Harry Harrison - A technicolor időgép

Felmásztak a ház mögötti dombocskára. Kurta, szűrős fűcsomókon gázoltak át. Csaknem orra buktak egy szánalmas külsejű, elvadult birkában. Az állat hangos bégetéssel menekült előlük. A domb tetejéről tág kilátás nyílt az öböl széles ívére és mögötte a mérhetetlen palaszürke óceánra. Hosszú hullám söpört végig a vízen. Messze felfutott a partra, ott megtört és sziszegve osont vissza a kavicsok között. Az öböl közepén sziklákkal szegélyezett, baljós formájú sziget emelkedett a habos tarajok fölé. Távolabb másik, laposabb sziget látszott, csaknem belemosódva a látóhatárba.

— Söpörj körben végig, 360 fokban, hogy később tanulmányozhassuk a lehetőségeket. Közelíts rá arra a szigetre!

— Mi lenne, ha beljebb mennénk, és arra is megszemlélnénk a vidéket? — Gino a keresőbe hunyorított.

— Később, ha lesz rá időnk. Ez azonban tengeri film lesz, s ha már ennyi üres óceánfelületem van, használni akarom.

— Akkor legalább a part mentén, hadd lássuk, mi van azon a ponton túl.

— Jó, de ne menj egyedül. Vidd magaddal Texet vagy Dallast, nehogy balhéba keveredj. Legföljebb negyedórányira kóborolhattok el, hogy szükség esetén megtalálhassunk titeket.

Barney végignézett a parton. Észrevette az evezős csónakot. Karon fogta Ginót. — Van egy ötletem. Kerítsd elő Lynt, hogy tolmácsoljon, és evezz ki pár helybélivel a part mentén… Készíts néhány felvételt erről a vidékről, ahogy a parthoz közeledik a hajó…

— Hé — Tex kapaszkodott fel a domb tetejére —, várnak odalenn a putriban, Barney! Valami szertartás vagy fogadás vagy mi.

— Épp jókor jöttél, Tex! Maradj Ginóval, tartsd rajta a szemed.

— Ráragadok, mint az enyv. Va buona, eh cumpa? Gino sötét, gyanakvó pillantást vetett rá.

— Vui sareste italiano? Tex elnevette magát.

— Én? Dehogy, én americano vagyok, de a Nápolyiöböl partja hemzseg a digó rokonságomtól.

— Di Napoli! Só’ napoletano pur’io! — harsogta Gino boldogan.

Lelkesen rázták egymás kezét, és közös ismerősök után kutattak. Barney magukra hagyta őket, és leballagott a kunyhóhoz. Dallas a teherkocsi platójáról lógázta a lábát, a markába rejtett cigarettát szívta.

— A többiek odabent vannak — mondta —, én meg ügyelek, hogy visszafelé is maradjon szállítóeszközünk. Lyn azt mondta, ha befutsz, küldjelek be.

Barney a legcsekélyebb lelkesedés nélkül szemlélte a ház alacsony ajtaját. Nem volt teljesen becsukva. Úgy látszott, itt több füst jön ki, mint a kéményen.

— Hát csak ügyelj gondosan — mondta Dallasnak. — Százával tudok ennél vonzóbb helyeket hátralevő napjaimra.

— Magam is így vélem — felelte Dallas nyugodtan. Felemelte a másik kezét. Automata pisztoly volt benne. — Tíz lövés. Sosem hibázok.

Barney belökte az ajtót, lehajolt és belépett a házba. Odabent vastagon gomolygott a füst. Barney hálát érzett ezért, mert legalább részben elfedte a többi szagot, melyek dúsan szállongtak a ház levegőjében. Állott hal, kátrány, túlzsúfolt tornatermi öltöző bűze mellett akadt jó pár szaginger, melynek eredetére Barney rá se ismert. Egyelőre nem látott semmit, mert a kinti napfényből csak az ajtónyíláson át jutott be némi fény, meg azon a néhány helyen, ahol rést rúgtak a falon.

— Jeaja, kunningi! Du skalt drekka meth mér! [7] Isten hozott barátom! Velem fogsz inni — Ottar rekedt hangja megreszkettette a levegőt. Barney szeme lassan alkamazkodott a sötéthez. Látta, hogy emberei vaskos faasztal körül ülnek, az asztalfőn Ottar verte ököllel a deszkát.

— Azt akarja, hogy tartson vele egy italra — fordította Lyn. — Ez rendkívül fontos lépés. Vendégszeretet, kenyér és só, ilyesmi.

