Harry Harrison: A technicolor időgép

— Hívattál? — kérdezte Dallas Levy a nyitott ajtóból. Barneyhoz beszélt, de szemei a színésznő adottságait tanulmányozták. Hormon kommunikált hormonnal. Sithley önkéntelenül mély levegőt vett. Levy lassan elmosolyodott.

— Úgy van — felelte Barney. Előásta a szerződést az asztalát elborító szemét alól. — Vidd ezt le Lynhez, és kérd meg, hogy írassa alá a barátjával. Újabb gondok?

— Nincsenek. Rájöttünk, hogy szereti az odaégett bifszteket és a sört. Ha rákezdi a balhét, kap még egy bifszteket és egy liter sört, azzal elvan egy darabig. Az eddigi fogyasztás nyolc adag bifsztek és nyolc liter sör…

— Szerezzétek meg azt az aláírást — mondta Barney. Pillantása mintegy véletlenül Slitheyre esett, aki selyemharisnyás lábait keresztbe vetve hullámzott a karosszékben. Harisnyatartóin rózsaszínű patentok voltak…

— Nos, Charley?- Barney belerogyott a forgószékébe, és megpördült. — Van már elképzelésed?

Charley Chang két kézzel megemelte az ölében tartott vaskos kötetet.

— Ennek a tizenharmadik oldalán tartok, s jó néhány könyv van még hátra.

— Csupán háttér-információ — közölte Barney. — A történet fő vonalait máris rögzíthetjük, a részleteket ráérsz később kitölteni. L. M. sagát javasolt, ezzel nem lőhetünk mellé. Az Orkney-szigeteken nyitunk, körülbelül 1000-ben. Elég mozgalmas a korszak. Viking rajtaütések zavarják a norvég telepeseket, a helyzet igazán forró. Kezdhetsz mondjuk egy viking rajtaütéssel, például sárkányhajóval, mely a sötét vizeken siklik…

— Mint a vestern nyitójelenete a hangtalanul a városba lovagoló bankrablókkal?

— Ez az. A főhős a vikingek vezére vagy esetleg a telepeseké, ezt majd kidolgozod. Úgyhogy van némi harc, aztán még némi harc, ezért a hős úgy dönt, hogy csapatával elköltözik az új földre, Vinlandra, amiről éppen akkor hallott.

— Mint a Nyugat meghódítása?

— Pontosan. Aztán utazás, vihar, hajótörés, partraszállás, az első település, csata az indiánokkal. Nagyszabású jelenetekben gondolkozz, rengeteg statisztánk lesz. Érzelmes zárókép, hős merészen a naplementébe néz.

Charley Chang szorgosan jegyzetelt a kezében tartott könyv borítójára. Időnként egyetértőén bólogatott.

— Még valami — felmutatta a könyvet. — Néhány pasas neve igazán sajátságos ebben a könyvben. Figyeld például ezeket. Van itt valaki, akit Büdös Eyjolfnak hívnak, a barátja meg Hergil Hnappraz. Aztán van Jegesmedve Disznó, Szőrnadrág Ragnar… kismillió hasonló. Mi lenne, ha viccesre vennénk a figurát?

— Ez a film halálosan komoly, Charley, ugyanolyan, mint akármelyik másik filmed, amit…

— Te vagy a főnök, Barney. Részemről csak javaslat volt. Mi lesz a szerelmi szállal?

— A lány már a film elején bukkanjon fel, ez neked nem okozhat nehézséget.

— Azt a szerepet nekem találták ki, Barney drágám — miközben a hang a fülébe suttogott, meleg karok fonódtak a nyakára, és Barney csaknem belefúlt a ruganyos test hullámaiba.

— Slithey, ne hagyd, hogy levegyen a lábadról a szövegével! — az újonnan jött férfi hangja fojtottan szólt. — Barney Hendrickson régi cimborám, nagyon régi cimborám, ezzel együtt viszont kitűnő üzletember. Roppant dörzsölt. Akármit ígértél is neki, végtelen sajnálatomra kénytelen leszek alaposan szemrevételezni minden szerződést vagy ajánlatot, mielőtt bármit is aláírunk.

— Iván — Barney erőnek erejével igyekezett kibontakozni az illatos polipkarok közül —, húzd csak légy szíves félre az ügyfeledet pár percre. Hogy kötünk-e üzletet, azt nem tudom, mindenesetre tárgyalunk.

