Isaac Asimov - Nemezis

De a telepeknek sem volt sokkal jobb a soruk. Megtudta, hogyan zárkóztak be önmagukba, hogyan akadályozták meg, hogy az emberek szabadon közlekedhessenek közöttük.

Minden telep tartott a többi mikroszkopikus flórájától és faunájától. A kereskedelem fokozatosan elhalt, és egyre inkább átvették a helyét a gondosan fertőtlenített automata űrhajók.

A telepek gyűlölködtek és torzsalkodtak egymással. A Mars körüli telepekkel sem volt sokkal jobb a helyzet. Egyedül a kisbolygóövezetben szaporodtak akadálytalanul a telepek, de ők is növekvő gyanakvással szemlélték az összes belső telepet.

Insigna egyre jobban egyetértett Pitt-tel, sőt maga is egyre jobban lelkesedett azért az eszméért, hogy el kell menekülni ebből a tűrhetetlen nyomorúságból, és meg kell vetni egy olyan világrendszer alapjait, amelyből kiirtják a szenvedés magjait. Új kezdet, új lehetőség.

Ekkor fölfedezte, hogy úton van egy kisbaba, és a lelkesedése kezdett lelohadni. Önmagát meg Crile-t kitenni a hosszú út kockázatainak még csak istenes. De kockáztatni egy csecsemőt, egy gyermeket…

Pitt megőrizte hidegvérét. Gratulált az asszonynak:

— A kicsi itt fog megszületni, és lesz némi időd, hogy alkalmazkodj az új helyzethez. Legalább másfél évbe beletelik, mire fölkészülünk az útra. És akkorra te is be fogod látni, milyen szerencsés vagy, hogy nem kell többet várnod. A gyermek semmi emléket sem fog őrizni a tönkrement bolygóról ós a reménytelenül megosztott emberiségről. Ő már csak egy új világot fog ismerni, amelyben teljes kulturális egyetértésben élnek az emberek. Szerencsés gyermek. Boldog gyermek. Az én fiam meg a lányom már felnőtt, már rajtuk van a bélyeg.

És ettől kezdve Insignának is újból ebben a kerékvágásban kezdtek járni a gondolatai, és mire Marlene megszületett, valóban maga is rettegni kezdett a késedelemtől, attól, hogy mielőtt útra kelnek, a gyermeket még megfertőzheti a Naprendszer nyüzsgő csődtömege.

Ekkorra már vita nélkül Pitt oldalán állt.

Insigna nagy megkönnyebbülésére Fisher el volt ragadtatva a gyermektől Nem nézte volna ki belőle a szerető apát. És most szüntelenül dédelgeti Marlenét, és szó nélkül kiveszi a részét a gyermeknevelés gondjaiból. Közben maga is valósággal kivirágzott.

Marlene első születésnapjának közeledtével a Naprendszert bejárta a hír, hogy a Rotor elköltözni készül. Ez a tény szinte az egész rendszert megrázó válsággá mérgesedett, és Pitt, aki ekkor már a főbiztosi poszt vitathatatlan várományosa volt, komor elégtétellel vette mindezt tudomásul.

— Mit tehetnének? — fortyogott. — Semmiképpen sem tarthatnak vissza bennünket, és a hűtlenségről szóló minden rikoltozásuk, a saját naprendszeri sovinizmusuk kinyilvánításával párosulva, csak oda vezet, hogy gátolni fogja őket a hipermeghajtás kutatásában, ez pedig nagyon is kapóra jön nekünk.

— De hát hogy szivárgott ki a híre, Janus?

— Erről én gondoskodtam — mosolygott a férfi. — Most már eljött az ideje, hogy többé nem bánom, ha tudnak a távozásunk tényéről, föltéve ha továbbra is titokban marad az úticélunk. A távozás tényét úgysem lehet sokáig titokban tartani. Hiszen szavazásra kell vinnünk az ügyet, és ha egyszer a rotoriak tudnak távozási szándékunkról, biztos lehetsz benne, hogy az egész rendszer is tudomást fog szerezni róla.

— Szavazás lesz?

— Hát persze. Gondold csak végig. Nem kelhetünk útra egy telepre való emberrel, olyanokkal, akik túlságosan félnek vagy túlzott honvágyat éreznek a saját Napjuk iránt. Így eleve kudarcra volnánk kárhoztatva.

Csak azokat vihetjük magunkkal, akik akarják, sőt követelik az utazást.

