Frank Herbert - A Dűne

— Jól vigyázz rá — mondta a herceg.

— Értem, uram. — Idaho megveregette az övére erősített adóvevőt. — Jelentkezem, mihelyt lehet. Thufirnál megvan a hívókódom. Használjatok harci nyelvet! — Tisztelgett, sarkon fordult, kisietett a fremen után.

Hallották, ahogy a lépései dobogva távolodnak a folyosón.

Leto és Hawat sokatmondó pillantást váltott. Elmosolyodott mind a kettő.

— Sok tennivalónk van, Sire — mondta Halleck.

— És én nem hagylak dolgozni benneteket — mondta Leto.

— Itt van a jelentés az előretolt bázisokról — mondta Hawat. — Máskor számoljak be róla, Sire?

— Hosszú?

— A lényege nem. A fremenek azt mondják, több mint kétszáz ilyen előretolt bázis épült az Arrakison a Sivatagi Botanikai Állomás idején. Mindegyiket elhagyták, de egyes jelentések szerint előzőleg lezárták őket.

— Bennük a felszereléssel?

— A Duncantól kapott jelentések szerint igen.

— Hol helyezkednek el?

— Erre a kérdésre — mondta Hawat — a válasz mindig ugyanaz: „Liet tudja.”

— Az isten tudja — mormolta Leto.

— Nem biztos, Sire — mondta Hawat. — Hallottad, hogy használta a nevet ez a Stilgar. Lehet, hogy valóságos emberről beszélt?

— Két urat szolgál — mondta Halleck. — Úgy hangzik, mint valami vallási idézet.

— Te igazán tudhatod — jegyezte meg a herceg.

Halleck elmosolyodott.

— És a Változás Bírája, a Császári Ökológus, ez a… Kynes — mondta Leto. — Ő nem tudhatja, hol vannak a bázisok?

— Sire — mondta figyelmeztetően Hawat —, Kynes a Császár embere!

— De a Császár messze van — mondta Leto. — Szükségem van azokra a bázisokra! Biztosan tele vannak olyan anyagokkal, amelyeknek jó hasznát vehetnénk javításokhoz.

— Sire — mondta Hawat —, azok a bázisok jog szerint azóta is Őfelsége hűbérbirtokainak részei.

— Itt olyan kegyetlen az időjárás, hogy mindent el tud pusztítani — mondta a herceg. — Mindig ráfoghatjuk az időjárásra. Keressétek meg ezt a Kynest; és legalább azt derítsétek ki, léteznek-e a bázisok!

— Veszélyes lenne rájuk tenni a kezünk — mondta Hawat. — Duncan egyvalamiben egyértelműen nyilatkozott: azok a bázisok vagy a bázisok eszméje nagy jelentőséggel bír a fremenek szemében. Könnyen lehet, hogy elidegenítenénk magunktól őket, ha felhasználnánk a bázisokat.

Paul végigtekintett a körülöttük ülők arcán, látta, milyen feszült figyelemmel követnek minden elhangzó szót. Szemlátomást mélységesen nyugtalanította őket a herceg hozzáállása.

— Hallgass rá, apám — mondta halk hangon Paul. — Igazságot beszél.

— Sire — folytatta Hawat —, még ha azokból a bázisokból elegendő anyagot szerezhetnénk akár minden ránk hagyott berendezés megjavításához, akkor is lehet, hogy stratégiai okokból nem nyúlhatunk hozzájuk. Könnyelműség lenne további tájékozódás nélkül belevágni! Ez a Kynes döntőbírói felhatalmazást kapott a Császártól. Erről nem szabad megfeledkeznünk! És a fremenek alávetik magukat a döntéseinek!

— Akkor csináld finoman — mondta a herceg. — Csak azt akarom tudni, léteznek-e azok a bázisok. — Ahogy óhajtod, Sire. — Hawat visszaült, lesütötte a szemét.

