Frank Herbert - A Dűne

— Igen, de…

— Ahá! Úgy bizony, de! De túl sok fűszert fogyaszt, úgy eszi, mint a cukorkát! Nézd meg a szemét! Akár egyenesen az arrakisi munkások közül jöhetett volna! Jól működik ez a Piter, de közben szenvedélyes, hajlamos az érzelmi kitörésekre. Jól működik ez a Piter, de közben olykor téved.

Piter halk, mogorva hangon szólalt meg:

— Azért hívtál ide, báró, hogy bírálattal rontsál a működésemen?

— Rontani a működéseden? Jobban ismersz te annál, Piter! Csak szeretném, ha az unokaöcsém tisztába jönne vele, milyen korlátai vannak egy Mentát képességeinek.

— Máris kiképzés alatt van az utódom? — csattant föl Piter.

— Utódod, neked? Ugyan, Piter, hol találhatnék én még egy ilyen agyafúrt, ilyen elvetemült Mentátot?

— Ugyanott, ahol engem találtál, báró.

— Csakugyan, esetleg ott — mondta tűnődve a báró. — Az utóbbi időben valóban labilisabbnak látszol. És amennyi fűszert megeszel…!

— Túl költségesek a kedvteléseim, báró? Kifogásod van ellenük?

— Drága Piter, éppen a kedvteléseid kötnek énhozzám! Hogyan lehetne kifogásom ellenük? Csak azt akarom, hogy az unokaöcsém tisztába jöjjön mindezzel.

— Tehát kiállítási darab vagyok — mondta Piter. — Táncoljak a publikumnak? Mutassam be különféle képességeimet a kiváló Feyd-Rau…

— Pontosan — vágott közbe a báró. — Kiállítási darab vagy! Maradj tehát csendben! — Feyd-Rauthára pillantott, szemügyre vette unokaöccse duzzadt, lebiggyedő ajkát, a Harkonnenek családi jegyét. Az ajak most félmosolyra húzódott. — Ez egy Mentát, Feyd. Bizonyos kötelességek teljesítésére van kiképezve és kondicionálva. Nem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy emberi testben helyezkedik el! Ez bizony komoly hátránya. Néha azt hiszem, hogy az ősöknek volt igazuk, a gondolkodó gépeikkel.

— Azok játékszerek voltak hozzám képest! — horkant föl Piter. — Még te magad is többre volnál képes azoknál a gépezeteknél!

— Lehet — mondta a báró. — No mindegy… — Mélyet sóhajtott, böfögött egyet. — Most pedig, Piter, körvonalazd az unokaöcsémnek az Atreides-ház elleni hadjáratunk lényegesebb mozzanatait. Légy szíves Mentátként funkcionálni!

— Báró, óva intelek, ne bízz ilyen információt ilyen ifjú személyre! Az eddig megfigyelt…

— Ezt én ítélem meg — mondta a báró. — Utasítalak, Mentát! Teljesítsd egyik kötelességedet a sok közül!

— Legyen hát — mondta Piter. Kihúzta magát, furcsán méltóságteljes pózt vett föl — mintha egy újabb álarc lett volna, amely azonban ezúttal az egész testét takarta. — Néhány standard nap múlva Leto herceg egész családja és udvara útnak indul az Űrliga hajóján az Arrakisra. A Liga nem a mi városunknál, Carthagnál, hanem Arrakeen városánál teszi ki őket. A herceg Mentátja, Thufir Hawat, arra a helyes következtetésre jut majd, hogy Arrakeent könnyebb megvédeni.

— Jól figyelj, Feyd! — mondta a báró. — Vedd észre az egymásba ágyazódó tervek szövevényét!

Feyd-Rautha bólintott, és azt gondolta: Ez már más! A vén szörnyeteg végre megismertet a titkos dolgokkal is. Úgy látszik, tényleg engem akar megtenni az utódjának!

— Van több érintőleges lehetőség is — mondta Piter. — Én arra következtetek, hogy az Atreides-ház az Arrakisra fog menni. Nem szabad azonban elvetnünk azt a lehetőséget sem, hogy a herceg arra szerződik a Ligával, hogy biztonságos helyre szállítsák, a rendszeren kívülre. Másokból hasonló körülmények között renegátok lettek, fogták a családi atomtechnikát, a pajzsokat, és elmenekültek az Impériumból.

— A herceg büszkébb annál — mondta a báró.

— A lehetőség fennáll — mondta Piter. — A végeredmény azonban a számunkra ugyanaz lenne.

