Harry Harrison - A technicolor időgép

Némi könyörgés, hízelgés, no meg vesztegetés árán Ottar hajlandónak mutatkozott rá, hogy Slitheyvel együtt a kormányrúd túloldalára álljon, ahol csak a válla fölött hátrapillantgatva tudott kormányozni. Slithey mellé állt, kezét a rúdon nyugtatta Ottar keze mellett, s elkészülhettek a felvételek a távolba vesző partról.

— Ennyi — mondta végül Barney, Ottar pedig megkönnyebbülten visszatért a rendes kormányosi pozícióba.

— A hegyfokon túl teszlek partra titeket.

— Rendben — felelte Barney. — Odarendelem rádión az egyik teherkocsit.

Az egyetlen kényes művelet a kamera átlódítása volt a palánkon. Miután a többiek partra szálltak, Barney hátramaradt, és megvárta, hogy a felvevőgép is biztonságba kerüljön.

Vinlandon találkozunk-nyújtotta a kezét.

— Jó utazást!

— Úgy lesz — Ottar összemorzsolta Barney kezét. — Keress nekem jó helyet! Víz, fű az állatoknak, soksok kemény fajú erdő.

— Megteszem, ami tőlem telik — ígérte Barney, s megpróbált életet dörzsölni elfehéredett ujjaiba.

A viking nem vesztegette az időt. Mihelyt Barney partra ugrott, megkönnyebbült ordítás és hangos szitkok közepette megparancsolta, hogy illesszék helyre a beitasst. Ennek a hosszú rúdnak az egyik vége a fedélzeten kialakított üregbe illeszkedett, a másik pedig a vitorla szélét rögzítette, mely így telibe kapta a szelet. A hajó utoljára futott ki a vízre, a nyílt tenger felé vette útját, a kiabálás és az állatok hangjai a távolba vesztek.

— Ajánlom nekik, hogy megcsinálják! — morogta félhangosan Barney. — Nagyon melegen ajánlom! — Heves mozdulattal megfordult, és bemászott a kocsiba. — Taposs a gázba! — mondta. — Irány az időemelvény! — A fele gond megszűnik, ha kiderül, eljutott-e a hajó Grönlandra. — Az aggodalmat nem csökkenthétté ugyan az időgép, de legalább megkurtította a várakozással és körömrágással töltött időt.

A táborban teljes volt a felfordulás. A sátrakat lebontották, a holmikat felpakolták, hogy az új helyszínre szállítsák őket. Barney mindebből semmit se látott. Türelmetlenül dobolt ujjaival a szélvédő peremén. Energiapocsékolás az egész költözködési manőver, ha a hajóval bármi történik. Még csikorgóit a fék, amikor Barney már kipattant a kocsiból az időemelvénynél. A dzsip már odafenn állt, Tex és Jens Lyn a professzort figyelték, amint a vremeatron telepeit tölti.

— Hol van Dallas? — kérdezte Barney.

— Szunyál — bökött arrafelé Tex a hüvelykujjával.

— Épp most?!

— Nélküle is mehetünk — mondta Tex. — Ehhez a munkához nincs mindkettőnkre szükség. Hisz nincs más dolgunk, mint hogy leszállítsuk Ottar téli whisky-adagját, ha már biztos, hogy rendben megérkeztek.

— Azt teszitek, amit mondok. Biztos, ami biztos, két embert akarok adni Jens mellé. Nincs szükségem balfogásokra. Megjött Dallas… lóduljatok!

Barney leugrott az emelvényről, a professzor pedig aktiválta a mezőt. Mint mindig, a megfigyelő szempontjából most is csupán a másodperc törtrészéig tartott az út. Az emelvény eltűnt, és pár méterrel odább mindjárt meg is jelent.

Nem minden változás nélkül. Hewett professzor a gondosan bezárt műszerkamrában kuporgott. A többiek a dzsipben ültek, a kocsi tetejére és oldalára felhúzták a ponyvát. Csaknem mindent beborított a térdig érő hó és a levegőben lebegő pelyheket szétfújta a vremeatron mezeje.

— Nos?! — süvöltötte türelmetlenül Barney. — Mi történt? Kifelé, jelentsetek! Dallas kimászott a dzsipből, és átgázolt a havon.

— Hű, ez a Grönland! — mondta. — Micsoda időjárás van ott októberben…

— Kímélj meg az időjárás-jelentéstől! Ottar és a hajó rendben megérkeztek?

