Isaac Asimov - Az istenek is…

Lamont kész lehetne a viszontválasszal, amely szerint McFarland jól ismert nukleáris fizikus lévén a szakmai tekintélyét kockáztatta volna. Míg Hallamnak nem volt vesztenivalója, egy outsider azt mond a nukleáris fizikáról, amit akar.

A hivatalos jegyzőkönyv szerint Hallam mindenesetre ezt mondta:

— Így, uraim, nem jutunk sehova. Ezért előterjesztek egy javaslatot, nem mintha cáfolhatatlan értelme volna, hanem mert kisebb ostobaságnak látszik, mint bármi, amit eddig hallottam. Olyan anyaggal állunk szemben, amelynek nem volna szabad létrejönnie. Ez a plutónium 186. Nem létezhetne stabil formában egy pillanatig sem, ha az univerzum törvényszerűségei egyáltalán érvényben vannak. Ebből az következik, mivel az anyag kétséget kizáró módon létezik, sőt eleinte stabil anyagként létezett: hogy legeleinte ott és akkor létezett, olyan körülmények között, ahol és amikor a világegyetem természeti törvényei mások voltak. Kimondom kereken: ez az anyag, amelyet tanulmányozunk, nem származhat a mi univerzumunkból. Egy másik, alternatív vagy párhuzamos univerzum anyaga. Nevezzék, ahogyan akarják.

Nem áltatom magam: nem tudom, hogyan került hozzánk, de itt még mindig stabil maradt. Valószínűleg, mert a saját univerzuma törvényszerűségeit hozta magával, szerintem legalábbis. Hogy lassan radioaktívvá vált, és egyre inkább radioaktív lett, annyit is jelenthet, hogy a mi univerzumunk törvényszerűségei lassan beleivódtak, ha értik, mire gondolok.

Ugyanakkor, amikor a plutónium 186 megjelent, eltűnt az a volfrámminta, amely különböző volfrámizotópokat, köztük volfrám 186-ot tartalmazott. Átcsúszhatott a párhuzamos univerzumba. Végül is logikus, ha feltételezzük: tömegcsere könnyebben jön létre, mint egyirányú tömegáramlás. A párhuzamos univerzumban a volfrám 186 éppen olyan rendellenesen viselkedhet, mint a plutónium 186 itt. Stabil állapotban kezdheti, és fokozatosan egyre radioaktívabbá válhat. Ott éppolyan energiaforrásként szolgálhat, mint a plutónium 186 itt.

A közönség minden valószínűség szerint nagy meglepetéssel követte az elhangzottakat, hiszen a feljegyzések szerint senki sem vágott közbe, legalábbis, amíg ez az utolsó megjegyzés el nem hangzott. Ekkor Hallam, úgy látszik, rövid szünetet tartott, hagy lélegzethez jusson, és talán, hogy saját vakmerőségét megcsodálja.

Valaki a publikum soraiból (feltehetően Antoine-Jerome Lapin, bár a jegyzőkönyv e tekintetben nem egyértelmű) megkérdezte Hallam professzort: vajon arra utal-e, hogy esetleg a párhuzamos,parauniverzumból” érkezett intelligens ügynök végezte volna el ezt a tömegcserét, hogy energiaforrásokhoz jusson? A,parauniverzum” kifejezést a „párhuzamos univerzum” rövidítéseként ez a kérdés használta először hivatalos dokumentumban.

Nagy hallgatás után szólalt meg Hallam. Merészebb volt, mint valaha, és kimondta a „Nagy Felismerés” lényegét:

— Igen, úgy gondolom. Sőt azt gondolom, hogy ezt az energiaforrást gyakorlatilag csak abban az esetben lehet felhasználni, ha a mi mindenségünk és a parauniverzum együttműködik, egy szivattyú két oldalán. Energiát szívnánk tőlük hozzánk, és ők is energiát szívhatnak tőlünk magukhoz. Így lehet hasznot húzni a két univerzum természeti törvényeinek különbözőségéből.

Hallam elfogadta, sőt ettől kezdve a magáénak tekintette a,parauniverzum” kifejezést Továbbá ő volt az első, aki a „szivattyú” kifejezést (változatlanul nagybetűvel) használta az üggyel kapcsolatban.

