P. Nagy Mária - Illiberalgate

Egek, én beszélek. Valamit beadtak nekem.

– Mit beszéltél tegnapelőtt a barátnőddel a Messengeren? Végül is nem fontos, itt van leírva. Azt mondd meg szépen, miket mondtál ennek a Lettinek? Ugyanis bizonyára te sem, és a kis barátnőd sem tudja: lehallgattak benneteket, egyenesen a főnök. Na meg bemértek, utca, házszám. Csak ki kellett mennünk érted. Végül is megvagy. Bár nem is értem, miért vagy ennyire fontos. Tudsz-e még valamit? Vagy csak tetteted magad? Lehet, hogy kicsit erőszakosabb kell, hogy legyek? Hadd lássa a te drága ügyvéd urad, hogy miket tudsz, ha akarsz?! Szóval?! Beszélsz vagy meghalsz? Előtte még egy menet belefér, és nem vagyok óvatos. Imádom a végét. Főleg az ölést. Meg a félelmet az arcodban, a reszketést, az undorodat, ahogy betolom a faszomat mindenhova. És biztos lehetsz benne. Mindenhova! Beszélsz végre, kurva?

Megrángatta a hajamat? Nem is fáj. Egészen az arcomba liheg és beleköpködi egyenként a szavakat. De mintha nem is nekem mondaná. Mintha lebegnék. Vagy ilyesmi. A faszt, azt értettem. Megvonaglottam. A kibaszott képek. Fogva tartanak. Ezek már mindig velem lesznek. Istenem, nem akarom ez! Csak most legyen vége!

– Szóval nem beszélsz? Gyerünk, könnyebb lesz, de imádom a nehezebb utat! Szóval szereted a faszt, gyerünk szépen, kapd be vagy ugass már!

– Kérem, mit mondjak?

– Nézz oda, megjött a kurva hangja. Az hitelekről ugass szépen, indul a közvetítés, várják a vallomásodat odafönt.

– Ott dolgoztam. Az Első Magyar Bankban. Bankhiteleket árultam.

– Mit tudsz a devizahitelekről?

– Azt is árultam. Elsőét.

– Tudtad, hogy csalás?

– Mindenki tudta. Kellettek az ingatlanok. Földönfutókká kellett tenni az embereket. Ne legyen semmijük. Hogy kezesek legyenek.

– Jó kis barátnő vagy. A barátaidat is földönfutóvá tetted.

– Én nem akartam.

– Nagyon jól tudtad, mit csinálsz. Nem volt elég a milliós fizetés? Nem megmondtuk, hogy maradj nyugton? Mit pofázol? Hagytunk békében élni a világ legszebb helyén, erre ugatsz? Normális vagy?

– Én nem akartam semmit. Nem gondoltam, hogy fontos.

– Nem követed az eseményeket? Már az uniós bíróságnál van az ügy, a kis barátnőd valóságos forradalmat csinált a rafkós ügyvédnővel. A lehallgatásodat is megszervezték. Profik. Nem véletlenül kommunikációs a kis barátnőd. Szóval nem tudsz semmit? Azt sem tudod, hogy élőben ment a kis dumcsitok a Lettikével? Élőképpel? Benne van az anyagban. A faszért nem tudtad tartani a szádat? De most aztán vége ennek. Itt a dal vége. Brutális lesz, ígérhetem. Aztán megtudja a világ, és mindenki befogja, mert mindenkit megtalálunk, ebben biztos lehetsz.

– Kérem, inkább öljön meg!

– Az is meglesz, jó hosszan, nyugi. Ez is közvetítés lesz. A lányaid jól fognak szórakozni, ígérem.

– Kérem, ne, itt vagyok én. Mindent megteszek.

– Ebben biztos vagyok. Minket nem lehet így csőbe húzni. Lesz vagy három év, mire rendbe hozzuk. Eltussoljuk. Mire mindenki meghúzza magát.

– Kérem, ne… – A saját üvöltésem elnyomta a hangomat. Valahonnan messziről András ordítása vegyült a volt férjem hangjába. Csak legyen végre vége! A lányaimat ne, kérem!

– Nem látod, hogy hulla? Hagyd már! Hallgattasd már el azt a zokogó faszt. Nem bírom hallgatni. Öld már meg, vagy te is sorra kerülsz.

– Főnök, mindent vettél?

Letti

Az internet, a Face, a tévé, az újságok mind tele voltak Anettel meg a barátjával. Elég véres videó kerengett. Ezt nem hiszem el! Velem beszélt utoljára. Ezt nem hiszem el! Ez egy kivégzés, extrákkal. Csak hogy értsük. Fel kell hívnom Miát.

– Mia, kapcsold be a tévét!

– Valami baj van?

– Anettet kivégezték, megerőszakolták, és feltették a videót a világhálóra. Ez egy üzenet. Mi is így járhatunk.

– Figyelj, visszahívlak, a vonaton ülök.

