Walter Miller - Hozsánna néked, Leibowitz!

Gyors elhatározással nekilátott elkotorni a homokot és törmeléket a lyuk környékéről. Félórai munka után a lyuk nem lett ugyan nagyobb, de Francis meggyőződése, hogy föld alatti gödör van alatta, immár bizonyossággá vált. Két kis szikladarabot, melyeknek csak a felső része látszott a nyílás mellett, szemlátomást összeszorított a minden oldalról rájuk nehezedő földtömeg nyomása; mintha fönnakadtak volna a szűkületben. Amikor az egyik követ jobbra feszítette, a szomszédja balra gördült, amíg már nem tudott tovább mozogni. Ugyanez történt fordítva, amikor az ellenkező irányba feszítette; de Francis tovább taszigálta a kőakadályt.

Az emelőül szolgáló bot hirtelen kiugrott a kezéből, fejbe kólintotta, aztán eltűnt a hirtelen beomló nyílásban. Az erős ütéstől Francis hátratántorodott. A sziklaomlásból egy felpattanó kő hátba sújtotta; levegő után kapkodva elzuhant, nem tudta, a mélységbe zuhan-e, amíg a hasa földet nem ért, és Francis belekapaszkodott a szilárd talajba. A kőomlás zaja fülsiketítő volt, de csak pillanatokig tartott.

A portól elvakítva, Francis csak feküdt, levegő után kapkodott, és azon tűnődött, meg merjen-e moccanni, úgy sajgott a háta. Amikor valamicskét lélegzethez jutott, az egyik kezével nagy nehezen benyúlt az öltözéke alá, és kitapogatta azt a helyet a két lapockája között, ahol néhány összezúzott csont lehetett. Érdes, durva volt a tapintása, és szúrt. Amikor kivette, nedves, vörös volt a keze. Francis megmozdult, aztán felnyögött, és mozdulatlanul feküdt tovább.

Halk szárnysuhogás hallatszott. Francis testvér még idejében pillantott fel, hogy lássa leereszkedni a keselyűt egy pár lépésnyire levő kőhalomra. A madár tüstént újra föllebbent, de Francis mintha úgy látta volna, hogy valamiféle anyás aggodalommal figyelte, mint holmi aggódó tyúkanyó. Gyorsan a hátára fordult. Már egy egész nagy, sötét keselyűcsapat összegyűlt fölötte, és szokatlanul mélyen köröztek, szinte súrolták a romhalmokat. Amikor Francis megmozdult, magasabbra emelkedtek. A novícius egyszeriben ügyet sem vetett rá, megsérült-e a gerince, eltörött-e a bordája, hanem bizonytalan mozdulatokkal feltápászkodott. A fekete égi csapat csalódottan visszavonult megszokott magasságába, meglovagolva a láthatatlan, meleg légoszlopokat, aztán szétszéledtek, ki-ki vissza a maga távoli őrhelyére. A várva várt vigasztaló Szentlélek sötét alternatívájaként, a madarak időnként szemlátomást szívesen leereszkedtek volna a Galamb helyett; szórványos érdeklődésük az utóbbi időben nyugtalanította Francist, és némi óvatos vállvonogatás után gyorsan eldöntötte, hogy az éles szikladarab csak zúzódást és horzsolást okozott.

A porfelhő, mely az omlásból szállt fel a magasba, lassan oszladozott a gyenge szellőben. Francis remélte, hogy valaki észreveszi az apátság őrtornyaiból, és odamegy megnézni, mi történt. A lába előtt szögletes nyílás tátongott a földben, ahol a halom egyik oldala bedőlt a lenti üregbe. Lépcső vezetett lefelé, de csak a legfelső fokokat hagyta szabadon az omlás, mely hat évszázadon át várt, félúton fennakadva, Francis testvér közreműködésére, mielőtt befejezte volna dübörgő útját a mélybe.

A lépcsőakna egyik falán egy félig eltemetett tábla még olvasható maradt. Összeszedve mindazt a keveset, amit a Tűzözön előtti angolból tudott, a novícius akadozva suttogta a szavakat:

Készletek: egy személy 180 napos vagy több személy arányosan rövidebb ideig tartó ellátására. Belépéskor gondosan zárja be az első zsilipet, és ellenőrizze tömítettségét. Helyezze feszültség alá az illetéktelenek elleni védőpajzsokat, amelyek meggátolják, hogy szennyezett személyek hatoljanak be. Kapcsolja be a külső figyelmeztető fényeket.

A többit betemette az omlás, de Francisnak már az első szó elég volt. Életében még sohasem látott „Radioaktivitást”, és remélte, hogy nem is fog. Nem maradt fent hiteles leírás a szörnyetegről, de Francis hallotta a legendákat. Keresztet vetett, és elhátrált a lyuktól. A hagyomány úgy tartotta, hogy Boldog Leibowitz maga is találkozott egy Radioaktivitással, mely hosszú hónapokig a hatalmában tartotta, míg a Leibowitz megkeresztelésével együtt járó exorcizmus el nem űzte a gonoszt.

Francis testvér lelki szeme előtt a Radioaktivitás félig szalamandraként jelent meg, mert a hagyomány szerint ez a lény a Tűzözönben jött a világra, félig pedig a szüzeket álmukban megbecstelenítő kan ördögként — hiszen a világban szerte járkáló szörnyszülötteket még mindig „a Radioaktivitás gyermekei”-ként emlegették. És hogy ez a démon csakugyan képes volt előidézni mindama csapásokat, amelyek Jóbot sújtották, följegyzett tény volt, ha hittétel nem is.

Kétségbeesetten nézte a táblát. Jelentése a napnál is világosabb volt: Francis testvér akarva-akaratlanul behatolt a lakóhelyére (csak azért könyörgött magában, hogy egykori lakóhelyére) nem is egy, hanem tizenöt ilyen rettenetes lénynek! Reszkető kézzel kotorászott a szenteltvizes fiola után.

A mindenszentek litániájának ily verstöredékeit suttogta minden ziháló lélegzetvételével Francis testvér, ahogy nagy óvatosan leereszkedett az ősi Radioaktivitás-biztos Óvóhely lépcsőaknájába, mindössze némi szenteltvízzel fölfegyverkezve, kezében az éjszakai tűz betakart parazsáról fellobbantott, rögtönzött fáklyával. Előzőleg több mint egy órán át csak várakozott, nem jön-e valaki az apátságból, hogy megnézze, mitől támadt a porfelhő. Nem jött senki.

Ha akár csak rövid időre is otthagyná elhivatottsági próbatételének helyét — kivéve, ha súlyosan megbetegszik, vagy visszarendelik az apátságba —, ezt ipso facto [12] ipso facto — tény szerint, magából a tényből következőleg (latin) úgy tekintenék, hogy lemond a Leibowitz-rend szerzetesének élethivatásáról. Francis testvér inkább a halált választotta volna. Ennélfogva két lehetőség állt előtte: vagy még napnyugta előtt átkutatja a félelmes üreget, vagy boltozatos menedékhelyén tölti az éjszakát, nem gondolva azzal, vajon mi rejtőzik az óvóhelyen, vajon mi ébred föl álmából, hogy portyára induljon a sötétben. Az éjszakák veszedelmek közül már a farkasokkal is eléggé meggyült a baja, pedig azok csak hús-vér lények voltak. A kevésbé megfogható állagú teremtményekkel Francis inkább napvilágnál találkozott volna; habár szó, mi szó, kevéske napvilág esett be az üregbe, mert a nap már leereszkedőben volt nyugaton.