Harry Harrison - A technicolor időgép

— Két hónap! — ordította Jens. — Több mint egy év! Mi volt a baj? Barney vállat vont.

— Talán a prof elhibázott valamit. Az a rengeteg műszer, ugye…

Jens Lyn olyan hangosan csikorgatta a fogát, hogy a hang simán leküzdötte a néhány lépésnyi távolságot.

— Hiba… nektek persze ennyi az egész. Én meg közben itt rekedtem ezekkel a tetves barbárokkal, gondozhattam a mocskos állataikat. Öt perccel azután, hogy elmentetek, Ottar fejbe vágott, elvette a felszerelésemet meg az összes whiskyt.

— Miért dolgozni whiskyért, amikor fejbe üt dokit, lehet csak tőle elvenni is? — magyarázta Ottar briliáns viking logikájával.

— Ami megtörtént, megtörtént — mondta Barney.

— Lenyomtál itt egy évet, de gondom lesz rá, hogy megkapd a kárpótlást. A szerződésed továbbra is érvényes, úgyhogy egyévi jövedelem jár neked. Igazán nem rossz fizetség néhány napi munkáért, s még mindig előtted az egész kutatóév. A dolgod elvégezted, megtanítottad Ottart angolul…

— A szomjúsága tanította meg. Undorítóan részeg volt majd egy hónapig, és amikor végre magához tért, eszébe jutottak az angol leckék. Mindennap gyakorolnom kellett vele, hogyha mégis visszajöttök, kaphasson még whiskyt.

— Ottar beszél egész jól, úgy van. Hol van whisky?

— Bőséges készleteket hoztunk, Ottar, ne aggódj!

— Barney visszafordult Jenshez. Lelki szemei előtt kártérítési perek komor képei táncoltak. — Mit szólsz ehhez, doki? Egy év fizetés, amiért megtanítottad Ottart angolul, és továbbra is velünk dolgozol a forgatás végéig. Így kvittek vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy roppant értékes tapasztalatokat szereztél…

— Huuuu…

— Maradandó élményekre tettél szert, sőt fogadni mernék, perfekt ónorvég szinkrontolmács lettél.

— Jobb is, mint szerettem volna.

Jens Lyn egy hosszú percig ökölbe szorított kézzel, meredten állt. Aztán földhöz csapta a vödröt, és vadul darabokra rugdosta.

— Na jó — mondta. — Nem mintha túl sok választási lehetőségem lenne. De egyetlen percig se dolgozom, mielőtt lezuhanyozom, tetvetlenítem magam, és átöltözöm.

— Hát persze, doki. Pár perc múlva vissza is vihetünk a táborba, itt vagyunk mindjárt a hegyfok mögött…

— Magam is megtalálom — vetette oda futtában Jens.

— Whisky kell! — tért a tárgyra Ottar.

— Munka — emlékeztette Barney. — Ha whisky a fizetésed, dolgozz meg érte. Holnap kezdjük ennek a filmnek a forgatását. Először is információkra van szükségem.

— Persze. Gyere házba!

— Szó se lehet róla! — hátrált Barney. — Még emlékszem, mi történt az utolsó fickóval, aki megtette.

— Ne mocorogj! — üvöltötte Gino. — Semmi mást nem kértem, csak azt, hogy mozdulatlanul állj, és még erre se vagy képes!

— Inni akarok! — morogta Ottar. Durcásan megrázta a zsíros hajú szolgát, aki Slithey beállásaként ácsorgott. Az rémülten bégetett, és kis híján összeesett.

Gino káromkodva elfordult a felvevőgép keresőjétől.

— Barney! — rimánkodott. — Beszélj ezekkel a kőkorszaki tahókkal! Állítólag szerelmi jelenetet filmezünk, ezek meg úgy mozognak, mintha birkózóversenyt tartanának a hegyoldalon. Soha ilyen pocsék beállásokkal nem dolgoztam.

— Állítsd csak be a jelenetet, Gino. — Barney visszafordult a sztárjaihoz. Ruf karba font kézzel, üres tekintettel meredt a semmibe. Viking öltözéke és a szőke szakáll impozáns külsőt kölcsönzött neki. Slithey szafáriszékében hátradőlve várta, hogy megfésüljék a parókáját. Az ő külseje még impozánsabb volt, köszönhetően mindannak, ami mélyen kivágott ruhájából kibuggyant.

— Még egyszer elmagyarázom — mondta Barney.

— Szerelmesek vagytok, Ruf csatába indul, lehet, hogy sose látod többé. Ezért hát szenvedélyes istenhozzádot mondasz neki a hegytetőn.

