Frank Herbert - A Dűne

— Engedjétek közelebb — ismételte meg Paul.

Gurney bólintott.

Hawat csoszogó léptekkel előbbre jött, előtte fölemelkedett, aztán mögötte visszaereszkedett egy fremen lándzsa.

A vizenyős szempár Paulra sandított, mérlegelőn, kutatón.

Paul egy lépést tett feléje; megérezte a várakozó feszültséget a Császár és emberei között.

Hawat pillantása Paul mögé szegeződött, és az öregember megszólalt:

— Lady Jessica, én csak a mai napon tudtam meg, milyen igazságtalan voltam veled gondolatban. Nem kell megbocsátanod.

Paul várt, de az anyja nem szólt.

— Thufir, öreg barátom — mondta Paul —, amint láthatod, nem fordulok háttal semmilyen ajtó felé.

— A világmindenség tele van ajtókkal — mondta Hawat.

— Az apám fia vagyok? — kérdezte Paul.

— Inkább a nagyapádé — mondta reszelős hangon Hawat. — Olyan a viselkedésed, és olyan a tekinteted is.

— Mégis az apám fia vagyok — mondta Paul. — Mert azt mondom neked, Thufir, hogy fizetségül a sok évért, amelyen át a családomat szolgáltad, most akármit kérhetsz tőlem, amit akarsz. De akármit! Akarod most az életemet, Thufir? A tiéd! — Egy lépést tett előre, leeresztett karral, látta Hawat szemében a megvilágosodást.

Tisztában van már vele, hogy tudok az álnokságról, gondolta.

Lehalkította a hangját, félig suttogva mondta, hogy csak Hawat hallja:

— Komolyan gondolom, Thufir. Ha végezni akarsz velem, essünk túl rajta!

— Én csak még egyszer elébed akartam állni, hercegem — mondta Hawat. Paul csak most vette észre, milyen erőfeszítésébe kerül az öregembernek, hogy talpon maradjon. Odanyúlt, átfogta Hawat vállát, és ahogy megtámogatta, érezte a keze alatt az izmok reszketését.

— Fájdalmaid vannak, öreg barátom? — kérdezte.

— Vannak, vannak, hercegem — ismerte el Hawat —, de az örömöm nagyobb. — Félig megfordult Paul karjai között, előrenyújtotta a bal tenyerét, a Császár felé tartotta, hogy jól lássék az ujjai közé szorított aprócska tű.

— Látod, Felség? — szólt oda. — Látod a csalárd tűdet? Azt hiszed, hogy én, aki az egész életemet az Atreidesek szolgálatának szenteltem, most kevesebbet adok nekik, mint az életemet?

Paul megtántorodott, ahogy az öregember összerogyott a karjai között, érezte a teljes elernyedést, a halál súlyát. Gyöngéden leeresztette Hawatot a padlóra. Fölegyenesedett, intett az őröknek, hogy vigyék el a testet.

Némaság telepedett a teremre, amíg végrehajtották a parancsát.

A Császár arcán szorongó várakozás ült. A tekintet, mely eddig sohasem árulkodott félelemről, immár halálra váltan meredt Paulra.

— Felség… — vetette oda Paul, és észrevette, hogy a magas hercegnő összerezzent a meglepetéstől. A szót Paul a Bene Gesserit Hang atonálisaival ejtette ki, és belevitte a megvetés és gúny minden belevihető árnyalatát.

Csakugyan Bene Gesserit-kiképzést kapott, gondolta.

A Császár megköszörülte a torkát, és megszólalt:

— Lehet, hogy tisztelt rokonom most azt képzeli, minden az ő akarata szerint lesz ezután: Ennél nagyobbat nem is tévedhetne! Megszegted az Egyezményt, atomfegyvert alkalmaztál…

— Atomfegyvert alkalmaztam egy természetes sivatagi képződmény ellen — vágott a szavába Paul. — Az utamban volt, mert hozzád siettem, Felség, hogy magyarázatot kérjek egynémely különös eljárásodra.

— Az Arrakis körül az űrben ott van a Nagy Házak egyesült hajóhada — mondta a Császár. — Csak egy szavamba kerül, és…

— Csakugyan — mondta Paul —, kis híján elfeledkeztem róluk! — Pillantása végigszaladt a Császár kíséretén, megkereste a két Liga-tagot, halkan odaszólt Gurneynak: — Azok a Liga ügynökei, Gurney, az a két kövér szürke ruhás?