— Egyáltalán nem lenne ugyanaz! — dördült rá a báró. — A hercegnek pusztulnia kell, és vele a dinasztiájának is!

— Ennek a legnagyobb a valószínűsége — mondta Piter. — Bizonyos előkészületek már előre szokták jelezni, ha egy Ház renegát lépésre szánja rá magát. A herceg látszólag semmi ilyesmit nem tesz.

— Úgy. — A báró felsóhajtott. — Folytasd, Piter!

— Arrakeenben — mondta Piter — a herceg és családja elfoglalja majd a Rezidenciát, amely előzőleg Fenring grófnak és Lady Fenringnek adott otthont.

— Csempészeti nagykövetünk… — A báró kuncogott.

— Milyen nagykövetünk? — kérdezte Feyd-Rautha.

— A bácsikád tréfásat mondott — világosította fel a Mentát. — Csempészeti nagykövetnek titulálta Fenring grófot, arra célozva, hogy a Császár érdekelt az arrakisi csempésztevékenységben.

Feyd-Rautha értetlen tekintettel meredt a nagybátyjára.

— Miért?

— Ne legyél olyan nehéz felfogású, Feyd! — förmedt rá a báró. — Mindaddig, amíg a Liga lényegében nincsen császári ellenőrzés alatt, hogyan is lehetne másképp? Hogyan mozoghatnának a kémek és az orgyilkosok?

Feyd-Rautha szája hangtalanul mozgott:

— Óóó…

— A Rezidencián elterelő hadmozdulatokat szervezünk — folytatta Piter. — Merényletet fognak megkísérelni az Atreides-utód élete ellen — még az is lehet, hogy sikeres merényletet.

— Piter — hördült fel a báró —, arra utaltál, hogy…

— Arra utaltam, hogy véletlenek mindig történhetnek — mondta Piter. — És a merényletnek hitelesnek kell látszania!

— Ah, de olyan bájos teste van annak a legénykének! — mondta a báró. — Persze, potenciálisan veszélyesebb, mint az apja… ott van neki tanítónak az a boszorkány. Átkozott asszony! No mindegy… folytasd, Piter!

— Hawat rá fog jönni, hogy áruló van közöttük, aki a mi ügynökünk — mondta Piter. — A kézenfekvő gyanúsított dr. Yueh, aki csakugyan a mi emberünk. Hawat azonban utánanyomozott, és kiderítette, hogy a jó doktor a Suk Egyetemen végzett, és Birodalmi Kondicionálásban részesült, ezért veszélytelenül kezelheti akár a Császárt is. A Birodalmi Kondicionálásban vakon megbíznak. Az a vélemény, hogy a teljes kondicionálást nem lehet megszüntetni, mert belehal az illető. Mindazonáltal, ahogy valaki egyszer megjegyezte, a megfelelő emelővel egy bolygót is el lehet mozdítani. Mi megtaláltuk azt az emelőt, amely elmozdította a doktort.

— Hogyan? — kérdezte Feyd-Rautha. A meglepetéstől tátva maradt a szája. Hiszen mindenki tudta, hogy a Birodalmi Kondicionálást nem lehet kijátszani!

— Erről majd máskor — mondta a báró. — Folytasd, Piter!

— Yueh helyett — mondta Piter — egy rendkívül érdekes gyanúsítottat lökünk Hawat elé. Olyan képtelenség volna őt gyanúsítani, hogy éppen ez kelti majd fel Hawat figyelmét.

— Ki lesz az? — kérdezte Feyd-Rautha.

— Maga Lady Jessica — mondta a báró.

— Hát nem fenséges? — kérdezte Piter. — Hawat gondolatait úgy betölti majd ez a kérdés, hogy mentáti minőségében rosszabbul fog működni. Még az is lehet, hogy megpróbálja megölni Lady Jessicát! — Piter összeráncolta a homlokát. — De nem hiszem, hogy meg tudná tenni.

— Nem szeretnéd, mi? — kérdezte a báró.

— Ne zavarj — mondta Piter. — Miközben Hawat el van foglalva Lady Jessicával, még jobban eltereljük a figyelmét néhány helyőrségi zendüléssel és hasonlókkal. A zendüléseket leverik majd. A hercegnek azt kell hinnie, hogy fokozatosan megszilárdítja a hatalmát, és biztonságban van. Aztán, amikor megérett rá az idő, jelt adunk Yuehnek, és támadást indítunk fő erőnkkel… ööö…