Farkas Annamária - Egész nap játék

Nézzük, melyek ezek a mankók:

– Mondókák

Akár félénk, akár passzív a gyermek, szívesen kapcsolódik be a közös mondókázásba. Itt a beszéd öröme hat, élvezi, hogy hallja és hallatja a hangját.

– Párbeszédes népi játék, körjáték

Ezekben a játékokban rövid, kötött szöveggel ugyan, de már bekapcsolódik a kétoldalú kommunikációba: kérdeznek, és ő válaszol. Lehet, hogy kezdetben itt is elutasítja a szóbeliséget, de azzal, hogy elfogadja a szerepet és középre áll, már jelzi, hogy nincs ellenére az ilyen szereplés. Kis idő kérdése, és meg fog szólalni.

– Megszólalás bábokon keresztül

Bábos improvizáció

Először is tisztázzuk azt, hogy „báb” minden lehet; a kezünk, használati tárgyak, egy kendő stb. –, de kezdésnek legalkalmasabb a gyermek saját plüssjátéka. Elkérem tőle, megnézegetem, és hirtelen megszólal a plüsskutya az én tolmácsolásomban. Kérdez tőlem, én válaszolok neki, aztán kérdez a gazdijától is.

Minden gyereknek nagyon tetszik, amikor ilyen módon életre kel a kedvence, és előbb-utóbb válaszolni fog a plüssjátéknak.

Ha már így párbeszédre csábítottam a gyermeket, a következő lépésnél nála marad a kutya, akit én egy másik plüssjátékkal szólítok meg. Itt a gyermek már szerepbe lép, mert a kutya nevében fog válaszolni. És mert a báb „hangján” bátrabban szólalnak meg a félénkebbek, mint a sajátjukon, könnyebb egy rövid párbeszédbe vinni őket.

Ne gondoljunk ilyenkor komoly improvizációra – két-három kérdés-felelet már siker, hiszen a lényeg a gyermek megszólaltatása (és nem elhanyagolandóan a szerepbe léptetése). Mert itt is fontos, hogy kis lépésekkel haladjunk.

Talán furcsán fog hangzani, de sosem értékelem ilyenkor a gyermeket, mert ez egyet jelentene a leleplezéssel. Hiszen ő ott sem volt, nem hogy szóba állt volna velem! De a kiskutyának megköszönhetem a beszélgetést.

– Mese félig kötött szöveggel

A meséket minden gyerek szereti – és nem csak hallgatni, hanem szívesen részt vesznek a mesemondásban is. Erre kiválóan alkalmasak kisebb gyermekeknél a láncmesék.

A meséket kezdettől (asztali) bábokkal játszom el a kiscsoportosoknak, így az érdeklődésük sosem múlik el a mese iránt, és minél előbb szeretnék ők is kézbe venni ezeket a bábokat. Narráció nincs az előadásomban, azonnal a párbeszédes formával találkoznak, ami mintául szolgál nekik. Az ismétlődő szövegrészek biztonságérzetet adnak, nem kell gondolkodni, hogy mit mondjon a bábjuk. (Az asztali bábok jelentőségére a „Bábozás, dramatizálás c. fejezetben még kitérek.)

Konkrét mesén keresztül így zajlik a folyamat:

A mese a „Nyulacska harangocskája”. (A nyuszi felakasztja a harangot a fára és elalszik. A fa megnő, a nyuszi nem éri el a játékát, a fa pedig nem hajlandó visszaadni. Segítséget kér a fejszétől, tűztől, víztől, tehéntől, mészárostól, de senki nem segít. Végül a bolha megnoszogatja a mészárost, ő a tehenet, a tehén a vizet, míg a végén a fa visszaadja a harangot, hogy elkerülje a kivágást.)

A bábokkal a szőnyegre ülök, és ez elég a közönségtoborzáshoz. Az első bemutatást néhány ismétlés követi, mert mindig újra kérik. Két nap alatt hallhatják annyiszor az előadást, hogy már átadhatom a gyerekeknek mellékszerepeket, ahol csak válaszolniuk kell a nyúlnak, hogy miért nem segítenek visszaszerezni a harangot a fától.

A bábozást mindennap az én önálló játékommal indítom, még gyerekek részvétele nélkül, és improvizációkkal bővítem a többi szereplő szövegét („Meg ne igyál, tehén, inkább eloltom a tüzet!”), a nyúl szerepét pedig mindig más szöveggel mondom, hogy szokjanak hozzá, hogy a saját szavaikkal kell kifejezniük magukat.

