StaVl Zosimov Premudroslovsky - Böfögés toothy béka. Fantasy Comedy

– — Hozz hozzám Kazulia Vasya-t, Vladyka enni akar!!!

A Generalisyphilis kérésére az emberek egyszerűen kihúzták az önkénteseket: tíz szilánkharcos, Zasrat Zasratich tábornok, Cherevich Chmor Iko Top Wow és Kazuliya Zeka Lee vezetésével. A kijelentést kórus népi vokál kísérte, hasonlóan a «szláv búcsújához».

Ki plagizálta ezt a dallamot: Galups vagy szlávok, ismeretlen, csak ők hívták «búcsúnak Kazuli-nak», és a zenekar hangszereinek részeit a népszerű Galupsky, valamint a capell, a helyi Tap tánc és tap tánc kórus utánozta ugyanazon Semisrak irányítása alatt, aki egyszerre verte a mezzo-szopránt és a basszust. Általában néhányan úgy énekeltek, míg mások bezárták a lyukat. És az üzleti utazók megpróbáltak visszamászni, ezek önkéntesek, de kiszabadították őket, és amikor az utolsó rést lezárták, akkor az üzleti út minden tagja azonnal elfelejtette a helyet, ahonnan kíséretre kerültek, különösen mivel teljes csendben és alkonyatkor naplemente volt. Éjszaka esett, és a hold és a csillagok megjelentek az égen. A csapat nem volt tisztában a környezettel, és a félelem fokozatosan eltűnt, ahogy körülöttük látták. A szépség nem olyan, mint ezekben a lyukakban. És miért nem egyeztek meg azonnal? Mdddddaaaa!!! Szépség!!! Legalább örülnének, de a vád érezte magát, pontosabban, emberi értelemben: mondani, hogy a bél fájdalmas és dübörögött. Az élelmi energia a szilánkok mikropórusán keresztül jutott hozzájuk, ahol felszívódott, megakadályozva a csontok kiszáradását, mint a kenőolaj. De minden olyan gyorsan történt, hogy a csapat tagjai még csak nem is etettek, és nem vettek magukkal besugárzott pellettet Kazuli számára a Galupia elhagyása elõtt. A környező szépség öröme fokozatosan ismét homályosan gonosz állapotgá vált. És az olajvegyületek megrepedenek.

– — Che eszik? – Cherevich Chmoreko nem bírja el.

– — Te vagy a fő, és gondolkodsz azon, hogyan kell etetni a tetejét. – válaszolta vigyorogva Zasratich tábornok.

– — És mi a te feladatod? – rosszindulatúakkal, szimatolással és zsírosodással a hivatalos grubra, Cherevich. Végül is mindegyiküknek kettő volt a saját személyes Kazulja, azután mindenki egy. – Az én feladatom az, hogy gondolkodj, és a szimatolása és súrolása nincs szó rá, hogy ne zavarjam. Cherepuk szigorúan nézett Cherevichre, és ugatott.

– — Feladatunk az, hogy megvédjük a segg bögrét!!

– — És táplálja … – Cserjevics felemelte a gallérját, és magasan zokogva nézett ki.

Shrovet tábornok nem szólt semmit, a szilánkokhoz fordult és így parancsolt:

– — Határozza meg magad!!!! – vagyis épít. Az összes szilánk azonnal egy sorban sorakozott fel a csapat előtt.

– — Szóval harcosok!! – Cherepuk megvizsgálta beosztottjainak szilánkját, külön-külön peeringve, remélve, hogy valamit a törvényi rendelkezésekkel ellentétesen talál, de hiába.

– — gyermekeim!!! Menj apákhoz és keress!!! Gyors!!! OOOOTOTSTOOOY!!!!

– — És mit kell keresni, fiam? – kérdezte az egyik harcos. Hadd magyarázzam el, hogy a «fia» fivére az idősebbnek, az «apa» – a fiatalabbnak vagy alárendeltnek.

– — Nem én vagyok a fiad, Chmyr. Én vagyok a tábornokod!! – Zasratich felháborodott, konzervatív volt és régimódi módon, rangsorban és hivatalban is hozzászokta, különben hiábavaló a fegyelem. – érted?

– — Igen, fiam!!! – válaszoltak a harcosok egyhangúan. Így új módon tanították őket, és nem értették meg, miről beszél a tábornok.

– — Oboltus … – köpte Zasratich, és a fickókra pillantott. Nem a korábbi generáció, gondolta. – És mit kell keresni, kérdezze meg Cherevich-t. – vigyorogva rápillantott Chmor Ikora.

