Robert Silverberg - Majipoor krónikái

Tényleg így történt — Inyanna egyetértett a lánnyal. De hamarosan rá kellett jönnie, hogy az Ég még nem egyenlítette ki maradéktalanul az adósságát. A következő Csillagnapon a pénzváltók fülkéi előtt tevékenykedett, és imitt-amott elemelt egy-egy érmét, amikor valaki hirtelen megragadta a csuklóját. Kíváncsi volt, ki az a tolvaj, aki nem ismeri fel és megpróbálja elcsípni. De csak Liloyve állt mögötte. Arca kipirult, szemei tágra nyíltak.

— Gyere azonnal haza! — kiáltotta.

— Mi történt?

— Két vroon vár rád. Calain hívat, és azt mondják, csomagold össze az összes holmidat, mert többet nem térsz vissza a Nagy Bazárba.

Így esett hát, hogy a korábban tolvajként tevékenykedő Velathysi Inyanna Forlana Ni-moyai Calain párjaként beköltözött a Nissimorn-palotába. Calain nem magyarázkodott, de ő sem tartott rá igényt. A férfi egyszerűen szerette volna, ha mellette van, és ezt éppen elegendő magyarázatnak vette. Az első pár hétben még várta, melyik reggel kell visszatérnie a Bazárba, de idővel lassan megfeledkezett erről a lehetőségről. Calainnal tartott mindenhova: a Zimr-mocsárba gihornavadászatra, a káprázatos Dulornba az Örökös Cirkuszba, Khyntorba a Gejzírek Ünnepére, még a titokzatos, esőáztatta Piurifayne-be is, hogy együtt fedezzék fel az alakváltók sötét otthonát. Ő, aki életének első húsz évét a kopott Velathysban töltötte, lassan egészen hozzászokott, hogy a nagy körutazásán résztvevő Napkirályként utazgat ide-oda, oldalán egy herceg öccsével; azonban nem vesztette el teljesen a józan ítélőképességét, soha nem felejtette el emlékeztetni magát ennek a különös átalakulásnak az iróniájára és szokatlanságára.

Már az sem lepte meg igazán, amikor maga a Napkirály foglalt helyet az asztala mellett. Lord Malibor állami látogatás ürügyén érkezett Ni-moyába, mert elvárták tőle, hogy nyolc- vagy tízévenként egyszer meglátogassa a nyugati kontinenst is, ezúton tudatva a zimroeliekkel, egyenrangúként kezeli őket szülőföldjével, Alhanroellel. A herceg megtartotta a kötelező bankettet, és Inyannát a főasztalhoz ültették. A Napkirály ült mellette jobbra, Calain balra, a herceg pedig a feleségével Lord Malibor távolabbi felén foglalt helyet. Inyanna az iskolában természetesen megtanulta a nagy Napkirályok neveit, Stiamot, Confalume, Prestimion, Dekkeret meg a többiek, és édesanyja is gyakran elmesélte, hogy pontosan a születése napján halt meg az öreg Ossier Pontifex, akit Lord Tyeveras követett, és bizonyos Malibort választott utódjául Bombifale várósából; végül a széles arcú, nagy szemű, vastag szemöldökű Lord Malibort ábrázoló új pénzérmék is eljutottak a tartományába. Azonban az, hogy valóban léteztek-e Pontifexek vagy Napkirályok, mindig is gondot okozott neki eddigi életében, mégis, most mindössze pár centiméterre ült Lord Malibortól, és csak egyetlen dolog nyűgözte le, hogy mennyire hasonlít ez a birodalmi zöld-arany kelmékbe öltözött termetes, súlyos ember a pénzérméken látható képre. Nem várt volna ekkora precizitást a portréktól.

Mindig is úgy gondolta, hogy a Napkirályok társalgási témái az államügyek körül foroghatnak. A valóságban Lord Malibor legfőképpen a vadászatról beszélt. Elment arra a távoli vidékre leölni azt a bizonyos ritka vadállatot, utána meg erre a másik, világtól elzárt és teljesen idegen helyre utazott egy másik ártalmas bestia fejéért. Éppen most építtet egy új szárnyat a Kastélyhoz, ahol majd nyugodtan tárolhatja a trófeáit.

— Bízom benne — mondta a Napkirály —, hogy pár éven belül Calainnal együtt felkeres majd a Kastélyban. Addigra elkészül a trófeáknak tervezett szoba. Tudom, nagy megelégedésükre fog szolgálni, ha megcsodálhatnak ennyi, kizárólag a Kastély-hegy legjobb állatkitömőivel elkészíttetett teremtményt.

