Farkas Annamária - Egész nap játék

Pár órával később leültem a nagycsoportosokkal a mesesarokba, és előadtam egy rögtönzött kis történetet egy kis cigánylányról, aki megszökött az óvodából, mert csúfolták, pedig ő sosem bántott senkit, és soha nem lopott. Késő este is az utcán bolyongott, de akkor rátalált egy család. A lakcímét nem tudta megmondani, ezért nem kísérhették haza, így a család elvitte az ő otthonukba, hogy másnap bevihessék az óvodába. A család két gyereke és a kislány nagyon összebarátkozott. A kislány kedves volt, szelíd, vicces, és nagyon jó ötletei voltak a játékban. A másik két gyerek csodálkozott, mert azt hitték, hogy a cigány „rossz, verekedős, lopós, piszkos”, ez a kislány pedig egyáltalán nem volt olyan. Másnap elvitték az óvodájába, de a barátság maradt, sokszor mentek el egymás otthonába, hogy együtt játszhassanak.

Ezután lefuttattam az üzenetküldős játékot, ahol a csúfolódó óvodásoknak üzenhettek.

A mesével azt akartam tolmácsolni, hogy nem szabad az előítéletek alapján ítélni, az egyént nézzék, és ne azokat általánosságokat, amit néhány gyerek otthonról hozott.

Az üzenetek mindegyike empátiát fejezett ki, tehát még a korábban „cigányozó” gyerekek is úgy gondolták, hogy ez a kislány – „bár cigány” – szeretetre méltó. Innen már könnyebben léphetnek tovább arra a szintre, hogy ha van egy „kivétel”, akkor lehet több is. Elültetünk bennük egy kis kételyt az előítélettel szemben. Ennél többet nem érhetünk el az óvodában, ha nincs meg a szinkron a családi neveléssel, de adtunk egy más nézőpontot a gyermekeknek.

Az érzésekkel azonban vigyázni kell, mert nagyon sérülékenyek! Egy rosszul megválasztott gesztussal is maradandó sebet üthetünk a gyerekek személyiségén. Pl. valaki büszkén jelenti, hogy most, életében először bekötötte egyedül a cipőfűzőjét, de masni helyett csak egy gubancos gomolyag kókadozik a cipőn. Ezen akaratkanul is elnevetné magát az ember, amit a gyerek megszégyenítésként értelmezhet. Hiszen ő nekiállt és megpróbálta! Persze, hogy büszkén feszített, amikor szerinte elfogadható masnit produkált, mi pedig kinevetjük…

Még rosszabb, ha egy grimasszal értékeljük a „masnit”, majd szó nélkül szétbontjuk a munkáját, és megkötjük rendesen a cipőfűzőt. A grimasz ez esetben is megaláz, a munkáját pedig semmibe veszi. Azonban – értékelendő a próbálkozást – mondhatom lelkesen, hogy ez egész jó masni, csak „kicsit laza”, de mindjárt megmutatom, hogy lehet szorosabbra kötni. Ha most szóbeli irányítással, netán egy kis segítséggel igazítom ki a munkáját, nincs kudarc.

A kinevetés akkor is kellemetlenül érinti a gyereket, ha nincs bennünk bántó szándék, de ő nem érti, miért nevetünk. Én több évtizede gyűjtöm a gyerekszájakat (könyvbe fűzve csodálatos búcsúajándék minden iskolába menő csoportomnak a saját 3–4 évükből készült gyűjtemény), és bizony nagyon nehéz megállni, hogy egy kimondottan édes beszólásnál ne nevessek fel, hanem olyan komolysággal reagáljak, ahogyan az elhangzott. Bármilyen félresikeredett vagy abszurd egy gyermeki következtetés, ők azt a legjobb tudásuk szerint alkották meg, és nekünk ezt így is kell kezelnünk!

Még veszélyesebb az érzelmi zsarolás. Szerencsére ritkán élnek vele a pedagógusok, de előfordul (szülőként, házastársként könnyebben esünk ebbe a hibába). Nézzünk egy példát!

A szülő reggel a lelkemre köti, hogy reggeliztessem meg a gyereket, mert otthon nem evett. A gyerek viszont tiltakozik, amikor asztalhoz invitálom, mert sosem reggelizik az óvodában. Több lehetőség közül választhatok:

1 Ráparancsolhatok, de akkor csak ül dacolva, és „csak azért sem!” eszik.

2 Mondhatom mélabús szemrehányással a következőt: „Pedig veled akartam reggelizni… De ha te nem eszel, akkor én sem, pedig jaaaaj, már nagyon éhes vagyok! Most miattad nem eszem ebédig…!” Szerencsés esetben a gyerek vállat von és otthagy, hogy éhezzek nyugodtan, de aki zsarolható, rossz érzésekkel telve, de le fog ülni velem. Ezt a gyereket erős nyomás alá tettem (az érzelmein keresztül kényszerítettem), és bűntudatot keltettem benne, mert nem akarja, hogy éhen haljak. Enni is fog, de közben tele van rossz érzéssel, amiért sarokba szorítottam.

3 Megkérdezhetem: „Ülhetek melléd a reggelinél? Anya mondta, hogy ma nem ettél otthon”. Bevethetek egy kis csalit is: „Közben elmagyarázhatnád, hogy csináltad a kertetekben azt a kis játékvárost.” Ha még tépelődik, folytatom: „Megkérhetlek, hogy teríts meg nekem is?”