Robert Silverberg: Majipoor krónikái

Amikor közelebb lépett az állathoz, azt is látta, hogy az egyik kecses lába eltört. Futólag felmerült benne, hogy sínbe teszi — és megtartja háziállatnak. Ez a gondolat azonban még az előzőnél is bizarrabb volt. Nem fogadhat örökbe minden nyomorékot, akit az őserdőben talál. A bilantoon sohasem csillapodna le annyira, hogy megnézhesse a lábát, és ha valami csoda folytán mégis sikerülne felgyógyítania, az első adandó alkalommal megszökne. Nagy levegőt vett, a rúgkapáló teremtmény háta mögé lépett, ráfogott a puha orrára, és egy mozdulattal eltörte hosszú, vékonyka nyakát.

Feldarabolni viszont a vártnál jóval véresebb és bonyolultabb volt. Úgy érezte, mintha hosszú órákon át trancsírozta volna komor eltökéltséggel a húst, és csak arra figyelt fel, amikor Vismaan kikiabált a kunyhóból, hogy mit csinál.

— Vacsorát készítek! — kiáltotta vissza a lány. — Meglepetés! Igazi csemege lesz, sült bilantoon!

Halkan kuncogott. Ez teljesen úgy hangzott, mintha egy feleség mondta volna, gondolta: itt kuporog meztelenül és csurom véresen, vadul fűrészeli a combokat és a bordákat, miközben egy idegen, hüllőszerű lény fekszik az ágyában, és várja a vacsoráját.

De végül csak befejezte az ocsmány munkát, és a húsdarabok a füstös lánggal égő tűz fölé kerültek. Thesme lemosdott a tavacskában, aztán nekilátott thokkát gyűjteni, feltette főni a ghumbagyökeret, és kinyitotta az újonnan szerzett narabali borból megmaradt palackokat. Amint sötétedni kezdett, a vacsora is elkészült. Thesme hihetetlenül büszke volt magára.

Arra számított, hogy Vismaan szokása szerint minden megjegyzés nélkül, a szokásos flegma módján befalja az ennivalót, de nem így történt: Thesme mintha most első ízben látta volna felélénkülni az arcát — talán a szeme csillogott újfajta fényben vagy a kígyónyelve cikázott másként. Esetleg a lány olvasott sokkal jobban a ghayrog arckifejezésében. Vismaan lelkesen rágta a sült bilantoont, folyamatosan dicsérte a zamatát meg az állagát, és újabb meg újabb repetát kért belőle. Thesme ilyenkor magának is szedett, és addig lakmározott a húsból, amíg teljesen el nem telt vele, mégis folytatta tovább az evést, ami lassan a teljes csömörrel fenyegette, de azzal nyugtatta magát, hogy ami reggelre marad, az megromlik.

— A húshoz remekül illik a thokka — jegyezte meg, és újabb kékesfehér bogyót tömött a szájába.

— Igen. Kérek szépen még.

Vismaan nyugodtan felfalt mindent, ami elé került. A lány végül egy falatot sem bírt lenyelni többé, sőt nézni sem bírta a ghayrogot. A maradékot Vismaan közelébe tolta, és borzongva kiitta a bor maradékát. Nevetve nyugtázta, hogy pár csepp végigcsorog az állán és a mellére csöpög. Elterült a hólyagbokor-leveleken. Forgott körülötte a kunyhó. Arccal a padló felé feküdt, a talajba kapaszkodott, és hallgatta a harapás, rágás és nyelés folyamatos neszeit a háta mögül. Aztán végül a ghayrog is eltelt és elcsendesedett. Thesme várta, hogy végre elnyomja az álom, de nem bírt elaludni. Egyre jobban szédült, míg a végén már attól tartott, hogy a szörnyű örvény kihajítja a kunyhóból. A bőre lángolt, mellbimbói fájdalmasan megkeményedtek. Túl sok volt az ital, gondolta, meg a thokkabogyó. Magokkal együtt falta fel a thokkát, ami így még erőteljesebben fejtette ki a hatását. Legalább egy tucat bogyót megevett, és a tüzes lé most vadul fortyogott a fejében.

Nem akart egyedül, a padlón kucorogva aludni.

Eltúlzott, kapálózó mozdulatokkal feltérdelt, visszanyerte az egyensúlyát, és lassan az ágy felé kúszott. A ghayrogra meredt, de mindent olyan homályosan látott, hogy éppen csak ki tudta venni a körvonalait.

— Alszol? — suttogta.

— Tudod, hogy nem alszom.

— Persze. Persze. Butaságot mondtam.

— Rosszul vagy, Thesme?

— Rosszul? Nem, nem. Semmi bajom. Csak… szóval… — Tétovázva elhallgatott. — Részeg vagyok, érted? Tudod, mi a részegség?

— Igen.

— Nem szeretnék a földön feküdni. Idejöhetek melléd?

— Ha akarod.

— Nagyon vigyázok. Nem szeretném megrúgni a törött lábadat. Mutasd meg, melyik az.

