Harry Harrison: Halálvilág 1

PHOENIX KÖNYVEK

Debrecen

Eredeti cím: Deathworld 1

Harry Harrison, 1960

Lancer Books, Inc.

New York, N.Y.

Fordította: Nemes István és Szegi György

Hungarian edition by Phoenix Könyvkiadó, 1992

Halk szisszenés kíséretében egy üzenökapszula hullott ki a csőpostából a fogadócsészébe. A jelzőcsengő egyszer megcsendült, aztán elhallgatott. Jason dinAlt úgy meredt az ártalmatlan kapszulára, mintha egy ketyegő bomba lenne.

Valami nem stimmelt. Érezte, hogy a feszültség kemény görccsé formálódik a gyomrában. Ez nem egy szokványos szolgálati közlemény vagy szállodai híradás volt, hanem egy lepecsételt, személyes üzenet. Csakhogy ő még senkit sem ismert ezen a bolygón, lévén hogy alig nyolc órája érkezett űrhajóval. Mivel még nevet is változtatott — amikor legutóbb átszállt egy másik hajóra —, nem várhatja itt személyes üzenet. Mégis kapott egyet.

Hüvelykje körmével feltépte a pecsétet, és lepattintotta a fedelet. A gyűszűnyi méretű kapszulába épített magnó lejátszotta az üzenetet, egy gépies hangot, melyből nem lehetett következtetni a beszélő kilétére.

— Kerk Pyrrus szeretne beszélni Jason dinAlttal. A hallban várok.

Itt valami tévedés lehet, de nincs belőle kibúvó. A hívó férfi valószínűleg nem akar rosszat. Nyilván egy ártalmatlan ügynök akarja rábeszélni valamire, vagy egyszerűen csak összetévesztették valakivel. Mindazonáltal Jason gondosan a dívány párnája alá dugta a fegyverét, s ki is biztosította. Ki tudja, mit hoz a jövő. Megadta a jelet, hogy engedjék be a látogatót. Amikor az ajtó kinyílt, Jason már a dívány egyik sarkán ült, és egy hosszú pohárból italt szürcsölt.

Egy visszavonult birkózó. Ez a gondolat suhant át Jason fején, amikor a férfi belépett az ajtón. Kerk Pyrrus ősz hajű, sziklakemény fickó volt, testén mindenfelé jól látható, kidolgozott izmok dudorodtak. Szürke ruhája olyan konzervatívnak tűnt, mint valami egyenruha. Izmos alkarjára egy elnyűtt, kopott pisztolytáska tapadt, melyből egy fegyver csöve kandikált elő.

— Maga dinAlt, a hírhedt szerencsejátékos — kezdte az idegen nyíltan. — Van egy ajánlatom a maga számára.

Jason átpillantott a pohara fölött, s eltöprengett a lehetőségeken. Ez a fickó vagy a rendőrségtől jött, vagy a konkurenciától — és ő, köszöni szépen, egyikből sem kér. Meg kell tudni, mit akar, aztán majd elválik, mi lesz.

— Sajnálom, barátom — mosolyodott el Jason —, de rossz lóra tett.

Szívesen venném az ajánlatát, de mostanában az szerencsém mintha inkább a kaszinóknak segítene, mint nekem. így hát…

— Ne játszadozzunk egymással — mordult rá Kerk. — Maga dinAlt, de ismert Bohel néven is. Ha több nevet is hallani kíván, megemlíthetem a Mahaut Bolygót, a Nebula Casinót meg még jó néhányat. Van egy üzleti ajánlatom, amely mindkettőnk számára előnyös lesz, és jobban teszi, ha meghallgat.

Az említett nevek hallatán Jason félmosolya mit sem változott.

Azonban a teste megfeszült, ugrásra készen várta a továbbiakat. Ez a tűlfejlett izomzatú idegen olyan dolgokat tud, amiket nem lenne szabad tudnia. Itt az ideje témát változtatni.

— Szép a pisztolya — jegyezte meg Jason. — Csakhogy engem a fegyverek idegessé tesznek. Méltányolnám, ha lerakná.

Kerk úgy meredt a pisztolyra, mintha életében most látná először.

— Nem, soha nem szoktam letenni. — Úgy tűnt, kissé bosszantja a javaslat.

A puhatolódzás ideje lejárt. Jasonnak felül kell kerekednie a helyzeten, ha élve akar ebből kikerülni. Ahogy előrehajolt, hogy a poharát letegye az asztalra, a másik keze közben feltűnés nélkül a párna mögé nyúlt. Megérintette a pisztolya markolatát.

— Attól tartok, ki kell tartanom a javaslatom mellett. Mindig némi kényelmetlenséggel tölt el, ha fegyveres emberrel kell beszélgetnem.