Inyanna valóban várta Lord Malibor Kastélyának meglátogatását, hiszen a Napkirály hatalmas lakhelye mindenki álmában felbukkanó, legendás hely volt, és nem tudott gyönyörűbbet elképzelni, mint felkapaszkodni a gőgös Kastély-hegy tetejére, bejárni azt az évezredek súlyát nyögő épületet, vagy felderíteni ezernyi szobáját. Azonban Lord Malibor megszállott öldöklési vágya visszariasztotta. Amikor az amorfibotok, ghalvarok és sigimoinok, steetmoyok legyilkolásáról meg ezekbe a vadászatokba belefektetett hatalmas erőfeszítésekről beszélt, Inyannának mindig eszébe jutott a ni-moyai csodálatos szörnyetegek parkja, ahol valamelyik régebben élt, lágyszívű Napkirály parancsa értelmében ezeket az állatokat becsben tartották és őrizték; ez pedig a csöndes, ösztövér Sidounra emlékeztette, akivel olyan gyakran bolyongott ebben a parkban, aki annyira gyönyörűen játszott a zsebhárfán. Nem akart Sidounra gondolni, akinek semmivel sem tartozott, de mégis bűnös vonzalom fűzte hozzá, nem akart a fejüket Lord Malibor trófeagyűjteményébe ajándékozó, ritka állatok legyilkolásáról hallani. Mégis sikerült odafigyelnie a Napkirály öldökléseiről szóló mesékre, sőt, néha még pár ésszerű megjegyzést is tett.

Hajnaltájt, mikor végre visszatértek a Nissimorn-palotába, és a lefekvéshez készülődtek, Calain odafordult hozzá.

— A Napkirály következőnek tengeri sárkányra akar vadászni. Lord Kinniken egyszer több mint háromszáz láb hosszúra becsült sárkányát szeretné elejteni.

A fáradt és kedvetlen Inyanna megvonta a vállát. A tengeri sárkányok legalább nem voltak ritka állatok, és a Napkirály nem okozhat különösebb kárt, ha párat szigonyvégre kap.

— Elfér egyáltalán egy ekkora állat a trófeáknak szánt szobájában?

— Szerintem a szárnya és a feje biztosan. Nem mintha sok esélye lenne elfognia a dögöt. Ezt a sárkányt Lord Kinniken halála óta mindössze négyszer látták, és az utóbbi hetven évben egyszer sem. De ha ezt nem találja meg, levadászik majd egy másikat. Vagy vízbe fullad hatalmas igyekezetében.

— Van erre esély?

Calain bólintott.

— A sárkányvadászat veszélyes foglalatosság. Bölcsebben tenné, ha nem próbálkozna ilyesmivel. De már minden szárazföldi állatot leölt, és Napkirály még egyébként sem szállt sárkányvadász hajóra, tehát nem fog visszariadni a feladattól. A hét végén indulunk Piliplokból.

— Indulunk?

— Lord Malibor megkért, hogy kísérjem el a vadászatra — mondta, majd bánatos mosollyal hozzátette: — Igazából a hercegre számított, de a testvérem a hivatalos ügyekre hivatkozva lemondott a megtiszteltetésről. Akkor megkérdezett engem. Az ember nem könnyen utasíthat vissza efféle meghívásokat.

— Én is veled megyek? — kérdezte Inyanna.

— Nem így terveztük.

— Ó — mondta a lány csendesen. Egy pillanattal később még megkérdezte:

— Mennyi ideig leszel távol?

— A vadászat általában három hónapig tart. A déli szelek évszakában. Aztán bele kell még számolni a Piliplokig tartó utat, a hajó felszerelését, a visszatérésre szánt időt… összesen hat vagy hét hónapról lehet szó. Tavasszal újra itthon leszek.

— Aha. Értem.

Calain közelebb lépett, és átölelte.

— Ez lesz a leghosszabb távollét, amit el kell viselnünk. Ígérem.

Semmiképpen sem utasíthatod vissza? — akarta kérdezni a nő. Nem mehetnék esetleg mégis veled? Azonban tudta, mennyire hiábavaló mindez, mennyire ellentétes Calain világának etikettjével. Így hát Inyanna nem tiltakozott. Átölelte a férfit, és napkeltéig szeretkeztek.