Harry Harrison: Halálvilág 1

Jason majdnem megfulladt egy falattól.

— Fegyverszállítás? Hát mit művelnek maguk? Magánháborúkat finanszíroznak? És hogy beszélhet túlélésről egy ilyen pusztító rakomány esetében? Ne is próbálja beadni, hogy békés célra fogják felhasználni. Kit akarnak elintézni?

A hatalmas termetű férfi derűje elenyészett; ugyanazt a komor tekintetet öltötte fel, amit Jason jól ismert már.

— Igen, a békés cél a megfelelő kifejezés. Mivel alapvetően arra törekszünk. Békében élni. És nem valakit, hanem… valamit akarunk elpusztítani.

Jason haragosan tolta el a tányérját.

— Rébuszokban beszél. Semmi értelme annak, amit mondott.

— Igen komoly értelme van — felelte Kerk. — De csak egyetlen bolygón az egész világegyetemben. Mennyit tud a Pyrrusról?

— Abszolút semmit.

Kerk egy pillanatig emlékeibe burkolózva üldögélt, s a szemöldökét ráncolta. Aztán felnézett.

— A Pyrrust nem az ember számára teremtették… mégis már háromszáz éve próbálja birtokába venni. Az én népem átlagéletkora tizenhat év. Persze, a legtöbb felnőtt ennél sokkal tovább él, de olyan óriási a gyermekhalandóság, hogy ez erősen csökkenti az átlagot.

Ezen a bolygón minden megvan, ami egy emberlakta világhoz nem kellene. A gravitáció a normális kétszerese. A hőmérséklet naponta változik sarkköriről tropikusra. Az időjárás… nos, ezt tapasztalnia kellene, hogy elhiggye. Sehol máshol nem láthat ilyet az egész galaxisban.

— Kezdek megijedni — morogta Jason. — Miféle a légkör? Metán vagy klór? Jártam én már olyan bolygón, ami…

Kerk keményen az asztalra csapott az öklével. Az edények ugráltak, az asztallábak recsegtek.

— Laboratóriumi körülmények! — mordult fel. — Az ágyon heverészve remeknek tűnik… de amint az ember kilép a szabadba….

Egy szemvillanásnyi idő alatt minden ellene támad. Az atmoszféra azonnal mérgezővé válik az oxigénlélegzőnek, de ez a legkevesebb…

— De ez csak az egyik állapot, hogy az atmoszféra teljesen mérgezőnek tűnik. Van ott bőséges H O, a legelterjedtebb vegyület, 2

plusz szabad oxigén, ami reakcióba léphet…

— Víz és oxigén! — vágott közbe Jason. — Úgy érti, hogy egy olyan bolygó, mint a Föld… vagy mint Cassylia? Ez abszúrd!

— Egyáltalán nem az. Mivel maga ilyen körülmények között született, elfogadja azt jónak és természetesnek. Készpénznek veszi, hogy a vas rozsdásodik, a partvonalak változnak, és a viharok zavarják a kommunikációt. Ezek a normális körülmények egy oxigénes, vizes világon. A Pyrruson azonban ezek a körülmények szinte megháborodtak… A bolygó tengelye 45 fokos, így évszakonként óriási a hőmérsékletingadozás. Ez az egyik fő oka az állandóan vándorló jégsapkáknak. S ennek köszönhetően az időjárásban bekövetkező változások mondhatni végletesen látványosak.

— Ha csak erről van szó — mondta Jason —, nem értem, miért…

— De nem csak erről van szó… ez csupán a kezdet. Az óceánok igen pusztító módon segítik a víz körforgását, s ezzel kissé megbolondítják az időjárást, s hatalmas árhullámok képződnek. A Pyrrus két holdja, a Samas és a Bessos bizonyos együttállásokkor akár harminc méter magas árhullámokat is okoznak. És amíg nem látja, mi történik, amikor egy ilyen árhullám becsap egy működő vulkánba, addig fogalma sincs az egész jelenségről. A nehézfémek miatt telepedtünk a Pyrrusra, és épp e nehézfémek tartják a bolygót folyamatos vulkáni fortyogásban. Legalább tizenhárom szupernóva jött létre a közvetlen csillagközi szomszédságunkban. Nehézfémeket persze sok más bolygón is lehet találni… főképp a belélegezhetetlen atmoszférájú világokon. Azonban egy hosszú távú bányászatot és kiaknázást nem végezhet semmi más, csak egy önfenntartó kolónia.

