Frank Herbert - A Dűne

— Prímán illik a Harkonnenek erkölcsi felfogásához! — jegyezte meg a herceg.

A nevetés rövid volt és túl harsány.

A vetítő fókuszában egy ornitopter váltotta fel a légivagont.

— Ezek a topterek nagyjában-egészében hagyományosak — mondta Hawat. — A legfontosabb módosítás az, hogy a szokásosnál nagyobb utat tudnak megtenni leszállás nélkül. Különös gondot fordítottak a lényeges részek homok és por elleni szigetelésére. Csak körülbelül minden harmincadik van — pajzzsal ellátva — valószínűleg a nagyobb hatótávolság kedvéért hagyták el a súlyos pajzsgenerátort.

— Nem tetszik nekem, hogy így mellőzik a pajzsokat… — mormogta a herceg. És azt gondolta: Ez volna a Harkonnen-titok? Azt jelentené, hogy ha minden ellenünk fordul, még menekülni is hiába próbálnánk a pajzzsal védett fregattokon? Hevesen megrázta a fejét, hogy elhessegesse az ilyen gondolatokat, és azt mondta: — Térjünk rá a költségbecslésre! Mekkora lehet a profitunk?

Hawat kettőt lapozott a jegyzetfüzetében.

— Miután számba vettük a javításra szoruló és az üzemképes felszerelést, kiszámítottuk, hogy első közelítésben mekkora lesz az üzemeltetési költség. Természetesen a lehető legrosszabb feltételekből indultunk ki, hogy legyen biztonsági ráhagyás. — Behunyta a szemét, a jellegzetes Mentát-féltranszban folytatta: — A Harkonnenek alatt a fenntartás és a bér együttesen nem haladta meg a tizennégy százalékot. Mi az első időszakban szerencsés esetben harminc százalék körül leszünk. Figyelembe véve az újrabefektetést és a bővítést, valamint a KHAFT járandóságát és a katonai kiadásokat, a profitunk mindössze hat-hét százalék lesz addig, amíg ki nem cseréljük a kiöregedett felszerelést. Aztán minden valószínűség szerint fel tudjuk tornázni a normális tizenkét-tizenöt százalékra. — Kinyitotta a szemét. — Hacsak nem akarsz Harkonnen-módszereket alkalmazni, uram…

— Az a célunk, hogy állandó, megbízható bolygóbázist alakítsunk ki — mondta a herceg. — Úgy kell tevékenykednünk, hogy az emberek jó része elégedett legyen — különösen a fremenek. A Caladanon a fölényünket a tengeri és a légi erő adta — folytatta. — Itt ki kell alakítanunk valamit, amit leginkább sivatagi erőnek neveznék. Lehet, hogy része lesz a légi erő is, de lehet, hogy nem. Felhívom a figyelmeteket a topterpajzsok hiányára! — Megrázta a fejét. — A Harkonnenek a bolygón kívüli forrásokra támaszkodtak a kulcsfontosságú személyzetük pótlásában. Mi nem merünk! Minden új csoportban ott lenne egy sereg provokatőr is.

— Akkor viszont meg kell elégednünk lényegesen kisebb profittal és csökkentett termeléssel — mondta Hawat. — Az első két időszakban a termelésünk csak mintegy kétharmada lehet a Harkonnen-átlagnak.

— Annyi bizony — mondta a herceg —, pontosan erre számítottunk. A fremenekkel pedig sietnünk kell! Szeretném, ha öt teljes fremen zászlóalj várná az első KHAFT ellenőrzést.

— Addig nincs sok idő, Sire — mondta Hawat.

— Nincs sok időnk, jól tudod. Itt lesznek, mihelyt lehet, Harkonnen-ruhába öltözött sardaukarokkal! Mit gondolsz, Thufir, mennyit hajózhatnak be?

— Mindent összevéve négy-öt zászlóaljat, Sire. Nem többet, tekintettel a Liga csapatszállítási tarifájára.

— Akkor öt zászlóaljnyi fremennek, a mi csapatainkkal együtt, elégnek kell lennie. Ha majd felvonultathatunk néhány foglyul ejtett sardaukart a Landsraad Tanácsa előtt, sok minden megváltozik, profit ide vagy oda!

— Megteszünk mindent, Sire.

Paul az apjára nézett, aztán megint Hawatra. Hirtelen tudatára ébredt, milyen idős a Mentát, hogy az öreg már három Atreides-nemzedéket kiszolgált. Koros. Látszott a barna szempár nyálkás csillogásán, az egzotikus klímák cserzette arcbőrön, a csapott vállon, a keskeny, összeszorított ajkon, amelyen ott voltak a sapho-lé áfonyaszínű foltjai.

