Walter Miller - Hozsánna néked, Leibowitz!

Francis lemásolt egy régi építészeti tervrajzot, aztán egy gépalkatrész rajzát, melynek a geometriája tisztán érthető volt, a funkciója viszont annál kevésbé. Újrarajzolt egy mandalaféle absztrakt ábrát is, SZTÁTOR TEK. MOD 73-A 3-PH 6-P 1800 MIN-1 4 kW A OSZT. KALITKÁS címmel, mely teljességgel felfoghatatlannak bizonyult, és kalitka ide vagy oda, a legkevésbé sem látszott alkalmasnak madarak vagy kisebb emlősök fogva tartására. Az ősök módszerei gyakran titokzatosak voltak; talán különleges tükörrendszerre lett volna szükség, hogy az ember meglássa az állatot. Francis mindenesetre nagy műgonddal lemásolta.

Csak azután, hogy az apát, aki olykor-olykor átvonult a másolószobán, már legalább háromszor látta dolgozni egy másik ábrán (Arkos kétszer is megállt, hogy egy gyors pillantást vessen Francis munkájára), azután szedte össze a bátorságát, hogy odamerészkedjék a Memorabíliák irattárához a Leibowitz-nyomatért — majdnem egy évvel szabadon választott munkájának megkezdése után.

Az eredeti dokumentumot már többé-kevésbé restaurálták. Azt leszámítva, hogy a Boldog nevét viselte, kiábrándítóan emlékeztetett a korábban lerajzoltakra.

A Leibowitz-nyomatból semmit sem lehetett kihüvelyezni; a józan ész sem segített, sőt. Francis annyit tanulmányozta, hogy végül már lehunyt szemmel is maga előtt látta teljes, elképesztő bonyolultságában, de egy szemernyivel sem tudott meg többet. Nem látszott többnek, mint vonalak szövevényének, melyek szétszórt izéket, krikszkrakszokat, bigyókat, miskulanciákat és hogyishívjákokat kötöttek össze. A vonalak legtöbbje vízszintes vagy függőleges volt, és vagy egy kis áthidalással, vagy ponttal keresztezték egymást; derékszögben elkanyarodtak, hogy megkerüljék az izéket, és sohasem értek véget csak úgy, hanem mindig bigyóban, krikszkrakszban vagy hogyishívjákban végződtek. Annyira értelmetlen volt, hogy ha az ember sokáig bámulta, szinte elhülyült tőle. Francis mindazonáltal nekifogott, hogy pontosan lemásoljon minden részletet. Még a közepe táján levő barnás foltról sem feledkezett meg, amelyről úgy vélte, talán a Boldog Vértanú tulajdon vére lehet, ám Jeris testvér szerint csak egy rothadt almacsutka hagyta ott a nyomát.

Jeris testvér, aki Francisszal egy időben nyert bebocsátást a másolótanoncok szobájába, szemlátomást élvezettel ugratta Francist a vesszőparipája miatt.

— Könyörgök, világosíts fel, tanult testvérem — kérdezte, odahajolva Francis válla fölé —, mit jelent a „Tranzisztoros vezérlőrendszer a 6-B egységhez”!

— Nyilvánvalóan ez a dokumentum címe — mondta Francis kissé mérgesen.

— Nyilvánvalóan. De mit jelent?

— Ez a neve a diagramnak, melyet magad előtt látsz, együgyű testvérem. Mit jelent az, hogy „Jeris”?

— Az bizony nem sokat — mondta Jeris testvér megjátszott alázattal. — Kérlek, bocsásd meg együgyűségemet. Sikeresen definiáltad a nevet azzal, hogy rámutattál a dologra, ami valóban a név jelentése. De a rajz maga is ábrázol valamit, ugyebár? Mit ábrázol a rajz?

— Természetesen tranzisztoros vezérlőrendszert a 6-B egységhez.

Jeris fölnevetett.

— A napnál is világosabb. És milyen ékesszóló! Ha a dolog azonos a névvel, akkor a név azonos a dologgal. Az egyenlő mennyiségek „helyettesíthetőek”, más szóval „az egyenlőség megfordítható”. Továbbléphetnénk a következő axiómára? „Ha két mennyiség egyenlő egy harmadikkal, akkor egymással is egyenlőek.” Ha ez igaz, akkor nincs-e vajon valamiféle „harmadik mennyiség”, amelyet a név is és az ábra is jelöl? Vagy körben járunk?

Francis elvörösödött.