— Öl [8] Sör — bömbölte Ottar. A döngölt agyagpadlóról felkapott egy hordócskát.

— Miféle italra? — Barney a szemöldökét ráncolta a sötétben.

— Sörre. Árpából csinálják, az itt a legfontosabb termény. Az árpasör ezeknek az északi germán törzseknek a találmánya, voltaképpen a mi sörünk ősének tekinthető. Még az angol ale, sör szó is tőlük származik, bár a kiejtés némileg módosult…

— Drekk! [9] Igyál! — parancsolta Ottar. Teleloccsantott egy szaruedényt, és Barney kezébe nyomta. Valódi tehénszarv volt, görbe, repedezett, és nem volt elmosogatva. Jens Lyn, a professzor és Amory Blestead is szorongatott egy-egy szarvat. Barney ajkához emelte az edényt. Belekóstolt. Erőtlen volt, fanyar, vizes és borzasztó.

— Pompás — mondta, remélve, hogy a félhomály eltakarja az arckifejezését.

— Ja, goít ok vei [10] Igen, nagyon jó — értett egyet Ottar, és teletöltötte Barney kupáját az undorító főzettel. A sör kiloccsant, és ragacsot képezett Barney karján.

— Ha még ez sem ízlik — mondta Amory tompán —, mit szólsz majd az ételhez?

— Mindjárt hozza a szobapincér. A professzor a túlsó sarok felé mutatott, ahol az egyik szolga a falhoz támasztott hatalmas faszekrényben kotorászott. Ahogy felegyenesedett, belerúgott a földön szétszórt, sötét, kerek kupacok egyikébe. Fájdalmas bőgés reszketette meg a levegőt.

— A lábasjószág…? — Barney szava elakadt.

— A házban tartják őket — magyarázta Amory. — Ennek tulajdonítható a levegő sajátos, különös illata.

A szolga, aki a szemébe hulló, hosszú, szőke hajával trimmeletlen juhászkutyára emlékeztetett, az asztalhoz caplatott, s a szennyes mancsaiban tartott idomtalan tárgyakat Barney elé csapta az asztalra. Kőkeményen koppantak a fára.

— Mik ezek? — Barney gyanakodva méregette őket a szeme sarkából. Másik kezébe telepítette a kupát, és megkísérelte kirázni a sörcseppet a kasmírzakó ujjá-ból.

— Az a szürkésbarna rög a sajt, helyi gyártmány, a másik pedig nyilván knaekbrd, kemény kenyér — felelte Jens Lyn. — De az is lehet, hogy fordítva.

Barney megkocogtatta velük a fogait.

— Nagyszerű, igazán nagyszerű — mondta, miközben hevesen visszadobta őket az asztalra. Ránézett az órája világító számlapjára.

— Hamarosan besötétedik, mindjárt indulnunk kell. Beszélni akarok veled, Amory, odakint, ha el tudsz szakadni a társaságtól.

— Boldogan — Amory magában döntötte a kupája tartalmát, megrázkódott, és ragacsos maradékát a földre löttyintette.

A lenyugvó napot jeges felhősáv takarta, a tengerről fagyos szél fújdogált. Barney megborzongott, a kezeit zsebre vágta.

— Szükségem van a segítségedre, Amory — mondta. — írj össze mindent, ami a helyszíni forgatáshoz kell. Nem úgy néz ki, mintha a helyi élelmiszer-ellátásra számíthatnánk…

— Támogatom az indítványt.

— Úgyhogy magunkkal kell hoznunk mindent. A vágást is itt akarom megcsinálni. Az egyik lakókocsiban rendezd be a vágószobát!

— Csak a bajt keresed, Barney. Ördögi meló lesz akár csak a durva vágásig eljutni. És mi lesz az utószinkronnal? Vagy a zenei aláfestéssel?

— Megtesszük, amit tehetünk. Bérelj fel egy zeneszerzőt és pár muzsikust. Esetleg használj helyi zenekart.

— Lelki füleimmel máris hallom.

— Az se számít, ha a hang nagyját újra kell szinkronizálnunk. Csak az a fő, hogy bedobozolt, kész filmmel térjünk vissza…

— Mr. Hendrickson — szólt ki Jens Lyn. Kilökte az ajtót, s odajött hozzájuk. A vadászkabát mellzsebében keresgélt. — Majdnem elfelejtettem, át kellett volna adnom ezt az üzenetet.