Annyi minden függ egyetlen koros embertől, gondolta Paul.

— Jelenleg az orgyilkosháború állapotában vagyunk — mondta a herceg —, de még nem teljesedett ki. Thufir, milyen az itteni Harkonnen-hadigépezet?

— Felszámoltuk kétszázötvenkilenc kulcsemberüket, uram. Legfeljebb három Harkonnen-sejt maradt meg, összesen talán százan.

— Azok a Harkonnen-bérencek, akiket felszámoltatok — mondta a herceg —, vagyonosak voltak?

— A legtöbbje tehetős volt, uram — mint vállalkozó.

— Hamisítsatok vazallusi hűségnyilatkozatokat mindegyikük nevében! — mondta a herceg. — Adjatok le egy-egy másolatot a Változás Bírájának! Az lesz a jogi álláspontunk, hogy hamis vazallusi jogon tartózkodtak itt. Kobozzátok el a vagyonukat, gyűjtsetek be mindent, tegyétek az utcára a családjukat, forgassátok ki a zsebüket. És gondoskodjatok róla, hogy a Korona megkapja a tíz százalékát. Minden teljesen törvényes legyen!

Thufir elmosolyodott, a kárminszínű ajkak között megvillantak a vörös foltos fogak.

— Ez a húzás méltó volna a nagyapádhoz, uram! Restellem, hogy nem nekem jutott először az eszembe…

Halleck összeráncolt homlokkal rápillantott a szemben ülő Paulra, elkapta a fiú mélységesen rosszalló tekintetét. A többiek mosolyogtak, bólogattak.

Helytelen, gondolta Paul. Ettől a többiek csak még elszántabban jognak küzdeni. Semmit sem nyernének vele, ha megadnák magukat.

Jól ismerte a teljes gátlástalanság konvencióját, mely a kanlyban uralkodott; de ez olyasféle húzás volt, amely a vesztüket okozhatja, miközben győzelemnek látszik!

— „Idegenként járok az idegen földön” — idézte Halleck.

Paul rámeredt, megismerte az O. K. Bibliából származó idézetet, és azon törte a fejét: Lehet, hogy Gurney is véget akar vetni a fondorlatos cselszövéseknek?

A herceg kipillantott az ablakon a sötétségbe, aztán újra Halleckre nézett.

— Gurney, hányat sikerült rávenned azok közül a homokjanik közül, hogy velünk maradjanak?

— Összesen kétszáznyolcvanhatot, Sire. Szerintem ennyinek is örülhetünk: Mindegyikük hasznos szakember.

— Többet nem? — A herceg összecsücsörített szájjal töprengett, aztán azt mondta: — Jól van. Értesítsétek a…

Mozgás, hangok hallatszottak az ajtó felől. Duncan Idaho jött be az őrök között, végigsietett az asztal mellett, odahajolt a herceghez, súgott valamit.

Leto intett, hogy egyenesedjék föl.

— Mondd hangosan, Duncan! — szólt rá. — Láthatod, ez stratégiai tanács.

Paul szemügyre vette Idahót, figyelte a férfi macskamozgását, a reflexei gyorsaságát, ami olyan nehezen utánozható harcmesterré tette. Idaho sötét bőrű arca Paul felé fordult, a mélyen ülő szemben nem csillant meg érzelem, de Paul jól látta, hogy a higgadt maszk mögött izgalom rejtezik.

Idaho végignézett az asztalnál ülőkön, aztán megszólalt:

— Elfogtunk egy fremennek álcázott Harkonnen-zsoldoscsapatot. Maguk a fremenek küldtek futárt hozzánk, hogy figyelmeztessenek az imposztorokra, de a támadás során kiderült, hogy a Harkonnen-banda elfogta a futárt és súlyosan megsebesítette. Ide akartuk hozni, hogy a mi orvosaink vegyék kezelésbe, de útközben meghalt. Még előtte, amikor láttam, hogy milyen rossz bőrben van, odamentem, hogy segítsek, ha tudok. Rajtakaptam, amint éppen el akart dobni valamit. — Idaho a hercegre pillantott. — Egy kést, uram, egy olyan kést, amelyhez hasonlót még sohasem láttál!

— Kriszkést?

— Minden bizonnyal — mondta Idaho. — Tejfehér a pengéje, és saját fénnyel tündököl. — Benyúlt a köntöse alá, előhúzott egy hüvelyt, fekete, bordázott nyél állt ki belőle.