Egervári Gertrúd Mária - A nyaklánc

– Szállj le rólam! Ez a mániád, hogy agyon akarsz nyomni.

– Azt nem, de tudod milyen isteni érzés, amikor a feneked van alattam.

– Nem tudom, én ülni szoktam rajta.

Megfordult és felült. Ernő fogta a kezét, amiben az újságcikket tartotta.

– Eldugtam, hogy senki se lássa. Aztán, ha nagyon el voltam keseredve, elővettem és néztem, úgy bőgtem tovább.

Ernő a képet tartó kezét csókolta. Aztán úgy belejött, hogy tovább haladt.

– Hogy fogom én ezt a rengeteg fájdalmat, amit neked okoztam, kiegyenlíteni?

– Már azt teszed, mást sem csinálsz! – A piros ruha az ágy mellé hullott.

– Ernő, most felavatjuk az ágyamat is a rubin nászával?

– Fel, de azért egy szélesebb jobb lenne, mert különben tényleg agyonnyomlak.

– Ezt a ruhát még egyszer ki kell vasalni. Estére, a hangversenyre valami mást veszek fel, majd segítesz kiválasztani.

– Nekem is át kell öltöznöm.

– Főzök ki spagettit, van még pesto szósz, az gyorsan megvan. Felteszem a vizet. Kérsz egy kávét?

– Jó lenne. Porszívózzak egy kicsit, amíg te főzöl?

Lilia visszajött a konyhából.

– Mit mondtál? Rosszul értettem. Mintha porszívózni akartál volna.

– Jól hallottad.

Lilia úgy nézett rá, mint egy kísértetre.

– Nálad ki takarít?

– Kétszer egy fél napra jön a takarítónő. Egyszer a rendelőt, aztán a lakást teszi rendbe. Nálatok ki takarít?

– Vagy én, vagy a gyerekek. Beát olykor megszállja a takarítás ördöge, és órák hosszat dirigálja Gábort. Amikor este sírva találom, már tudom, hogy tisztasági nap volt.

– Csillag, add ide a pórszívót.

– Megkapod, addig én intézem az ebédet és elmosogatok.

Miután megették a spagettit, Lilia rávasalt megint a ruhájára, és Ernőnek bemutatta az esti ruhaválasztékát.

– Ez jó lesz – mondta Ernő.

– Várj, most megpróbálom a zöld felsőrésszel, hogy tetszik?

– Ez is szép.

– Melyik a szebb? Talán a zöldhöz a fekete, szűk bársonyszoknyát veszem fel. Most hogy nézek ki?

– Nagyon csinosan.

– De melyik volt a legjobb? A fekete-ezüst kombináció, az ezüst zölddel, vagy a zöld a fekete bársonyszoknyával?

– Mindegyik.

– Nagy segítség vagy!

– Lilia, te mindenben gyönyörűen nézel ki, és ruha nélkül vagy a legszebb.

– Úgy menjek a hangversenyre?

– Na, ne, az csak nekem jár. Szóval szerintem a zöld felsőrész a bársonyszoknyával a legelegánsabb.

– Abban nem tudok a mozgólépcső miatt jól metrózni.

– Hozd el, és most rendelek egy taxit, te már zuhanyoztál, még nekem is kell.

Ernő rendelt egy taxit, Lilia vitte az esti ruháját és alsóneműt szedett össze. Ernő lakásán Lilia át öltözött. Ernő zuhanyozott, és nem kellett neki ahhoz segítség, hogy felvegye a szürke lenvászon öltönyét. Liliának a fehér ing nem tetszett hozzá.

– Nincs valami kicsit színesebb?

– Van egy világoskék meg egy halványlila.

– Mutasd!

Lilia a halványlila mellett döntött. Ernő ezüstszürke nyakkendőt kötött hozzá.

– Rendelj egy taxit, Csillag, amíg át törlöm a cipőmet.

– Az előbbit mindjárt megtarthattuk volna.

A taxiban hátul ültek és Lilia elmagyarázta Ernőnek, hogy a kék ing színben nem volt jó az ő zöld felsőrészéhez.

– Ha sokat leszünk együtt, a ruháimat a te ruhatáradhoz kell átalakítani.

– Nem csak a ruháidat!

Kaptak jegyet, de a legdrágábbat, amin Ernő nem csodálkozott, viszont Lilia sokallta az árát.

– Szerelmem, már az is egy csoda, hogy Magyarország meg tudta hívni. Tudod, mennyit keres egy este?

– Fogalmam sincs.

– Milliókat a mi pénznemünkben.

