Harry Harrison: A technicolor időgép

A szerző hálás köszönetét fejezi ki a Technicolor Corporation of America társaságnak, hozzájárulásáért, hogy neve és védjegye e könyv címében szerepeljen.

Dedicato

al mio amico

Francesco Biamonti

— Mit keresek én itt? Hogy engedhettem, hogy rám tukmálják ezt az ügyet? — nyögte L. M., Greenspan, miközben ebédje a fekélyét kaparta.

— Azért jöttél el, mert széles látókörű, gyors gondolkodású vezető vagy. Más szavakkal, L. M., minden szalmaszálba bele kell kapaszkodnod, mert ha nem teszel sürgősen valamit, a Climactic Filmstúdió nyom nélkül eltűnik a süllyesztőben.

Barney Hendrickson görcsösen beleszívott nikotinsárga ujjai között csüngő cigarettájába. Tekintete vakon meredt a Rolls-Royce ablakain túl hangtalanul suhanó kanyonra.

— Megint más szavakkal, értékes időd egyetlen óráját arra fordítod, hogy megvizsgáld a Climactic megmentésének egy lehetőségét.

L. M. teljes figyelmét a csempészett Havanna szivar meggyújtásának kényes feladatára fordította: színarany zsebszivarvágójával lecsípte a szivar végét, megnyalta a csonkolt csúcsot, addig- legyezett a szigorúan fából készült gyufaszállal, míg az összes vegyszer el nem égett róla, majd gyengéden életre pöfékelte a karcsú, zöldes szivart. Az autó a járda mellé siklott, súlyosan, mint egy hidraulikus prés. A sofőr kipattant és körbesietett, hogy kitárja az ajtót. L. M. gyanakodva bámult kifelé. Nem mozdult.

— Szemétdomb. Ugyan mi heverhet egy ilyen szemétdombon, ami megmenthetné a stúdiót?

Barney minden eredmény nélkül próbálta kitaszigálni a mozdulatlan, mázsás alakot.

— Ne ítélj elhamarkodottan, L. M.! Hiszen ki jósolhatta volna meg, hogy egy szegény kölyök az East Side nyomornegyedeiből egyszer még a világ legnagyobb filmvállalatának elnöke lesz?

— Személyeskedünk?

— Ne térjünk el a tárgytól! — nógatta Barney. — Először menjünk be, és lássuk, mit kínál Hewett, s csak aztán alakítsuk ki előítéleteinket.

L. M. kelletlenül tűrte, hogy a repedezett kockaköveken a lerobbant műmárvány ház bejáratáig tessékeljék. Barney erélyesen szorította a karját, miközben csengetett. Még kétszer kellett csengetnie, mielőtt recsegve-ropogva kinyílt volna az ajtó. Apró emberke pislogott rájuk. Hatalmas, kopasz fején vastag keretes szemüveget viselt.

— Professzor Hewett — mondta Barney, és előrelökte L. M.-ét —, ő az, akiről meséltem magának, a Climactic Filmstúdió feje személyesen, L. M. Greenspan.

— Kerüljenek beljebb! — a professzor vaksin pislogott kerek szemüvege mögött, és félreállt, hogy a vendégek beléphessenek.

Amikor az ajtó bezárult mögötte, L. M. felsóhajtott, és megadta magát sorsának. Hagyta, hogy recsegő lépcsőkön levezessék az alagsorba. Megpillantotta az egymásra tornyozott elektromos és elektronikus eszközöket, vezetékek füzéreit, a halkan zümmögő gépeket, és megtorpant.

— Mi ez? Olyan, mint egy ósdi Frankenstein-díszlet.

— Hadd magyarázza el a professzor — tolta Barney előtérbe a házigazdát.

— Ez az életművem — mondta Hewett, és kezével bizonytalanul a vécé felé intett.

— Ugyan miféle életmű az?

— A gépekre és felszerelésekre gondolt, csak nem célzott elég jól.

Hewett professzor nem is hallotta őket, az egyik műszerfal mellett szorgoskodott. Egyre magasabban vinnyogó, sipító hang hallatszott, szikrák pattogtak az egyik ormótlan gép körül.

