Isaac Asimov - Nemezis

A Rotor, amely eddigelé valóságos fétist csinálta titkolózásból, hogy másokat távol tartson és magának őrizze meg ezt a csillagrendszert, többé nem kell, hogy így tegyen.

Nemcsak hogy más telepek rá se fognak nézni erre a rendszerre, hanem talán maga a Rotor is le fog mondani róla.

És ha úgy akarja, keres magának a Naphoz hasonló csillagokat. Több milliárd ilyen létezik a Galaxis spirális karjaiban.

Önök netán úgy gondolják, hogy a legkönnyebben úgy szerezhetik meg a szuperluminális utazás titkát, ha pisztolyt szögeznek rám, és megpróbálnak kiszedni belőlem mindent, amit tudok. Csakhogy én egy erős elméleti beállítottságú matematikus vagyok, és nagyon is korlátozottak az ismereteim. De még ha ráteszik is a kezüket a hajónkra, abból se tudnak meg sokat. Ezért a legokosabban akkor járnak el, ha kiküldenek a Földre egy tudósokból és mérnökökből álló delegációt, akiket mi kellően föl tudunk készíteni.

Cserébe mi ezt a világot kérjük, amelyet önök Erythrónak hívnak. Úgy látom, hogy önök ezt egyáltalán nem foglalták el, kivéve ezt a kupolát, amelyet csillagászati és egyéb kutatási célokra hasznosítanak. Maguk pedig a telepeken élnek.

Miközben a Naprendszerben lévő telepek útra kelhetnek, hogy napszerű csillagokat keressenek maguknak, a Föld népessége ezt nem teheti meg. Nyolcmilliárdnyi embert kell néhány évezred alatt elszállítanunk, és minél jobban megközelíti a Nemezis a Naprendszert, az Erythro annál alkalmasabb átmeneti szállásként szolgálhat a Földlakóknak, amíg nem találnak maguknak egy végleges Föld-szerű bolygót.

Mi magunkkal viszünk a Földre egy maguk választotta rotorit, annak bizonyságául, hogy itt jártunk. Közben újabb hajók épülnek és eljönnek ide — mert abban biztosak lehetnek, hogy visszajövünk, ugyanis szükségünk van az Erythróra. És akkor magunkkal visszük a tudósaikat, hogy elsajátítsák a szuperluminális repülés technikáját, amelyet a többi teleppel is meg fogunk osztani. Pontosan összefoglaltam, amiben megállapodtunk?

— Ez azért nem olyan egyszerű — vetette közbe Levereti. — Ahhoz, hogy megfelelő számú Földlakót el tudjon tartani, az Erythrót terraformálni kell.

— Igaza van, én nem tértem ki minden részletre — felelte Wu. — Ezeket a kérdéseket szintén meg kell oldani, de ez nem a mi dolgunk.

— Úgy van, a Rotor nevében majd Pitt főbiztosra meg a Tanácsra vár a döntés.

— A Föld nevében pedig a Globális Kongresszusra, ám amikor ilyen sok forog kockán, nem hiszem, hogy akadályt gördítenének a megegyezés útjába.

— Biztosítékokra van szükség. Kérdés, mennyire bízhatunk meg a Földben?

— Gondolom, annyira, amennyire a Föld megbízhat a Rotorban. Egy évbe is beletelhet, mire kidolgozzuk a biztosítékokat. Vagy öt évbe. Vagy akár tízbe. Mindenesetre évek kellenek hozzá, mire a kellő számú hajó megépül, amellyel elindulhatunk, viszont mi olyan programon dolgozunk, amely több ezer évig is eltart, és amelynek a végén ott van a Föld kényszerű kiürítése és a Galaxis meghódításának a kezdete.

— Föltéve, ha nem kell konkurens intelligenciákkal számolnunk — dörmögte Leverett.

— Ehhez a föltételezéshez mindaddig tarthatjuk magunkat, amíg kénytelenek nem leszünk azt föladni. De ez a jövő zenéje. Most hát beszélni fognak a főbiztosukkal? És kiválasztják azt a rotorit, akit magunkkal vihetünk, és megengedik, hogy minél előbb útra keljünk a Földre?

Ekkor Fisher előrehajolt.

— Javasolhatnám, hogy a kislányom, Marlene legyen az, aki…

Genarr azonban nem engedte, hogy befejezze a mondatot.

— Sajnálom, Crile. Én már beszéltem vele. Ő nem hajlandó elhagyni ezt a világot.

