Terry Pratchett - Piramisok

— Nos, akkor mi is ez? — kérdezte Teppik.

— Kóstold meg — javasolta Chidder —, csak kóstold meg! Sose lesz rá többet lehetőséged.

— Szinte kár elrontani — jegyezte meg lovagiasan Artúr a tányérján levő finom mintára tekintve. — Mik ezek a kis vörös izék?

— Azok csak retkek — mondta Chidder elutasítóan. — Nem azok a fontosak. Rajta!

Teppik odanyúlt a kis favillával és fölszúrt egy papírvékony, fehérhúsú halszeletet. A papi t készítő konyhafőnök olyan arckifejezéssel fürkészte őt, mint aki a totyogó kisgyereket lesi első születésnapján. És, döbbent rá, ugyanezt teszi mindenki az étteremben.

Gondosan megrágta a falatot. Sós volt és kissé gumiszerű, enyhe célzással pöcegödör-kifolyóra.

— Finom? — kérdezte Chidder aggodalmasan. Több közelben ülő vacsoravendég tapsolásban tört ki.

— Határozottan nem mindennapi — ismerte el Teppik rágás közben. — Mi ez?

— Mélytengeri robbanóhal — felelte Chidder.

— Teljesen rendben van — tette hozzá sietve, amikor Teppik jelentőségteljesen letette villáját. — Tökéletesen biztonságos, föltéve, hogy a gyomor, máj és egyéb emésztőszervek minden darabkáját eltávolítják, ezért kerül olyan sokba, nincs olyasmi, hogy másodosztályú robbanóhalséf, ez a legdrágább étel a világon, az emberek verset írnak róla…

— Lehetne ízrobbanás — motyogta Teppik, visszanyerve önuralmát. Mindenesetre jól kellett elkészítsék, különben már ő lenne a tapéta a helyiségben. Óvatosan megböködte a gyökérszeleteket, amik elfoglalták a tányér többi részét.

— Ezek mit csinálnak az emberrel? — firtatta.

— Nos, amennyiben nem pontosan a megfelelő módon készítik őket elő hat héten át, akkor katasztrofális reakcióba lépnek a gyomorsavaddal — válaszolta Chidder. — Elnézést. Azt gondoltam, hogy a számunkra elérhető legdrágább étkezéssel kéne ünnepeljünk.

— Értem. Sült hal rósejbnivel Férfiaknak — jegyezte meg Teppik.

— Tartanak itt ecetet? — tudakolta Artúr, tele szájjal. — És még valami pépes borsó is könnyen lecsusszanna.

De a bor jó volt. Bár nem kitűnő. Nem a nagy évjáratok egyike. Ám azt megmagyarázta, miért fájt Teppiknek egész nap a feje.

Előnapos volt. A barátja négy palack amúgy elég közönséges fehérbort vett. Az ok, amiért olyan rengetegbe került, az volt, hogy olyan szőlőből készült, amit még el sem ültettek. [8] A kontramód bort abból a szőlőből érlelik, amely a növényvilág csakis mágiával mértéktelenül átitatott földeken termő osztályába — az előtermőkbe — tartozik. A szokványos növények aztán nőnek, hogy magjukat elvetették — az előtermőkkel ez pont fordítva történik . Ámbár az előtermő szőlőből préselt bor a megszokott módon okoz részegséget, az emésztőrendszer működése azt a szokatlan nettó reakciót váltja ki molekuláiból, hogy a rákövetkező másnaposságot visszafelé taszítják az időben, általában néhány órával megelőzve a borivást. Ebből ered a mondás: kezdd a szőrivel, még mielőtt a kutya megharap.

A fény lassan, lustán mozog a Korongon. Nem siet, hogy eljusson valahova. Ugyan minek? Fénysebességgel minden hely ugyanaz a hely.

XXVII. Teppikamon király nézte, ahogy az arany korong átlebeg a világ peremén. A ködtakarta folyóról egy sereg daru rebbent a magasba.

Mindig is lelkiismeretes voltam, mondta magának. Soha senki nem magyarázta el neki, hogyan keltse a napot, árassza a folyót, növessze a gabonát. Hogy is tehették volna? Végül is, ő az isten. Neki kéne tudnia. De nem tudta, ezért aztán csak élte az életet őrülten remélve, hogy az egész majdcsak rendben lesz valahogy, és úgy tűnt, sikerült neki a dolog. Ámbár az volt a gond, hogy ha egyszer nem sikerül, nem fogja tudni, miért nem. Visszatérő rémálma volt, hogy Dios főpap fölrázza egy reggel, csak persze az nem lesz reggel, és a palota minden lámpása ég, és kinn, a csillagfényes sötétségben dühös tömeg morajlik és mindenki várakozóan néz rá…

És nem lesz képes kinyögni mást csak azt: „Sajnálom”.