— Minden rendben. A hajó a partra húzva telel át. Amikor leléptünk, Ottar és a bácsikája a mi piánkon itták egymást az asztal alá. Eleinte aggódtunk, hogy föl se fog bukkanni, a prof négy ugrást is tett, míg ráakadtunk. Úgy látszik, valamiért megállt a Farr-szigeteken.

Köztünk szólva, nem hiszem, hogy valaha is eljutott volna Grönlandra, ha a szomjúsága nem erősebb nála. Hiába, aki rákap az égetett szeszre, annak ezek a házi sörök már nem az igaziak.

A feszültség enyhült, Barney hosszú idő óta először megnyugodott. Még némi mosolyra is futotta.

— Jó. Akkor gyerünk, szállítsuk el a csapatot, amíg tart ideát a nappali fény! — Felkapaszkodott az emelvényre, és gondosan a dzsip keréknyomaiban lépkedve, nehogy hó kerüljön a cipőjébe, a műszerszobához ment.

— Futja a kakaóból még egy ugrásra? — kérdezte a professzort.

— Remek újítást vezettem be. A generátor egyfolytában jár, a telepek állandóan fel vannak töltve.

— Akkor vigyen bennünket a következő év tavaszához, az 1005-ös évre gondolok. Válasszon ki Új-Foundlandon egy alkalmas helyet, azok egyikét, amiket Lynnel végigvizsgáltak, mikor a viking településeket keresték.

— Emlékszem egyre — Hewett professzor sebesen lapozgatott a jegyzetfüzetében. — Ideális helyszín. — Beállította a koordinátákat a műszerfalon, és bekapcsolta a vremeatront.

Az időbeli helyváltoztatás immár ismerős érzete következett, és az időemelvény máris földet ért egy sziklás tengerparton. A hullámok csaknem a fejük fölött törtek meg, a felcsapódó permet sziszegve hullott a hóba. Málladozó, baljóslatú szikla nyúlt mellettük a magasba.

— Mi a véleménye?! — próbálta Barney túlordítani a hullámtörés robaját.

— Rossz koordináták! — kiabált vissza a professzor. — Apró hiba. Ez nem az a helyszín.

— Mit nem mond! Gyerünk innen, mielőtt a tengerbe sodródunk.

A következő ugrás apró tengeröbölre néző, füves rétre vitte őket. Tömött sorokban borították a hosszú fák a környező hegyeket. A rét közepén tiszta vizű, sebes patak kanyargott a tenger felé.

— Mindjárt jobb — állapította meg Barney, míg a többiek kikászálódtak a dzsipből. — Hol vagyunk, Jens?

Jens Lyn körülnézett, beleszimatolt a levegőbe, és elmosolyodott.

— Emlékszem erre a helyre, egyike volt a legelsőknek, amiket megvizsgáltunk. Ez az Epaves-öböl, tulajdonképpen a Szent-öböl nyugati ága, Új-Foundland legészakibb csúcsán. Az ott a Belle Isle-szoros. Azért vizsgáltuk meg ezt a…

— Nagyszerű. Pont ilyet képzeltünk el magunknak. És Ottar hajóján az a bigyó… az is erre a szorosra van beállítva, ugye?

— Igen.

— Akkor ez a hely kell nekünk. — Barney lehajolt, felmarkolta a vizes havat az emelvényről, lassan hógo-lyóvá gyúrta. — Azt a területet a patak torkolatától délre meghagyjuk Ottarnak. Mi magunk a domb tetején verünk tábort. Elég simának látszik ahhoz, hogy a huszadik századot a kamera látókörén kívül tartsa. Gyerünk vissza a táborba. És ezt a latyakot takarítsátok el, mielőtt valaki a lábát töri.

Dallas lehajolt, hogy megkösse a cipőfűzőjét. Leküzdhetetlenül kísértő célpont volt. Barney egyenesen a feszes kék overall közepébe vágta a hógolyót.

— Halihó, vikingek! — kiáltotta boldogan. — Gyertek, telepedjünk le Vinlandon!

Szürkén, csöndesen, nedvesen tespedt az egész világ. A köd mindent bebugyolált, felszívta a hangokat és fényeket. Semmi sem jelezte az óceán jelenlétét, míg csak meg nem moccant egy apró hullám, mely hangtalanul tajtékká foszlott, amint a homokos parton a filmesek lába felé futott. Alig három méterrel odébb sötét árny jelezte a várakozó teherautót.