Harry Harrison: Halálvilág 1

— És mi hasznom lesz nekem ebből? — tette fel Jason a kérdést hűvösen, mintha ennek a fantasztikus ajánlatnak a legcsekélyebb részét is komolyan venné.

— Mindent megtarthat a hárommilliárd felett, azt hiszem, ez így tisztességes. Nem a saját pénzét kockáztatja, és ha nyer, az összeg élete végéig elegendő lehet.

— És ha vesztek?

Kerk elgondolkozott egy pillanatig, nem tetszett neki ez a lehetőség.

— Igen, van esélye, hogy elvesztheti. Erre nem gondoltam. — Elhatározásra jutott. — Ha veszít… nos, feltételezem, ezt a kockázatot vállalnunk kell. Bár azt hiszem, ez esetben meg fogom ölni magát.

Azok, akik meghaltak e huszonhétmillió megszerzése közben, legalább ennyit megérdemelnek — mondta nyugodtan, minden rossz szándék nélkül, és ez inkább hangzott megfontolt döntésnek, mint fenyegetésnek.

Jason talpra ugrott, sietve töltött a poharába, és Kerket is megkínálta, aki elfogadta, s egy biccentéssel köszönte meg. Jason fel-alá járkált, képtelen volt leülni. Ez az egész ügylet bosszantotta, viszont ugyanakkor el is kápráztatta. Szerencsejátékos volt, és ez a beszélgetés úgy hatott rá, mint a kábítószer látványa egy megrögzött narkósra.

Hirtelen megállt, mert rájött, hogy már egy ideje a lehetőségeken jár az esze. Nyerni vagy veszteni — élni vagy halni —, hogyan mondhatna nemet erre a lehetőségre, hogy ekkora pénzzel játsszon! Megperdült, és ujjával a széken ülő, böhöm nagy fickó felé bökött.

— Vállalom… maga nyilván már akkor tudta, hogy vállalni fogom, amikor idejött. Azonban van néhány ki-kötésem. Tudni akarom, ki maga, és kiknek az érdekét képviseli. És azt is, hogy honnan származik a pénz… lopott talán?

Kerk kiürítette a poharát, és eltolta magától.

— Lopott pénz? Nem, épp ellenkezőleg. Kétévi bányász- és ércfinomító munka eredménye. A Pyrruson bányászott fémet itt, Cassylián adtuk el. Nagyon könnyen ellenőrizheti. Én magam adtam el. Én vagyok ezen a bolygón a pyrrusi nagykövet. — A gondolatra elmosolyodott. — Nem jelent sokat. Nagykövet vagyok még legalább hat hasonló bolygón. Jól jön az ilyesmi, ha az ember üzletet akar kötni.

Jason az ősz hajú, viseltes, egyenruhaszerű öltözetet viselő férfira pillantott, és úgy döntött, hogy nem nevet hangosan. Az ember fura dolgokat hall a határ menti bolygókról, és akár minden szó igaz lehet. A Pyrrusról még sosem hallott, bár ez nem jelent semmit.

Több mint harmincezer ismert bolygó található a benépesített univerzumban.

— Ellenőrizni fogom a hallottakat — biccentett Jason. — Ha igaz, megköthetjük az üzletet. Hívjon fel holnap…

— Nem — vágott közbe Kerk. — A pénzt ma kell megnyerni.

Váltókat írtam alá erre a huszonhétmillióra; reggelre le kell raknunk a hárommilliárdot, az a végső határidő.

Jason számára percről percre fantasztikusabbá vált az ügy — és egyre érdekesebbé. Az órájára pillantott. Lesz még elég idő kitalálni, hazudott-e Kerk, vagy sem.

— Oké, ma este megcsináljuk — egyezett bele. — De egyet magamhoz kell vennem ezekből a bankókból, hogy megvizsgáltassam.

Kerk felállt, menni készült.

— Vigye az egészet. Mostantól egészen addig nem fogok találkozni magával, amíg a pénzt meg nem nyerte. Természetesen a Casinóban leszek, de ne ismerjen fel. Jobb, ha nem tudják, honnan van a pénz, vagy hogy mennyi van még magánál.

Aztán egy csontropogtató kézszorítás után, mely satuként préselte össze Jason kezét, távozott. Jason egyedül maradt a pénzzel.

Legyezőszerűen kiterítette a bankjegyeket maga elé, mintha kártyalapok lennének, s rámeredt, szépia — és aranyszínű felületükre, így próbálva elhitetni magával, hogy mindez valóság.

Huszonhétmillió dollár. Mi tartja vissza, hogy egyszerűen kisétáljon velük az ajtón, és felszívódjon? Szinte semmi, legfeljebb saját tisztességérzete.