Természetesen tökéletesen igaza volt. Szinte már másnap kezdetét vette a Naprendszerből való távozás melletti kampány, és a hír kiszivárgásának ténye segített enyhíteni a Rotoron kívüli — és belüli — reakció hevességét.

Egyes rotoriakat lelkesített a perspektíva; másokat megriasztott. Fisher fölháborodottan fogadta a hírt, és egyik nap ki is jelentette, hogy őrültségnek tartja az egészet.

— De elkerülhetetlen — csillapítgatta Insigna, gondosan ügyelve a semlegességre.

— Miért? Mi értelme volna annak, hogy kószálni kezdjünk a csillagok között? Mert hova is mehetnénk? Hiszen nincs semmi odakint.

— Sok milliárd csillag van odakint.

— De hány bolygó? Egyetlen lakható bolygóról sem tudunk, és másfélét is csak egypárat ismerünk. Tudomásunk szerint a mi Naprendszerünk az egyetlen otthon.

— Az emberiségnek a vérében van az úttörés — ismételte el az asszony Pitt kedvenc mondását.

— Ez csak romantikus ostobaság. Valóban elhiszi valaki, hogy az emberek meg fogják szavazni, hogy eltépjenek minden köteléket az emberiség testétől és eltűnjenek az űrben?

— Nekem az az érzésem, Crile, hogy a rotoriak nagy része éppen ezt akarja.

— Ez csak a Tanács propagandája. Azt hiszed, hogy az emberek meg fogják szavazni, hogy elhagyják a Földet?

Elhagyják a Napot? Soha! Ha mégis így lenne, akkor mi megyünk a Földre.

Az asszonynak valami megmarkolta a szívét.

— No nem! — tiltakozott. — Vagy hiányzik neked a számum, a hóvihar, a mistral vagy mi a neve? Hiányzik a nyakadba szakadó jég, víz vagy a dühöngő légáram? A férfi fölvonta a szemöldökét.

— Nem olyan vészes a dolog. Hébe-hóba előfordulnak viharok, de azokat előre meg lehet jósolni. Igazából még érdekesek is, ha nem túl hevesek. Egyenesen elbűvölő: egy kis hideg, egy kis meleg, egy kis csapadék. Csupa változatosság. Ez tartja életben az embert. Aztán meg gondolj a sokféle konyhára.

— Konyhára? Hogy mondhatsz ilyet, amikor a Földön a legtöbb ember éhezik. Hiszen egyebet sem csinálunk, mint élelmiszert gyűjtünk a Föld számára.

— Egyes emberek éheznek. De ez nem általános.

— Mindegy, nem várhatod el Marlenétől, hogy olyan feltételek között éljen.

— Sok milliárd gyerek él úgy.

— De az enyém nem lesz közöttük — jelentette ki Insigna hevesen.

Az asszony ettől kezdve minden reményét Marlenébe vetette. A kislány már a tizedik hónapjában járt, alul is, fölül is volt két-két fogacskája, járókájába kapaszkodva már totyogni tudott, és értelmes szemével kíváncsian tekintett a világba.

Fisher még mindig rajongott ezért a nem szép kislányért; sőt ha lehet, még az addiginál is jobban. Amikor nem dajkálgatta, akkor csak bámult rá, és elragadtatva dicsérte azokat a gyönyörű szemeket. Kiemelte a kislánya egyetlen bájos vonását, amely, úgy látszik, kárpótolta őt mindazokért, amelyeknek az híjával volt.

Úgy látszott, hogy Fisher biztosan nem tér vissza a Földre, ha emiatt örökre le kellene mondania Marlenéről. Insigna abban valahogy nem bízott, hogy a Föld helyett őt választaná, azt az asszonyt, akit szeretett és akit nőül vett, ám Marlene bizonyára erősebb kapocsnak bizonyul őnála.

De olyan biztos ez?

A szavazás utáni napon Eugenia Insigna a dühtől falfehéren találta Fishert. — Megrendezett választás volt — üvöltött elfulladva.

— Csitt! Fölébreszted a gyereket — csitította az asszony.

A férfi egy pillanatig uralkodott magán.

Insigna is megnyugodott kissé, és halkan megjegyezte:

— Kétség sem fér hozzá, hogy az emberek el akarnak menni.

— És te is úgy szavaztál?

Az asszony latolgatta magában a választ. Annak semmi értelme, hogy hazugsággal próbálja lecsillapítani a férfit.