Ezt nem hiszem el. Nem érti, hogy mind veszélyben vagyunk. Ez nem egyszerű fenyegetés, ez nyílt hadüzenet. Nekünk, nem is titok.

Mia

Úristen, mit tettek? Mit tettem? Célkeresztbe raktam őt? Istenem, ezt nem akartam. Most már nem lesz jó vége. Ez biztos. Biztonságba kell helyeznem a gyerekeimet. A családomat. Most mi lesz?! Ezeknek semmi sem szent. Pedig azt hittem, ha meghal a király, vége lesz. De nem. Valószínűleg úgy csinálják, ahogy mi is; egyszerűen meghackelnek. Nincs titok. Semmilyen. Meg kell nyugtatnom Lettit.

– Letti, figyelj, megnéztem, ez borzasztó. Igazad van, ez egy hadüzenet. Egyelőre ne csinálj semmit. Megoldjuk. Ahogy eddig is mindent. Mindent megoldunk, ahogy eddig is. Relax. Most leteszem. Csinálj mindent ugyanúgy, mint mindig. Menj haza, főzzél, etesd meg a tyúkokat, indítsd el a locsolást. Jó, csak ígérd meg, kérlek!

– Jól van, úgy lesz. Oké.

Muszáj tennem valamit. Ez nem lesz egyszerű.

– Halló, Laci, tudunk biztonságosan beszélni?

– Most nem, majd én hívlak. Baj van?

– Megölték a barátnőmet Thaiföldön, a neten kereng a videó. Talán azok, akik a férjemet is.

– Értem, hívlak 2-3 óra múlva.

– Köszönöm szépen, addigra már hazaérek Salzburgba.

Hát, akkor most aztán konspiráció. A javából.

IV.

Ági

Istenem, mennyire bolond voltam?! Csak nem képzeltem, hogy majd minden rendben lesz? Csak nem akartam magányos öregedő nő maradni. Persze erős vagyok, meg támasz, na de már megint? Jól van, az uram tartott el, nem kellett dolgoznom, de ára volt ennek is. És nem csak a szex. Bár eleinte jó volt, nem vitatom. Na ja, a szerelem. Miket tesz velünk? Persze jó volt a nyugalom, az utazások, a kényelmes élet. Csak háztartást kellett vezetnem, és kefélnem. Na ja, Letti már húzná a szemöldökét. Pedig keféltünk, mint a nyulak. Egész sokáig. Egyszer csak vége lett. Rám unt. Pedig 20 évvel voltam fiatalabb. Feszes testem és bizony, Letti, szoros puncim volt. Erre mindig vigyáztam. Na és jól szoptam. És akkor mi van? Mind ezt csináljuk. Ha kimondjuk, ha nem. Csak a lényeg, hogy szabad akaratunkból tegyük. Akkoriban diagnosztizálták először a trippert nálam. Tudom, teljesen meg voltam zavarodva, hiszen csak a férjemmel voltam. Nem értettem. Akkor még. Na de most már értem. A doktor úr kérdése még a levegőben zengett:

– Kérem, sorolja fel a partnereit egy hónapra visszamenőleg. Szeretném felvilágosítani, hogy az adatok visszatartása bűncselekmény.

– Csak a férjemmel voltam.

– És a kedves férje partnerei?

– Mit képzel? Honnan tudnám, hogy mással is kefél?

Pedig egy ideje érzem már. Valami van. Ami nem az igazi. Nincs az a pezsgés. Aggódva figyeltem a testem a tükörben. Talán megereszkedtem, megváltoztam. Pedig csak 49 vagyok. Igenis szép vagyok. Főleg mióta elvégeztem a hastáncedzőit Pesten a TF-en és elkezdtem órákat adni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy minden délutánom foglalt. És minden porcikám csupa izom. Szóval nem értem. Hazahozott egy trippert. A sunyi dög. Ezt nem viszi el szárazon. Nem úgy, mint, két éve, amikor kussoltam és figyeltem. Akkor vették föl a fiunkat a főiskolára. Egyszerűen nem tehettem semmit. Egy háztartásbeli voltam, se munkám, se lakásom, se megélhetésem. Egy senki. Akkor eldöntöttem, ez többet nem fordulhat elő.

A lányokkal már megfordultunk egy-két hastáncórán. Teljesen beleestünk a mozgásformába. Valóban van érzékem hozzá. Elkezdtem tanulni, kutatni, keresni, így találtam rá a Sportegyetem levelező képzésére. Természetesen fizetős. Egy éves. De a pénz nem okozott problémát. Elvégre nem véletlenül könyveltem én. Már csak a havi egy hétvégéket kellett beadnom, de valamiért csont nélkül átment ez is. És elkezdtem órákat adni. Kiváltottam a vállalkozóit és megmondtam neki, hogy délutánonként nem leszek otthon. Természetesen minden meglesz: a főzés, a háztartás, a takarítás, a tennivalók, az ügyintézések, a gyerkőcök, a látogatások.