Margaret Weis: A téli éj sárkányai

Tanis Fél-Elf a Főfűrkészek Tanácsának gyűlésén ült és gondterhelten figyelt. Bár a fürkészek hamis vallását már megszűntnek tekintették, a Pax-Tharkas-i menekültek nyolcszázas csapatának vezető testületét még így nevezték.

— Szó sincs arról, hogy ne lennénk hálásak a törpéknek azért, hogy itt élhetünk — jelentette ki Hederick nagy hangon, sebhelyes kezével hadonászva. — Igenis hálásak vagyunk nekik, ezt kijelenthetem, éppúgy, amint azoknak is, akik hősi harcban visszaszerezték Kharas Pörölyét, s ezzel lehetővé tették számunkra, hogy idejöhessünk — mondta és meghajolt Tanis felé, aki kurta főhajtással válaszolt neki. — De mi nem vagyunk törpék.

E nyomatékos kijelentésre egyetértően morajlott fel a tömeg, s ez melegséggel töltötte el Hederick szívét.

— Mi emberek nem élhetünk a föld alatt! — kiáltotta, mire biztató kiáltások hangzottak, szórványos taps csattant.

— Mi földművesek vagyunk, s nem termelhetjük meg javainkat meredek hegyoldalakon. Olyan földekre van szükségünk, amilyeneket ott kellett hagynunk, s csak annyit mondhatok, hogy azok, akik elűztek bennünket a hazánkból, azok kötelesek új hazát adni nekünk!

— Netán a Sárkány Nagyurakra gondol? — súgta Tanisnak Sturm gúnyosan. — Ők aztán boldogan tennének eleget ennek a követelésnek.

— Az ostobák, örülhetnének, hogy egyáltalán életben maradtak! — morgott Tanis. — Nézd csak, úgy bámulnak Elistanra, mintha mindezt neki köszönhetnénk!

Paladine papja, a menekültek vezére is egyben, szólásra emelkedett, hogy válaszoljon Hedericknek.

— Mivel új otthonra van szükségünk — mondta Elistan az egész termetbetöltő, zengő baritonján-, azt tanácsolom, hogy menesszünk egy küldöttséget délre a Szépséges Tarsis városába.

Tanis már hallott Elistannak erről a tervéről. Már egy hónapja ez járt a fejében, amióta csak társaival visszatértek Derkin Sírkamrájától a megszentelt pöröllyel.

A Horgas vezetése alatt egyesült törpe thánok most az észak felől közelgő gonosz elleni ütközetre készülődtek. Maguk a törpék különösebben nem féltek tőle, hiszen hegyvidéki királyságuk bevehetetlennek látszott. Megtartották ígéretüket is, amit Tanisnak tettek annak fejében, hogy megkapták a pörölyt: Pax-Tharkas menekültjei letelepedhettek Déli Kapuban, Thorbardin királyságának legdélibb vidékén.

Elistan el is vezette a menekülteket Thorbardinba.

Hozzáláttak életük újjászervezéséhez, ám a megállapodás nem bizonyult teljesen kielégítőnek.

Biztonságban voltak, az igaz, de a főként földművesekből álló menekültcsapat nem érezte igazán jól magát a törpék földalatti barlangjaiban. Tavasszal megművelhették ugyan a hegyoldalt, de a sziklás talajon csupán sovány termésre számíthattak. Az emberek napfényben és friss levegőn szerettek volna élni és nem függeni a törpéktől.

Elistan idézte emlékezetükbe a Szépséges Tarsisról és sirályszárnyú hajóiról szóló ősi legendákat. De mindez csupán legenda volt, amire Tanis föl is hívta a figyelmet, amikor Elistan először fölvetette az ötletet. Ansalon földjének ezen a részén senki sem hallott semmit Tarsis városáról az Összeomlás ideje óta eltelt háromszáz év alatt.

Akkor a törpék elzárták a külvilágtól Thorbardin hegyi királyságát, teljesen lehetetlenné téve minden kapcsolatot észak és dél között, mivel a Király hegységen át az egyetlen út éppen ezen az országon vezetett keresztül.

Tanis borús képpel hallgatta, amint a Főfűrkészek Tanácsa egyhangúlag Elistan terve mellett foglalt állást.