— Igen, uram.

— Ti ketten — mondta Paul, és rájuk mutatott. — Tüstént eltűntök innen, és elkülditek a megfelelő üzeneteket, amelyek elindítják haza azt a flottát! Azután pedig legközelebb az engedélyemet kéritek, mielőtt…

— A Liga nem fogad el parancsot tőled! — förmedt rá a magasabbik. A társával együtt odanyomakodott a lándzsákhoz. Paul a fejével intett, hogy engedjék át őket. A két férfi előrelépett, a magasabbik kinyújtott karral rámutatott Paulra. — Nagyon lehet, hogy embargó alá kerülsz ezért a…

— Ha még egy ilyen hülyeséget hallok bármelyikőtöktől — mondta Paul —, kiadom a parancsot, amelynek nyomán vége lesz a fűszerkitermelésnek az Arrakison… egyszer és mindenkorra.

— Megőrültél?! — csattant fel a magasabbik, és fél lépést hátrált.

— Elismered tehát, hogy a hatalmamban áll megtenni? — kérdezte Paul.

A Liga-tag mintha a semmibe meredt volna egy pillanatra, aztán válaszolt:

— Igen, megtehetnéd, de nem szabad megtenned!

— Ohó! — mondta Paul, és magában bólintott. — A Liga navigátorai vagytok mind a ketten, mi?

— Igen!

Az alacsonyabbik azt mondta:

— Saját magadat is megvakítanád, és lassú halálra ítélnél mindannyiunkat. Van fogalmad róla, mit jelent, ha elvonják valakitől a fűszert, miután hozzászokott?

— A tekintet, amely csak a biztos utat nézi, sohasem lát meg semmit — mondta Paul. — A Liga megbénulna. Az emberiségből elszigetelt csoportocskák lennének az elszigetelt bolygókon. Tudjátok, lehet, hogy megteszem egyszerű rosszindulatból… vagy unalmamban…

— Beszéljük ezt meg magunk között — mondta a magasabbik Liga-tag. — Biztosan találhatunk valami olyan megoldást, amely mindkettőnknek…

— Küldjétek el az üzenetet az Arrakis körül várakozó társaitoknak — mondta Paul. — Kezdem unni ezt a vitát! Ha az a flotta nem tűnik el sürgősen a fejünk fölül, nem lesz miről beszélnünk! — A terem fala mellett várakozó híradósok felé bökött a fejével. — Használhatjátok a mi készülékeinket.

— Ezt először meg kell beszélnünk — mondta a magas. — Nem lehet csak úgy…

— Indulás! — förmedt rá Paul. — Aki meg tud semmisíteni valamit, annak abszolút hatalma van fölötte! Elismertétek, hogy a hatalmamban van, hogy megtegyem. Nem azért vagyunk itt, hogy tárgyaljunk vagy megegyezzünk! Engedelmeskedtek, vagy számolhattok az azonnali következményekkel!

— Komolyan gondolja — mondta az alacsonyabbik Liga-tag, és Paul látta, hogy elfogta őket a félelem.

A két férfi lassú léptekkel odament a fremen kommunikációs berendezésekhez.

— Engedelmeskedni fognak? — kérdezte Gurney.

— Szűk sávban látnak előre az időben — mondta Paul. — Ha előrepillantanak, egy falat látnak maguk előtt, mint az engedetlenségük következményét. Minden hajón minden navigátor, ha előrenéz, ugyanazt a falat látja. Engedelmeskedni fognak.

Paul visszafordult a Császár felé.

— Amikor megengedték neked, hogy elfoglald az apád trónját — mondta —, kikötötték, hogy gondoskodnod kell a fűszerellátásról. Cserbenhagytad őket, Felség. Tisztában vagy a következményekkel?

— Hogyhogy megengedték? Senki sem…

— Elég ebből az idétlenkedésből! — dörrent rá Paul. — A Liga olyan, mint egy folyóparti falu. Szükségük van a vízre, de csak meríteni tudnak belőle annyit, amennyire szükségük van.

Nem rekeszthetik el gáttal a folyót, nem keríthetik egészen a hatalmukba, mert ezzel felhívnák a figyelmet arra, amit kivesznek belőle, és ez végül pusztulást hozna rájuk. A Liga esetében ez a folyó a fűszerkitermelés, és én gátat emeltem az útjába. Az én gátam azonban olyan, hogy ha elpusztítják, vele pusztul a folyó is!