Isaac Asimov - Az istenek is…

— Nem merült fel önben, doktor, hogy Selene a saját, illetve dr. Neville érdekében dolgozik magával?

— Mennyiben különböznék az ő érdekük az enyémtől? Minden fenntartás nélkül segített.

Gottstein mocorgott kissé, majd úgy emelgette a vállát, mintha izomfejlesztő gyakorlatokat végezne. Azt mondta:

— Dr. Neville-nek tudnia kell, hogy ez a hozzá közelálló asszony intuíciókút. Ne használta volna? Mi másért kellett idegenvezetőnek maradnia, ha nem azért, hogy valamely külön cél érdekében elleplezze a képességeit?

— Tudtommal dr. Neville gyakran következtet hasonló módon. Én nehezebben kezdek el mindenféle konspirációra gyanakodni.

— „Mindenféle”… honnan tudja? Mikor az úrhajóm holdat érni készült, nem sokkal azelőtt, hogy az a fényes sugárgömb megjelent a készüléke fölött, én éppen magát néztem. Nem volt a pionizernél.

Denison visszagondolt.

— Nem, nem voltam ott. A csillagokat néztem; mint elég gyakran, ha a felszínen járok.

— Mit csinált ezalatt Miss Lindstrom?

— Nem láttam. Azt mondja, felerősitette a mágneses térerőt, mígnem a lék végre átszakadt.

— Szokása, hogy maga nélkül a felszereléshez nyúljon? — Nem. De megértem, hogy nem bírta ki. — És kilövellhetett ott valami valamiből? — Nem értem.

— Én sem vagyok biztos benne, hogy értem. Valami halványan szikrázott a földfényben, mintha átrepült volna a levegőn. Valami, nem tudom, mi.

— Én sem tudom.

— Nem jut eszébe semmi, aminek logikus köze lehetett a kísérlethez, és…

— Nem.

— Akkor mit csinált Miss Lindstrom? — Még mindig nem tudom.

Egy pillanatig nehéz csönd hullott rájuk. Aztán a megbízott így szólt:

— Nos tehát, úgy gondolom, ön megpróbál segíteni a léklabilitáson, és papírra veti a dolgozatát. Én mozgásba lendítem az ügyek többi részét, és hamarosan várható rövid földi látogatásom során értesítem a kormányt, és előkészítem a dolgozat publikálását.

Ez nyilvánvalóan a találkozó végét jelentette. Denison felállt; a megbízott még könnyedén hozzátette:

— És gondolkodjék dr. Neville és Miss Lindstrom felől!

Ez már testesebb, erősebben sugárzó, fényesebb csillag volt. Denison az arcvédőjén érezte a melegét, hátra is hőkölt. Nyilván röntgenhullámok is voltak a sugárzásban, és bár a védőruha kiszűrte volna őket, nem akart értelmetlenül kockáztatni.

— Aligha kérdéses — mormogta. — A lékpont stabil.

— Biztos vagyok benne — mondta nyugodtan Selene.

— Akkor kapcsoljuk ki, és menjünk be a városba.

Lassan mentek. Denison furcsa lehangoltságot érzett. Nem volt több bizonytalanság, nem volt miért izgulni. Ettől a pillanattól kezdve már nem lehetett megbukni; a kormány érdeklődik, az egész mindinkább kikerül a kezéből.

— Gondolom, elkezdhetem írni a tanulmányt. — Gondolom, igen — mondta óvatosan Selene. — Beszéltél azóta Barronnal?

— Igen.

— Nem változott a véleménye?

— Egyáltalán nem. Nem akar részt venni benne. Ben… — Igen?

— Komolyan nem hiszem, hogy bármi haszna volna, hogy beszéljünk vele. Semmiben nem vesz részt, aminek a földi kormányhoz köze van.

— De megmagyaráztad neki a helyzetet? — Kimerítően.

— És mégsem?

— Kihallgatást kért Gottsteintől, és a megbízott fogadja is, mihelyt visszatér a Földrót. Addig várnunk kell. Talán Gottstein hatni tud rá, bár nem hiszem.

Denison vállat vont, de ez a gesztus űrruhában teljesen céltalannak látszott.

— Nem értem ezt az embert.

— Én igen — mondta lágyan Selene.

Denison nem válaszolt egyenesen. Belökte a pionizert és a hozzá tartozó készüléket a sziklaüregbe, és azt monda: — Kész?

— Kész.

