Harry Harrison - A technicolor időgép

Barney majdnem mosolygott.

— Szólaltasd meg nekik azt az izét — mondta. — Ha ide néznek, meglátják a teherautót.

Dallas az utolsó molekula szén-dioxidot is beleengedte a kürtbe, erőtlen nyávogás volt az eredmény. A kívánt hatást azonban ez is elérte. Látták, hogy a hatalmas vitorla elkeskenyedik, aztán ismét kiszélesedik, amint körbefordítják, és fehér hab jelenik meg a hajó faránál. Nyoma se volt a bőrcsónaknak. Ugyanolyan váratlanul tűnt el, mint ahogy érkezett.

A knorr a parttól néhány száz méterre megfordult és megállt. A vitorlát leeresztették, a hajó lágyan ringott a hullámokon. Mindenki integetett és teli torokból üvöltözött.

— Gyerünk már! — kiabált Barney. — Kössetek ki! Miért nem hozzátok ki azt a jószágot a partra?

— Biztos megvan rá az okuk — vélte Amory. — A part jellege vagy valami ilyesmi.

— Mit javasolsz, hogy jutok ki oda?

— Talán kiúszol — ajánlotta Dallas.

— Okos fiú. Még jobb lenne, ha kievickélnél, és átadnál nekik egy üzenetet.

— Oda nézzetek! — mutatta Amory. — Van még egy csónakjuk. — A knorr saját csónakja, a hajó hat méter hosszú, miniatűr mása még mindig a fedélzeten volt. Egy kisebb csónakot eresztettek le a hajó oldalánál.

— Ej, de ismerős ez nekem — Dallas.

Barney hunyorogva nézte. — De még mennyire. Ugyanolyan, mint a vörös bőrűeké volt.

Ketten másztak be a himbálózó járműbe, s evezni kezdtek. Ottar ült elöl, evezőjével integetett, s néhány perc múlva partra húzták a csónakot, és kilábaltak a vízből.

— Isten hozott Vinlandon! — fogadta Barney. — Milyen volt az út?

— Itt rossz a part, nincs fű az állatoknak, fák nem jók — mondta Ottar. — Találtál jó helyet?

— A lehető legjobbat, néhány mérfölddel lejjebb a part mentén, épp olyan, amilyet akartál. Nem volt gond a grönlandi átkelésnél?

— Rossz szél, nagyon lassú. Sok-sok úszó jég és fóka, és láttunk két skraellinget. [16] Barbárok. Grönland és Észak-Amerika bennszülötteivel kapcsolatban használták a kifejezést A fókákat ölték, el akartak evezni, mi utánuk mentünk, és amikor dárdákat dobtak, megöltük őket. Megettük a fókáikat. Elvettük a csónakjukat.

— Tudom, mire gondolsz, mi is találkoztunk a rokonaikkal.

— Hol az a jó hely, amit találtál?

— Tovább lefelé a part mentén, a földnyelvet megkerülve, a szigeteken túl. El se lehet téveszteni. Majd Amory veletek megy a hajón, és megmutatja.

— Én ugyan nem — Amory maga elé tartott kézzel hátrált. — Elég ránéznem egy hajóra, már elzöldülök. Kifordul a gyomrom, és a vízre szállás harmadik percében meghaltam.

Dallas a hivatásos katona veleszületett ösztönével tudta elkerülni a kényelmetlen megbízásokat. Amikor Barney feléje fordult, már félig felmászott az emelkedőn a kocsi felé.

— Teherkocsisofőr vagyok — szólt hátra a válla fölött. — A kocsiban várok.

— Ó, igaz és hű alkalmazottak! — jegyezte meg Barney hidegen. — Értem az adást, fiúk, nem kell megismételni. Rendben van, Amory, közöld a sofőrrel, hogy vigye vissza a kocsit a táborba. Mi a hajóval jövünk, amilyen gyorsan tudunk. Partra tesszük Ottar embereit, s talán egyszer megint elkezdünk filmezni. Keltsétek fel Ginót, mondjátok meg neki, hogy menjen a hegyre, a megbeszélt helyről filmezze a hajó érkezését. És gondod legyen rá, hogy azok a teherkocsinyomok ne maradjanak ott a homokon.

— Hogyne, Barney, minden meglesz. Bár elmehetnék helyetted, de én meg a hajók…

— Jó, persze. Igyekezz!

