Isaac Asimov - Az Alapítvány pereme

Ebből két dolog következik. Először is, ésszerűnek tűnik a feltételezés, hogy általában véve csak igen csekély mértékben avatkoznak be a dolgainkba. Feltételezhetjük, hogy bennünket egészen meghódítani lehetetlen volna. Még a Második Alapítványnak is, ha létezik egyáltalán, korlátozott a hatalma. Ha egyeseket meghódítanak, és másokban emiatt felébred a gyanú, az torzulásokat idézhet elő a tervben. Következésképpen elfogadhatjuk, hogy beavatkozásuk olyan észrevehetetlen, olyan közvetett és olyan szórványos, amennyire csak lehetséges, ennélfogva én nem állok az ellenőrzésük alatt. És maga sem.

— Ez szükségszerű következmény, és hajlok rá, hogy elfogadjam — felelte Trevize —, ámbár az is lehet, hogy vágyálom az egész. És mi a másik következtetése?

— Ennél egyszerűbb, és ha lehet, még szükségszerűbb. Ha a Második Alapítvány létezik, és létezésének titkát meg akarja őrizni, akkor egyvalamit biztosra vehetünk. Ha valaki rájön erre, beszél róla, hangosan bejelenti, belekiáltja a Galaxisba, ők az illetőt azon nyomban, finoman eltávolítják, kiszippantják, és végérvényesen elintézik. Nem erre következtetne maga is?

— Ezért vett őrizetbe, polgármester asszony? — kérdezte Trevize. — Hogy megvédjen a Második Alapítványtól?

— Bizonyos értelemben. Bizonyos fokig. Liono Kodellnek a maga hiedelmeiről gondosan összeállított felvételét a nyilvánosság elé fogjuk tárni, és nemcsak azért, hogy megkíméljük Terminus és az Alapítvány népét a fölösleges nyugtalankodástól, hanem azért is, hogy a Második Alapítvány se erezzen okot a nyugtalanságra. Ha létezik, nem óhajtom, hogy a figyelme magára irányuljon.

— Szinte hihetetlen! — kiáltotta gúnyosan Trevize. — Az én kedvemért történt? Az én két szép barna szememért?

Branno megmoccant, majd minden átmenet nélkül lágyan fölnevetett.

— Még nem vagyok olyan öreg, tanácsos, hogy ne venném észre, milyen szép barna szeme van, és harminc évvel ezelőtt esetleg ez is cselekvésre ösztökélt volna. De ma már egy lépést sem tennék érte, de egyéb testrészeiért sem, ha csak a maga szeme forogna kockán. Ám ha a Második Alapítvány valóban létezik, és maga fölkeltette volna a figyelmüket, a maga személyével nem érne véget az ügy. Az én életemről is szó van, és sok más személyéről, akik magánál sokkalta intelligensebbek és értékesebbek, és ezzel együtt valamennyi tervünkről.

— Ó! Ha ilyen gondosan mérlegeli, miképpen üthet vissza ránk a Második Alapítvány, nemde maga is hisz a létezésükben?

Branno öklével az előtte lévő asztal lapjára vágott.

— Persze hogy hiszek, maga idióta! Ha nem volnék meggyőződve róla, és nem küzdenek ellenük minden erőmmel, érdekelne egy percig is, mit fecseg róluk összevissza? Ha a Második Alapítvány nem létezik, számítana, hogy maga az ellenkezőjét állítja? Hónapok óta azon dolgozom, hogy befogjam a száját, még mielőtt kiállna a nyilvánosság elé, de eddig hiányzott a politikai hatalmam hozzá, hogy kerek perec elbánjak egy tanácsossal. Seldon megjelenése engem igazolt, és megadta a szükséges hatalmat, ha csak egy időre is, és maga éppen ezt a pillanatot választotta rá, hogy kilépjen a nyilvánosság elé. Én azonnal lecsaptam magára, és most minden lelkiismeret-furdalás vagy másodpercnyi tétovázás nélkül megöletem, ha nem engedelmeskedik a parancsomnak. Egész beszélgetésünknek az volt a célja, ráadásul olyan időpontban, amikor sokkal szívesebben aludnék az ágyamban, hogy mire idáig eljutunk, el is higgye, amit mondandó vagyok. Tudnia kell, hogy ez az egész Második Alapítvány-probléma, melyet szándékomnak megfelelően volt szíves maga körvonalazni, elég okot szolgáltat rá, hogy magát bírói tárgyalás nélkül agyzárlat alá vegyem, és még kedvem is volna hozzá. Trevize félig megemelkedett ültében.