A hivatalos beszámoló azt a benyomást igyekszik kelteni, hogy Hallam felszólalása azonnal föllelkesítette a hallgatóságot. Nem így történt. Akik egyáltalán hajlandók voltak vitatkozni róla, nem kívántak túlmenni azon, hogy a spekulácíó legalábbis mulatságos. Kantrowitsch viszont egy árva szót sem szólt. Mindez döntő jelentőségű volt Hallam pályafutására nézve.

Aligha tudott volna túlvergődni azokon az elméleti és gyakorlati problémákon, amelyeket a felszólalása magában foglalt. Teammunkára volt szükség. De a team egyetlen tagja sem csatlakozott időben, nyíltan a kétes véleményhez. Amikorra a siker félreérthetetlenül bekövetkezett, a közönség már hozzászokott a gondolathoz, hogy az érdem Hallamé és csakis Hallamé. A világ számára Hallam és csakis Hallam fedezte föl az anyagot; ő fogalmazta meg és tette közzé a Nagy Felismerést; tehát Hallam az elektronszivattyú atyja.

Így tehát a legkülönbözőbb laboratóriumokban volfrámfém galacsinokat raktak ki csalétkül. Az energiaáramlás minden tizedik esetben be is következett, újabb adag plutónium 186-ot eredményezve. Kitettek más elemeket is, de az energia nem harapott rá. Azonban akárhonnan került is elő az újabb adag plutónium 186, bárki hozta is a központi kutatóintézetbe, amely a probléma megoldásán dolgozott, a nyilvánosság előtt csak a Hallam-volfrám mennyisége nőtt.

Megint csak Hallam volt az, aki a legsikeresebben tárta a nyilvánosság elé elméletének néhány részletét. Mint később elmesélte, őt magát is meglepte, milyen könnyen ír, és mekkora örömét leli a népszerűsítő munkában. Mellesleg a sikernek is megvan a maga önmozgása, tehát a közönség aligha fogadott volna el mástól a kutatásra vonatkozó információt.

Egy híres cikkében, amelyet a North American Sunday TeleTimes Weekly tett közzé, ezt írta: „Nem tudjuk megmondani, hogy a parauniverzum hányféle módon különbözik természeti törvényeit tekintve a miénktől, de joggal sejtjük, hogy az az erős nukleáris interakció, amely a mi mindenségünk legerősebb ismert energiája, a parauniverzumban még sokkal erősebb, lehet, hogy százszoros erejű. Ez azt jelenti, hogy a protonok sokkal könnyebben együtt tarthatók, saját elektrosztatikus erőterük dacára, és hogy az atommagnak kevesebb neutronra van szüksége a stabilitáshoz.

Az a plutónium 186, amely az ő univerzumukban stabil, túl sok protont és túl kevés neutront tartalmaz a miénkben, ahol sokkal kevésbé hatékony a nukleáris interakció. A plutónium 186 tehát pozitronokat kezd sugározni a mi univerzumunkban, miközben energiát szabadít föl. Minden egyes kisugárzott pozitronnal egy proton válik neutronná az atommag belsejében. Végül is húsz proton alakul át neutronná atommagonként — és a plutónium 186-ból volfrám 186 keletkezik. Ez pedig a mi univerzumunk törvénye szerint stabil. A folyamat során minden egyes atommagból eltűnt húsz pozitron. Ez a húsz pozitron húsz elektronnal találkozik, kapcsolatba lép velük és megsemmisíti őket, miközben további energiát bocsát ki. Így minden egyes plutónium 186 atommag, amit a mi univerzumunkba küldenek, húsz elektronnal rövidíti meg univerzumunkat.

Ezalatt a volfrám 186, amely a parauniverzumba lép, ott az ellenkező okokból nem marad stabil. A parauniverzum törvényei szerint túl sok neutront vagy túl kevés protont tartalmaz. A volfrám 186 atommagjai elektronokat kezdenek sugározni, mialatt állandóan energiát szabadítanak fel. Minden egyes kisugárzott elektronnal egy neutron protonná alakul, egészen addig, míg újra létrejön a plutónium 186. Minden egyes volfrám 186 atommag, ami a parauniverzumba kerül, húsz elektronnal gyarapítja őket.

A plutónium-volfrám átalakulás végtelen ciklusokban ismételhető oda-vissza az univerzum és a parauniverzum között. Így előbb az egyik, majd a másik mindenség számára szabadul fel energia a ciklus során azáltal, hogy atommagonként húsz elektront küldünk a mi univerzumunkból az övékbe. Mindkét univerzum energiáját voltaképpen a mindenségek közti elektronszivattyú biztosítja.”