Harry Harrison - Halálvilág 1

Méta lépett be, és Kerkhez fordult, teljesen figyelmen kívül hagyta Jason jelenlétét.

— Felváltottak és ideküldtek — mondta. — Mi történt? Változás van a repülési menetrendben?

— Felfoghatod így is — felelte Kerk. — Mostantól kezdve ugyanis fel vagy mentve régi beosztásod alól, és egy új osztályra, a kutatási és vizsgálati osztályra lettél beosztva. Ez a kimerültnek látszó fickó itt az osztályvezetőd.

— Nahát, ez egyfajta humorérzék — jegyezte meg Jason. — Az egyetlen, amivel a bolygón eddig találkoztam. Gratulálok, van még remény a bolygó számára.

Méta egyik férfiról a másikra pillantott.

— Nem értem. Nem tudom elhinni. Új osztály? Miért? — A lány ideges volt és zavart.

— Sajnálom — mondta Kerk. — Nem akartam ilyen durva lenni. Azt hittem, nyugodtabbnak érzed magad, ha rögtön a lényegre térek.

Igaz, amit mondtam. Jasonnak módjában áll… illetve talán módjában áll… hogy óriási hasznára legyen a Pyrrusnak. Segítenél neki?

Méta visszanyerte lélekjelenlétét, és egy kicsit dühös lett.

— Köteles vagyok? Ez parancs? Tudod, hogy megvan a saját munkám. Biztos vagy benne, hogy te is fontosabbnak tartod, mint bármit, amit egy külvilági el tud képzelni. Ő nem igazán érti…

— Igen, ez parancs.

Az erély visszatért Kerk hangjába. Méta elvörösödött ettől a hangnemtől.

— Én talán elmagyarázhatnám — vágott közbe Jason. — Végül is az egész az én ötletem volt. De először szeretném, ha megtennél valamit. Légy szíves, vedd ki a töltényt a fegyveredből, és add oda Kerknek.

Méta rémültnek tűnt, de Kerk komolyan bólintott egyetértése jeléül.

— Csak néhány percre, Méta. Az én fegyverem itt van, igy biztonságban leszel. Azt hiszem, tudom, mire gondol Jason, és személyes tapasztalataim révén tudom, hogy sajnos valószínűleg igaza van.

Méta vonakodva átadta a tárat, és kivette a töltényeket a töltényövből is. Jason csak ezután kezdett magyarázni.

— Van egy elméletem a pyrrusi életről, és attól tartok, össze kell zúznom néhány illúziódat, amikor elmagyarázom. Azzal kezdeném, hogy van egy tény, amit be kell ismernünk: a néped elveszíti itt a háborút, és végül elpusztul…

Még a felét sem mondta végig a mondatnak, Méta fegyvere már a szemére célzott, s a lány vadul rángatta a ravaszt. Arckifejezése ellenkezést és gyűlöletet sugárzott. A világ legszörnyűbb gondolata volt számára, hogy ez a háború, amelyre mindnyájan feltették az életüket, elveszett.

Kerk megfogta a lány vállát, és leültette őt a székébe, mielőtt bármi rosszabb történt volna. Eltartott egy ideig, amíg lehiggadt annyira, hogy odafigyeljen Jason szavaira. Nem könnyű megemészteni, ha valakinek lerombolják az egész élete során gondosan felépített világképét. Csupán az a tény tette képessé arra, hogy egyáltalán odafigyeljen, hogy látott már valamennyit más világokból is.

Amikor Jason befejezte, elmondva mindazt, amit előzőleg Kerkkel megvitattak, a lány szemében még mindig a hitetlenség fénye csillogott. Mereven ült, nekifeszülve Kerk karjának, mintha egyedül az tartaná vissza attól, hogy Jasonra vesse magát.

— Lehet, hogy túl nehéz ezt egyszerre megemészteni — mondta Jason.

— Fogalmazzunk egyszerűbben. Én hiszem, hogy megtalálhatjuk az emberek iránti engesztelhetetlen gyűlölet okát. Talán nem tetszik a szagunk. Lehet, hogy találunk egy összemorzsolt pyrrusi bogarakból nyert kivonatot, ami immúnissá tesz minket, védelmet nyújt, ha bedörzsöljük vele magunkat… még nem tudom. De bármi lesz is az eredmény, meg kell próbálnunk tenni valamit. Kerk egyetért velem ebben.