— Ezzel megvolnánk — mondta a herceg. — Mindannyian tudjuk, mi áll előttünk — a munka! Megvan hozzá a képzettségünk. Van némi tapasztalatunk is. Tudjuk, milyen eredményt várhatunk, és ismerjük az alternatívákat is. Mindenki megkapta a feladatát. — Halleckre nézett. — Gurney, először a csempészekkel foglalkozzál!

— „Jöttömet látják majd a lázadók, a száraz földek lakói” — mondta éneklő hangon Halleck.

— Egy szép napon még meglepem ezt az embert idézet nélkül, aztán pucérnak fog látszani — mondta a herceg.

Kuncogás hallatszott az asztal körül, de Paul kihallotta belőle az erőlködést.

A herceg Hawathoz fordult.

— Állíts föl ezen a szinten még egy parancsnoki állást a hírszerzésnek és a hírközlésnek, Thufir! Amikor elkészültél, keress meg!

Hawat fölkelt, körbepillantott; mintha támogatást keresett volna, aztán megfordult, és elsőként távozott. A többiek sietősen szedelőzködtek, zörögve hátratolták a székeiket, kis csoportokba gyűltek, szemlátomást zavarodottan.

Zűrzavarosan fejeződött be, gondolta Paul, ahogy utánanézett a távozóknak. Azelőtt a vezérkar ülése mindig egyértelmű, aktív, határozott légkörben szokott véget érni. Ez a megbeszélés viszont mintha csak valahogy elapadt volna, fölemésztette volna a saját tökéletlensége, és még vita is tetézte.

Paul most először engedte meg magának, hogy fontolóra vegye a vereség lehetőségét — nem a félelem vetette föl benne, nem is a Tisztelendő Anyáéhoz hasonló figyelmeztetések, hanem a tulajdon helyzetértékelése késztette rá, hogy szembenézzen vele.

Az apám kétségbeesetten kapkod, gondolta. Egyáltalán nem mennek jól a dolgaink.

És Hawat! Paul fölidézte, hogy viselkedett a vén Mentát a megbeszélés alatt — látta maga előtt az apró tétovázásokat, a nyugtalanság jeleit.

Hawatot mélységesen aggasztotta valami.

— A legjobb lesz, ha itt töltöd az éjszakát, fiam — mondta a herceg. — Hamarosan úgyis hajnalodik már. Értesítem az anyádat. — Lassan, mereven föltápászkodott. — Miért nem tolsz össze, néhány széket, akkor legalább elnyújtózhatnál egy kicsit.

— Nem vagyok olyan fáradt.

— Ahogy akarod.

A herceg összekulcsolta maga mögött a kezét, föl-alá kezdett járkálni a szobában az asztal mellett.

Mint a ketrecbe zárt állat, gondolta Paul.

— Meg fogod beszélni az árulás lehetőségét Hawattal? — kérdezte Paul.

A herceg megállt a szoba túlsó végében, a sötét ablak felé fordulva válaszolt:

— Már sokszor beszéltünk a lehetőségről.

— Az az öregasszony olyan magabiztos volt — mondta Paul. — És az üzenet, amelyet anyám…

— Megtették az óvintézkedéseket — mondta a herceg. Körülnézett a szobában, és Paul észrevette, milyen zaklatott, űzött a tekintete. — Maradj itt! Meg akarok beszélni Thufirral néhány dolgot a parancsnoki állásokkal kapcsolatban. — Megfordult és kicsörtetett, futólag biccentett az őröknek.

Paul mereven nézte a helyet, ahol az előbb az apja állt. Az a hely üres volt; mielőtt még kiment volna a herceg. A fiúnak az eszébe jutott az öregasszony figyelmeztetése: „… az apádért azonban semmit sem…”

A herceg egyedül találta Thufir Hawatot a sarokszobában, ahová az őr irányította. A szomszéd szobából behallatszott a kommunikációs felszerelést felállító emberek zörgése, idebent azonban viszonylagos csend volt. A herceg körülnézett, miközben Hawat föltápászkodott a papírokkal teleszórt asztal mellől. Zöld falú kis helyiség volt, benne az asztalon kívül három szuszpenzorszék, amelyekről sietősen távolították el a Harkonnen „H”-betűt, és elütő színű folt maradt utána.