Benedek Elek - Édes anyaföldem! - Egy nép s egy ember története (2. kötet)
Здесь есть возможность читать онлайн «Benedek Elek - Édes anyaföldem! - Egy nép s egy ember története (2. kötet)» — ознакомительный отрывок электронной книги совершенно бесплатно, а после прочтения отрывка купить полную версию. В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. ISBN: , Жанр: foreign_antique, foreign_prose, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.
- Название:Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)
- Автор:
- Жанр:
- Год:неизвестен
- ISBN:http://www.gutenberg.org/ebooks/38673
- Рейтинг книги:5 / 5. Голосов: 1
-
Избранное:Добавить в избранное
- Отзывы:
-
Ваша оценка:
- 100
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet): краткое содержание, описание и аннотация
Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.
Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet) — читать онлайн ознакомительный отрывок
Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.
Интервал:
Закладка:
Hát, ez igen kedves idő volt, de jó, hogy – elmult. Talán nem tévedek abban, hogy trónjáról a regényirás királynőjét Mikszáth Kálmán s még inkább Herczeg dönti le. A sváb fiu párbaj miatt egy évig vendége a váci fogháznak, itt irja meg első regényét: Fenn és lenn a cime. Kikerül a fogházból, nyilván nem is mer próbálkozni ismeretlenül mindjárt regénnyel, néhány rövidebb lélekzetü tárcája jelen meg a Pesti Hirlapban, egy-kettő az Ország Világban. Megéreztem, hogy Istenadta iró jelent meg az irodalom mezején s a karácsonyi számban, melyben csak tiz év óta szereplő költők és irók arcképét s rövidebb irásmüvét teregetem a közönség elé, bemutatom Herczeg Ferencet is. Oly kevés dolga jelent meg idáig, hogy az irók is megütödnek: hogyan került az ujságba az ő arcképe is. Ki ez a Herczeg Ferenc? Mosolyogva nyugtatom meg az irókat: Én már tudom, ki. Majd ti is megtudjátok. Akkor én már olvastam a Fenn és lenn -t. A Singer és Wolfner cég – gondolom, a nyolcvanas évek végén – pályázatot hirdetett regényre. Mikszáth Kálmán, Fái Béla s e könyv irója voltak a pályabirák. Mikszáth volt a bizalomkeltő cégér: mondanom se kell tán, hogy a kényelmes palóc egyetlen regényt sem olvasott el. Elsőnek olvastam a Fenn és lenn-t. – Ez már regény! – kiáltottam fel a sok rossz regény olvasása után s ajánlottam a megjutalmazását. Ezer korona volt a pályadij. Alig néhány hete jelent meg néhány apró lélekzetü tárcája, nem volt nehéz megtalálnom az atyafiságot a tárcák s a regény között. Szinte bizonyos voltam abban, hogy a regényt a sváb fiu irta. Emellett bizonyitott az is, hogy néhol még küzdeni látszott a magyar nyelvvel. Amint irói körökben szokták nevezni: csörgette a germanizmus rabláncait. Fái Béla, aki francia regények magyarra forditásaival tünt ki akkoriban, alig olvasott el néhány oldalt a regényből, bőszülten dobta félre a regényt: hisz ez nem tud magyarul! – Igaz, mondtam én, látszik, hogy nem az anyatejjel szivta magába a magyar szót, de a regény erős talentum müve. Tessék csak végigolvasni.
Végigolvasta, igazat adott, de a germanizmusok miatt csak dicséretre érdemesité.
– Bizonyosan fiatalember, – mondá, – boldoggá teszi a dicséret is.
Igy indul el diadalmas utján Herczeg Ferenc, a sváb fiu, ezidőszerint az élők közt a legnagyobb.
Sok a tövise az ujságszerkesztésnek, de vissza-visszanézve, a rózsának már csak az illatát érzem. Tenger vesződség, izgalom a képek miatt. Minden képet, minden rajzot Bécsbe kell küldeni: csak az a másolat tökéletes, amely Angerer és Göschl mühelyéből kerül ki. Rengeteg pénzbe kerül egy-egy kép és sohasem vagy bizonyos abban, hogy idejében megérkezik-e Bécsből. Egyszerre csak látom, hogy az irók munkáját nem tudom illően honorálni, az illusztrátorokat sem, mert a bevétel javarészét – Bécs nyeli el. A Budapesti Hirlap már 25 pengőforintot fizet a nevesebb iró tárcájáért, az Ország-Világ jó, ha tiz forintot fizethet. A közönség szemlátomást pártol át a „kis lap“ – okhoz, amelyek tárcát, regényt, sőt verset is közölnek. A családapáknak hamarosan megjön a „jobbik eszük“: minek járassanak szépirodalmi ujságot, amikor tárcát, regényt, verset talál „az asszony“ eleget az „én lapomban“ is. Ha „az asszony“, – mondja a vidéki ur, – képes lapot is szeretne látni, egy hét multával felszabadul a kaszinóban, hazaviszem, hadd gyönyörködje ki magát. (Igaza van.) – Ha az asszony, – mondja a pesti ur, – képes lapot szeretne látni, elviszem a kávéházba, – ott kedve szerint válogathat német, francia, angol képes lapok között. Magyar is akad egy-kettő. (Ennek is igaza van.) Mindenkinek igaza van, csak a szerkesztőnek nincs, aki elég bolond, hogy képpel, verssel, regénnyel, novellával, „ismeretterjesztő közleményekkel“ alkalmatlankodik, holott szemlátomást fogy a közönsége. De végre is minden vers, minden regény nem fér el a napilapokban, a költő mégis csak a hetilapokban helyezi el javarészét a verseinek, s az az öt-tiz pengőforint is jobb a semminél.
