Benedek Elek - Édes anyaföldem! - Egy nép s egy ember története (2. kötet)

Здесь есть возможность читать онлайн «Benedek Elek - Édes anyaföldem! - Egy nép s egy ember története (2. kötet)» — ознакомительный отрывок электронной книги совершенно бесплатно, а после прочтения отрывка купить полную версию. В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. ISBN: , Жанр: foreign_antique, foreign_prose, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.

Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet): краткое содержание, описание и аннотация

Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.

Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet) — читать онлайн ознакомительный отрывок

Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.

Тёмная тема
Сбросить

Интервал:

Закладка:

Сделать

De vajjon csakugyan szegények vagyunk-e? Havi száz pengő forintot fizet a Budapesti Hirlap. Karácsonyra megjelenik első mesekönyvem, a Székely Tündérország, Rákosi Jenő előszavával: gyönyörü elmélkedés a meséről, a mesemondásról, a sas szárnyára kapja az ökörszemet, széditő magasságba röpiti: ide nézzetek, „ő a legjobb mesemondó a mi falunkban“. Ez jó világ volt, szép világ volt: az emberek még nem sajnálják egymástól a jó szót, a dicséretet, nem irigylik a dicsőséget – talán az első gyermekkönyv a Székely Tündérország, amellyel tárcacikkben foglalkozik a sajtó. Az első s talán az – utolsó.

Négyszázötven pengő forintot fizet a Pallas: ez a Székely Tündérország kiadója. S karácsony ünnepén segédszerkesztője vagyok az Ország-Világ-nak (ennek is a Pallas a kiadója), egy évre rá szerkesztője: ez is fizet havi száz pengő forintot. Milliomosok vagyunk. Milliomosok, akiknek a cseléd szép kerek mártásos csészében teszi asztalra a levest – igy kiméljük a levesestálat: egy az, hogy a csészében kényelmesen elfér a leves, más az, hogy ez igy igen kedves. Mária teszi első nap az asztalra a csészét – itt a leves, gazduram! s úgy tudunk kacagni ezen a kedves semmiségen, hogy a könnyünk is kicsordul belé.

Még mindig gyermek vagyok.

Valószinü, hogy halálig az is maradok.

HARMADIK FEJEZET

Ebben az igen hosszu fejezetben az iróember két nagy ellenségéről: az ujságszerkesztésről s a honatyaságról lesz szó

Délelőtt ujságszerkesztés, estébe nyuló délután, s néha éjjel is, ujságirás: Ország-Világ és Budapesti Hirlap közt igy oszlik meg az időm. Alig izlelek az irodalomba, leteszem az irótollat s helyette kék plajbász a kezemben. Özönével jönnek a versek, a rövid meg hosszu lére eresztett novellák: mindennap sürün találkozom szárnypróbálgató hasonmásaimmal. Ezerféle kézirást olvasok, könnyen és nehezen olvashatót, fésülgetem, csinositom a szárnypróbálgatók irásait, öreg ember türelmességével, a még maga is kezdő ifju meleg szeretetével: nem engedem hevertetni, hadd kerüljön napfényre mielébb. Ha egyebet nem tudok, azt már tudom, mely nagy keserüség a szárnypróbálgatónak, ha kezeirása válaszolatlan kerül papirkosárba, legjobb esetben az asztalfiába, honnét a szerkesztő hónapok multán halássza ki – s hátha soha ki sem halássza?

Mind kevesebb és kevesebb tárcát irok a Budapesti Hirlap-nak, az ujdonságrovatot, majd a közgazdasági rovatot állitom össze – máig sem tudom, ez utóbbihoz hogyan jutottam. Egy-két tárca itt, az Ország-Világ majd minden számában heti krónika: humoros, enyelgő, csipkedő – ezzé zsugorodik az irodalom, ha ugyan ez irodalomnak volna nevezhető. Bizony, nem az. Éjjelenként, fáradtan, álmosan irom meg első regényemet: a magyarhermányi legációból hoztam a csiráját. Sok-sok esztendő során fogy el az első kiadás, az Athenaeum ajánlatot tesz a második kiadásra, elolvasom s ez a válaszom: nincs az a pénz, hogy másodszor kinyomassam. Egyetlen fejezetről állapitottam meg, hogy valamennyire – irodalom. Az ősrégi székely párviadal leirása ez. Amikor a székely ugy hivta ki ellenfelét párosviaskodásra, hogy egész falu fülehallatára kiáltott be az udvarra: Gyere ki, hé! híre-hóra, hó hátára, vas lándzsára! Ha ki nem jössz vaslándzsára, pokolba mégy vacsorára!

Huszonötéves korában már irhatna az ember jó regényt is, de az én regényem tele a kezdő ember igen kevés erényével és igen sok hibájával. Talán nem csalódom, ha azt hiszem, hogy a mi fajtánk fejlődése, szárnyainak kibontogatása lassu tempóban halad. A régi irók nagyrészének falun, tanyán, kisvároson ringott a bölcseje, gyermek- és ifjukoruk levegője a talentum gyors kifejlésére nem alkalmatos. Hiába hozakodtok elé a régibb időkből Petőfivel, az ujabb időkből Herczeg Ferenccel: egy az, hogy Petőfi szerb-tót, Herczeg Ferenc sváb eredetü, más az, hogy minden szabály alól van kivétel. A mi fajtánk ilyen kivétele – Jókai. A mi fajtánk a mesebeli táltos csikóhoz hasonlatos, mely esztendő számra girhesen-görhesen lézeng az udvaron (még a szemétdombon is), ügyet sem vetnek reá – egyszerre aztán megrázkódik, kócos, bojtorjános szőre aranyszőrüvé varázsolódik, felszáll a magas levegőégbe, erdők, mezők, hegyek, tengerek felett repül. Természetesen, a táltos paripa sem mind egyforma: egyiknek négy, másiknak öt lába, a harmadiknak két első lába tövén még szárnya is van, de egy dologban mind egyformák: sokáig lézengnek észrevétlen s hirtelen-váratlan rázkódnak meg. És megelőznek sok-sok hirtelen-nőtt paripát, akik már csikókorukban ámulatba ejtettek sebes vágtatásukkal…

