P. Nagy Mária - Illiberalgate

Minden ’98-ban kezdődött. A Genával. Váltottam egy merészet, nagyot: elhagytam a férjemet, én, a kezes, vallásos, immár kétgyerekes anyuka. Aki eddig csak bólogatott. Mindenre. Ahogy kell egy nőnek a családban, legalábbis anyám, na meg a férjem szerint. Jó, nem vert soha. Az isteni parancsolatok szerint éltünk, legalábbis azt hittem. Egy kósza pillanatig. Míg elő nem vezette Gittát, mondván, hogy itt fog lakni velünk. Amivel nem is lett volna baj. Csak este. A drágaságom behozta az ágyunkba, felfrissíteni a szexuális életünket. Vagy mi. Tényleg nem voltam százas. Megijedtem és belementem. Még sohasem voltam nővel. A férjem meg szikrázott, valóban olyan volt az ágyban, amilyen még sohasem. Felajzottuk. Ez a része rendben volt. A bűntudat csak másnap jött. Mit tettem? Amúgy meg, hogy adjuk be a lányoknak? Két nő, egy férfi, és két lánygyermek. Mi lesz ebből?

Elment dolgozni, összepakoltam a lányokat és elmentünk. Egy ismerősöm üres lakásába. Hirtelen mennyi segítséget kaptam! Egyiktől ágyat, másiktól szekrényt, harmadiktól egy kis kölcsönt, hogy kihúzzuk valameddig. Egészen Újszegedig szaladtunk. Délután beállított az ismerősöm két hatalmas szatyorral, telis-teli kajával. A gyerekek csak pislogtak. Aztán megpróbáltam újra strukturálni az életem. Miből éljek? A gyerekek hova menjenek suliba?

Természetesen felhívtam anyámat, hogy ne aggódjon nagyon. Képzelem, mit adott be a drágalátos veje. Szárazon közöltem anyámmal a tényeket.

– Anyu, te vagy?

– Istenem, fiam, már nagyon aggódtunk. Pali mondta, hogy eltűntél a gyerekekkel együtt. Fiam, a házasság nem ilyen. Tudod, jóban-rosszban.

– Anyu, egy pillanatra csöndben tudnál lenni? Igen, elköltöztem, nem mondom, meg hova. A következő a szitu. Tegnap a Pali hazahozott egy kb. 23 éves nőt, a Gittát, és közölte, hogy velünk fog élni. Ez nem is lett volna gond, de este behozta az ágyunkba és azt mondta, mától együtt fogunk szeretkezni is, mi hárman. Anyu, ez erkölcstelen, evvel én nem tudok együtt élni, és ha láttad volna az élveteg pofáját, kizárt, hogy ebben benne legyek. Ez egy állat. Mi következik ez után, a lányaink? Szóval igen, eljöttem, elköltöztem, nem mondom meg, hova. Mindent elintéztem. Az emberek segítőkészek. Tudod, ügyes lány vagyok, és nagyon-nagyon csalódott. Nem ezt vártam az élettől. De ebben nem leszek partner. Ez biztos, na és a megaláztatás. Nem bírnék a lányaim szemébe nézni. Egyelőre még fel kell dolgoznom az egészet. Időnként jelentkezem. Beadtam a válópert. Anyu, minden rendben lesz.

– Itt vagy még?

– Itt vagyok, csak meg vagyok döbbenve. Egyáltalán, láthatlak valamikor?

– Anyu, egyelőre még nem, de hetente felhívunk. Nyugalom, relax. Minden rendben lesz.

– Na és fiam, hol fogsz dolgozni?

– Egyelőre még nem tudom, mindenütt keresnek védőnőt. Biztosan lesz munkám. A lányokkal minden rendben van, már elintéztem az átírást. Távolságtartási végzést is, anyukám.

– Fiam, jól teszed ezt?

– Anyu, te hallottad, mit mondtam el neked az előbb? Értetted? Anyu, nem fogok még egy nővel együtt élni a férjemmel. Értsd meg. Eléggé ki vagyok készülve így is. Fiatal nő vagyok, szép, harmincas. Van két szép gyermekem, egy jó szakmám. Nem kell aggódni. Más lesz most, többé nem leszek kiszolgáltatva senkinek. Főleg nem egy semmirekellő, élvhajhász fickónak. Még ha a gyermekeim apja is. Mit tanulhatnának tőle? Anyu, most tényleg, tedd a szívedre a kezed. Nekem van igazam. Nem vagyunk Törökországban, nem lesz nálunk hárem. Slussz, passz, és kész. Mivel nem tudsz semmit, nem is tudsz semmit sem mondani senkinek. Így a legjobb, hidd le. Jövő héten hívlak. Puszi és nagy ölelés. Szeretünk, anyu!

Most át kell gondolnom mindent. András hívott. Hogy tud segíteni, ügyvéd. Már a távoltartási végzésben is. Hogy izgul, van-e hol laknom? Vagy mit fogok csinálni?

