Harry Harrison - Halálvilág 3

Amint ott ült a fa tövében, lassan elfelejtette ezeket az embereket, a borzalmakat, a lemészárolt expedíciót.

Senkinek sem kívánta, hogy ezt az utat végigjárja, amit ő.

Megpróbált aludni, de a borzalmas mészárlás emlékei nem hagylak nyugodni.

Temuchin a törzsi értékrend szerint nagy ember lehetett, de valójában kegyetlen gyilkos volt.

Kora hajnalban folytatták útjukat a párás erdei ösvényen. A fogoly reszketett a félelemtől, fogai hangosan vacogtak. Hamarosan megnyugodott, amint egy tisztásra értek, és ott rátalált a helyes útra.

A közelből egy ág reccsenése hallatszott, amelyet apróbb zajok követtek. A menetoszlop azonnal megállt.

A fogoly érezte, amint egy hideg kardpenge ér a nyakához. A zajok egyre hangosabbá váltak. Hirtelen két alak jelent meg a hajnali ködben. De mielőtt fegyverük után kaphattak volna, fél tucat nyílvessző oltotta ki az életüket.

— Mi az a vasdarab a kezükben? — kérdezte a fejedelem Jasont.

Jason leszállt a moropról, és csizmája hegyével hanyatt fordította az egyik holttestet. A katona finomra cserzett bőröltözetet viselt, mellén acélvértezetet, fején pedig acélsisakot. Keze még mindig görcsösen szorongatta rövid kardjának markolatát. Másik kezében egy primitív muskétát tartott.

— Ez egy puska — mondta Jason, felemelve a fegyvert.

— Ezt a hosszú csövet megtöltik puskaporral, majd beledugnak egy fémgolyót. Azután felemelik ezt a csappantyút, amely a ravasz meghúzásakor visszacsapódik. A csappantyú nagy erővel üti meg a kovakőbetétet, ami szikrát pattint. A szikra meggyújtja a puskaport, amely felrobban, de csak az egyik irányba tud tágulni, így a csőből hatalmas erővel kilövi a fémgolyót.

Jason felpillantott, és látta, hogy valamennyi katona rászegezi a nyilát. Letette a földre a fegyvert, majd felemelte a halott lőporos zacskóját.

— Ez a puskapor — tartotta a bőrzacskót Temuchin elé.

A hadúr megszagolgatta, nézegette, majd komoran megjegyezte.

— Elég kevés van belőle.

— Egy ilyen puskához nem kell sok. De ahonnan ezek a katonák jöttek, ott rengeteg lehet.

— Én is erre gondoltam — mondta Temuchin. Intett az embereinek, akik azonnal eltávolították a katonák testéből a nyílvesszőket, majd a bokrok közé rejtették a holttesteket. A hadúr mindkét puskát magához vette.

Azután folytatták útjukat.

Tízperces vágta után hatalmas kiterjedésű füves területre érkeztek. A közelben egy folyó kanyargott, és közvetlenül a parton kőépület emelkedett. Közepéből karcsú torony nyúlt a magasba. A torony tetejéről két katona kémlelte a messzeséget.

— A fogoly azt mondja, hogy ez a katonák épülete — jelentette a tiszt.

— Kérdezd meg tőle, hány bejárata van az épületnek! — parancsolta Temuchin.

— Azt mondja, fogalma sincs róla.

— Öljétek meg!

Egy kard azonnal keresztül szúrta a foglyot, azután a holttestet elrejtették a bokrok közt.

— Úgy tűnik, hogy csupán azon a szűk kapun át lehet bejutni az épületbe, amit a fölötte lévő keskeny lőrések fedeznek — tűnődött Temuchin. — Ez nekem nem tetszik.

Elküldök két embert, hogy nézzék meg az épület túlsó oldalát. Mi lehet az a vastag cső a fal tetején?

— Nem tudom, de sejtem — felelte Jason. —

Valószínűleg olyan, mint a puska, csak sokkal nagyobb.

— Igen, én is azt hiszem — bólintott Temuchin.

Parancsot adott két emberének, akik azonnal elvágtattak a másik erdei ösvényen. Azután előreküldött néhány felderítőt, hogy vizsgálják meg közelebbről az épületet.

A felderítők leszálltak hátasaikról, majd az erdő szélénél lehasaltak a földre, és a magas fűben kúszva közelítették meg az épületet. A többiek csendben várakoztak.