Ezért telepedtünk a Pyrrusra, ahol a radioaktív elemek a bolygó magjában találhatók, s könnyebb fémkéreg veszi körül. Míg ez létrehozta az embernek szükséges atmoszférát, ugyanakkor szüntelen vulkanikus tevékenységet is gerjeszt, ahogy az olvadt plazma próbál a felszínre jutni.

Jason most először nem vágott közbe. Próbálta elképzelni, milyen lehet az a bolygó, mely folyamatos küzdelmet vív önmagával.

— A végére tartogattam a legjavát — folytatta Kerk zord humorral.

Most, hogy már tudja, milyen körül-

menyek uralkodnak a Pyrruson, próbálja elképzelni, miféle létformák lakhatják. Kétlem, hogy létezik olyan kűlvilági lény, mely akár csak egyetlen percig is képes lenne életben maradni a Pyrruson.

A pyrrusi állatok és növények meglehetősen szívósak. Küzdenek a világgal, és harcolnak egymás ellen. Több százezer éves folyamatos küzdelem alakította olyanná őket, mint amilyenek. Még egy elektronikus agyat is lidércnyomás gyötörne tőlük. Páncélosak, tüskések, mérgezőek, karmosak, agyarasak. Ez jellemző mindenre, ami jár, ugrál, kúszik vagy csak egy helyben nő. Látott már agyaras növényt… ami harap? Nem hiszem, hogy szívesen szemügyre venné.

Ahhoz a Pyrrusra kellene jönnie, és gyanítom, másodperceken belül meghalna, amint kilépne a hajóból. Még én is alávetem magam egy felfrissítő edzésnek, mielőtt kiszállok a hajóból landolás után. A végeérhetetlen küzdelem során a létformák folyamatosan fejlődnek és változnak. A halál maga egyszerű, de hogy hányféle módon érheti utol az embert, azt még felsorolni is sok lenne.

A boldogtalanság ránehezedett Kerk széles vállára. Hosszú pillanatokig tartó merengés után, megrázkódott, nyilván lerázta magáról a keserűséget. Figyelme visszatért a reggelijéhez, és az utolsó falatig eltakarította a köretet a tányérjáról, majd szavakba öntötte érzéseit.

— Gondolom, nincs rá logikus magyarázat, miért maradtunk ott, és mentünk bele ebbe a soha véget nem érő küzdelembe. Legfeljebb az, hogy a Pyrrus az otthonunk. — Az utolsó szaftba mártott kenyérfalatot is begyömöszölte a szájába, s az üres villával Jason felé bökött. — Örülj, hogy külhoni vagy, és sosem kell saját szemeddel látnod.

— Ebben bizony téved — felelte Jason olyan nyugodtan, ahogy csak tudta. — Az az érzésem, ellátogatok oda.

— Ne beszéljen ostobaságokat — mondta Kerk, és tárcsázott magának még egy adag sültet. — Ennél sokkal egyszerűbb módon is követhet el öngyilkosságot. Rádöbbent már, hogy milliomos lett?

Azzal a pénzzel, ami a zsebét feszíti, élete végéig henyélhet az örömök bolygóján. A Pyrrus egy halálos világ, nem holmi látnivaló kíváncsi turisták számára. Nem engedélyezem a beutazását.

Azok a szerencsejátékosok, akik könnyen kijönnek a sodrukból, nem sokra viszik. Jason igen dühös lett. Azonban ez az indulat legfeljebb arca kifejezéstelenségében és hangja nyugodtságában nyilvánult meg.

— Maga csak ne mondja meg nekem, mit tehetek és mit nem, Kerk Pyrrus! Maga böhöm nagy fickó egy roppant mordállyal… de ez még nem jelenti azt, hogy magánál van a tromf. Legfeljebb azt akadályozhatja meg, hogy a hajója fedélzetére lépjek. Viszont én odajuthatok máshogy is. És ne nevezzen kíváncsi turistának, amikor még fogalma sincs az elhatározásom indokairól.

Jason nem próbálta kifejteni, mire gondol, hiszen az egész még csak ködösen, formátlanul lebegett az agyában. Csak egyet tudott: mennél többet utazott, a világ annál egyformábbnak tűnt számára. Az ősi, civilizált világok mind, mind monoton egyhangúságba süllyedtek. A határvilágok mind egyforma, kemény körülmények közötti, erdei táborokból, telepekből állnak. Nem mintha a galaktikus életmód untatná. Mindössze annyi történt, hogy ráérzett a korlátaikra…