűszerbevétele esetleg fedezte volna egy ilyen akció költségét.

Esetleg.

Alábecsültem, hogy mennyit hajlandó rákölteni a báró a megtámadásunkra, gondolta Hawat. Rosszul szolgáltam a herceget.

Aztán ott volt az áruló kérdése.

Megérem még, hogy lássam, amikor fölakasztják-gondolta. Meg kellett volna ölnöm azt a Bene Gesserit-boszorkányt, amikor lehetőségem volt rá! Hawat nem kételkedett benne, hogy csak egyvalaki lehet az áruló — Lady Jessica. Őrá vallott minden ismert tény.

— Az embered, Gurney Halleck és a csapatának egy része biztonságban van csempész barátainknál mondta a fremen.

— Az jó.

Tehát Gurney el fog szabadulni erről a pokolbolygóról! Nem vesztünk el mindannyian!

Hawat hátrapillantott az emberei zilált kis csoportjára. Háromszáz legjobb katonájával kezdte el az elmúlt éjszakát. Kerek húsz maradt meg belőlük, ezeknek is a fele sebesült volt. Most néhányan aludtak, nekitámaszkodtak a sziklának, vagy elnyúltak a tövében a homokon. Az utolsó topterük, amelyet légpárnás járműként használtak a sebesültek szállítására, hajnal előtt mondta fel a szolgálatot. Lézerfegyverekkel földarabolták, elrejtették a darabokat; aztán elvergődtek erre a rejtekhelyre, a medence szélére.

Hawatnak csak hozzávetőleges elképzelése volt arról, hogy hol vannak — úgy kétszáz kilométernyire délkeletre Arrakeentől. Valamivel délebbre húzódtak a Pajzsfal sziecsközösségeit összekötő főbb, járt útvonalak.

A fremen hátravetette a cirkoruha csuklyáját, sapkáját, előtűnt seszínű haja, szakálla. Haját egyenesen hátrafésülte magas, keskeny homlokából. A fűszeren élők kifürkészhetetlen, csupakék szeme nézett Hawatra. Az egyik oldalon elszíneződött a bajusza-szakálla, összetapadt a szőr ott, ahol nekinyomódott az orrdugóiból kivezető cirkocső.

A férfi kivette az orrdugókat, megigazította őket. Megdörgölte az orra melletti sebhelyet.

— Ha ma éjszaka átkeltek ezen a medencén — mondta a fremen —, nem szabad pajzsot használnotok. Van egy rés a falon… — megfordult a sarkán, dél felé mutatott — …ott, és azon túl nyílt homok van egészen az ergig. A pajzsok idevonzanák a… — tétovázott — …férget. Ritkán szoktak idejönni, de a pajzsra mindig megjelennek.

Azt mondta, féreg, gondolta Hawat, de valami mást akart mondani. Mit? És mit akar tőlünk?

Hawat felsóhajtott.

Nem emlékezett rá, hogy valaha is ilyen fáradtnak érezte volna magát. Izomfáradtság volt, amelyet már nem tudtak leküzdeni a serkentő tabletták.

Azok az átkozott sardaukarok!

Keserű önváddal gondolt a fanatikus harcosokra és a császári hitszegésre, amelyet jelképeztek. Mentáti adatelemzése alapján tudta, hogy nemigen van rá esélye, hogy valaha is bemutathatja ennek az árulásnak a bizonyítékait a Landsraad Nagytanácsa előtt, ahol esetleg igazságot szolgáltathatnának.

— El akartok menni a csempészekhez? — kérdezte a fremen.

— Lehetséges?

— Hosszú az út.

A fremenek nem szívesen mondanak nemet, mondta egyszer Idaho.

— Még nem mondtad meg — szólt Hawat —, hogy a tieid tudnak-e segíteni a sebesültjeimen.

— Megsebesültek.

Mindig ugyanaz a rohadt válasz!

— Tudjuk, hogy megsebesültek! — csattant fel Hawat. — Nem az a…

— Béke, barátom! — intette a fremen. — Mit mondanak a sebesültjeid? Vannak közöttük olyanok, akik megértik a törzs vízigényét?

— Szó sem volt vízről — mondta Hawat. — Mi a…

— Megértem a vonakodásodat — mondta a fremen. — A te barátaid, a te törzsed tagjai. Van vizetek?

— Nincs elég.

A fremen Hawat zubbonyára mutatott, a kivillanó bőrére.

— A sziecsben voltatok, amikor rajtatok ütöttek, cirkoruha nélkül. A vízről kell döntenetek, barátom.

— Megfizetnénk a segítségetekért.

A fremen megvonta a vállát.

— Nincs vizetek. — A Hawat mögötti csoportra pillantott. — Hány sebesültedet áldoznád föl?

Hawat elnémult, rámeredt a másikra. Mint Mentát is látta, hogy nincsenek szinkronban. A kimondott szavak valahogy nem a megszokott módon kapcsolódtak össze.

— Thufir Hawat vagyok — mondta. — A herceg nevében is beszélhetek. Esküvel vállalhatok kötelezettséget rá, hogy megadom a segítségetekért azt, amit kértek. Csak korlátozott segítségre van szükségem, hogy megőrizzem a csapatomat addig, amíg megölök egy árulót, aki azt hiszi, hogy nem érhet el hozzá a bosszú.

— Azt akarod, hogy álljunk melléd a vérbosszúban?

— A bosszút elintézem én magam. Csak meg akarok szabadulni a sebesültekért való felelősségtől, hogy szabadon mozoghassak.

A fremen összeráncolta a homlokát.

— Hogyan lehetsz felelős a sebesültjeidért? Mindenki magáért felelős. A vízről van szó, Thufir Hawat. Azt kívánod, hogy én döntsek helyetted?

A férfi a kezét a köpenye alatt rejtőző fegyverre tette.

Hawat megdermedt. Mi ez, árulás? futott át rajta a gondolat.

— Mitől félsz? — kérdezte éles hangon a fremen.

Zavarba ejtő ezeknek az embereknek a nyíltsága! Hawat óvatosan válaszolt: