Harry Harrison - Halálvilág 1

De nem volt minden rendben. Részletesen végiggondolta a kérdést, és az összes tünetet fel tudta magán fedezni.

Tüdőgyulladást kapott.

Kiszáradt ajkait szétnyitotta, s vér szivárgott ki közülük, amikor elmosolyodott. Elkerülte a pyrrusi állatok minden veszélyét, a nagyragadozókat, a méregfogú hüllőket, a legkisebb állat sem támadta meg. Tüdőgyulladásara pedig van nála orvosság. Feltekerte inge ujját, s meztelen karjához nyomta a medikit nyílását. A szerkezet kattant egyet, majd éles sípolás hallatszott. Tudta, hogy ez jelent valamit, de már pontosan nem emlékezett. Felemelte, és látta, hogy az egyik injekcióstű félig kiáll a tokból. Hát persze! Az antibiotikumot tartalmazó egység kifogyott. Újra kellene tölteni.

Jason nagyot káromkodott, és elhajította a műszert, amely egy pocsolyába esett, és eltűnt. Vége a gyógyszereknek, vége a medikitnek, és vége Jason diAltnek is. Félkarú harcos a halálvilággal szemben. Keményszívű idegen, aki ugyanúgy tud cselekedni, mint a helybéliek. Valószínűleg egyetlen nap elegendő lesz, hogy a bolygó végezzen vele.

Elfojtott morgást hallott a háta mögül. Hirtelen megfordult, és már tüzelt is ugyanazzal a mozdulattal. Az egész befejeződött, mire tudatosult benne, mi is történt tulajdonképpen. A Pyrruson töltött idő kifinomította a reflexeit. Jason döbbenten bámulta az undorító fenevadat, amelyik ott döglődött tőle egy méterre, és rádöbbent, hogy jó kiképzést kapott.

De amikor közelebbről megvizsgálta az állatot, szomorúan tapasztalta, hogy a grubberek egyik kutyáját lőtte le. Illetve ez mégsem ugyanahhoz az állatfajhoz tartozott, csak nagyon hasonlított rá. Méretben és egyéb küllemi jelekben is eltért. Most, hogy testének hatalmas darabja szétroncsolódott, és a vér lüktetve spriccelt a halálos sebből, még mindig megpróbálta elérni Jasont. Amikor a halál megdermesztette az állat szemeit, már majdnem elérte a férfi lábát.

Nem grubber kutya volt, csak egy vadon élő rokona. Úgy, mint a kutya és a farkas. Elgondolkodott, vajon van-e más hasonlóság is a farkas és a földön fekvő állat között. Lehet, hogy ezek is falkában vadásznak?

A gondolat megdöbbentette, és körülnézett. Hatalmas állatok csapata szaladt keresztül a bokrokon, hogy elkapják őt. Amikor kettőt leterített, a többiek fogukat vicsorgatva visszahúzódtak a sűrűbe. De nem mentek el.

Ahelyett, hogy megrémítette volna őket társaik halála, inkább még haragosabbak lettek.

Jason hátát a fának támasztva ült, és várta, hogy közelebb jöjjenek, és csak azután tüzelt. Minden lövés, és halálhörgés után a túlélők rávetették magukat a sebesültre. Néhányuk ugyanolyan haraggal szállt szembe rárontó társaival. Egyikük felállt hátsó lábaira, és hatalmas darabokat kapart le a fa kérgéből. Jason célba vette, és lőtt, de az állat túl messze volt ahhoz, hogy el tudta volna találni.

Érezte, hogy láza is felszökött. Tisztában volt vele, hogy legfeljebb alkonyatig maradhat életben, vagy ameddig pisztolya ki nem fogy.

De már ez a tény sem izgatta fel túlságosan. Egyre megy. Hátát a fának támasztva teljesen elernyedt, csak a kezét emelte fel, amikor lőtt. Minden percben hátra kellett fordulnia, mert voltak olyan állatok, amelyek a fa mögül akartak rátámadni. Arra gondolt, jobb lett volna, ha egy keskenyebb fa mögé bújik, de már nem volt ereje, hogy odébb menjen.

Valamikor késő délután lőtte ki az utolsó töltetet. Egy olyan állatot ölt meg vele, amelyiket hagyta, hogy túl közel merészkedjen. Tudta, hogy a tár ezzel kimerült. Az állat felvonyított, és a földre zuhant. A többiek megint visszahúzódtak. Azután az egyikük előmerészkedett, és Jason meghúzta a ravaszt.

