P. Nagy Mária - Illiberalgate

Amikor előkerült a nevem, már nem volt tréfa. A kapcsolattartó javasolta Thaiföldet. Meg András, az ügyvéd, akihez gyengédebb szálak is fűznek. Egyben elszökhetünk a felesége szeme elől is. Szóval bujkálok, bujkálunk. Nincs Face, Insta, semmi poszt. Nyugis élet, még a nevemet is megváltoztattam. Ana lettem, jobban simulva az itteni életbe. Kiejthetőbb is. Na meg az élet nem túl drága. A lányom segített, ő is itt élt egy pár évet. Így a kapcsolataival tudtam munkát és lakást szerezni. Aztán a bujkálással töltött évek. Azt mondták egy-pár évről lehet szó, aztán visszamehetek. Ennek is már hat éve, már 2018-at írunk.

Ma beszéltem először otthoniakkal. Lettivel. Teljesen elképedtem: végeztek az ő férjével és Mia férjével is. Maffiaállam. Mégis mit gondoltak? Itt csak az élhet jól, aki beáll a sorba. S persze az sem elég, folyton és állandóan bizonygatni szükséges a hódolatot, a hűbérurak által elvárt mindennapos seggnyalást, na meg a dezinformációs tevekénységet. Persze előbb-utóbb már elrakod a tükröket. Ki bírná ezt?! Amíg másoknak hazudsz, még csak-csak, de amikor magadnak hazudsz, előbb-utóbb meghasadsz. Persze hallottam a lövöldözésről, a háromnapos gyászról. Most jön csak a feketeleves. Mert terítékre kerül minden, és kibukik. Látványos bukások, pálfordulások, ezek várhatóak. Hacsak nem lesz forradalom. Bár ezek birkák, hogy lenne? Mondjuk, valaki csak megszervezte a merényletet. Nem is lehet akárki. Bár sokan haragudtak a rendszerre, a maffiavezérre, a főmuftira. Mondjuk én is hallottam fura eltűnésekről, még furább halálesetekről, na és az öngyilkosságok végtelen soráról. Az egy nap alatt elköltöztetett cégekről, alkalmazottakról, mielőtt az állami einstand utolérte volna őket. Egy pillanat alatt államosított vállalkozásokról, családok, városok tönkretételéről. Sajnos nem keveset. Szóval egyelőre még nem érett meg az idő. Nem tudok hazamenni. Lehet, hogy már soha. Végül is itt jó. András a tenyerén hordoz. Nincs túl sok társasági életünk. Szerencsére a lányaim meglátogatnak.

Végül ez a jó Thaiföldben: ide mindenki szeretne jönni legalább egyszer, így aztán láthatok ismerősöket, legfőképp olyanokat, akik nem pofáznak. Vagyis csak olyanokat. Ki gondolta volna, hogy Mia ennyire berág, hogy egész forradalmat indít a bankok ellen, összeállva egy igen képzett, bűnügyekre specializálódott ügyvédnővel, aki szintén ráállt a devizahitelekre, simán fölgöngyölítve magát a csalási metódust?

Csak persze egyre nem gondoltam; hogy a nagyvezér keze idáig elé. Már negyedik napja követnek, nagyon rossz érzésem van. Egész borzasztó megérzés. Valahogy, azt hiszem, végeznek velem. De miért pont most? Ezt nem értem. Már a hazatérésemet terveztem éppen. Csak pont Mia pere miatt idéztek be. Egészen hazáig követett egy furgon. Ez nem vicces, egyáltalán. Talán csak a képzeletem játszik velem. Bár éppen ebben vagyok nagyon jó. A női megérzéseimben. Nem csalt még meg sohasem. Relax. Thaiföld, Bangkok, itt mindenki láthatatlan tud lenni. A rendszer hibátlanul működik. Része vagy, és élvezed a védelmét. De mégis. Alig bírtam elaludni. Tiszta para lettem. Mintha a falnak is szeme volna. Éreztem a rám irányuló tekintetet. Talán csak egy kukkoló, végül is csodálatosan szép, formás asszony vagyok a legjobb korban. András mondaná, baszott jó, mondjuk ez kissé patriarchális. Meg egy kicsit soviniszta is. De a férfiak már csak ilyenek. Igen, lehet, hogy erről van szó. Egy kukkoló. Talán. Kicsit ijesztő. Mindegy, megfürdöm és lefekszem. András csak pár napra utazott haza. Legalábbis azt mondta. Csak ez az érzés nem hagy nyugodni. Valahogy a halál leheletét érzem. Hülyeség.