— Majdnem meggyógyult, Thesme. Ne aggódj. Gyere, feküdj ide. — Megfogta a lány csuklóját és felhúzta maga felé. Thesme mintha lebegett volna, aztán könnyedén a ghayrog mellé ereszkedett. A mellétől a csípőjéig kemény, kagylószerű bőr simult hozzá, olyan hűvös volt, olyan pikkelyes, olyan sima. A lány bátortalanul végigdörgölte a ghayrogot. Mintha egy csodálatosan megmunkált bőrönd lett volna, gondolta, és kicsit meg is nyomkodta, kitapintotta a vastag izmokat a merev felszín alatt. A ghayrog szaga megváltozott, fűszeres és átható lett.

— Tetszik az illatod — mormolta a lány.

A ghayrog mellkasához hajtotta a fejét, és szorosan átölelte. Hosszú hónapok óta, majdnem egy éve nem feküdt egy ágyban senkivel, és most jólesett a közelsége. Még akkor is, ha ghayrog, gondolta. Még egy ghayrog is jó. Csak az érzésre van szüksége, a közelségre. Nagyon jó.

A ghayrog megérintette.

Thesme erre nem számított. A kapcsolatuk eddig arra épült, hogy a lány ápolja, a ghayrog pedig hagyja neki. Hirtelen mégis végigsimított rajta a keze — az a hűvös, barázdált, sima kéz. Könnyedén megérintette a mellét, a hasát, folytatta az útját lefelé, és megpihent a combján. Mi volt ez? Vismann szeretkezik vele? A lány a ghayrog nemtelen, gépre emlékeztető testére gondolt. Vismaan folytatta a simogatást. Ez nagyon bizarr, gondolta a lány. Még Thesméhez képest is furcsa. Ez egy ghayrog, nem ember. Én meg…

Nagyon magányos vagyok…

Nagyon részeg vagyok…

— Igen — mondta halkan. — Kérlek.

Remélte, hogy a ghayrog csak simogatni fogja. De Vismaan átkarolta a vállát, könnyedén megfordította, felemelte és gyengéden magára húzta. Thesme váratlanul megérezte a combjának nyomódó merevséget, ami nem lehetett más, mint a férfiassága. Micsoda? A ghayrogok pénisze a pikkelyek alatt rejtőzött, és csak szükség esetén került elő? És csak nem akar…

De igen.

A ghayrog tudta, mit kell tennie. Idegen lény volt, aki első találkozásukkor azt sem bírta eldönteni, Thesme hím-e vagy nőstény, ennek ellenére világosan felfogta az emberi szeretkezés lényegét. Egy pillanat erejéig — amikor Thesme megérezte, hogy belehatol —, egyszerre öntötte el a rettegés, a döbbenet és a viszolygás, azt sem tudta, fájni fog-e, egyúttal a gondolattól sem tudott szabadulni, mennyire groteszk és szörnyű ez, ember párosodik ghayroggal, és ilyen valószínűleg még soha, egyszer sem történt az egész univerzum történetében. Legszívesebben lelökte volna magát Vismaantól, és kirohant volna az éjszakába. De túlságosan kába volt, túlságosan részeg és zavart, ezért nem bírt mozdulni; aztán tudatosult benne, hogy a ghayrog egyáltalán nem okoz neki fájdalmat, hanem úgy siklik ki és be a testéből, mint egy nyugodtan mozgó masina, és a gyönyör hullámokban áradt szét a lány ágyékából, amitől remegni kezdett, elcsukló zokogás szakadt fel belőle, elakadt a lélegzete, és teljes erővel a sima, bőrszerű páncélhoz simult…

Hagyta, hadd történjen, aminek történnie kellett, és a legszebb pillanatban éles kiáltás szakadt fel belőle. Utána a ghayrog mellkasához gömbölyödött, amíg remegve, elhaló nyöszörgéssel fokozatosan le nem csillapodott. Addigra teljesen kijózanodott. Tudatában volt annak, mit tett, és a gondolat elképesztette ugyan, de még annál is jobban szórakoztatta. Ezt figyeld, Narabal! A ghayrog a szeretőm! És milyen rendkívüli, milyen intenzív volt ez a gyönyör! Vismaan vajon élvezte? Nem merte megkérdezni. Honnan lehet tudni, hogy a ghayrognak orgazmusa volt-e? Van nekik ilyen? Jelent nekik egyáltalán bármit is a fogalom? Vajon szeretkezett már emberi nővel? Thesme ezt sem merte megkérdezni. A ghayrog tudta, mit kell tennie — ha tapasztaltnak nem is nevezhette, de határozottan biztos volt abban, mire van szüksége Thesmének, és ami azt illeti, sokkal hozzáértőbben csinálta, mint a legtöbb férfi, akit ismert. Azért, mert már volt tapasztalata emberekkel — vagy egyszerűen csak azért, mert kristálytiszta, hűvös elméje könnyedén ki tudta számolni az anatómiájából adódó igényeit? Thesme nem tudta a választ a kérdésre, és nagy eséllyel soha nem is fogja megtudni.