– — Elfelejtette a rothadt olajokat, hogy én – Rev. vagyok?! Az engedetlenség miatt megfosztják az ételt!! Hallottál már mindent?

– — Kinek a szája a fing, az te tiszteletes vagy a Burrowban, és itt vagy a hétköznapi FOOMOO!! – kiáltotta a tábornok, és olajjal megbotlott. – Még mindig itt vagy? – vicsorogta a harcosok ellen, akik azonnal elmenekültek a sötétségbe. Cserjevics dühösen duzzadt, mint egy szappanbuborék, de tartózkodott és nem szólt semmit.

– — Ne veszekedj. – nyugtatta meg őket Casulia. – Nem veszekedhetünk. Mindannyian azonos szarban vagyunk. Játsszunk valami jobbal? Üljön körbe…

A harcosok mind futottak át a fűben; megbotlott, leesett, gyorsan felállt, és fáradtnak érezve sem mert mert lelassulni. Rendelés – van rendelés.

– — És meddig futunk? – kérdezte az első, és a másodiknak felpillantott.

– — Uh.., uh.., uh.. tartsa levegőt. – válaszolta a szomszéd, átbotlott valami felett, és fejét sarkon gördítette. Harmadik, ötödik és tizedik megbotlott rajta, és szintén elvesztették egyensúlyukat, és estek. A többiek elmenekültek.

– — Hé idióták, várj!! – kiáltotta az első, de: a negyedik, a hatodik, a hetedik, a nyolcadik és a kilencedik nem hallották, és elrejtették a sötétben. – itt vannak a kosok…

– — És kik ezek – kosok? – kérdezte az ötödik, kiegyenlítve a lábcsontot. Lecsapta a térdét.

– — Nem tudom. – válaszolta a második, és nehézséggel kihúzta a lábcsontját a tizedik koponyából. A szilánkok sűrűsége nem volt olyan erős, mint az acél, ezért a koponya jó hatással nem tudott repedni, hanem egy élesebb tárgyat képes elnyelni, mint ebben az esetben.

– — Mit fogunk csinálni? – kérdezte az első. – futni?

– — Rozsdás olajokkal?! Neeem. Be kell érkezned és pihenni. – javasolta a harmadikat, és a levágott csontot mélyen a fűbe dobta.

– Nem! – kiáltotta valaki sötétben. A szilánkok éber voltak.

– — Ki kiáltotta? – suttogta a második.

– — Nem én?! – meglepte az első.

– — És nem én. – ismételte meg az ötödiket.

– — És általában süket vagy buta vagyok. – Élete első tizedében beszélt és firkált. – Egyszer, egyszer, retek, abyrvalg… Azt mondom, kollégák, azt mondom!!! – kiáltott fel és ugrott, mint egy kosárlabda.

– — Nyugodj meg. – az első ugatott. – Jól nézze meg, ahonnan a sikoly jött.

– — Nincsenek bazárok. – és a tizedik örömmel, hogy parancsot kapott, elmenekült, azonnal felrohant, és mindenkinek megköszönte ugyanúgy, és ismét elmenekült.

Egy pillanattal később, a tizedik teljes sötétségében való eltűnés után, zümmögés és sípoló hang volt, amely egyre intenzívebbé vált, amikor valami közeledett a légkörnek való súrlódáshoz.

Ops! a homlok és a homlok között az ötödik érkező tizedikre landolt.

– — Mit akarsz egy bazárt? – Az ötödik ugrott lábára, és harci álláspontot vett fel.

– — Fékek, szárnyaló. Ott, ott. – a tizedik csonttal mutatta a sötétben, ahonnan repült. – természetben van valaki, aki lóg, ragyog, és ami a legfontosabb, fenekel.

– — Sooooo! Így és így. – a másodikot őrzték. – világít, bazár?.. Pontosan?..

– — Igen, hogy fedezzem magam hússal, mi vagy te?

– — Ha nem tekercsel gyapotot, akkor szükségünk van rá. Akkor izz. – és a tizedik térdre kattintott, és a nyaka alsó részére kattintott.. – radioaktív.

– — Mit megmentettünk? – támogatja az első kérdést. – Kazuli Zeke felé húzzuk.

– — Enni fog és…

– — IOHOOOO!! – kiáltotta mindenki.

– — És táplálj mindannyian!! – mindezt egy kórusban jelentették.

– — Nos, mi, szilánkok, menjünk? – Javasolta az elsőt és elindult a sötétségbe.