Egymás kezét fogva hallgatták a zenét. Lilia olykor Ernőre nézett; olyan volt arca, mint aki álmodik.

Mit hallhat? Ő, aki úgy tud hallgatni.

A konyhában ültek.

– Elfáradtam, pedig ma nem is dolgoztam.

– Dús volt a nap. Érdekes, valamire rájöttem. Tudod, amióta anyám is meghalt, soha nem volt már családélményem. Ma, amikor főztél és én porszívóztam, megint úgy éreztem magam, mint otthon. Ennek már tizenöt éve.

– Mert egyedül élsz.

– Igen, és ebből lett az agglegény rendmániája. Ha nincs minden a helyén, olyan, mintha sántítanék.

Lilia nevetve megcsókolta.

– Akkor én már évek óta mankóval járok! Feküdjünk le, Ernő.

Éjszaka Ernő arra ébredt, hogy Lilia kiabál és dobálja magát.

– Mi van, édes? Rosszul vagy?

Lilia nem ébredt fel és álmában beszélt. Ernő hallotta, hogy latinul beszél. Odafigyelt, és egyes szavakat megértett. Tűz, tűz, kiabálta. Valakit hívott. Gyorsan! Aztán nyugodtabb lett. Mintha énekelt volna. Fény öntötte el az arcát és megdicsőülve suttogta: Király. Ernő tudta, hogy most ő álmodott a múltról. Elkezdte óvatosan ébresztgetni:

– Lilia, kedvesem!

Kinyitotta a szemét és hirtelen felült.

– Ernő, most én álmodtam.

– El tudod mondani? Gyere, üljünk az asztalhoz, felírom. Hozok vizet.

Lilia a piros pongyolájában ült mellette és mesélni kezdett:

– Tűzvész volt, te Szabina voltál, özvegy, az anyám, én Claudio, a fiad. Menekültünk, nagy szél kerekedett, aztán vihar lett belőle. Mindenütt lángoló, égő házak és üszkös gerendák hullottak ránk. Kiáltozó, menekülő emberek futottak az utcán. Egyszer csak mellettünk volt egy ember, síró kisgyermeket tartott a karján, aki az anyját hívta.

– Gyertek velem! – szólt, és mi követtük. Befordult egy udvarra, és a pincén keresztül, hosszú folyosón a katakombákba vezetett. Egy szentélybe értünk, ahol már sokan voltak. Az oltár előtt egy férfi állt és énekelt. Lassan elcsendesedettek emberek és ők is énekelni kezdtek. A férfi beszélt:

– Ne féljetek, eljött hozzátok az égi király, véd és szeret benneteket. A napkelte fényes bíborát hordozza a palástján. Ragyogó szeretetmosolya vigasztal, keressétek az ő birodalmát. Rubinszínű vére rózsakehelyé vált. Mindenkit etet, mindenkit itat. Ő a szeretet ura a földön és a mennyekben.

Ekkor rózsaszínű fény öntötte el a templomot és láttam, amint egy hatalmas, hatszárnyú angyal leereszkedik közénk. Aztán felébresztettél.

Ernő felírta az álmot a másik kettőhöz.

– Most te álmodtad meg a rubin titkát, Lilia.

– Igen, borzasztó és gyönyörű is volt egyben. Rómában, Néró idejében a tűzvész és az őskeresztények temploma a katakombákban. Mi történhetett a síró kisgyerekkel?

– Biztos vagyok benne, hogy a keresztények gondját viselték, ha nem került meg az anyja. Amit Néró a tűz után a keresztényekkel művelt, inkább nem akarom most alvás előtt elképzelni. Aludjunk, még csak fél öt van.

Visszafeküdtek, egymás közelsége, melege biztonságot nyújtott és betakarta őket.

AZ ÍGÉRET

– Menjünk el valahová kirándulni!

– Menjünk el Diósdra, meg szeretném nézni, hogy Zsuzsu hová került.

– Úgy látszik, mégis idegesít a kutya sorsa.

– Inkább az ígéretem, amit egy haldoklónak tettem.

A reggeli mellett tervezték a napot. Ernő hozott péksüteményt a kávéhoz.

Szép, napsütéses idő volt. Diósd előtt virágoztak az ültetvények almafái.

– Ernő, mikor van a születésnapod?

– Október kilencedikén leszek negyvenkilenc. Neked?

– Június hatodikán leszek negyvenkettő.

– Akkor még előttünk van. Nézd, ide ki van írva, hogy „Jó csont kutyamenhely”, fordulj jobbra.