Isaac Asimov - Az istenek is…

Félrenézett, kicsit megcsóválta a fejét, aztán visszanézett a nőre. Selene figyelmesen, csaknem aggódva fürkészte. Denison megszólalt:

— Selene, azt hiszem, az univerzumok közti légben több is, más is van, mint pusztán energia. Azt gyanítom, ezen sokat gondolkodtál. A csönd most kínosan elhúzódott, végül Selene szólalt meg: — Ó, az…

Egy darabig bámultak egymásra. Denison zavartan, Selene szinte lopva.

— A lábam még nem szokott vissza a Holdhoz — mondta Gottstein —, de ez semmi ahhoz gépest, amit a Földön szenvedtem. Denison, ne álmodozzon róla, hogy visszatér. Belerokkanna.

— Nem áll szándékomban, hogy visszatérjek, megbízott úr — felelte Denison.

— Persze kár. Császár lehetne magából, közfelkiáltással. Ami Hallamet illeti…

Denison vágyódva mondta:

— Szerettem volna látni az arcát. Bár ez elhanyagolható szeszély. — Lamonté persze az oroszlánrész. Végül is ő van ott.

— Nem bánom. Nagyon megérdemli. Gondolja, hogy Neville tényleg csatlakozik hozzánk?

— Nem kérdés. Épp ide készül… Figyeljen — Gottstein hangja úgy remegett, mint az összeesküvőké —, amíg megjön, nem kér egy tábla csokoládét?

— Mit?

— Egy tábla csokoládét. Mandulásat. Egyet. Van nálam néhány. Denison arca kezdetben zavart mutatott, aztán felvillant rajta, hogy érti.

— Valódi csokoládé?

— Igen.

— Bizo… — Megkeményedett az arca. — Nem, megbízott úr. — Nem?

— Nem! Ha megkóstolom, arra a néhány percre, amíg szétolvadt a számban, hiányozni fog a Föld és minden földi dolog. Ezt nem engedhetem meg magamnak. És nem is akarom. Nehogy megmutassa! Ne is érezzem a szagát! Ne is lássam!

A megbízott zavarban volt.

— Igaza van. — Láthatóan igyekezett, hogy témát váltson. — Magávalragadó a lelkesedés a Földön. Természetesen komoly erőfeszítést tettünk, hogy megőrizzük Hallam tekintélyét. Továbbra is tisztes pozícióban lesz, de szava már nincs.

— Több megértésben van része, mint amennyit ő juttatott másoknak — mondta lemondóan Denison.

— Nem őérte tettük. Nem lehet összetörni egy ilyen fontossá nyilvánított személyiség imázsát, rossz fényt vetne a tudományra. A tudomány jó híre fontosabb, mint Hallam.

— Nem osztom ezt az elvet — mondta hevesen Denison. — A tudomány kapja csak meg a pofont, amit megérdemelt.

— Megfelelő helyen és időben… De itt van dr. Neville.

Gottstein összerendezte a vonásait; Denison a bejárat felé fordította a székét.

Barron Neville ünnepélyesen belépett. Valahogy még a szokottnál is kevesebb kecsesség volt a megjelenésében. Röviden üdvözölte a másik kettőt, leült, keresztbe vetett lábbal. Nyilván arra várt, hogy Gottstein szólaljon meg először.

— Boldog vagyok, hogy láthatom, dr. Neville — mondta a megbízott. — Mint dr. Denison elmondta, ön visszautasítja, hogy a neve szerepeljen az űrtojásszivattyúról szőlő, elképzelésem szerint előbb-utóbb klasszikussá váló tanulmányon.

— Semmi szükség rá — mondta Neville. — Nem érdekel, mi van a Földön.

— Tud az űrtojáskísérletekről? Hogy mit lehet kihozni belőle? — Mindent tudok. Ugyanolyan jól ismerem a helyzetet, mint önök.

— Akkor további bevezető nélkül folytatom. Dr. Neville, a Földről jöttem vissza, és már eldöntöttnek látszik a következő néhány lépés. Három nagy űrtojásszivattyút telepítenek a Hold felszínén, oly módon, hogy az egyik mindig éjszakai árnyékban legyen. A másik kettő pedig fele-fele ideig. Az éjszakai árnyékban lévők gerjesztik az energiát, melynek nagy részét pusztán az űrbe sugározzuk. A cél nem annyira az, hogy használható energiához jussunk, hanem inkább az, hogy az elektronszivattyú által okozott intenzitásváltozásokat kiegyenlítsük.