Rettegett ettől. Milyen könnyű elképzelni, hogy jég képződik a folyón, örök fagy derezi a pálmafákat és reccsenve szaggatja le a leveleket (amik ripityára törnek, amikor a megfagyott földre hullanák) és a madarak élettelenül zuhannak le a magasból…

Árnyék söpört el fölötte. Könnybe borult szemmel fölnézett a szürke és üres láthatárra, száját eltátotta rémületében.

Fölállt, félredobva a takarót, s mindkét kezét esdekelve emelte föl. De a nap távozott. Ő az isten, ez a dolga, azért van itt, hogy elvégezze ezt az egyetlen feladatot, és nem teljesítette kötelességét a népe iránt.

Most már hallotta lelki fülével a tömeg dühét, az üvöltések zúgását, ami kezdte betölteni fülét, míg aztán a ritmus sürgetővé és ismerőssé vált, míg el nem érte azt a pontot, ahol többé már nem nyomasztotta belül, hanem kifelé húzta őt, oda a sós kék sivatagba, ahol a nap mindig süt, és csillogó alakok keringenek az égbolton keresztül.

A fáraó lábujjhegyre állt, hátravetette fejét, és kitárta szárnyát. És ugrott.

Miközben fölszárnyalt az égre, meglepve hallott egy puffanást maga mögött. És a nap előbújt a felhők mögül.

Később a fáraó rettentő kínosan érezte magát ettől.

A három újdonsült orgyilkos lassan tántorgott az utcán, folyton megközelítve, ám sosem elérve a hanyatt esést, és megpróbálta „A Varázsló Vesszejének Göcsört Van a Végén”-t összhangban énekelni, vagy legalább azonos hangnemben.

— Zórjási ésss kerek ésss sokat nyoma latba'… — énekelte Chidder. — A fenébe, mibe léptem bele?

— Tudja valaki, hol vagyunk? — érdeklődött Artúr.

— Mi… mi a Céhházba indultunk — felelte Teppik. — Csak valahogy rossz irányba, az ott a folyó előttünk. Érzem a szagát.

Az óvatosság átszúrta Artúr alkoholpáncélját.

— Lehetnek erre vész… ves… veszélyes emberek ilyenkor éjszaka — kockáztatta meg.

— Aha — nyIIatkozta Chidder elégedetten. — Mink. Van róla cédula. Volt vizsga meg minden. Szeretném én azt látni, hogy bárki megpróbáljon bármit velünk.

— Úgy van — értett egyet Teppik, és valami támaszt keresve ráborult Chidderre. — Fölhasítjuk őket a hogyhíjjáktól izéig.

— Bizony!

Bizonytalanul továbbingadoztak a Rézhidra.

Igenis voltak erre veszélyes emberek a virradat előtti árnyékokban, és jelenleg ezek úgy húsz lépéssel mögöttük jártak.

A bűnöző Céhek bonyolult rendszere ténylegesen nem tette Ankh-Morporkot biztonságosabb hellyé, csak ésszerűsítette a veszélyeket és rendszeres, megbízható alapokra helyezte őket. A főbb Céhek sokkal alaposabban és jóval több sikerrel tartották fönn a városban a rendet, mint az ósdi Városi Őrség valaha is, és valóban igaz, hogy bármely szabadúszó, iparengedéllyel nem rendelkező tolvaj, akit a Tolvajok Céhe elkapott, hamarosan vizsgálati fogságban találta magát, beszámolandó szociális vizsgálódásairól, összeszögezett térddel [9] Amikor a Tolvajok Céhe Általános Sztrájkot hirdetett meg a Megnyerő Lajhár évében, a bűncselekmények száma ténylegesen megkétszereződött. . Azonban mindig akadnak vállalkozó szellemek, akik megkockáztatják a bizonytalan megélhetést a törvényenkívüliek világán kívül, s öt, ennek a leírásnak megfelelő férfiú közeledett óvatosan a trióhoz, hogy bemutassák nekik a hét ajánlatát, az elnyisszantott torkot kirablással és a leginkább kedvükre való folyami iszapba temetéssel.