Azért beszélt, hogy elvonja a figyelmet, amíg előhúzza a pisztolyát.

Gyorsan és simán.

Ám az egész mégis úgy sült el, mintha lassított felvételen mozogna.

Kerk Pyrrus mozdulatlanul állt, amíg a fegyver fel nem tűnt, s feléje nem lendült. Ám ekkor, szinte a legutolsó pillanatban cselekedett. A mozdulatát szemmel nem lehetett követni. Egyik pillanatban a pisztolya még a tokjában nyugodott — a következőben a csöve Jason szeme közé irányult. Egy randa, súlyos mordály, itt-ott rozsdafoltokkal, melyek bőséges használatra utaltak.

Jason tudta, ha az ő fegyvere csak egy ujjnyit is feljebb emelkedik, halott ember. Óvatosan eldobta a fegyverét, s haragudott magára, amiért fegyverhez nyúlt fortélyok helyett. Kerk ugyanolyan könnyedséggel juttatta vissza a pisztolyát a tokjába, mint ahogyan előrántotta.

— Na, most talán ezt már hagyhatjuk — vélte Kerk. — Térjünk rá az üzletre!

Jason nagyot kortyolt a poharából, hogy kissé helyrebillentse az önbecsülését. Gyorsan bánt a fegyverrel — az élete nemegyszer ezen múlott —, most fordult vele először, hogy megelőzték. Csak úgy lazán, mintegy visszakézből, és ez még inkább bosszantotta.

— Nem készültem arra, hogy üzletet kössek — mondta savanyúan. — Kikapcsolódni jöttem Cassyliába, eltávolodni kissé a melótól.

— Ne szédítsük egymást, dinAlt — reccsent rá Kerk türelmetlenül. — Soha életében nem űzött becsületes foglalkozást. Maga hivatásos szerencsejátékos, és ez az oka, amiért felkerestem.

Jason magába fojtotta haragját, és a pisztolyát a dívány túlsó végére lökte, hogy még csak véletlenül se csábítsa öngyilkosságra. Biztos volt benne, hogy Cassyiliában senki sem ismeri, és már alig várta azt a pillanatot, amikor bankot robbant a Casinóban. Arra azonban még várni kell. Úgy tűnik, ez a díjbirkózó mindenre tudja a választ. Hadd fejtegesse csak egy darabig a terveit, lássuk, hová vezet.

— Oké, mit akar?

Kerk egy borítékot húzott elő a zsebéből, és letelepedett a díványra, amely vészesen megnyikordult a férfi roppant súlya alatt. A férfi kibontotta a borítékot, beletúrt, s egy maroknyi csillogó galaktikus bankjegyet dobott az asztalra. Jason rájuk pillantott — aztán hirtelen felült.

— Mik ezek… hamisítványok? — kérdezte, egyet a fény felé emelve.

— Meglehetősen valódiak — felelte Kerk. — Tegnap vettem ki a bankból. Pontosan huszonhét bankjegy… vagyis huszonhétmillió dollár. Azt akarom, hogy az egészet váltsa be ma este zsetonokra a Casinóban. Játsszon, és nyerjen.

Elég valódinak látszottak — és Jason ellenőrizte is őket.

Elgondolkodva tapogatta végig mindegyiket, miközben az idegent fürkészte.

— Nem tudom, mi jár a fejében — mondta. — De azt bizonyára megérti, hogy semmit sem tudok garantálni. Szerencsejátékos vagyok… de nem nyerek mindig.

— Szerencsejátékos… aki akkor nyer, amikor akar — felelte Kerk zordul. — Ennek alaposan utánanéztünk, mielőtt magához fordultam volna.

— Ha azzal akar gyanúsítani, hogy csalok… — Jason észbe kapott, és újra visszafogta magát. Semmi értelme mérgelődni.

Kerk ugyanolyan hanglejtéssel folytatta, tudomást sem vett Jason növekvő haragjáról:

— Valószínűleg maga ezt nem csalásnak nevezi… de hogy őszinte legyek, engem ez nem érdekel. Felőlem akár ászok tömegét dugdoshatja a zakója ujjában, vagy akár elektromágnest építhetett a cipőjébe… Lényeg az, hogy nyerjen. Nem azért jöttem, hogy morális kérdéseket vitassak meg magával. Mint említettem, van egy üzleti ajánlatom. Keményen megdolgoztunk ezért a pénzért… de ennyi még nem elég. Hogy pontos legyek, hárommilliárd dollárra van szükségünk. Az összeg megszerzésének egyetlen lehetséges módja a szerencsejáték. Ezzel a huszonhétmillióval.