— Kérem, ne izegjen-mozogjon! — szólt rá Branno, — Igaz, hogy én csak egy öregasszony vagyok, ahogy nyilván már megállapította magában, de mielőtt egy ujjal hozzám érhetne, meghal. Az embereim vigyáznak ránk, ostoba fiatalember.

Trevize visszaült. Alig érezhető keserűséggel a hangában mondta:

— Értelmetlenséget csinál. Ha hinne a Második Alapítvány létezésében, nem beszélne róla ilyen nyíltan. Nem tenné ki magát azoknak a veszélyeknek, amelyek állítólag engem fenyegetnek.

— Akkor közlöm magával, hogy ennél azért több eszem van. Másképpen fogalmazva, maga hisz a Második Alapítvány létezésében, ennek ellenére nyíltan beszél róla, mert ostoba. Én is hiszek benne, én is nyíltan beszélek róla, de csak azért, mert megtettem a szükséges óvintézkedéseket. Minthogy gondosan tanulmányozta Arkady beszámolóját, nyilván emlékszik arra a részre, amelyben elmondja, hogy az apja feltalált valamit, amit Arkady „elmestatikai eszköznek” nevezett. Ez amolyan védőpajzsul szolgált a Második Alapítvány mentális hatalma ellen. Az eszköz ma is megvan, és ki is próbáltuk, méghozzá a legnagyobb titokban. Ez a ház pillanatnyilag biztosítva van a kémkedések ellen. Miután ezt tisztáztuk, elmondom, mit kell tennie.

— Hadd halljam.

— Utána kell járnia, hogy amit maga meg én sejtünk, valóban úgy van-e. Meg kell bizonyosodnia róla, valóban él-e még a Második Alapítvány, és ha igen, hol. Ez azt jelenti, hogy el kell hagynia a Terminust, és el kell mennie, én nem is tudom, hová, még ha a végén kiderül is, mint Arkady idejében, hogy a Második Alapítvány itt van közöttünk. Ez azt jelenti, hogy mindaddig nem térhet vissza, míg nincs valami mondanivalója a számunkra. És ha semmi mondanivalója sem lesz, nos, akkor nem tér vissza többé, még ha a Terminus lakossága egy bolonddal kevesebb lesz is. Trevize megint azon kapta magát, hogy dadog:

— De-de a Te-Terminusra ké-kérem, hát hogyan keressem me-meg őket, ha egyszer nem beszélhetek róluk? Mert akkor rövid úton elintéznek, és maga ettől nem lesz okosabb.

— Akkor ne őket keresse, maga naiv gyerek! Keressen valami mást. Keressen valami mást, de szívvellélekkel, és ha eközben őket is megtalálja, mert hiszen akkor ők ügyet sem vetnek magára, hát annál jobb! Ebben az esetben értesíthet bennünket árnyékolt és rejtjelezett hiperhullámon, aztán jutalmul akár vissza is térhet.

— Gondolom, már ki is találta, mi legyen az a más, amit keressek.

— Természetesen. Ismeri Janov Peloratot?

— Sohasem hallottam róla.

— Holnap találkozni fog vele. Majd ő elmondja, mit kell keresnie, sőt el is megy magával az egyik legmodernebb űrhajónk fedélzetén. Mindössze ketten lesznek, fölösleges volna több ember életét kockáztatni. És ha úgy próbál visszajönni, hogy nem szerezte meg számunkra a szükséges információt, egyszerűen szétlőjük az űrben, mielőtt egy parszeknyire megközelítené a Terminust. Ennyit akartam mondani. Beszélgetésünket ezzel befejezettnek tekintem.

Felállt, lenézett csupasz kezére, majd lassan fölhúzta a kesztyűjét. Az ajtó felé fordult, amelyen belépett két őr, fegyverrel a kézben. Félreálltak, hogy utat engedjenek neki. A nő az ajtóból visszafordult.

— Két másik őr áll odakint. Ne tegyen semmit, amit zaklatásnak vehetnek, különben könnyen megszabadíthat bennünket létezésének minden gondjától.

— És maga kénytelen lesz lemondani a haszonról, amit esetleg hajtanék — felelte Trevize a tőle telhető legkönnyedebb hangon.

— Az sem volna tragédia — mondta Branno zord mosollyal.

Odakint Liono Kodell várt rá.