— Azt képzelem — mondta lassan, miután elfojtotta bosszúságát —, hogy az ábra inkább elvont fogalmat ábrázol, mint konkrét valamit. Talán az ősöknek volt valami rendszerük magának a tiszta gondolatnak az ábrázolására. Ez szemlátomást nem egy tárgy felismerhető képe.

— Úgy van, úgy van, szemlátomást fölismerhetetlen! — helyeselt kuncogva Jeris testvér.

— Másfelől viszont lehetséges, hogy mégis tárgyat ábrázol, de egészen elvont, jelzésszerű módon… úgy, hogy az embernek különleges ismeretekre volna szüksége hozzá, vagy…

— Különleges szemre?

— Véleményem szerint ez egy nagyfokú, esetleg transzcendentális értékű absztrakció, amely Boldog Leibowitz egyik gondolatát fejezi ki.

— Bravó! És vajon mi az, amiről gondolkodott?

— Hát… az „áramkörtervezésről” — mondta Francis, ahogy megakadt a szeme a jobb alsó sarokban álló feliratokon.

— Hmmm… mely tudomány vagy művészet körébe tartozik ez a tevékenység, testvérem? Mi az osztálya, a neme, a sajátossága és a megkülönböztető jegye? Vagy csak „járulék”?

Jeris egyre pökhendibben gúnyolódik, gondolta Francis, és úgy döntött, hogy szelíd választ ad rá:

— Nos, nézd meg ezt a számoszlopot, az van föléje írva: „Elektronika alkatrészjegyzéke.” Egykor bizonyosan létezett egy Elektronika nevű művészet vagy tudomány, vagy esetleg mindkettő. Ezt már tudjuk.

— Aha! Ezzel tisztázódott az osztálya és a neme. Most lássuk a „megkülönböztető jegyét”, ha folytathatom a gondolatmenetet. Mi volt az Elektronika tárgya?

— Az is meg van írva — mondta Francis, aki előzőleg már elejétől végéig átkutatta a Memorabíliákat abbéli igyekezetében, hogy találjon valami nyomra vezető jelet, amitől valamivel érthetőbb lesz a rajz, de vajmi kevés eredménnyel. — Az Elektronika tárgya az elektron volt — magyarázta.

— Ez bizony írva vagyon. Imponálsz nekem, testvérem. Oly keveset tudok az ilyesmiről. És mondd, kérlek, mi volt az az „elektron”?

— Hát, van egy töredékes forrás, amely úgy utal rá, hogy „a semmi negatív görbülete”.

— Micsoda? Hogyan negálták a semmit? Ha a semmit tagadjuk, abból nem valami lesz?

— Talán a negáció a „görbületre” vonatkozik.

— Aha! Akkor az eredmény a „görbületlen semmi”, ugyebár? Rájöttél már, hogyan kell kiegyenesíteni a semmit?

— Még nem — ismerte be Francis.

— Nem baj, testvérem, ne add föl! Milyen ügyesek lehettek azok a régiek: ki tudták egyenesíteni a semmit! Csak így tovább, hátha egyszer te is rájössz a módjára, és akkor a kezünkben lesz az „elektron”, igaz? Mihez kezdünk majd vele? Föltesszük az oltárra a kápolnában?

— Jól van — mondta Francis sóhajtva —, nem tudom. De valami idebenn azt súgja nekem, hogy az „elektron” létezett egykor, még ha nem tudom is, hogy milyen volt, vagy mire használhatták.

— Milyen megható! — mondta kuncogva a tekintélyromboló, és visszatért a munkájához.

Jeris testvér időnkénti kötözködése elszomorította Francist, de nem hűtötte le a lelkesedését műve iránt.

Lehetetlenségnek bizonyult pontosan reprodukálni minden egyes foltot, nyomot, pacát, de a másolat elég hű lett ahhoz, hogy két lépésről már megtévessze a szemlélőt, tehát kiállítási célra megfelelt, s ily módon az eredetit immár el lehetett tenni lepecsételt tokjába és biztonságba helyezni. Amikor elkészült a másolat, Francis testvér a lelke mélyén csalódottságot érzett. Túl sivár volt a rajz. Első látásra semmi sem érzékeltette rajta, hogy szent ereklyéről van szó. Szikár, tárgyilagos volt a stílusa — meglehet, illett is a Boldoghoz, de mégis.

Az ereklye szolgai lemásolása kevés volt. A szentek alázatos emberek, akik nem önmagukat, hanem Istent dicsőítik, és a többiekre marad a feladat, hogy a szent belső dicsőségét külső, látható jelekkel érzékeltessék. A másolás kevés volt: hideg volt, fantáziátlan, és semmilyen érzékelhető módon nem örökítette meg a Boldog szentséges tulajdonságait.