Méta Kerkre pillantott, aki egyetértőén bólintott. A lány lehorgasztotta fejét a hirtelen vereség miatt. Suttogva mondta ki a szavakat:

— Nem mondhatom, hogy egyetértek, vagy akár csak értem is mindazt, amit mondtál, de segítek neked. Ha Kerk úgy gondolja, hogy így helyes.

— Úgy gondolom — mondta a férfi. — Most már visszaadhatom a tölténytárat, nem akarod lelőni Jasont?

— Butaság volt tőlem — felelte a lány hűvösen, miközben megtöltötte a pisztolyát. — Nincs szükségem fegyverre. Ha meg kell őt ölnöm, puszta kézzel is meg tudom tenni.

— Milyen kedves! — mosolygott rá Jason. — Nos, készen vagy?

Mehetünk?

— Persze. — A lány, miközben ezt mondta, a helyére tett egy rakoncátlan hajfürtöt. — Először keressünk egy helyet, ahol elhelyezünk téged. Ez az én dolgom. Utána az új osztály munkája csak tőled függ.

Fagyos csendben lépkedtek le a lépcsőn. Az utcán Méta lelőtt egy fullánkmadarat, amely egyébként nem támadta volna meg őket — dühös öröme telt benne. Jason úgy döntött, nem szól rá, amiért pazarolja a muníciót. Még mindig jobb, ha a madárra lövöldöz, mint rá. Az egyik számítóközpontban akadtak üres helyiségek. Teljesen zártak voltak, hogy távol tartsák a kóbor állatokat a finom műszerektől. Miközben Méta egy összecsukható ágyat vételezett a raktárból, Jason kínlódva becipelt egy asztalt, íróasztalt és néhány széket egy szomszédos üres irodahelyiségből. Amikor a lány visz— szatért egy pneumatikus matraccal, a férfi azonnal levetette magát az ágyra egy hálás sóhaj kíséretében. Méta gúnyosan húzta el a száját, látván nyilvánvaló gyengeségét.

— Szokj hozzá ehhez a látványhoz — sugallta Jason. — A munkának a lehető legnagyobb részét szándékozom vízszintes helyzetben, fekve elvégezni. Te leszel az én erős jobb kezem. És most, kedves Jobb Kéz, szeretném,

ha felkajtatnál nekem valami ennivalót. Az evést szintén többnyire a már említett fekvő helyzetben szándékozom elintézni.

Méta undorral fújtatva elviharzott. Miközben távol járt, Jason elgondolkodva rágcsálta egy íróeszköz végét, majd készített néhány gondos feljegyzést.

Miután végeztek csaknem teljesen íztelen ételükkel, Jason elkezdte a nyomozást.

— Méta, hol találhatok történelmi feljegyzéseket a Pyrrusról? Vagy bármilyen információt a telepesek első napjairól ezen a bolygón?

— Sohasem hallottam semmi ilyesmiről. Igazán nem tudom…

— De hát kell hogy legyen valami valahol — erősködött Jason. — Még ha jelenlegi kultúrátok összes idejét és energiáját a túlélésnek szenteli is, biztos lehetsz benne, hogy ez nem volt mindig így. Egész idő alatt, amíg a mai helyzet kialakult, az emberek készítettek feljegyzéseket. Nos, hol keressük? Van itt könyvtáratok?

— Természetesen — felelte a lány. — Nagyszerű műszaki könyvtárunk van, de biztos vagyok benne, hogy semmi ilyesmit nem találunk ott.

Jason megpróbált nem nyögni, miközben felállt.

— Ezt hadd döntsem el én, csak mutasd az utat!

A könyvtár kezelése teljesen automatikus volt. Egy kivetített névmutató megadta bármely szöveg hívószámát, amire az embernek szüksége volt. A szalagot harminc másodperccel a szám beütése után kiadta a gép. A visszaadott szalagok egy fenékürítő kocsiba kerültek, s a gép automatikusan a helyére tette őket. A gépezet simán működött.

— Csodálatos — mondta Jason félretolva a névmutatót. — Elismerésem a technológiai leleményességeteknek. Csak éppen semmi olyasmit nem tartalmaz, ami értékes lenne számunkra…

csupán több száz ívnyi kézikönyvet.

— Mi másnak kellene lennie egy könyvtárban? — kérdezte Méta.

Őszintén zavartnak tűnt.

Jason már magyarázni kezdte, de aztán meggondolta magát.