Harry Harrison: A technicolor időgép

— Villamosszékbe hoztatok — ordította L. M., amikor a csövek az energia utolsó nekirugaszkodásával felfénylettek, felrobbantak, és kialudt az összes fény.

— Ott! Oda nézz! — üvöltötte Barney. Hüvelykujjával begyújtotta Ronson öngyújtóját, és előretartotta a lángot. A fémemelvény üres volt.

— Tartozol két dolcsival.

— Oda nézz, eltűnt! Legalább két másodperc, három… négy… öt… hat…

A szivar hirtelen megjelent az emelvényen, még mindig füstölgőit; L. M. felragadta, és hatalmasat szívott rajta.

— Jó, meggyőztél, ez egy időgép. De mi köze mindennek a filmgyártáshoz, a Climactic Filmstúdió megmentéséhez?

— Hadd magyarázom meg…

Az irodában hat férfi vette körül L. M. íróasztalát.

— Zárjátok be az ajtót, vágjátok el a telefonzsinórokat! — rendelkezett L. M.

— Hajnali három óra van — tiltakozott Barney. — Képtelenség, hogy kihallgassanak minket!

— Ha a bankok szagot kapnak, tönkrementem egész életemre, sőt lehet, hogy tovább. Zsinórokat elvágni!

— Bízzátok rám! — mondta Amory Blestead. Felállt, szigetelt nyelű csavarhúzót vett elő a zsebéből. Ő volt a Climactic Filmstúdió műszaki osztályának a vezetője. — Végre megoldódott a rejtély. Idestova egy éve javítgatják a fiaim ezeket az elvágott drótokat, hetente átlag kétszer.

Amory keze sebesen járt. Egykettőre leszerelte az elosztódobozok tetejét, kikötötte a hét telefont, a házi telefont, a zártláncú tévét és a magnetofonos üzenetrögzítőt. L. M. Greenspan le nem vette róla a szemét, s egy szót se szólt, amíg személyesen meg nem győződött róla, hogy mind a tíz vezeték szabadon fityeg.

— Halljam — bökött az ujjával Barney Hendrickson felé.

— Úgy néz ki, L. M., hogy végre minden kerek. A vremeatron valamennyi lényeges részegységét beépítettük a Szörnyfi és Rémlány házassága díszleteibe, úgyhogy ennek a filmnek a büdzséje fedezte a költségeket. Még meg is takarítottunk valamennyit, mert a prof gépei kevesebbe kerültek, mint a szokványos kellékek…

— Maradj a tárgynál!

— Jó. Szóval ma délután, akarom mondani, tegnap délután vettük fel a szörnyfilm utolsó laboratóriumi jeleneteit, utána elkaptunk néhány díszletezőt, és túlórában kirámoltuk az egész gépparkot. Mihelyt a melósok leléptek, mi hatan felszereltük az egészet egy katonai teherkocsi platójára. A kocsi a Brooklyni őrvezető díszleteiből maradt itt. A prof felélesztette, és kipróbálta a rendszert. Akármikor indulhatunk.

— Nem tetszik a teherkocsidolog. Hiányozni fog a leltárból.

— Nem fog hiányozni, L. M., mindenre ügyeltünk. Eredetileg állami fölösleg volt, és különben is selejtezés előtt állt. A szokásos, teljesen törvényes csatornákon keresztül adtuk el, ráadásul Tex vette meg. Mondom: teljesen tiszták vagyunk.

— Tex, Tex… ki az a Tex? És egyáltalán, kik ezek itt? — kérdezte L. M. panaszosan, és bizalmatlan pillantásokat vetett a társaság tagjaira. — Azt hiszem, szóltam, hogy ezt az egész ügyet tartsd szűk körben.

— Ennél szűkebb körben már nem is tarthatnánk. Én vagyok benne, a professzor, őt te is ismered, aztán saját műszaki főnököd, Blestead, aki harminc éve dolgozik neked…

— Jó, jó, tudom… és mi van azzal a hárommal? — L. M. két sötét, hallgatag alak felé intett az ujjával, akik Lewis farmert és bőrdzsekit viseltek. Mellettük magas, ideges, vörösesszőke férfi ült. Barney bemutatta őket.

— Az a kettő ott Tex Antonelli és Dallas Levy, mindketten kaszkadőrök…

— Kaszkadőrök! Miféle mutatványnál akarod két hamisított műcowboyjal helyettesíttetni magadat?

