Harry Harrison - Halálvilág 1

Egyik sem lesz, természetesen. Csak egy kis munka utoljára a túlélőrészlegben. Ez egy olyan összetett terem, amely összefüggésben van a külvilággal… valójában a külvilág egy része, attól eltekintve, hogy a legerőszakosabb életformákat kizártuk belőle. És néha még így is sikerül némelyiküknek bejutni.

— Mikor indulok? — vetette oda Jason a kérdést.

— Holnap reggel. Először is aludd ki magad! Szükséged lesz rá.

Végül mégiscsak akadt egy kis ceremónia a tanfolyam elvégzésekor.

Amikor Jason reggel elment az irodájába, Brucco egy nehéz tárat csúsztatott oda neki az asztalon.

— Ezek már éles töltények — jelentette ki. — Biztos vagyok benne, hogy szükséged lesz rájuk. Mostantól fogva a fegyvered mindig töltve legyen!

Egy súlyos zsilipajtóhoz léptek, ez volt az egyetlen lezárt ajtó, amit Jason a központban látott. Amíg Brucco kinyitotta a zárat, és elhúzta a reteszeket, egy higgadt arcú, nyolcéves fiú sántikált oda bekötözött lábbal.

— Ez Grif — mutatta be Brucco. — Mostantól kezdve veled marad, akárhová mégy.

— A személyi testőröm? — kérdezte Jason, lenézve a zömök gyerekre, aki alig ért a derekáig.

— Akár így is nevezheted. — Brucco kitárta az ajtót. — Grif összeakadt egy fűrészmadárral, így egy darabig nem lesz képes valódi munkát végezni. Te magad ismerted el, hogy sohasem leszel egyenrangú egy pyrrusival, így örülnöd kellene ennek a kis védelemnek.

— Mindig is bíztam a kedvességedben, Brucco — mondta Jason. Lehajolt és kezet rázott a fiúval. Még a nyolcéveseknek is csonttörő volt a kézfogásuk.

Ők ketten kinyitották a külső zárat, és Brucco becsapta mögöttük a belső ajtót. Mihelyt az lezárult, a külső ajtó automatikusan kitárult.

Még csak félig volt nyitva, amikor Grif fegyvere kétszer is elsült.

Ezek után kiléptek a Pyrrus felszínére, átlépve a bolygó egyik állatának füstölgő testén. Jason ezt is tekinthette jelképesnek.

Emellett bosszantotta a felismerés, hogy eszébe se jutott figyelni, bejön-e valami az ajtón, s ráadásul még csak azonosítani sem tudta a bestiát elszenesedett maradványai alapján. Óvatosan körülpillantott, remélve, hogy legközelebb ő lőhet majd először.

Reménye nem teljesült be. Azt a kevés állatot, amely az útjukba került, mindig a fiú látta meg elsőként. Egy óra elteltével Jason olyan ingerült lett, hogy egy lövéssel eltörölt a föld színéről egy gonosz kinézetű tüskés növényt. Remélte, hogy Grif nem nézi majd meg tüzetesebben. De persze ezt tette.

— Az a növény nem került volna az utunkba. Hülyeség volt rápazarolni a drága muníciót — közölte.

Semmi igazi probléma nem akadt a nap folyamán. Jason halálra unta magát, bár a gyakori zivatarok teljesen eláztatták. Grif, ha képes volt is társalogni, semmi jelét nem adta. Jason minden kezdeményezése kudarcot vallott. A következő nap ugyanígy telt. A harmadik napon Brucco tűnt fel, és figyelmesen végigmérte Jasont.

— Nem szívesen mondom ezt, de feltételezem, hogy készen állsz a távozásra, már amennyire valaha is készen állhatsz. A vírusszűrő orrdugókat mindennap cseréld! Mindig vizsgáld meg a csizmádat és a fémszálas ruhát, hogy nincs-e rajta repedés! A medikitet hetente kell feltölteni.

— És töröljem meg az orromat, és viseljek kalucsnit. Még valamit? — kérdezte, Jason.

Brucco erre majdnem mondott valami csúnyát, de meggondolta magát.

— Semmi, amit mostanra ne tudnál már jól. Légy éber! És… sok szerencsét!

Szavait teljesen váratlanul egy préselő kézfogással zárta. Amikor Jason kezének zsibbadtsága elmúlt, ő és Grif kiléptek a hatalmas zsilipajtón.