Mit? Na mit? Dolgozok és élek, felnevelem a lányokat. Talán újra bízni fogok majd a férfiakban is, egyszer. Majd. Vagy nem. Gondolom, hogy átvészelem, Isten velem van. Azt hiszem. Valahogy nem elég erős a hitem. Még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörténhetett velem. Az az éjszaka! Nem megy ki a fejemből. A megaláztatás kínja. Látni a férjem kéjenc arcát. Vajon ő hogy békél meg az istenünkkel? Vagy szerinte ez így oké? Végül is patriarchális társadalomban élünk. Mondjuk, az igaz, nem vártam semmilyen magyarázatot. Mire, meg minek? Békéscsabától amúgy sincs messze Szeged. Szeged egy jó hely. Az ismerősöm nagyon rendes. Persze férfi, lehet, hogy vár valamit. De most aztán kemény leszek. Itt nem játszik senki az én életemmel. Az tuti. Főleg nem a lányaim életével. Tinédzserek, az ég szerelmére. Jó ég, mit mondok nekik? Oké, egyszerre egy lépés. Lakás pipa, költözés pipa, kaja pipa. Munka? Fel kell hívnom valakit.

– Szia, Bali Anett vagyok, tudod, Kármenné. Vajon tudnál segíteni, kihez forduljak? Szegeden szeretnék dolgozni, mint védőnő. Kivel kellene beszélnem?

– Ismered Gittát?

– Gittát? Milyen Gittát?

– Andor Gittát. Ő a megyei vezető, biztosan tudja, hol van üresedés. Egy biztos, nálunk Újszeged még ellátatlan, de viszonylag kevés gyermek van itt. Lehet, hogy a Védőnőképzőben is tudnak segíteni.

– Köszi szépen, Klárikám.

Ezt nem gondoltam volna, hogy pont abba a bizonyos Gittába botlok bele. Hát, lehet, hogy új szakmát kell tanulnom. Meg kell néznem a hirdetéseket. András meg megint itt van. Na persze, szimpatikus. Értem én.

– Figyelj, Anett, muszáj, hogy legyen állásod, különben a gyermekeket elveszik. Láttad már a Genát? Most hirdeti az állást, itt a szám. Mia ott a főnök, szerintem biztosan kijönnétek. Felhívom neked és egyeztetek időpontot. Szerintem neked való a dolog. Rendben is van, megvan és kész. Ma vár háromkor a Széchenyi téren. A válási papírokat előkészítem, de jó volna beleírni, hogy van munkád. A távolságtartási végzés holnap a kezünkben lesz. Kicsit erőszakosnak kellett lennem, mivel nem bántalmazott téged. Különös ügy, de én melletted állok. Bennem megbízhatsz.

Szuper iroda. Szép tágas. Milyen kedves a Mia. Azonnal egy húron pendülünk. Ötnapos a tanfolyam, és utána vizsga, majd eldöntöm, hogy jó lesz-e nekem. Ez jól hangzik. Van betanulási pénz hat hónapig. Nem mehetek Gittához, egyből kiderülne, hol vagyok, hol lakunk. Jó, talán nem bántana, de biztosan visszaráncigálna haza bennünket. Még mindig kinyílik a bicska a zsebemben, ha rá gondolok.

Oké, új élet, új kezdet. Új kollégák, új emberek, új város, új munka. Szerintem jó lesz. Persze újra fel kell építeni az új életünket. Apa nélkül. Család nélkül. Na és a lányoknak is el kell mondani a sztorit. Vajon hogy fogadják majd? Mindegy, lépésenként kell mindent. Aztán kialakul. A munka jó lesz, a lakás rendben van, jövő hónapban már tudok fizetni is érte. Egyelőre az ügyvédnek lógok a megbízási díjjal.

Minden jó lesz. Elmondtam a lányoknak. Csak pislogtak. Mondtam, hogy muszáj az igazat tudniuk. Egyelőre apuval nem találkoznak, csak a válási cécó megindulásakor.

Milyen rég nem jutott ez eszembe? Miért pont most? Talán Thaiföld hozza ki… most is futok valami elől. Csak most komolyabb. Le is csuknának. Mint kiderült, a Genából egyenes út vezetett az Első Bankba. Az új bankhitelek kiajánlásáig. Az úgynevezett devizahitelek. A szekerem jól futott, több milliót kerestem havonta. Aztán beütött a krach. Pont Mia volt az első, aki beperelte az Elsőt. Persze akkor még nem jelent meg a nevem sehol. Egyrészt, másrészt a bank nyugtatott, hogy nem lesz semmiféle retorzió. Minden törvényes. Vagy legalábbis úgy látszott. Csak eggyel nem számolt: néhány nagyon kitartó ügyféllel és egy jó ügyvéddel, aki végül is felderítette az egész csalást. Mert ugye, csalás. Ez nem kérdés.