— Hát nem gyűlölöm? — kérdezte Slithey.

— Az tegnap volt — közölte Barney. — Nem sorrendben forgatunk. Ma reggel már kétszer magyaráztam el. Elmondom harmadszor is, és nagyon tudnám értékelni, Mr. Hawk, ha megajándékozna a figyelmével. A film nyitó jelenetében Thor, akit Ruf játszik, viking harcosai élén rajtaüt a farmon, ahol te élsz, Slithey. Te Gudrid vagy, a ház urának leánya. A csatában a vikingek mindenkit lemészárolnak, kivéve téged. Thor téged választ zsákmányrészül. Téged kíván, de te harcolsz ellene, mert gyűlölöd. Lassanként azonban megnyeri a szívedet, s végül beleszeretsz. Alighogy kialakul a kölcsönös szerelem, Thor megint hadba vonul a viking harcosokkal. Te itt maradsz, és vársz rá. Hát ezt a jelenetet forgatjuk most. Thor már elindult, te utána rohansz, a nevén szólítod, ő feléd fordul, s te odamégy hozzá, fel a dombra. Érthető…?

— Nézzétek! — mutatta Ruf. — Ott jön egy hajó.

Mindenki arra fordult. Valóban, a hegyfokot megkerülve, hosszú viking hajó úszott az öbölbe. A vitorlát felgöngyölték, a tatot díszítő sárkányfej az evezősök mozdulatainak ritmusára ringott, mialatt a hajó szelte a vizet.

— Holnap! — tajtékzott Barney. — Lyn, hol vagy? Nem rendeztétek el Ottarral, hogy ez a Finnboggi csak holnap hozza a hajóját?

— Elég laza fogalmaik vannak az időről — magyarázta Jens.

Barney dühödten földhöz vágta a sapkáját, s a kamerához rohant.

— Mit gondolsz, Gino? Mit tudunk felvenni ebből? Mentsük, ami menthető.

A forgófejet átpörgetve Gino teleobjektívre váltott, és a keresőre tapasztotta a szemét.

— Egész jó felvétel lesz.

— Hát akkor vedd fel, majd meglátjuk, mit menthetünk meg belőle.

Észak vad népe Ottarral az élen rohant a ház felé. Barney hiába kiáltozott, hogy maradjanak kint a képből.

— Mit akarnak ezek? — kérdezte meglepetten, látva, hogy mindannyian fegyverrel a kézben csörtetnek kifelé.

— Én nem tudom, az szent — felelte Lyn. — Lehet, hogy általam ismeretlen üdvözlési szertartásra készülnek.

Ottar és emberei üvöltözve álltak a parton, a hajózó vikingek meg visszaüvöltöztek.

— Vedd fel az egészet, Gino! — utasította Barney. — Ha jó lesz, utólag beleírjuk a forgatókönyvbe.

Az evezőcsapások lendülete a partra futtatta a hajót. A sárkányos orr a várakozók feje fölé meredt. Még meg se feneklett a hajó, a vikingek már felragadták a lőrések mentén sorakozó pajzsaikat, és a vízbe vetették magukat. A parton állókhoz hasonlóan ők is mindenféle kardokat és fejszéket forgattak a fejük fölött. A két csoport találkozott.

— Hogy mutat? — sürgette Barney.

— Santa Mária! Ezek ölik egymást!

A fegyvercsörgés összevegyült a harcosok rekedt kiáltozásával. Odafentről nem lehetett részleteket kivenni a nagy kavarodásban, csupán harcoló alakok tömege látszott. Az egyik harcos azonban hirtelen kitört a tömegből, s botladozva a part felé futott. Fegyvereit elvesztette, sebesültnek tűnt, s ellenfele folyton a nyomában volt, vadul forgatva fejszéjét. A rövid hajsza egykettőre véget ért. Mihelyt elég közel ért hozzá, az üldöző lesújtott fejszéjével, áldozata feje máris a fövényen pattogott.

— Nem sokat tréfálnak — Barney hangja elfúlt.

— Mintha ez nem Finnboggi volna az embereivel — jegyezte meg Lyn. — Szerintem ez egy másik hajó. Barney igazán a tettek embere volt, de nem az ilyen tetteké. A csatazaj, a lefejezett holttest és a véres fövény látványa megbénította. Mit is tehetne? Ez nem az ő világa, nem az ő ügye. Az ilyen szituációkat inkább Tex és Dallas számára találták ki. Tényleg, hol vannak?