A felderítők hamarosan visszatértek, és jelentették észrevételeiket.

— Amint sejtettem — mondta Temuchin —, ez egy olyan épület, amit a védekezésre terveztek. A túlsó oldalon van még egy ajtó, amely közvetlenül a folyópartra nyílik.

Sötétben könnyedén elfoglalhatjuk, de nem szívesen várnék alkonyatig. Tudod használni ezt a puskát?

Jason vonakodva bólintott. El tudta képzelni, mit forgat Temuchin a fejében. Főleg amikor két harcos megérkezett az egyik lenyilazott katona holttestével.

Temuchin minden katonája kitűnő harcos volt, de a puskához egyikük sem értett. Ezért Jason önként jelentkezett a feladatra, mielőtt kényszerítették volna rá.

A fejedelem azt akarta, hogy valaki kinyissa nekik a kaput, és erre Jason látszott a legalkalmasabbnak.

Levetkőztették a halottat, és igyekeztek eltüntetni a vérfoltokat a ruhájáról. A sáros erdei föld megfelelő festékanyagnak látszott. Azzal kenték be a vérfoltokat, sőt még a vértezeten ejtett lyukakat is egészen jól befedte. Miközben magára öltötte a ruhát és a felszerelést, a nyelvjárást beszélő tiszt többször elismételte, mit kell majd mondania. A lényege körülbelül az volt, hogy „Nyissátok ki a kaput! Gyorsan!” Ha az őrök mégis beszédbe kezdenének vele a kapu kinyitása előtt, akkor azonnal lelövik.

— Megjegyezted, mit kell tenned? — kérdezte Temuchin.

— Elég egyszerűnek látszik. Odamegyek a folyó felőli kapuhoz, miközben ti az erdő szélénél várakoztok.

Bekiáltok, hogy nyissák ki a kaput, azután bemegyek, és mindent elkövetek, hogy a kapu nyitva maradjon, míg odaértek.

— Nem kell sokáig várnod ránk.

— Tudom, de teljesen egyedül leszek. — Az egyik katona átnyújtotta neki a sisakját, Jason pedig gondosan megtöltötte a puskát. Tudta, hogy az elöltöltős fegyverrel nem tévesztheti el a célját, mert nincs második lehetősége. A cső végébe még egy puha bőrdarabot is beledugott, nehogy átázzon a puskapor.

— Ezzel a fegyverrel csak egyszer lőhetek, utána nem lesz több időm újratölteni. Ez a rövid pengéjű kard pedig semmit sem ér. Kénytelen vagyok visszakérni tőled a pyrruszi tőrt… Na persze csak egy rövid időre.

Temuchin bólintott, és szó nélkül átnyújtotta a tőrt.

Jason az övébe dugta, majd fejére tette a sisakot, ami belül kellemetlenül nyirkos volt, de legalább méretben megfelelt. Arcát besározta, hogy a katonák semmit se lássanak belőle.

— Menj! — mondta Temuchin, amint mindennel elkészültek. Jason elmosolyodott, majd elindult az erdei ösvényen.

Alig tett meg ötven métert, már szakadt róla a veríték.

A bőrből készült ruha egy csepp levegőt sem engedett a testéhez. Útközben egyfolytában káromkodott, különösen amikor elkezdett esni az eső. Igyekezett a sűrű lombozatú fák alatt haladni, és hamarosan elérte a folyó partját.

Szerette volna ellenőrizni, hogy elég száraz-e a puskapor, de belátta, hogy ilyen időjárás közepette ennek semmi értelme. Lehajtotta a fejét, és elindult a parton az épület felé.

A toronyban lévő emberek biztosan észrevették, de ennek egyelőre nem adták semmi jelét. Jason egyre közelebb ért. Sisakja alól felpillantott. Az egyik katona áthajolt a torony párkányán, és ismeretlen szavakat kiáltott. Jason csak integetett a kezével, miközben megszaporázta lépteit.

Amikor a férfi tovább kérdezősködött, Jason kiabálni kezdett:

— Nyissátok ki! Gyorsan! — Mint várta, az izgatott kiáltás teljesen eltorzította a hangját, és a kiejtése sem keltett gyanút. Azután elérte a falat, ahol a toronyban lévő katonák már nem láthatták. De a kapu nem nyílt ki előtte. A katonák pedig tovább kiáltoztak. Odabentről hangok hallatszottak, és egy puska csöve jelent meg az ajtó melletti lőrésben.