Barney pocsékká ázott a csónakban. A víz olyan hideg volt, hogy úgy érezte, térdből amputálták a lábait. A csónak hajlított fakeretre feszített fókabőrből készült, himbálózott, és úgy pattogott a vízen, mint valami óriási bogár. Barney kénytelen volt a fenékre guggolni. Két kézzel kapaszkodott a tákolmány oldalába. Amikor elérték a knorrl, képtelen volt rá, hogy kimásszon az imbolygó járműből, és átmász-szon a hajó magas palánkján. Végül erős kezek nyúltak le érte, és felrántották, mint egy zsák gabonát.

— Hananu! Sidustu handartökin! [17] Gyerünk! Az utolsó feladat! — harsogta Ottar. Emberei boldog kiáltozással futottak, hogy nekilendítsék a hajót az utolsó útszakasznak. Barney visszavonult a hátsó fedélzetre, nehogy a sietség közepette eltiporják. A hajósok helyreillesztették a beitass rúdját, az asszonyok sikoltozva menekültek az útból, a leszíjazott birkák viszont csak zajos bégetéssel tiltakozhattak a rúgások ellen. Lármásán kavargó istállóudvarra emlékeztetett a túlzsúfolt fedélzet. Feltépett takarmánybálák és megrettent lábasjószág mindenfelé. A felfordulás közepén egy asszony guggolva fejte a tehenét. Amikor a hajó megfordult, a szél magával hozta a hajófenék szagát. Az istállóudvar-hasonlat egyre helytállóbbnak tetszett.

A hajó elindult. A felfordulás elcsitult, az állatok is visszatértek a takarmányukhoz. A hátszél nem csupán a vitorlát duzzasztotta, elhajtotta a szagokat is. A hátsó fedélzetet friss, tiszta levegő töltötte be. Az orrtöke sziszegve hasította az Atlanti-óceán hosszú hullámait, és gömbölyded, dúsan habzó hullámokat küldött hátra. A knorr elemében volt. Könnyedén haladt a tengeren, mint egy parafa dugó, mégis hatékony, méltóságteljes járműnek bizonyult.

— Föld látszik jónak! — Ottar alig ért a kormányrúdhoz. Szabad kezével a part felé intett, ahol magas fák között dús rétek tűntek elő.

— Várj, míg a földnyelvet megkerüljük! — biztatta Barney. — Ott még ennél is jobb.

Elhaladtak az öböl előtt sorakozó szigetek mellett. Az állatok megérezték a friss fű illatát, s éktelen ricsajt csaptak. A megbéklyózott, lenyűgözött bika köteleit rángatva bömbölt. Az asszonyok sikongattak örömükben, a férfiak daloltak. Az utazás a végéhez közeledett, a kikötés jónak ígérkezett. Még Barney is izgatottan leste, hogyan tárul fel előttük az Epaves-öböl, a hegyek mentén az ég kékje felé törő fákkal s a patak mentén a füves legelők üde tavaszi zöldjével. Aztán észrevette az operatőrt és a dzsipet a domboldalon. Ismét eszébe jutott a film. Letérdelt a mellvéd mögött. Óvatosan kerülve a kamera látószögét, végig a mellvéd védelmében, odakúszott, ahol a palánk egyik lécére akasztva szarvval díszített viking sisak lógott a szíján. Barney föl se emelte a fejét, amíg a sisakot szorosan a fejére nem tette. Most már megláthatják a partról.

Ottar teljes sebességgel a patak torkolatának vezette a hajót. Az emberek izgatottan kiáltoztak a fedélzeten. A knorr alja a homokot karcolta, egy hullám átemelte és továbbsegítette, majd ismét megcsikordult a homok, s a hajó enyhe rázkódással megállt. Senki se vesződött vele, hogy leeressze a vitorlát. Az utasok és tengerészek egyaránt a hullámok közé vetették megukat. Örömükben kacagva, hangos fröcsköléssel gázoltak ki a patak partjára és a rétre. Ottar hatalmas marokkal tépett a térdig érő fűből, megszagolta, megrágta. A többiek a földön hemperegtek együgyű, állati gyönyörükben, hogy a hajón eltöltött hónapok után ismét szárazföldet taposhatnak.

— Óriási! — kiáltotta Barney. — Egyszerűen óriási! Partraszállás Vinlandon. Az Újvilág első telepesei. Nagyszerű képsorok, valódi, hamisítatlan, történelmi képsorok! — Keresztülverekedte magát az izgatott állatokon, odaállt a tathoz, hogy az operatőr jól láthassa, s hívó mozdulattal intett. — Ebből elég is! — kiáltotta. — Gyere le ide!