— Ha volnál szíves lehiggadni, L. M.! Segítségre van szükségünk ehhez a munkához, megbízható emberekre, akik tartják a szájukat, és zűr esetén is feltalálják magukat. Dallas a zöldsapkásoknál szolgált. Mielőtt belépett volna hozzánk, rodeókon dolgozott. Tex is tizenhárom évet töltött a haditengerészetnél, a kézitusa oktatója volt.

— És a harmadik pofa?

— Ő dr. Jens Lyn a California Egyetemről, filológus. — A hosszúra nőtt ember idegesen felállt, és kapkodva meghajolt az asztal felé. — Germán vagy hasonló nyelvekre specializálódott, ő lesz a tolmácsunk.

— Most, hogy önök is a csapat tagjai, valamennyien felfogják a terv fontosságát? — kérdezte L. M.

— Megkapom a pénzemet — mondta Tex —, és befogom a szám. — Dallas szótlan bólintással jelezte egyetértését.

— Ez felülmúlhatatlan alkalom — hadarta Lyn enyhe dán akcentussal. — Kivettem a kutatóévemet, még a nagyvonalú honorárium nélkül is önökkel tartanék mint tanácsadó, hisz oly keveset tudunk az ónorvég nyelv beszélt változatairól…

— Jó, jó — L. M. felemelte a kezét; átmenetileg megnyugodott. — Tájékoztatást kérek.

— Először próbaüzemet tartunk — mondta Barney. — Megnézzük, működnek-e a valóságban is a professzor mütyürjei…

— Biztosíthatom önöket…!

— És ha működnek, összehozzuk a csapatot, kidolgozzuk a forgatókönyvet, és a helyszínen forgatunk. Az eredeti helyszínen! Nyitva áll előttünk az egész történelem, szélesvásznon! Filmre vehetjük, magnóra vehetjük…

— És megmenthetitek ezt a filmstúdiót a csődtől. Nem kell statisztákat fizetni, díszletet építeni, nincs gond a szakszervezetekkel…

— Nono! — szólt közbe Dallas komoran.

— Természetesen nem a maguk szakszervezetére gondoltam — magyarázkodott L. M. — A csapat itteni tagjai a kollektív szerződés szerint adható bért vagy annál is magasabbat kapnak, prémiummal; én a másik oldalon jelentkező megtakarításokra gondoltam. Eredj most, Barney, míg lelkes vagyok, és ne térj vissza jó hír nélkül.

Cementjárdán kopogó lépteik visszhangot vertek a hatalmas műterem épületek falairól, s ahogy a ritkásan elhelyezett lámpák fényében bandukoltak, árnyékaik hol előttük, hol mögöttük nyújtóztak. A néptelen, stúdiók magányos csöndjében komor gondolataik támadtak. Önkéntelenül közelebb húzódtak egymáshoz. A kijelölt épület ajtajánál a filmgyár egyik őre várta őket. Tisztelgett, hangja megtörte a gyászos hangulatot.

— Hermetikusan lezártuk a környéket, uram — jelentette.

— Nagyszerű — nyugtázta Barney. — Valószínűleg itt töltjük az éjszaka hátralevő részét, bizalmas munkával. Legyen rá gondja, hogy a közelünkbe se jöjjön senki.

— Már szóltam a kapitánynak meg a fiúknak.

Barney bezárta az ajtót a csapat mögött. Kigyulladtak a keresztgerendákra szerelt lámpák. A raktárépület csaknem üres volt, mindössze néhány háttérkulissza porosodott a falnak támasztva. Egy vászontetős platójú, olívazöld teherautó állt ott, ajtaján a hadsereg fehér csillagával.

— A telepek és az akkumulátorok feltöltve — jelentette be Hewett professzor, miután felmászott a teherautó platójára, és megkocogtatott egy-egy műszert. Leakasztott néhány kábelt, melyek a falra szerelt elosztódobozba futottak, és leadta őket a kocsiról. — Uraim, fel lehet szállni, kezdődhet a kísérlet.

— Legyen szíves, mellőzze a „kísérlet” kifejezést! — kérte idegesen Amory Blestead; egyszerre bánni kezdte, hogy részt vesz az akcióban.

— A vezetőfülkébe szállók — mondta Tex Antonelli. — Ott kényelmesebb. Ugyanilyen tragaccsal furikáztam a Marianákon.

Egymás után a többiek is felszálltak, hátra, a professzor mellé. Dallas felhúzta maga után a teherautó hátsó palánkját. A dízelüzemű áramfejlesztő és a rengeteg elektronikus berendezés jóformán az egész helyet betöltötte. Így csak a felszerelést tartalmazó ládákra ülhettek.