Bármilyen valószerűek voltak is, az edzőtermek nem készítették fel Jasont a Pyrrus felszínére. Természetesen akadt némi alapvető hasonlóság: érezte a mérgező füvet a talpa alatt, s látta egy fullánkszárnyú madár szabálytalan röptét, mielőtt Grif lelőtte volna.

Ám mindezt alig észlelte az elemek tombolásában.

Sűrű eső zuhogott, inkább vízfüggönynek tűnt, mint különálló cseppeknek. Ezt a vízfüggönyt széllökések tépdesték, nekicsapva a vízáradatot az arcának. Jason megtörölte szemét, de így is alig tudta kivenni a két vulkán kúpját a láthatáron, melyek füstfelhőket és lángot okádtak. E pokol tükörképe volt a komor vörös szín a felhőkön, mely versenyre kelt az alant húzódó tájjal.

Hirtelen koppanást hallott kemény sisakján, és valami lepattant róla a földre. Jason lehajolt, s egy hüvelyknyi jégdarabot vett fel a földről.

Egy váratlan széllökés fájdalmasan csapódott hátának és nyakának; sietve fölegyenesedett.

A vihar, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vonult.

Felragyogott a nap, megolvasztotta a jégdarabokat, és párafoszlányokat varázsolt a nedves utca fölé. Jason verejtékezett páncélruhájában. De még mielőtt megfőtt volna, újra megeredt az eső, és most a hideg rázta.

Grif szilárdan lépkedett, ügyet sem vetve sem az időjárásra, sem a vulkánokra, melyek a láthatáron morajlottak, és meg-megrázták a talajt a lábuk alatt. Jason megpróbálta figyelmen kívül hagyni a kellemetlenségeket, és alkalmazkodni a fiú iramához.

A séta lehangoló volt. A masszív, zömök épületek szürkén derengtek át az esőfüggönyön, több mint felük összeomolni látszott. Ők ketten az utca közepén, a gyalogjárón közlekedtek. Néha páncélozott teherautók haladtak el mellettük mindkét oldalon. Jason furcsának találta ezt az utca közepére tett járdát — egészen addig, amíg Grif le nem lőtt valamit, ami egy romos épületből kirontva támadt nekik.

Az, hogy a járdát középre helyezték, esélyt ad arra, hogy észrevegyék, ha valami jön. Jason hirtelen nagyon kimerültnek érezte magát.

— Feltételezem, nincs ezen a bolygón semmi olyasmi, hogy taxi — jegyezte meg.

Grif csak bámult, és a homlokát ráncolta. Láthatóan sohasem hallotta még ezt a szót. így hát tovább vonszolták magukat, s a fiú visszafogta magát, hogy alkalmazkodjon Jason lassúbb tempójához. Fél óra múlva már mindent láttak, amire a férfi kíváncsi volt.

— Kissé lerongyolódott a városotok, Grif. Remélem, a többi jobb állapotnak örvend.

— Nem tudom, mit értesz a rongyok alatt, de nincs több városunk.

Csak néhány bányásztábor van, amelyeket nem lehet a védőfalon belül elhelyezni. De város nincs több.

Ez meglepte Jasont. Ő mindig úgy képzelte, hogy a bolygón több város is létezik. Rengeteg dolog akad még, amit nem tud a Pyrrusról ébredt rá hirtelen. A leszállás óta minden erejét felemésztették a túlélési gyakorlatok. Számos kérdés volt, melyet fel akart tenni valakinek — de természetesen nem mogorva nyolcéves testőrének.

Egyetlen ember van, aki hajlandó lesz megmondani, amit tudni akar.

— Ismered Kerket? — kérdezte a fiút. — Ha jól tudom, ő a nagykövetetek rengeteg helyen, de a vezetéknevét…

— Persze, őt mindenki ismeri. De most elfoglalt, nem mehetsz hozzá.

Jason nekiszegezte a mutatóujját.

— Hát ide figyelj! A testi épségemet rád bízták ugyan, de az agyamat nem. Te mit szólnál, ha én akarnám megmondani neked, mikor és melyik szörnyre lőj? Oké?

Menedéket kellett keresniük egy hirtelen vihar elől, melynek során öklömnyi jégdarabok záporoztak az égből. Aztán Grif kelletlenül az egyik nagy központi épülethez vezette Jasont. Több ember álldogált itt, és néhányuk egy pillanatra megbámulta a külhonit, mielőtt folytatta volna a dolgát. Jason felvonszolta magát a két lépcsősoron, mielőtt elérte volna az ajtót, melyen ez állt: SZERVEZÉS ÉS BESZERZÉS.