Denison közbevágott:

— Néhány évig pusztán ellensúlyozzuk az elektronszivattyú tevékenységét, hogy visszaállíthassuk a korábbi állapotot. Neville bólintott.

— A Hold-város használhat belőle?

— Ha szükséges. Úgy gondoljuk, a napelemek fedezik a szükségletüket, de nem emelünk kifogást, ha kiegészítésképpen használnak ebből is.

— Kedves maguktól — mondta Neville, és még csak kísérletet sem tett rá, hogy leplezze a gúnyt. — És ki fogja felépíteni és üzemeltetni az űrtojásszivattyúkat?

— Hold-lakó munkások, reméljük — mondta Gottstein.

— Tudják, hogy Hold-lakó munkások — mondta Neville. — A földi munkások ügyetlenek ahhoz, hogy hatékonyan dolgozzanak a Holdon.

— Elismerjük — mondta Gottstein. — Bízunk benne, hogy a Holdlakók együttműködnek velünk.

— És ki határozza meg, mennyi energiát kell gerjeszteni, mennyit kell kisugározni, és mennyit lehet helyi célokra felhasználni? Ki határozza meg a politikát?

— Ez a kormány feladata — válaszolta Gottstein. — Bolygóhatározat kérdése.

— Na látja, a Hold-lakók csak dolgozzanak, a földiek majd vezényelnek — mondta Neville.

Gottstein nyugodtan válaszolt.

— Nem. Mindannyian dolgozunk, akik értünk hozzá; és mindannyian kormányzunk, akik a probléma egészét mérlegelni tudjuk.

— Hallom a szavait — mondta Neville —, a lényeg változatlan: mi dolgozunk, önök határoznak… Nem, megbízott úr. A válaszom: nem.

— Úgy érti, nem építik meg a szivattyútelepeket?

— Megépítjük, megbízott úr, de magunknak… Mi határozzuk el, mennyi energiát veszünk ki belőle, és mennyit küldünk tovább.

— Ez aligha lesz hatásos módszer. Állandó kapcsolatban kell állniuk a földi kormánnyal, minthogy az űrtojásszivattyú energiájának ellensúlyoznia kell az elektronszivattyú energiáját.

— Majd ellensúlyozza, többé-kevésbé, de mi másra gondolunk. Most már tudhatják önök is. Az energia nem az egyetlen jelenség, amely, mondhatni, korlátlanul jutát az univerzumok határán.

Denison közbevágott:

— Van egy sor megmaradási törvény. Tudjuk.

— Örülök neki — mondta Neville, ellenséges pillantást vetve rá. — Ilyen jelenség az egyenes vonalú és a körmozgás is. Ameddig egy tárgy egy és csakis egy gravitációs térben foglal helyet, és arra reagál, szabadon esik, és megtartja tömegét. Ha azt akarjuk, hogy bármilyen egyéb módon mozogjon, nem-gravitációs módon kell felgyorsítani, és ahhoz, hogy ez megtörténjék, a tárgy egy részének ellenkező irányú változást kell elszenvednie.

— Mint az űrhajóban — mondta Denison. — Amely az egyik irányban tömeget lövell ki, hogy a maradék tömeg a másik irányban felgyorsuljon.

— Biztos voltam benne, hogy érti, dr. Denison — mondta Neville —, a megbízott kedvéért magyarázom. A tömegveszteséget minimumra lehet csökkenteni, ha a sebesség óriásira nő. Akármilyen nagy is azonban a sebesség, valamennyi tömeget mindig el kell dobni. Ha óriási a tömeg, amelyet felgyorsítottunk, akkor az eldobott tömeg is óriási lesz. Ha a Hold, példának okáért…

— A Hold! — kiáltott fel Gottstein.

— Igen, a Hold — mondta Neville nyugodtan. — Ha a Holdat kellene eltéríteni a pályájáról és kiküldeni a Naprendszerből, a mozgásmennyiség megőrzése kolosszális és valószínűleg alapvetően megvalósíthatatlan vállalkozás volna. Ha viszont a mozgás transzferálható lenne egy másik, űrtojás jellegű univerzumba, a Hold tetszőleges sebességre fölgyorsulhatna, bármiféle tömegveszteség nélkül. Olyan mozgás lenne, mint amikor egy csónakot rúddal a folyás ellenében hajtanak, hogy egy hajdani földi könyvben olvasott képpel éljek.