— És ha az anyja is vele jönne, akkor…

— Nem, Crile. Az anyjának ehhez semmi köze. Még ha te visszafogadnád is Eugeniát, és ő hajlandó volna is veled menni, Marlene akkor is az Erythrón maradna. És az sem használna semmit, ha te úgy döntenél, hogy itt maradsz vele.

Ő már elveszett számodra, mint ahogy az anyja számára is.

— De hiszen még gyerek! — fakadt ki Fisher dühösen. — Még nem dönthet ilyen dolgokban.

— Nemcsak a te és Eugenia, hanem mindannyiunk és talán az egész emberiség legnagyobb bánatára éppen hogy dönthet ilyen dolgokban. Sőt mi több, én megígértem neki, hogy mihelyt végzünk — és szerintem már végeztünk is —, ismertetni fogom vele, hogy milyen egyezségre jutottunk.

— Talán erre mégsincs szükség — tiltakozott Wu.

— Ugyan már, Siever — kontrázott Leverett is —, csak nem járulunk oda egy kislányhoz engedélyért!

— Kérem, hallgassanak meg — kérlelte őket Genarr. — Ezt nem mulaszthatjuk el, mindenképpen konzultálnunk kell vele.

Engedjenek meg nekem egy próbát! Azt javaslom, hogy Marlenét hívjuk be ide, hogy ismertessük vele az elhatározásunkat. Ha valaki önök közül úgy véli, hogy ez szükségtelen, eltávozhat. Fölállhat és eltávozhat.

— Az az érzésem, Siever, hogy elvesztetted a józan eszedet — háborgott Leverett. — Nekem nincs szándékomban egy süldő lánnyal játszadozni. Beszélni fogok Pitt-tel. Hol tartod a rádiót?

Ezzel fölállt, de szinte azon nyomban megtántorodott és elterült a padlón. Wu riadtan fölemelkedett a székéből.

— Mr. Leverett…

Leverett a hátára fordult, és fölnyújtotta a kezét.

— Segítsen föl valaki!

Genarr fölsegítette és a székéhez támogatta.

— Mi történt? — firtatta.

— Nem tudnám megmondani — bizonytalankodott Leverett.

— Csak egy pillanatra iszonyatos fájdalom hasított a fejembe.

— Vagyis képtelen voltál elhagyni a szobát. — Genarr Wuhoz fordult. — Minthogy ön sem tartja szükségesnek, hogy Marlenével beszéljünk, lenne szíves kifáradni?

Wu nagy óvatosan, szemét Genarr-ra szögezve, lassan fölegyenesedett, de az arca megrándult, és nyomban visszaült a helyére.

— Talán mégis jobb, ha beszélünk az ifjú hölggyel — jelentette ki udvariasan.

— Kénytelenek vagyunk — bólintott Genarr. — Legalábbis ezen a világon az a törvény, amit az az ifjú hölgy akar.

— Nem! — kiáltotta Marlene olyan erővel, hogy az szinte már sikolynak hatott. — Ezt nem tehetik meg!

— Mit nem tehetünk meg? — vonta össze ősz szemöldökét Leverett, hogy szinte egyetlen vonallá olvadt össze az orra fölött.

— Hogy közbülső állomásként vagy bármi másra is fölhasználják az Erythrót.

Leverett dühös tekintettel meredt rá, és szólásra nyitotta a száját, de Wu megelőzte:

— És miért nem, kisasszony? Hiszen üres, kihasználatlan világ.

— Egyáltalán nem üres. És nem kihasználatlan. Mondd meg nekik, Siever bácsi!

— Marlene azt akarja mondani — magyarázta Genarr —, hogy az Erythrót megszámlálhatatlan prokarióta sejt népesíti be, amelyek képesek a fotoszintézisre. Nekik köszönhető az oxigén jelenléte az Erythro légkörében.

— Nagyon helyes — mondta Wu. — És ez mit változtat a dolgon?

Genarr megköszörülte a torkát.

— Az egyes sejtek külön-külön ugyanolyan primitívek, amilyen az élet csak lehet a vírusok szintje fölött, csakhogy a feneség ott van, hogy nem lehet őket egyes önálló sejtekként kezelni.

Összességükben pedig hallatlanul bonyolult szervezetet alkotnak. Amely az egész világot körülöleli.

— Egyetlen szervezet? — őrizte meg Wu udvarias modorát.

— Úgy van, egyetlen szervezet, amelyet Marlene a bolygó nevével nevez, minthogy a kettő olyan szorosan együvé kapcsolódik.