Lazán lógó haja, sasorra és gyűrött, korpás öltönye roppant ravasz színházi rókának mutatta Iván Griffinit. Ennek ellenére roppant ravasz színházi róka volt. Széllel szemben, jégverés közepette tíz mérföldről is ki tudta szagolni az üzletet. Mindig volt nála tizenhat töltőtoll, ezeket minden reggel szertartásosan megtöltötte, mielőtt elindult az irodájába.

— Gyere, bébi, üljünk oda! — irányította gyakorlottan Slitheyt a legtávolabbi sarok felé. Mivel a művésznő domborulatai nem zöldhasúaktól feszültek, Iván érzéketlen volt a bájai iránt. — Barney Hendrickson megteszi, amit ígér, néha többet is.

Megszólalt a telefon, Jens Lyn berontott az ajtón, kezében a szerződés.

— Ottar nem írhatja ezt alá. Angolul van.

— Hát fordítsa le! Maga a szakértő. Várjon — Barney fölvette a telefont.

— Lefordíthatnám, roppant nehéz lenne, de nem lehetetlen, csak mi értelme? Ottar nem tud olvasni.

— Várjon egy kicsit, Lyn! — Barney a plafonra szegezett szemmel telefonált. — Nem, Sam, nem te. Tudom, Sam… Természetesen láttam az előzetes becslést, hiszen magam készítettem… Nem, nem kell megkérdezned, hol szerzem az LSD-t… Legyél realista. Egyikünk se ma született, egyetértek… azt nem vagy képes belátni, hogy ez a film elkészíthető az általam megadott keretösszegből, plusz-mínusz ötvenezer… Ne mondd, hogy lehetetlen, Sam. Ismered a szöveget, a lehetetlenre várni kell, de megcsináljuk… Hogy mit?… Telefonon? Sam, legyél belátó! A fél város itt tolong az asztalom körül, most nem tájékoztathatlak a részletekről… Még hogy leráználak? Én? Soha!…

Hogyne, feltétlenül kérdezd meg tőle. L. M. kezdettől fogva a képben van, tud mindenről, s támogatja minden lépésemet… Helyes… Neked ugyanazt, Sam.

Helyére pottyantotta a kagylót. Charley Chang megszólalt:

— Mi lenne, ha a lányt foglyul ejtenék a rajtaütéskor. Először igazi gyűlölettel harcolna a hős ellen, később a gyűlölet visszájára fordulna, és igaz szerelemmé válna.

— Még sohasem ejtettek foglyul rajtaütéskor — búgta a fátyolos hang a sarokból.

— Jó ötlet, Charley hagyta rá Barney.

— És ha tudna is olvasni… nem tud írni — mondta Jens Lyn.

— Külföldi színészekkel már többször megoldottuk ezt a problémát — magyarázta Barney. — Hozzá kell tűzni a fordítást az eredetihez, közjegyzőileg hitelesíttetni egy kétnyelvű közjegyzővel, a szerződő fél kézjegyét és hüvelyklenyomatát meg kell szerezni, a papírokat két-két független tanúval láttamoztatni, és a világ bármelyik bírósága elfogadja.

— Körülményesnek ígérkezik ónorvég-angol kétnyelvű közjegyzőt találni…

— Forduljon a színésznyilvántartóhoz, azok bárkit előteremtenek.

— Tessék, Mr. Hendrickson — a titkárnő jelent meg a nyitott ajtóban, kezében egy fiola Benzedrinnel. Letette a tablettákat az asztalra.

— Késő — suttogta Barney. Mozdulatlanul bámulta a gyógyszert. — Már késő.

Egyszerre szólalt meg a házi és a városi telefon. Barney kimarkolt két tablettát, leöblítette a papírízű, hideg feketekávéval, és felkapta a házi telefont.

— Hendrickson.

— Barney, gyere azonnal az irodámba! — hallatszott L. M. hangja.

Betty a városi telefont vette fel.

— L. M. Grenspan titkárnője — tájékoztatta a főnökét. — L. M. kéri, hogy azonnal menjen az irodájába.

— Tudom.

Sajgó izmokkal állt fel. Azon tűnődött, mikor kezd majd hatni a serkentőszer.

— Tarts ki, Charley! Szinopszisra lesz szükségem. Nem kell több, mint két oldal, de amilyen gyorsan csak lehet.

Barney elindult az ajtóhoz. Iván Grissini keze kilőtt a kabáthajtokája irányában, de a rendező ügyesen elkígyózott mellette.

— Maradj a közelben, Iván, beszélni szeretnék veled, ha L. M.-nél végeztem.