Már állok a zuhany alatt, mikor valami mozgást érzékelek. Aztán beüt a krach. Valaki leránt a földre a hajamnál fogva és húzni kezd. Mire sikoltani akarok, már leragasztja a számat a szokásos, filmekből ismert szürke Tesával. Ketten vannak, férfiak. Jesszusom. Most már tényleg félek. Ez nem vicc. Nézzük, hogy bírok kikecmeregni belőle. Biztos kukkolók, jézusom, ezek szexet akarnak. Talán azon túl tudnék lenni. Édes istenem, ezt nem bírom ki. Már betuszkoltak a furgonba. Igen, az a furgon. Tehát mégiscsak követtek. Viszont magyarul szólnak hozzám.

– Na, ez tetszik, te kurva? Azt hitted, itt nyugodtan élhetsz? Te lotyó. Ez nem így lesz, Biztosan kurva nagy szád volt. Senki sem fogja megtudni, hogy eltűntél. Bangkok már csak ilyen. Szóval, csak hogy tudd, egész fentről kaptuk az infót. Veled el is szórakozhatunk egy kissé, mielőtt megölünk. Nyugi, jó lesz, meglátod, jó kis műsor lesz, bennünk nem csalódsz, nem úgy, mint a volt férjedben. Bizony, tőle van az infó. Mármint, hogy itt vagy. Tudhattad volna, hogy egy geci. Simán elmondta, és mi megkerestünk. El kell varrnunk a szálakat, csak előbb még meg kell tudnunk, mit tudsz. De előbb kicsit eljátszadozunk mi hárman… na, szépen, csak figyelj.

Ezt nem hiszem el, hogy a volt férjem lesz végül a vesztem. Azt gondoltam, már nincs benne érzelem. Jesszusom, hova visznek ezek? Vagy kihez? Ó, ezt ne…

– Mondtam, főnök, sima ügy lesz. Itt a spiné. Biztosan beszél, megpuhítottuk.

– Hülye vagy? Hogy néz ki a csaj? Mit csináltatok vele? Ezzel már nem tudok beszélni! Halott?

– Dehogy, csak kicsit szórakoztunk. Nem toltuk túl. Biztosan él még.

– Azt mondtam, élve, te barom.

Elővette a stukkerét és lelőtte az egyik erőszaktevőt. A robbanás hangja ébresztett öntudatra. Az egész testem sajgott és fájt, mindenhonnan folyt valami. Vér, ondó, nyál, vizelet; összevissza vagdostak és basztak. A fasznak ébredtem föl. Ezt nem akarom. Istenem, szeretnék meghalni, most!

– Ébresztő, kiscsillag, halló, már reggel van, a csúnya fiúk meghaltak, én vagyok a jótevőd. Hallasz, galambom?

Csak pislogtam, és bólintottam egyet. Próbáltam nyelni egyet, de csak hányni tudtam.

– Na mi lesz, galambom? Tudsz beszélni? Fogjátok már meg szépen…

Irány a kád, ez mi?

– Feküdjön nyugodtan, kérem, rendbe teszem.

– Ki maga, kik maguk?

– Pszt. Csöndben. Nem beszélhetünk. Ellátom a sérüléseit, csukja be a szemét. Orvos vagyok.

– Kik maguk? Miért vagyok itt? A szerveimet akarják? Vágjon nyugodtan, így már nem élet az élet, nem akarom tovább. Vágjon már, bassza meg!

– Csss! Relax.

– Mi a franc? Tud beszélni? Mennyi idő lesz már? Varrja össze és fürdesse meg, tákolja már össze, adjon neki nyugtatókat meg egy kis narkót, aztán kiszedjük, amit kell.

– Kérem, még tíz perc. Mindjárt készen vagyunk. Túl sok vért vesztett. Már nem tudja, mit beszél. Meg akar halni.

– Az is meglesz. Csak haladjunk már. Minden készen áll a közvetítéshez. Gyorsan csinálja már!

Már nem is fáj, csak a megaláztatás. Úristen, miket adhatnak be nekem? Nem érzem a sérüléseket, és pillanatokra tiszta a tudatom is. Tudok gondolkodni. Istenem, hogy talál meg András? Itt, Bangkokban? Vagy lehetséges: kúszhatnék a fehér fény felé, milyen egyszerű. Talán sikerül. Csak egy szikét kellene találnom, bár a tű… Tűvel varr a doktornő. Jó hosszú tűje van. Ez az. Csak lesz-e erőm a szívembe döfni? Egek, ez meg ki? Valahogy olyan ismerős a hangja… Ez nem lehet. Istenem, ez nem lehet.

– Na, hozzátok csak szépen, itt a párod, szépen együtt lesztek az elmúlásban is, ahogy megrontottátok egymást. Na, szépen figyeltek rám, oké? Na, gyerünk! Mit tudtok a perről? Megkerestek benneteket? Gyerünk, mesélni szépen… szaporán.

– Én nem tudok semmit, semmilyen perről.