Ne értsen félre az olvasó, tudom, hogy az arany középszeren felül soha nem emelkedtem, nem is vágyakodtam – egyszerüen csak megállapitani igyekszem fajtánk lassu fejlődését és ennek okát. Talán nem is mondok ezzel újat, azzal meg éppen nem, hogy az iróember két legnagyobb ellensége az ujságszerkesztés s a honatyaság.

Lelket ölő, lelket fásitó foglalkozás az ujságszerkesztés: minden gondolat egyetlen cél körül forog – megtartani s szaporitani az előfizetőket. Egy félrelépés ezer bajt okoz: gyermekkoromban tanulságos történetet olvastam erről István bácsi kalendáriomában. Egy félrecsuszamlás az előfizetők ezreit kergetheti szét. Ime, a példa. Jön egyszer, esztendő vége felé, Tolnai Lajos, a regényiró, s mondja: – No, kedves öcsém, irok én magának egy kis regényt az uj esztendőre. Egy falusi kis lány lesz a hőse. Egy dalos kis pacsirta. Az lesz a cime: A falusi Blaháné. Megirjam-e?

– Hogyne, kedves bátyám, irja meg.

Mindjárt közhirré is teszem: halljad, falu, halljad, város, az uj esztendőt Tolnai Lajosnak, a kitünő regényirónak bájos regényével nyitom meg. A cime: A falusi Blaháné.

A regényből egy sor sincs még a kezemben. Készül már az ujévi szám, akkor hozza, az utolsó pillanatban, Tolnai az első közleményt. Olvasatlan küldöm nyomdába a kéziratot. Kefelevonatban olvasom s majd leszédülök a székről. Már az első közleményben egy ocsmány nótát dalol a pacsirta. A falusi Blaháné. Dühösen huzom keresztül a nótát: deleatur! Ki vele!

Hétről-hétre kapom a kéziratot, rendszerint az utolsó pillanatban, alig győzi a kék plajbász kitörülni az ocsmány nótákat, szavakat, mondásokat, egyszerre aztán rémülten veszem észre, hogy a kék plajbász sem használ: a regénynek a lelke is ocsmány. Mit tegyek? Félbeszakitsam a regényt s bevalljam, hogy nem ismertem, mielőtt a közlésébe fogtam? Eláruljam a titkot, hogy az ismert nevü irók igy irják a regényt: hetilapba hétről hétre, napilapba napról napra? Nem tettem sem ezt, sem azt, végigszenvedtem a vesszőfuttatást. Mert jöttek, sürün jöttek a felháborodott lelkü anyák, apák levelei. Hogy ők szépirodalmi lapra fizettek elő. Szépirodalmi lapra, melyet nyugodtan adhatnak leányaik kezébe. Ez is, az is visszaküldte az ujságot s a végeredmény: uj negyedben az előfizetést ötszáz előfizető nem ujitotta meg.

Igazuk volt. Én is igy teszek, ha előfizető vagyok. Igen, igy irják az irók a regényt az ujságoknak, hétről hétre, napról napra. Az iró nem tőkepénzes: miből él azalatt, amig ir, ha előre meg nem fizetik a müvét? (gyakran, amikor a mü még csak gondolat. Csak terv. Sőt még az sem. Egyetlenegy regényirója van a nyolcvanas-kilencvenes éveknek, aki a szerkesztőnek mindig kész regénnyel kedveskedik. Asszonyoknak, leányoknak ő a legkedvesebb irója. Csupa hercegek, grófok a hősei, a regény végén rendszerint kisül, hogy az inas is gróf, legalább is báró. Az irodalomtörténet szomoru korszaka ez: Beniczkyné híg regényeinek több olvasója van, mint Jókai regényeinek. Csak ugy falják regényeit uriasszonyok, urileányok és szobaleányok mindközönségesen. December elején kérek regényt a kegyelmes asszonytól, karácsony ünnepére már hozza is az inas (vajjon nem gróf-e?), aranyos cérnával van átkötve a kéziratcsomó. Bizonyos, hogy két-három heti munka a félesztendőre való regény. Rettenetesen szégyellem magamat magam előtt, de hiába, a közönség izlése nem ismer tréfát. Térdet-fejet kell hajtanom előtte. A kihordó ujságolja, hogy az emeletről lekiáltanak a kisasszonyok: van-e a lapban Beniczkyné-regény? Ha nincs: csalódottan biggyesztik félre eperajkukat; ha van: elébe szaladnak, kitépik kezéből az ujságot.

Читать дальше
Тёмная тема
Сбросить

Интервал:

Закладка:

Сделать

Похожие книги на «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)»

Представляем Вашему вниманию похожие книги на «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.


Отзывы о книге «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)»

Обсуждение, отзывы о книге «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (2. kötet)» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.

x