— Íme — mondta a professzor. Színpadias mozdulattal — és ezúttal lényegesen pontosabban célozva — egy fémemelvényre mutatott, mely vaskos szigetelőkön állt. — Ez a vremeatron lelke, itt megy végbe a helyváltoztatás. Nem kísérlem meg, hogy elmagyarázzam a folyamat matematikáját, úgyse értenék meg a berendezést, felépítésének körülményes részleteit is mellőzöm. Érzésem szerint a legokosabb, ha kísérlettel demonstrálom a vremeatron működését. — Hewett lehajolt, és kotorászni kezdett az asztal alatt, majd előhalászott egy poros sörösüveget, és a fémemelvényre tette.

— Mi az a vremeatron? — kérdezte L. M. bizalmatlanul.

— Ez az. Mindjárt bemutatom. Egy közönséges tárgyat helyeztem a mezőbe, amit mindjárt aktiválok. Kérem, feszülten figyeljék.

Hewett átbillentett egy kapcsolót; a sarokban álló trafó ívet húzott, a mechanikus zaj süvöltéssé hangosodott, elektroncsövek serege fénylett fel, ózonszag töltötte be a levegőt.

A sörösüveg megrezdült, a berendezések moraja elhalt.

— Látták a helyváltoztatást? Drámai, ugye? — a professzor sugárzott az önelégültségtől. Tintával telefirkáit papírcsíkot húzott ki a rekorderből. — A gép az egész folyamatot regisztrálja. A sörösüveg hét mikroszekundumot utazott a múlt felé, aztán visszatért a jelenbe. Bármit mondjanak is ellenségeim, ez a gép működik. Vremeatronom — tudják, az elnevezés a szerbhorvát vreme, idő szóból származik, amit Mali Losinjben született anyai nagyanyám tiszteletére választottam — működőképes időgép.

— Bolond — mondta L. M., felsóhajtott, és a lépcső felé fordult.

— Hallgasd végig, L. M., a professzornak van néhány ötlete. Csak azért hajlandó szóba állni velünk, mert az alapítványok mind elutasították a folyamodványait. Mindössze némi támogatásra van szüksége, hogy felpumpálja a gépét.

— Minden percben előáll egy ilyen. Gyerünk innen!

— Figyelj rá egy kicsit! — könyörgött Barney. — Hadd mutassa meg, hogyan küldi el a jövőbe a sörösüveget. Lenyűgöző. Vétek lenne kihagyni.

— Világosan meg kell értenünk, hogy a jövőbe irányuló mozgásoknál időbeli gátlást kell leküzdeni. A jövő felé végzendő helyváltoztatásokhoz végtelenül több energia szükségeltetik, mint a múlt felé végzendőkhöz. Az effektus azonban így is észlelhető. Nagyon tessék figyelni.

Az elektrotechnika csodái még egyszer összecsaptak az idő erőivel, a levegőt meg-megrezgették a kisülések. A sörösflaska alig észrevehetően megrezzent.

— Viszlát! — L. M. nekivágott a lépcsőnek. — Barney, ki vagy rúgva, ez az utolsó szavam.

— Nem mehetsz még el! Még azt sem hagytad, hogy Hewett bebizonyítsa az igazát, nem is szólva arról, amit én akarok mondani! — Barney őrjöngött, dühös volt önmagára, a haldokló vállalatra, melynél dolgozott, az emberi vakságra és dőreségre, valamint saját hiteltúllépésére a bankban. Felszáguldott a lépcsőn L. M. mögé, kikapta a Havannát állkapcsai közül. — Igazi demonstrációt csinálunk, olyat, amit te is méltányolhatsz!

— Két dollár darabja! Adod vissza…

— Mindjárt visszakapod, de előbb figyelj! — Barney lesöpörte az emelvényről a söröspalackot, és odatette a helyére a szivart. — Melyik bigyóval lehet állítani a teljesítményt? — kérdezte a professzort.

— Ez a reosztát szabályozza a tápfeszültséget, de miért kérdi? Nem növelheti meg az időbeli helyváltoztatás mértékét, mert kiég a berendezés. — Álljon meg!

— Még vásárolhat új berendezést, de ha nem tudja meggyőzni L. M.-et, akkor elmehet a fenébe, tudja jól. Irány a Hold!

Barney egyik kezével távol tartotta a rúgkapáló professzort, a másikkal pedig maximumra állította a teljesítményt, és bekapcsolta a készüléket. Az eredmény ezúttal csakugyan látványos volt. A sivítás fülsértő szirénázássá fokozódott, a csövekben fényesnél fényesebben felragyogtak a pokol összes tüzei, a fémkeretek körül elektromos kisülések csapkodtak; a három férfi haja égnek állt, szikrák pattogtak körülöttük.