Javasolták, hogy küldjenek előre egy kisebb csoportot Tarsisba azzal, hogy derítsék ki, milyen hajók fordulnak meg a kikötőben, merre tartanak és mennyiért lehetne kibérelni vagy esetleg meg is vásárolni egyet. „És ki vezetné ezt a csoportot?" — kérdezte Tanis magában, bár már tudta is rá a választ.

Most minden szem felé fordult. Mielőtt azonban megszólalhatott volna, Raistlin, aki mindvégig hallgatott, most fölkelt, a Tanács elé lépett. Végighordozta rajtuk aranyfényű pillantását és így szólt:

— Ostobák vagytok mind egy szálig — mondta gúnyosan suttogva —, ostoba álomvilágban éltek. Hányszor kell még elmondanom? Hányszor ismételjem el nektek, hogy milyen veszélyre intenek a csillagok? Ugyan mit gondoltok magatokban, amikor fölnéztek az éjszakai égre és csak feketén tátongó űrt láttok a két csillagkép helyén?

A Tanács tagjai fészkelődni kezdtek székeiken, néhányan hosszú, unott pillantást váltottak egymással.

Raistlin ezt jól látta, s hangja ettől még megvetőbbé vált:

— Igen, hallottam néhányatoktól, hogy ez csupán afféle természeti jelenség... olyasmi, ami úgy következik be, mondjuk, mint a lombhullás ősszel.

Erre a Tanács több tagja bólogatott és mormolt valamit a szomszédja fülébe. Raistlin egy pillanatra elhallgatott, szája gúnyosan lefittyedt, de aztán megszólalt megint: — Még egyszer kimondom: ostobák vagytok mind egy szálig! A Sötétség Királynője néven ismert csillagkép azért nincs a helyén, mert ez a Királynő itt van lenn, Krynn földjén. A Harcos csillagkép pedig, amely az ősi istenséget, Paladine-t jelképezi, ahogy azt Mishakal Korongjaiból megtudhattuk, szintén alászállt, hogy megküzdjön vele!

Raistlin elhallgatott. Elistan, Paladine prófétája volt és a jelenlévők közül nem kevesen váltak új vallásának követőivé. A mágus látta a növekvő haragot, érezte, hogy sokak istenkáromlásnak tekintik a szavait. Micsoda gondolat, hogy az istenek személyesen avatkoznak be az emberek ügyeibe! Vérlázító! De Raistlin nem sokat törődött vele, hogy szentségtörőnek tekintik.

Hangját most felemelte: — Jól jegyezzétek meg, amit mondok! A Sötétség Királynőjével együtt érkeztek „süvöltő seregei„ is, ahogy a Himnuszban szerepel. S ezek nem mások, mint a sárkányok! — az utolsó szót Raistlin már szinte sziszegve ejtette ki, hogy tőle Kova szerint „lúdbőrözött az ember háta".

— Mindezt tudjuk — vágott közbe Hederick türelmetlenül.

A teokrata ilyentájt már rég esti forralt borát szokta kortyolgatni és a szomjúságától bátorodott fel ennyire, de nyomban megbánta, hogy kinyitotta a száját, amint Raistlin homokóra-szeme metszőn meredt rá. — M...mire akarsz kilyukadni?

— Arra, hogy Krynn földjén már sehol sincs béke — suttogta a mágus és legyintett törékeny kezével: — Keressetek csak hajókat és vitorlázzatok, ahová tetszik, de bárhová mentek, valahányszor fölnéztek az éjszakai égre, látjátok majd azokat a tátongó, feketelyukakat! És bárhová mentek, ott lesznek a sárkányok!

Raistlin hevesen felköhögött, teste görcsösen vonaglott és már-már összeesett, amikor ikertestvére, Caramon sietett hozzá és átnyalábolta erős karjával.

Miután a harcos kitámogatta a varázslót a tanácsteremből, úgy érezték, mintha sűrű, komor felhő oszlott volna szét. A Tanács tagjai megrázkódtak és fölnevettek... némelyek persze elég kényszeredetten... és mesebeszédnek mondták, amit hallottak. Nevetségesnek hatott, hogy a háború Krynn egész földjére kiterjedhet, hiszen a háború itt, Ansalonban is már a végéhez közeledett: Verminaard, a Sárkány Nagyúr vereséget szenvedett, sárkányfattyúseregeit visszaverték.

A Tanács tagjai fölálltak, nyújtózkodtak és elhagyták a termet, ment ki-ki a maga útjára: a sörházba vagy hazafelé.