Amikor jól megy a közös játék, a nyúl szerepét is átadom a gyerekeknek. A kötött szövegrész mankóul szolgál, de kis mértékben már jelen vannak a saját kifejezéseik is.

Nagyon igénylik a kiscsoportosok is az ilyen bábozást, nem tudnak ráunni. Napközben sokszor veszik elő önállóan is a bábos dobozt, és akár egyedül is végigjátsszák a mesét.

A kérdezés

Most tehát már van egy praktikánk, amivel szóra bírhatjuk a gyermeket. Már nem zárkózik el, ha őt szólítom meg, és a nem a kiskutyát; már hajlandó beszélgetni velem az otthoni életéről, az élményeiről. De a kérdésekkel el is ronthatjuk a kezdeti sikert.

Képzeljük el a következő jelenetet:

Óvodából hazafelé a valóban érdeklődő anya faggatja a kislányát a napjáról:

– Mi volt ma az óvodában?

– Semmi…

– Nem csináltatok semmit?

– Nem.

– Nem is játszottatok?

– De.

Anya leleményes, ezért más irányból közelít:

– Zsófi volt óvodában?

– Nem.

– Miért?

– Nem tudom.

– Beteg?

– Biztos.

A kislány nem azért válaszol így, mert tényleg semmi nem történt, hanem mert a hosszú és mozgalmas napból nehéz kiemelnie egy mozzanatot.

A helyes kérdezés

Ha súghatnánk a mostanra tanácstalanná vált anyának, elmondanánk, hogy a jó kérdést a következők jellemzik:

Konkrét

– Mit játszottatok délelőtt az udvaron?

– Bújócskát.

Eldöntendő kérdést módjával tartalmaz.

– Ez jó játék?

– Igen.

Kérdezhetné anya azt is, hogy „Zsófival játszottál?”, de akkor megint zsákutcába fut a beszélgetés. Viszont itt akár igent, akár nemet válaszol, folytatni tudjuk – és már ott is vagyunk a következő jellemzőnél.

– Miért jó ez a játék?

Kérdőszavakat tartalmaz

– Hogyan kell játszani a bújócskát?

– Milyen búvóhelyek vannak az udvaron?

– Miért éppen oda bújtál?

Véleményt, gondolatot firtat

– Mitől jó egy búvóhely?

– Mit kellett volna csinálnod, hogy ne vegyenek észre?

Az ilyen kérdésekre nem lehetséges egyszavas választ adni, és mert inspirálják a gyereket, egészen biztosan sikerül hazáig végigbeszélgetni az utat!

És még valami: kérdezzünk akkor is, ha látszólag nem reagál a gyermek! A fontos, hogy vegye észre, hogy kíváncsiak vagyunk rá. Ne erőltessük, ha nincs mindig válasz; mutassunk megértést! („Látom, most nincs kedved beszélgetni, de egyszer majd elmondod, ugye?”)

A gyermek kérdései

Ha azt akarjuk, hogy a gyermek mindig kinyilvánítsa az érdeklődését, vegyük komolyan a kérdéseit. Ha nem felelünk, mert épp mással foglalkozunk; ha kinevetjük, mert „butaságot” kérdezett; ha nem adunk érdemi választ – és ha ezek gyakran előfordulnak –, a gyerek leszokik a kérdezésről. Inkább hárítsuk el a kérdést azzal, hogy majd később megbeszéljük, mert épp egy másik gyerekkel merültünk bele egy tevékenységbe, vagy mondjuk meg, hogy nem tudjuk a választ, de majd utánanézünk. Ezt megérti, elfogadja a gyermek; de ehhez természetesen be is kell tartanunk az ígéretet.

Nem árt szót ejteni arról, hogy a gyermek kérdései mögött sokszor más van, mint amiket a szavakkal kifejez. Fontos, hogy belássunk a szavak mögé is, mert ha nem a gondolatra válaszolunk, csalódni fog, és talán be is zárkózik. Ehhez persze nagymértékben ismernünk kell a gyermeket, a metakommunikációs kifejezésmódját, és nem hanyagolhatjuk el azt sem, hogy milyen gondolatok előzték meg a kérdését.

Vegyünk egy hétköznapi esetet. A gyermek sírósan megkérdezi: „Mikor alszunk?” Erre válaszolhatjuk, hogy „Megebédelünk, fogat mosol, és utána”.

Pedig a kérdés talán azt jelenti, hogy szorong a délutáni lefekvés miatt, de lehet, hogy arra vár választ, hogy mennyit kell várni az anyukájára, aki mindig pont alvás után érkezik.