De csak egy halk kattanás hallatszott. Újra megpróbálta, de a fegyver megint üresen kattant. A tár üres volt, éppúgy, mint az övében lévő tartalék tár. Rengetegszer feltöltötte, de már nem emlékezett, hogy utoljára mikor.

Ez hát a vég. Igazuk volt, a Pyrrus nem neki való hely. Bár az itteni emberek nem beszélnek róla, a bolygó végül mindenkit megöl. A pyrrusiak sohasem halnak meg ágyban. Öreg pyrrusiak szinte nem is léteznek.

Most, hogy már nem kellett figyelnie, és céloznia a pisztollyal, a láz elhatalmasodott rajta. Aludni akart, és tudta, hogy ez nagyon hosszú álom lesz. Félig csukott szemeivel nézte a ragadozókat, ahogy egyre közelebb merészkednek. Az első elég közel érezte magát, hogy támadjon. Jason látta az állat lábán megfeszülő izmokat.

A bestia rávetette magát. De a levegőben hirtelen megpördült, s a földre zuhant közvetlenül Jason előtt. Szájából ömlött a vér, és valami fémpálca vége állt ki a fejéből.

Két férfi jött elő a bokrok közül, s nézett le rá. Úgy látszott, puszta jelenlétük elég volt a ragadozóknak, hogy belássák, jobb, ha eltakarodnak.

Grubberek. Annyira igyekezett elérni a várost, hogy közben megfeledkezett a grubberekről. Szerencse, hogy itt voltak, és Jason nagyon hálás volt nekik, hogy eljöttek. Nem tudott beszélni, csak elmosolyodott, hogy köszönetét fejezze ki. Azután ájulásszerű álomba zuhant.

Ezt követően nagyon hosszú ideig, Jason tudatában csak homályos foltokként jelent meg a valóság. Mozgások, hatalmas állatok körülötte. Falak, tábortűz füstje, hangok morajlása. Túl fáradt volt, hogy értelmet keressen bennük. Sokkal könnyebb volt feküdni, és hagyni, hogy menjen minden a maga útján.

— Ideje felkelni! — mondta Rhes. — Még pár napot fekszel így, aztán nyugodtan belökhetünk a gödörbe, még akkor is, ha lélegzel.

Jason hunyorgott, próbálta felismerni a homályosnak tűnő alakot.

Végül rájött, hogy Rhes hajol föléje, és válaszolni akart neki. De a beszéd egész testét megrázó köhögési rohamba fulladt. Valaki egy csészét tartott a szájához, az édes folyadék kellemes melegséget okozott a torkában. Pihent egy kicsit, majd újra megpróbált beszélni.

— Mióta vagyok itt? — A hang vékony volt, és mintha nagyon messziről jött volna. Jason csak nehezen jött rá, hogy ez az ő hangja.

— Nyolc napja. Látod, nem hallgattál rám annak idején, amikor beszélgettünk. Ott kellett volna maradnod az űrhajó mellett a lezuhanás után is. Nem emlékszel, hogy azt mondtam, bárhol érsz földet ezen a kontinensen, hamarosan megtalálunk. De most már késő ezen bánkódni. Legközelebb majd figyelj oda arra, amit mondok. Az embereink még sötétedés előtt elérték a helyet, ahol a gép lezuhant. Látták az összetört ágakat, és először azt gondolták, bárki zuhant is le, odaveszett a mocsárban. Azután az egyik kutya megtalálta a nyomodat, de az éjszakai esőben elvesztette. Sokáig kutattak a sárban és a hóban, egészen másnap délutánig. Már majdnem feladták, és hazaindultak, hogy erősítést vigyenek, amikor meghallották a lövéseket. Szerencsére egyikük állatmester volt, és rájuk parancsolt, hogy menjenek el. Máskülönben mindet meg kellett volna ölni, és ez nem jó dolog.

— Köszönöm, hogy megmentettetek — mondta Jason. — Melegebb helyzet volt, mint szerettem volna. De mi történt azután? Azt hittem, nekem befellegzett. Tüdőgyulladást kaptam, és ez végzetes a jelenlegi kondíciómban, gyógykezelés nélkül. Úgy látszik, te is tévedtél, amikor azt mondtad, hogy a ti gyógyszereitek nem érnek semmit. Látod, nekem mégis használtak.

Jason elhallgatott, amikor látta, hogy Rhes megrázza a fejét, s arcán aggódó kifejezés jelenik meg. Jason körülnézett, s meglátta Naxát és még néhány embert. Mindegyikük ugyanolyan komor volt, mint Rhes.