Bebújtak a P-4-es felszíni kijáraton. Hallgattak. Denison lefelé mászott a létrán. Selene elsuhant mellette, egy-egy gyors fogással fékezve a hullást. Denison már megtanulta, hogyan kell utánacsinálni, de nem volt kedve hozzá; lassan mászott lefelé, mint aki lázadozik az akklimatizálódás ellen.

Az állomáson levették az űrruhát, berakták a helyére.

— Eljönnél velem ebédelni, Selene? — kérdezte Denison. Selene aggódva válaszolta:

— Szomorúnak látszol. Valami baj van? — Csak a reakció, gondolom. Ebéd?

— Persze.

Selene lakásán ettek. Ragaszkodott hozzá, mondván:

— Beszélni akarok veled, és azt kávéházban nem lehet.

És amikor Denison lassan rágcsált valamit, ami halványan emlékeztette a mogyorókrémes borjúhúsra, a nő megszólalt:

— Ben, alig szólsz, és ilyen vagy már egy hete.

— Nem. Nem vagyok ilyen — mondta szemöldökét ráncolva Denison.

— De, ilyen vagy. — Aggódva nézett a szemébe. — Nem tudom, milyen az intuícióm a fizikán kívül, de azt súgja, hogy valamit el akarsz hallgatni előlem.

Denison vállat vont.

— Óriási hűhót csapnak az egész körül odaát a Földön. Gottstein már előre, a visszaútja előtt elkezdte rángatni a drótokat. Dr. Lamontot ünneplik; és azt akarják, hogy mihelyt kész a tanulmány, én is menjek vissza a Földre.

— Vissza a Földre?

— Igen. Úgy tetszik, én is hós lettem. — Hát, ahogy dukál.

— Teljes rehabilitáció — mondta Denison. — Ezt ajánlják föl. Nyilván helyem van akármelyik földi egyetemen vagy kormánytestület ben.

— Ezt akartad?

— Ezt, ahogy elképzelem, Lamont akarta. Ő tudna örülni neki, és fog is, bizonyára. Én azonban nem ezt akartam.

— Hát mit akarsz? — kérdezte Selene.

— Itt maradni a Holdon. — Miért?

— Mert a Hold az emberiség motorja, és én része akarok lenni ennek a motornak. Részt akarok venni az űrtojásszivattyúk telepítésében, és azt csak itt a Holdon tehetem. Dolgozni akarok a paraelméleten, olyan műszerek segítségével, amelyeket csak te tudsz megálmodni és kezelni, Selene. Veled akarok lenni, Selene.

De te velem maradsz-e?

— Éppen úgy érdekel a paraelmélet, mint téged.

— De Neville nem rendel vissza az új állásodból? — kérdezte Denison.

— Hogy Barron visszarendel engem? — mondta keményen a nő.

— Meg akarsz sérteni, Ben?

— Egyáltalán nem.

— Nos, akkor félreértettelek? Azt akarod mondani, hogy csak azért dolgozom veled, mert Barron elrendelte?

— Nem rendelte el?

— De igen. Mégsem ezért vagyok itt. Én választottam, hogy itt legyek. Gondolhatja ő, hogy rendelkezhet velem, ha az, amit el rendel, összevág azzal, amit én akarok, ahogy a te esetedben összevágott. Dühít, hogy azt hiszi, mindenképpen parancsolgathat nekem, és dühít, hogy te is azt hiszed.

— Szexpartnerek vagytok.

— Voltunk, igen, de mi köze ennek ahhoz? Ha így érvelsz, én éppen úgy rendelkezem vele, mint ő velem.

— Akkor hát együtt tudsz dolgozni velem, Selene?

— Biztosan — mondta a nő hidegen. — Ha azt választom. — De ugye ezt választod?

— Most igen.

Denison elmosolyodott.

— Az a lehetőség, hogy esetleg másként választasz vagy leszel kénytelen választani, ez aggasztott az utóbbi hetekben. Rettegtem a munka befejezésétől, mert féltem, hogy az a kapcsolatunk végét is jelenti. Nem akarlak azzal zaklatni, hogy milyen érzelmes vonzalom lakik egy öreg földikében…

— A szellemedben semmi őreg földigés sincs, Ben. Vannak más kapcsok is két ember között, mint a szex. Szeretek veled lenni. Szünet következett. Denison mosolya eltűnt, majd újra megjelent, bár egy árnyalatnyival talán gépiesebb lett. — Köszönöm a szellemem nevében.