Kerk Pyrrus, ez a férfi, akinek az utóneve megegyezik a származási bolygója nevével, az univerzum legnagyobb bolondja. Vagy csak tudja, hogy mit csinált. Abból, ahogy a tárgyalás zajlott, ez utóbbi tűnt valószínűbbnek.

— Tudja, hogy inkább játszom a pénzzel, mint hogy ellopjam — mondta kényszeredetten.

Becsúsztatta az apró fegyvert a derekán lógó pisztolytáskába, elrakta a pénzt, és kiment.

A robotpénztáros a bankban felvinnyogott, mintha áramütés érte volna, amikor Jason becsúsztatott egy bankót, és egy felirat villant fel, amely közvetlenül Wain alelnökhöz irányította. Wain átlagos bankár volt, akinek kigúvadt a szeme, és arcszíne szürkére váltott, amikor megpillantotta a köteg bankjegyet.

— Nálunk… kívánja letétbe helyezni ezeket? — kérdezte, miközben nagyot nyelt, s ujjai önkéntelenül rángatóztak.

— Ma még nem — felelte Jason. — Ezekkel fizettek ki egy régi tartozást. Lenne szíves ellenőrizni a hitelességüket, és felváltani őket. Ötezresekbe, ha lehet.

Dagadozó belső zsebekkel távozott a bankból. A bankjegyek valódinak bizonyultak, s Jason most úgy érezte magát, mint egy sétáló pénzverde. Életében most először érezte kényelmetlenül magát ekkora pénzösszeg birtokában. Leintett egy elhaladó helitaxit, és egyenesen a Casinóba ment, ahol biztonságban lesz. Egy darabig.

A Cassylia Casinó a közeli csillagrendszerek játszóterének szerepét töltötte be. Jason most látta először, noha a típusát jól ismerte.

Felnőttéletének nagy részét ehhez hasonló kaszinókban töltötte más világokon. A decor eltér ugyan, de a lényeg mindig ugyanaz.

Nyilvánosan a szerencsejáték és a társasági élet egy színtere — ám a színfalak mögött fellelhető az összes létező bűn forrása. A téteket elméletileg nem korlátozzák, de ez csak bizonyos fokig igaz. Amikor a ház igazán veszíteni kezd, a becsületes játék azon nyomban véget ért; és a nagy nyertes jól teszi, ha minden lépésére ügyel. Viszont Jason dinAlt nem egy alkalommal játszott már hasonló körülmények között. Körültekintően járt el, de nem nagyon aggódott.

Az étterem szinte teljesen üres volt, és a majordomo sietve rohant az elegáns ruhájú idegen elé. Jason szikár volt, sötét, és járása határozottságról, magabiztosságról árulkodott. Inkább nézett ki egy hatalmas vagyon örökösének, semmint egy hivatásos szerencsejátékosnak. A megjelenés igen fontos, és ő ügyelt is rá. Az étel remekül nézett ki, és a bor csodálatosnak bizonyult. Miközben a levesre várt, kurta és lelkes szakmai beszélgetésbe elegyedett a borospincérrel, aztán élvezte az ízeket.

Komótosan evett, és a hatalmas étterem megtelt, mielőtt ő befejezte volna. Egy hosszú szivar mögül figyelte a műsort, s ezzel agyonütött még némi időt. Amikor végül átsétált a játékszalonba, az már dugig megtelt, s élettől nyüzsgött.

Lasssan körbejárt a helyiségben, s elszórt pár ezer dollárt. Alig figyelt oda a játékra, inkább érezni próbálta. Az összes játék tisztességesnek tűnt, és úgy tűnt, egyik eszközt sem befolyásolják.

Persze ezen elég gyorsan változtathatnak, gondolta. Általában nem szoktak beavatkozni; a ház százaléka elég nyereséget szolgáltat.

Egyszer megpillantotta Kerket a szeme sarkából, de a férfi nem nézett felé. A nagykövet folyamatosan kisebb-nagyobb összegeket veszített az ezüsthetesen, és ügy tűnt, türelmetlen. Valószínűleg arra várt, hogy Jason komolyan játszani kezdjen. Elmosolyodott, és lassan tovasétált.

Jason a kockaasztalnál telepedett le, mint rendszerint. Ez a legbiztosabb módja, hogy kisebb összegeket nyerjen. És amikor érezni kezdem a játékot, megkopasztom a kaszinót! Ez volt az ő titka, az erő, amely segítségével szüntelenül nyert — és amely mindig lehetővé tette számára, hogy bankot robbantson, és gyorsan lelépjen, mielőtt a bérelt orgyilkosok lecsaphatnának rá, hogy visszavegyék a pénzt.