Vajda János e korszak legnagyobb költője, de éppenséggel nem népszerü. Ám a szerkesztőnek meg kell becsülnie őt: egy versének 25 forint az ára. Zordon képü, magába temetkezett óriás, kerüli, gyülöli az embereket. Rendszerint egyedül üldögél a Kammon-kávéház sarkában; két zsidófiu: Palágyi Menyhért, a filozófus, s Lajos, a költő, látogat el hozzá – senki más. Arany Jánost igen lekicsinyli s gunyosan szokta szavalgatni:
Királyasszony kertje
Kivirult hajnalra,
Fehér rózsa, piros rózsa,
Szőke leány, barna.
Szaporátlan költő, mint ahogy szaporátlan a nemesebb fajtáju vad. Versei mélyen járók, nem kapkodnak utána a kiadók. Országgyülési képviselők állanak össze, szólnak a nemzethez: igy jelen meg egy hosszu élet müve, két kötetben. Az egyik kötet vers, a másik próza. Ennyi az egész. Mindakét kötet a kiadó nyakán marad. Minden szava keserü panasz, keserü vád. Léhütők duskálnak a jóban, s ő éhezik. Az éhezés – tulzás. Néplapot szerkeszt – névtelen, tisztes megélhetést biztosit a fizetése. De való, hogy szegény ember, olyan szegény, amilyen csak magyar költő lehet.
Verseire roppant kényes, őmaga végzi mindig a korrekturát. Gyakran kell hozzá szalajtatni a szedőfiut a korrekturáért. Alig lehet kikaparni tőle. Napok hosszát ül rajta, keresi a sajtóhibát. Egyszer a Vámház-köruton találja meg a szedőfiu. Lassan mendegélve mélázott és – sósperecet rágott.
– Kérem, Vajda ur, a korrekturáért küldött a szerkesztő ur.
– Mit alkalmatlankodol, – riadt a szegény gyerekre, – nem látod, hogy ebédelek!? Nem látod, hogy milyen nyomorult koldus vagyok!?
De megnyugtathatom az olvasót, akkor délben egy kis korcsmában látta ebédelni a főszedő. Nagy adag rostélyost ebédelt a költő.
– Lám, lám, hogy szalad, szóba sem áll a szegény emberrel!
A szaladó én vagyok. Valóban, szaladok, a nyomdába sietek. Estére hajlik az idő, még meg kell irnom egy cikket, aztán ki a vasuthoz: Gödöllőn nyaralunk, s a nyaralásból csak az éjszaka az enyém. Természetesen, megállok s mondom:
– Kettőnk közül én vagyok a szegény ember, mert én szaladok, ön meg sétál.
– Igen, igen, ön ifju, tehát szalad. Én öreg, tehát mendegélek. De a szegény én vagyok, a gazdag ön. Szerkesztő is, képviselő is! Hát én, mi vagyok? Koldus. Koldus, uram, koldus. Meglátja, hogy árokban döglöm meg, mint a kutya!
Karomba kapaszkodik, mendegélésre kényszerit, pedig ég a föld a talpam alatt. A Kecskeméti-uccában a Pallas nyomdája. Ott megyünk, mendegélünk, a kapu előtt bucsuzkodni kezdek, de vaskarja nem enged, tovább hurcol, s egyszerre csak ott vagyunk a Muzeum-kertben. Már látom, hogy a cikket ma nem irom meg, jó, ha le nem késem az utolsó vonatot. Isten a tudója, hányszor kerüljük meg a Muzeumot. Szóhoz sem jutok, áradva árad ajakán a keserü panaszok, vádak tengere.
– Tudja, – s itt megáll hirtelen, kezét fenyegetően ökölbe szoritja, – tudja, mit mondott nekem multkor az a – Vadnai!? Megyek, mendegélek, szembejön velem, köszön: – Szervusz, Jánoszkám, hogy vagy? Felelem neki: Hogy vagyok? Mint a kivert kutya. Éhezem. Az árokban fogok megdögleni! – No, no, Jánoszkám, mondta, ne búszulj. Majd szólok az irói szegélyegyletnél. Megszavaztatok neked egy évre 400 forintot. – Hallja ön, – ráz meg szilajul, mintha én volnék Vadnai, – hallja, érti, mit mert nekem. Vajda Jánosnak mondani az a…
Читать дальшеИнтервал:
Закладка:
Похожие книги на «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)»
Представляем Вашему вниманию похожие книги на «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.
Обсуждение, отзывы о книге «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.